Orvosi Hetilap, 1926. október (70. évfolyam, 40-44. szám)

1926-10-03 / 40. szám

1926. 40. sz. ORVOSI HETILAP koponyaű­rbeli szövődmények terhére kell írni. Ese­teinkben a subjectiv tüneteken kívül (főfájás, aluszé­­konyság, stb.) egy esetben pupilladiff­erentiát, egy má­sik esetben kétoldali abducens-hűdést, mindhárom eset­ben pedig kifejezett szemfenéki pangást találtunk,­ amely két esetben a betegoldali szemen kifejezettebb volt. Egy másik esetben a lumbalpunctatum sajátszerű­sége vonta magára figyelmünket, amennyiben annak ellenére, hogy steril volt, a sejtelemek sem voltak meg­szaporodva és a fehérjetartalom sem növekedett meg tetemesen, néhány percnyi állás után kocsonyaszerűen összeálló tömeggé alakult át. Ez az az eset, amelynél meningitis is fennállott. A subduralis tályogok biztos felismerése tehát rendszerint csak a műtét kapcsán, a helyi lelet alapján történik. Az operatív kezelés, amennyiben a lágy agy­burok lábja nem lép fel, elég jó eredményeket szolgál­tat. Blegvad 14 esetnél 50% gyógyulást talált (részint saját esetek, részint összeállítás az irodalomból). A mi három esetünk közül kettő meghalt, egyik agyhártya láb, a másik tüdőáttétel fellépése következtében, a har­madik beteg, akinél felületes kisagytályog is volt jelen, meggyógyult. 3. Leptomeningitis purulenta. A füleredetű agyhártyalob legtöbb esetben a labyrinth fertőzése révén keletkezik; sorrendben utána mindjárt az agytályog okozta agyhártyalob következik, de a sinusthrombosisok kapcsán fellépő agyhártya­gyulladás sem tartozik a ritkaságok közé. Einsberg legutóbb megjelent, az otogen agyhártyalobokról szóló munkájában úgy találta, hogy a sinusthrombosis kap­csán fellépő agyhártyagyulladások az összes füleredetű agyhártyaláboknak 6,5%-át teszik ki. A mi anyagunk­ban aránylag feltűnően csekély az agyhártyagyulladá­sok száma, amennyiben 77 esetünk közül csupán 11-ben fordult elő. Ez a kis szám még jobban redukálódik, ha tekintetbe vesszük, hogy kilenc esetben egyéb koponya­­űrbeli szövődmény is állott fenn, és pedig három eset­ben agytályog, három esetben kisagyi tályog, két eset­ben pedig a sinus cavernosus thrombosisa, végül egy esetben subduralis tályog, úgyhogy a tisztán agy­­hártyagyulladásos szövődmény tulajdonképen csak két esetben volt kórismézhető, bár ezen esetekben is kisebb­­nagyobb extraduralis tályogok állottak fenn. Az esetek­nek nagyobb részében a klinikai kórismét a boncolási lelet erősítette meg, két esetünk (18,2%) meggyógyult, ezekben a klinikai tünetek, valamint a liquor vizsgá­lata alapján lehetett az agyhártyaláb kórisméjét meg­állapítani. Agyhártyagyulladásos eseteink úgy oszlottak meg, hogy heveny esetekre három, az idültekre pedig nyolc jutott. Az agyhártyagyulladás tüneteinek kifejlő­dése a legtöbb esetben a műtét utáni időre esett, két esetben csak 3—1 héttel a műtét kivitele utánra. Két esetben állottak fenn már a műtétet megelőzőleg is. A sinusthrombosissal kapcsolatosan jelentkező agyhártyagyulladás keletkezési módját illetőleg kétféle lehetőséget vehetünk fel: T. a folyamatot maga a sinusthrombosis indítja meg; II. a folyamat a sinusthrombosistól függetlenül keletkezik. ad I. A fertőzés útja a sinusthrombosis révén keletkezett agyhártyalobaknál a sinus medialis fala. Az ilymódon létrejött agyhártyalob mellett szól azok­nak az eseteknek kórboncolási lelete, melyekben a ge­­nyes felrakodások ennek a helynek megfelelőleg voltak a legnagyobbak, illetve jóformán erre a helyre voltak lokalizálva. Természetes, hogy azokban az esetekben, melyekben az agyhártya nagy részét megbetegedve találtuk, de a kiindulási helyet nem lehetett minden kétséget kizáró módon megállapítani, per exclusionem szintén felvehetjük az ily módon való fertőzés lehető­ségét, annál is inkább, mert kórszövettanilag minden sinusthrombosisnál kimutatható a sinus lefutása men­tén kisebb-nagyobb kiterjedésű leptomeningitis, anélkül azonban, hogy ez klinikailag észlelhető volna. Gondolnunk kell ezenkívül arra is, hogy a fertő­zést a vérpálya közvetíti s bár Hinsberg ezt bebizo­­nyítottnak nem látja, legyen szabad megemlítenünk azon eseteinket, melyeknél a sinus sigmoideus közelé­ben a kisagyi kemény- és lágyburkok ereinek jórészét rögösödve találtuk, ami az ezúton való fertőzés lehe­tőségét mégis csak valószínűvé teszi. Végül gondolnunk kell a véráram útján történő olyan fertőzésre is,­­ahol a bakteriaemiás folyamat egy­idejűleg indítja meg a sinusphlebitist és az általános agyhártyagyulladást, különösen heveny esetekben. Kórbonctanilag a sinusthrombosisból kiinduló agyhártyagyulladások, eltekintve jellegzetes elhelye­­ződésüktől, miben sem különböznek egyéb középfül­­gyulladásból eredő agyhártyalábok kórboncolási képé­től. A gyulladásos felszínek közelében itt is gyakran találunk pontszerű vérzéseket az agyállományban. ad II. Ebbe a csoportba azok az agyhártyalábok tartoznak, melyek a sinusthrombosissal egyidejűleg, de nem annak következtében jöttek létre. A folyamat létrejöttében szerepet játszhatik minden tényező, amely a füleredetű agyhártyagyulladás kóroktanában szere­pelni szokott, így a sziklacsont beteg gócai, melyeknek fertőzést közvetítő szerepe a műtétet követő időben rendszerint megszűnik, annak makroskoposan teljes kiiktatása révén. Nem mondhatjuk el ugyanezt a ge­­nyes labyrinthgyulladások eseteiben végzett labyrinth­­megnyitásokról, melyek ellenére nem egy esetben következik be agyhártyagyulladás az ideg mentén már megindult ascendáló fertőzés miatt. A sinusthrombosis mellett keletkező agyhártya­gyulladások további okai lehetnek extraduralis és agy­tályogok. Az extraduralis, illetve perisinuosus tályogok vezetnek legritkábban agyhártyalob kifejlődéséhez a kemény agyburok nagyfokú ellenállóképessége folytán, agytályogok azonban annál gyakrabban. Eseteink kö­zül csupán kettőnél van gyanú arra, hogy az agy­hártyalob az extraduralis, illetőleg peribulbaris tályog révén keletkezett, míg agytályog három esetünkben indította meg minden kétséget kizáróan a meningitis folyamatát. Az agyhártyalob klinikai megállapítása nem min­dig könnyű feladat, mert a sinusthrombosis, főleg azonban az azt igen gyakran kísérő extraduralis tályog tünetei nagymértékben hasonlatosak lehetnek az agy­hártyagyulladásnak azokhoz a tüneteihez, melyek álta­lános agynyomásos tünetek; ezeknek a fellépése fed­heti az esetleg körülírt agyhártyaláb tüneteit. A subjectiv tünetek egy része: főfájás, hányinger, rosszullét, szédülés, stb., az objectiv tünetek közül pedig a láz, tarkómerevség, spastikus izomösszehúzódások (heriig), öntudatzavarok, hányás, bradycardia, to­vábbá motorikus és sensorikus izgalmi jelenségek a sinusthrombosis tüneteiként is előfordulhatnak, külö­nösen, ha nagy extraduralis tályoggal szövődve foko­zott nyomást okoznak. Ugyanez áll a szemfenéki leletre is. Tudjuk, hogy a sinusthrombosis szövődménymentes . A szemészeti vizsgálatokat a Szent Rókus­­kórháznak Liebermann professzor i­r vezetése alatt álló szemosztálya volt szíves eszközölni. 1081

Next