Orvosi Hetilap, 1926. október (70. évfolyam, 40-44. szám)
1926-10-03 / 40. szám
1926. 40. sz. ORVOSI HETILAP koponyaűrbeli szövődmények terhére kell írni. Eseteinkben a subjectiv tüneteken kívül (főfájás, aluszékonyság, stb.) egy esetben pupilladifferentiát, egy másik esetben kétoldali abducens-hűdést, mindhárom esetben pedig kifejezett szemfenéki pangást találtunk, amely két esetben a betegoldali szemen kifejezettebb volt. Egy másik esetben a lumbalpunctatum sajátszerűsége vonta magára figyelmünket, amennyiben annak ellenére, hogy steril volt, a sejtelemek sem voltak megszaporodva és a fehérjetartalom sem növekedett meg tetemesen, néhány percnyi állás után kocsonyaszerűen összeálló tömeggé alakult át. Ez az az eset, amelynél meningitis is fennállott. A subduralis tályogok biztos felismerése tehát rendszerint csak a műtét kapcsán, a helyi lelet alapján történik. Az operatív kezelés, amennyiben a lágy agyburok lábja nem lép fel, elég jó eredményeket szolgáltat. Blegvad 14 esetnél 50% gyógyulást talált (részint saját esetek, részint összeállítás az irodalomból). A mi három esetünk közül kettő meghalt, egyik agyhártya láb, a másik tüdőáttétel fellépése következtében, a harmadik beteg, akinél felületes kisagytályog is volt jelen, meggyógyult. 3. Leptomeningitis purulenta. A füleredetű agyhártyalob legtöbb esetben a labyrinth fertőzése révén keletkezik; sorrendben utána mindjárt az agytályog okozta agyhártyalob következik, de a sinusthrombosisok kapcsán fellépő agyhártyagyulladás sem tartozik a ritkaságok közé. Einsberg legutóbb megjelent, az otogen agyhártyalobokról szóló munkájában úgy találta, hogy a sinusthrombosis kapcsán fellépő agyhártyagyulladások az összes füleredetű agyhártyaláboknak 6,5%-át teszik ki. A mi anyagunkban aránylag feltűnően csekély az agyhártyagyulladások száma, amennyiben 77 esetünk közül csupán 11-ben fordult elő. Ez a kis szám még jobban redukálódik, ha tekintetbe vesszük, hogy kilenc esetben egyéb koponyaűrbeli szövődmény is állott fenn, és pedig három esetben agytályog, három esetben kisagyi tályog, két esetben pedig a sinus cavernosus thrombosisa, végül egy esetben subduralis tályog, úgyhogy a tisztán agyhártyagyulladásos szövődmény tulajdonképen csak két esetben volt kórismézhető, bár ezen esetekben is kisebbnagyobb extraduralis tályogok állottak fenn. Az eseteknek nagyobb részében a klinikai kórismét a boncolási lelet erősítette meg, két esetünk (18,2%) meggyógyult, ezekben a klinikai tünetek, valamint a liquor vizsgálata alapján lehetett az agyhártyaláb kórisméjét megállapítani. Agyhártyagyulladásos eseteink úgy oszlottak meg, hogy heveny esetekre három, az idültekre pedig nyolc jutott. Az agyhártyagyulladás tüneteinek kifejlődése a legtöbb esetben a műtét utáni időre esett, két esetben csak 3—1 héttel a műtét kivitele utánra. Két esetben állottak fenn már a műtétet megelőzőleg is. A sinusthrombosissal kapcsolatosan jelentkező agyhártyagyulladás keletkezési módját illetőleg kétféle lehetőséget vehetünk fel: T. a folyamatot maga a sinusthrombosis indítja meg; II. a folyamat a sinusthrombosistól függetlenül keletkezik. ad I. A fertőzés útja a sinusthrombosis révén keletkezett agyhártyalobaknál a sinus medialis fala. Az ilymódon létrejött agyhártyalob mellett szól azoknak az eseteknek kórboncolási lelete, melyekben a genyes felrakodások ennek a helynek megfelelőleg voltak a legnagyobbak, illetve jóformán erre a helyre voltak lokalizálva. Természetes, hogy azokban az esetekben, melyekben az agyhártya nagy részét megbetegedve találtuk, de a kiindulási helyet nem lehetett minden kétséget kizáró módon megállapítani, per exclusionem szintén felvehetjük az ily módon való fertőzés lehetőségét, annál is inkább, mert kórszövettanilag minden sinusthrombosisnál kimutatható a sinus lefutása mentén kisebb-nagyobb kiterjedésű leptomeningitis, anélkül azonban, hogy ez klinikailag észlelhető volna. Gondolnunk kell ezenkívül arra is, hogy a fertőzést a vérpálya közvetíti s bár Hinsberg ezt bebizonyítottnak nem látja, legyen szabad megemlítenünk azon eseteinket, melyeknél a sinus sigmoideus közelében a kisagyi kemény- és lágyburkok ereinek jórészét rögösödve találtuk, ami az ezúton való fertőzés lehetőségét mégis csak valószínűvé teszi. Végül gondolnunk kell a véráram útján történő olyan fertőzésre is,ahol a bakteriaemiás folyamat egyidejűleg indítja meg a sinusphlebitist és az általános agyhártyagyulladást, különösen heveny esetekben. Kórbonctanilag a sinusthrombosisból kiinduló agyhártyagyulladások, eltekintve jellegzetes elhelyeződésüktől, miben sem különböznek egyéb középfülgyulladásból eredő agyhártyalábok kórboncolási képétől. A gyulladásos felszínek közelében itt is gyakran találunk pontszerű vérzéseket az agyállományban. ad II. Ebbe a csoportba azok az agyhártyalábok tartoznak, melyek a sinusthrombosissal egyidejűleg, de nem annak következtében jöttek létre. A folyamat létrejöttében szerepet játszhatik minden tényező, amely a füleredetű agyhártyagyulladás kóroktanában szerepelni szokott, így a sziklacsont beteg gócai, melyeknek fertőzést közvetítő szerepe a műtétet követő időben rendszerint megszűnik, annak makroskoposan teljes kiiktatása révén. Nem mondhatjuk el ugyanezt a genyes labyrinthgyulladások eseteiben végzett labyrinthmegnyitásokról, melyek ellenére nem egy esetben következik be agyhártyagyulladás az ideg mentén már megindult ascendáló fertőzés miatt. A sinusthrombosis mellett keletkező agyhártyagyulladások további okai lehetnek extraduralis és agytályogok. Az extraduralis, illetve perisinuosus tályogok vezetnek legritkábban agyhártyalob kifejlődéséhez a kemény agyburok nagyfokú ellenállóképessége folytán, agytályogok azonban annál gyakrabban. Eseteink közül csupán kettőnél van gyanú arra, hogy az agyhártyalob az extraduralis, illetőleg peribulbaris tályog révén keletkezett, míg agytályog három esetünkben indította meg minden kétséget kizáróan a meningitis folyamatát. Az agyhártyalob klinikai megállapítása nem mindig könnyű feladat, mert a sinusthrombosis, főleg azonban az azt igen gyakran kísérő extraduralis tályog tünetei nagymértékben hasonlatosak lehetnek az agyhártyagyulladásnak azokhoz a tüneteihez, melyek általános agynyomásos tünetek; ezeknek a fellépése fedheti az esetleg körülírt agyhártyaláb tüneteit. A subjectiv tünetek egy része: főfájás, hányinger, rosszullét, szédülés, stb., az objectiv tünetek közül pedig a láz, tarkómerevség, spastikus izomösszehúzódások (heriig), öntudatzavarok, hányás, bradycardia, továbbá motorikus és sensorikus izgalmi jelenségek a sinusthrombosis tüneteiként is előfordulhatnak, különösen, ha nagy extraduralis tályoggal szövődve fokozott nyomást okoznak. Ugyanez áll a szemfenéki leletre is. Tudjuk, hogy a sinusthrombosis szövődménymentes . A szemészeti vizsgálatokat a Szent Rókuskórháznak Liebermann professzor ir vezetése alatt álló szemosztálya volt szíves eszközölni. 1081