Orvosi Hetilap, 1927. június (71. évfolyam, 23-26. szám)

1927-06-05 / 23. szám

638 a felfogásnak, amelyet 1873-ban Michel tett közzé és amelyet Grünwald körvonalazott pontosabban (Herd­­theorie), hogy tudniillik az ozoenát orrm­elléküregbánta­­lom okozza. Amilyen tág tere van az aetiologiai theoriáknak, ugyanoly ingadozások észlelhetők a therapiában is. Mivel úgy a vaccinatiós kezelés, mint m­ás gyógyszeres beavatkozások nem hozták meg a teljes sikert, a rhini­tis atrophica gyógyításának problémáját más úton igyekeztek megoldani. Közismert, hogy rhinitis atrophicanál az orrüreg igen tág, az orrkagylók sorvadtak, a nyálkahártya elvékonyodott, a tág orrüregben a váladék pang, pör­­kökké szárad és a beszáradt pörkök igen bűzösek. Ezen jótünet­csoportnak állandó jelenléte következtében ter­mészetszerűleg felmerült a gondolat, hogy az orrüreg szűkítése által kiküszöbölhető lesz a váladék pangása és pörköltké való beszáradás következtében előálló orr­hűz. Ez a tapasztalati tény adta meg az impulzust a sebészeti beavatkozásokra és méltán, mert az ily módon elért eredmények teljesen beigazolják ennek létjogosult­ságát. És amilyen nagy lelkesedést váltott ki a múlt évtizedben a vaccinatiós therapia, épp úgy tért hódít most az operatív beavatkozás. Az orrüreg szűkítésére számos műtéti eljárásunk van és ezek általában két csoportba oszthatók. Az elsőbe tartoznak azok, melyeknél az orrüreg szűkítése a lateralis fal­ mobilisatiója és a septumhoz való köze­lítése, valamint a középvonalhoz való fixatiója által érhető el (Lautenschlaeger, Halle, Himberg, stb.). Attól eltekintve, hogy ezen beavatkozások nem minden esetben vezetnek célhoz, főleg a többé-kevésbbé kompli­kált technikai kivitelük, nem éppen veszélytelen voltuk és a több hetet, sőt hónapot igénybevevő utókezelésük miatt alkalmazásuk nem vált általánossá. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azon körülményt sem, hogy mindezen műtéteknél a Highmor-üreget szélesen fel kell tárni, akár beteg az üreg, akár nem. Az a lehetőség, hogy ezáltal az ép nyálkahártyával bélelt üreg ki van téve a fertőzés veszélyének és egy már meglevő bánta­­lomhoz egy másik is társulhat, szintén nem lehet közöm­bös előttünk. Az eljárások másik csoportjába sorozhatók azon beavatkozások, melyeknél az orrüreg szűkítése oly módon érhető el, hogy az orr csontos falának épségben­­tartása mellett az orr nyálkahártyája alá helyezünk be szervetlen vagy szerves anyagokat és az orrüreget így mintegy kipárnázzuk. Számos kísérlet történt paraffin, ezüst drótháló, szaru, elefántcsont, catgut, valamint zsír, izom orrkagylórészeknek a nyálkahártya alá való behelyezésével. Legrationálisabbnak látszott még a tibiából vett csontlécnek a beültetése, amitől Steurer látott igen szép eredményeket. Marchandnak csonttransplan­tatiós kísérleti ered­ményei arra ösztönözték Eckert-Moebiust, hogy a fent említett anyagok helyett maceráit spongiosus csontot implantáljon az orrnyálkahártya, nevezetesen a septum nyálkahártyája alá és ily módon szűkítse a tág orr­üreget. Az általa ajánlott eljárás, úgy a technikai kivitel egyszerűségét, mint annak veszélytelen voltát tekintve, előnyösebbnek látszott, mint az említett, meg­lehetősen körülményes műtéti beavatkozások és más implantatiós eljárások. Mivel a decalcinált csont könnyen előállítható és Marchand kísérletei szerint implantatióra igen alkal­mas, klinikánkon közel négy év előtt elkezdtük az Eckert-Moebius által ajánlott eljárás kipróbálását. Elöljáróban röviden ismertetem az implantálandó csont elkészítési módját. Legjobb erre a célra a marha combcsontjának epiphysise. Miután a csontot teljesen megtisztítottuk, a tömött ízfelszíneket csontfűrésszel eltávolítjuk és a megmaradó szivacsos csontállományt vékonyabb-vastagabb hasábalakú lécekre fűrészeljük. Ezeket negyedóráig vízben kifőzzük, majd 24-ről 36 órára 10%-os kálilúgba tesszük. A kálilúgban mace­rált csontléceket egy negyed óráig áramló vízben át­öblítjük és 12—24 óráig folyó vízben áztatjuk. Ezután a csontléceket száraz helyen tökéletesen kiszárítjuk és ily állapotban jól zárható üvegedényben helyezzük el. Implantatio céljára szerves anyagoktól teljesen men­tes, minél tágabb likacsokkal bíró csont a legalkalma­sabb. Az ilyen csont hosszú ideig eltartható és a tág likacsokon keresztül ez könnyebben szövődik át kötő­szöveti elemekkel. A műtét kivitelét illetőleg a következőkép járunk el: Az operálandó orrjelet tökéletesen kitisztítjuk, a pörköltet eltávolítjuk és az orrot úgy, mint a Killian­­féle septum resectiónál szoktuk, előzetesen 10%-os cocain fonogen oldatos ecsetelésekkel, majd Vico-os novocain oldatnak subperichondralis befecskendezése által érzéstelenítjük. Az orrbemenetet és környékét jódtincturával csirtalanítjuk. Közel az orrbemenethez ívalakú metszést ejtünk, mely felülről lefelé halad és ráterjed az orrfenékre is. Metszésünkkel átvágjuk a nyálkahártyát és perichondriumot, illetve periosteu­­mot, nagyon ügyelve arra, hogy metszésünkkel ne menjünk rá a porcra és azt át ne vágjuk. Ezután követ­kezik a műtét legnehezebb, egyben legfontosabb sza­kasza, t. i. a perichondrium-periost-nyálkahártya leválasztása. Míg a submucosus septum resectiónál nem okoz bajt, ha a nyálkahártya kis darabon besza­kad, úgy ennél a műtétnél igen fontos és tapasztala­taink szerint a műtéti eredmény sikerének egyik fő fel­tétele, hogy a nyálkahártya-perichondrium-periosz­­lebeny teljesen ép legyen. Ez, tekintve, hogy a rhinitis atrophicánál a nyálkahártya rendszerint elvékonyodott és a gyakran jelenlevő eristák vagy spinák miatt sokszor meglehetősen nehéz feladat. Az így elkészített tasakba helyezzük a csontléceket, melyeket előzőleg 10 percig physiologiás konyhasóoldatban főztünk ki. A szükséghez képest a rövidebb-hosszabb csontlécek éleit ollóval lekerekítjük és a Killián-féle speculum szárai között csipesz segítségével először az orrfenékre, majd e fölé a septum mellé helyezzük. A csontléceket egészen hátra toljuk úgy, hogy azok érintkezzenek­ a nyálkahártyatasak hátsó felszínével. Hogy mennyi csontot helyezzünk a tasakba, az mindig attól függ, hogy mennyire szükséges az orrüreget szűkítenünk. Ezután a nyálkahártyalebenyt a septumhoz, illetve orrfenékhez fektetjük úgy, hogy az tökéletesen takarja az implantált csontokat. Erre is igen nagy gondot kell fordítani és ha a behelyezett csont hosszúnak bizo­nyulna, azt annyira kell megrövidítenünk, hogy a nyálkahártyatasak zárt üreget képezzen. Ezután az orrot jodoformgaze-val tamponáljuk. Az első műtétek­nél a tamponádot illetően is követtük Eckert-Moebiust, hogy t. i. mindkét orrfelet tamponáltuk. Ezt mi utóbb elhagytuk és csak az operált orrfelet tamponáljuk, azt sem túl szorosan, hanem csak annyira, hogy a nyálka­hártyalebeny jól odafeküdjék a septumhoz. A tampont három napig hagyjuk az orrban és azután nyolc-tíz napig borkenőcsös vattadugaszt tétetünk az orrnyílásba. Betegeink egy hétig klinikai ápolásban részesülnek, mely után szü­kség szerint ambuláns kezelésre utasítjuk őket. Kétoldali folyamatnál a műtétet először az egyik, majd három hónap után a másik oldalon végezzük. A műtét utáni kórlefolyás csaknem minden eset­ben láz kíséretében zajlik le és erős fejfájások lépnek ORVOSI HETILAP 1927. 23. sz.

Next