Orvosi Hetilap, 1927. augusztus (71. évfolyam, 32-35. szám)

1927-08-07 / 32. szám

FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ: BÍRÓ ISTVÁN. 71. évfolyam 32. szám Budapest, 1927 augusztus 7 ORVOSI HETILAP Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY ÉS SZÉKELY ÁGOSTON. Szerkeszti és kiadja : a vallás- és közoktatásügyi miniszer úr támogatásával és megbízásából a magyar orvosi facultások sajtóbizottsága : HERZOG FERENC VÁMOSSY ZOLTÁN ISSEKUTZ BÉLA POÓR FERENC GORKA SÁNDOR REUTER CAMILLO BÉLÁK SÁNDOR CSIKY JÓZSEF TARTALOM: EREDETI KÖZLEMÉNYEK: Liebmann István: A nem specifikus „ingerlő gyógymód“ alkalmazása a nőgyógyításban. (891—895. oldal.) Wein Zoltán: Klinikai megfigyelések a mandulaeredetű fertőzések útjairól. (895—896. oldal.) Szirmai Frigyes: A vörhenystreptococcusok biológiai különállásáról. (896—900. oldal.) Szentkirályi Zsigmond: Másodlagos vérszegénység thal­lium aceticum epilatio után. (900—901. oldal.) Takács László: Vizsgálatok secretinnel. (901—903. oldal.) Horváth Boldizsár: A vállizületmerevítésről, különös tekintettel a felkar beállítására. (903—905. oldal.) Orsós János Imre: Egyszerűsített praecipitatiós lues­­reactio. (905—906. oldal.) Lapszemle. Belorvostani — Sebészet. — Urológia. — Gégészet. — Gyermekorvostan. (906— 910. oldal.) Könyvismertetés. (910—911. oldal.) Grósz Emil: Az angol orvosok gyűlése és a Lister-ünnep Edinburghban. (911—912. oldal.) Barta Ödön: A szövettenyésztés actuális problémái. (912—913. oldal.) Mayer Ferenc Kolos: Az orvosi astrologiáról. (913—915. o.) Heti krónika. (915—917. oldal.) Vegyes hírek. (917—918. oldal.) EREDETI KÖZLEMÉNYEK A budapesti kir. magy. Pázmány Péter-tudományegye­­tem II. sz. női klinikájának közleménye (igazgató: Tóth István dr. egyet. ny. r. tanár). A nem specifikus „ingerlő gyógymód“ alkalmazása a nőgyógyításban.*­ írta: Liebmann István dr. tanársegéd. A fertőzéses, gyulladásos megbetegedések gyógyí­tása az utóbbi, években lényeges változáson ment keresz­tül, amennyiben újabban a szervkezelés és az ártalmas csirák közvetlen elpusztítása helyett a szervezet véde­kező képességének fokozására törekszenek. Ily képessé­get kezdetben csakis fehérjetesteknek tulajdonítottak és különböző fehérjéket, rendesen tejet vagy annak fehérje­alkatrészét vitték be parenterálisan a szervezetbe, ké­sőbb azonban Bier és Zimmer vizsgálatai alapján rájöt­tek, hogy ily hatást másnemű, a legkülönbözőbb cso­portba tartozó anyagok is tudnak létrehozni. A hatás „mibenlétének“ magyarázata az idők folyamán szintén változáson ment keresztül. Először a lázban, a fehérvér­sejtek megszaporodásában (Butomo), a testnedvek phy­­sikális egyensúlyának megváltozásában látták a gyó­gyító tényezőt, majd lassanként átvették Weichardt magyarázatát, aki az előbbiekben csak láncszemeit látta az omnicellularis fehérjehatásnak, ami általános műkö­désfokozásból áll, s amit ő protoplasmaaktiválásnak nevezett.­Ezzel a felfogással Bier helyezkedett szembe és kimutatta, hogy a folyamat azonos a Brown és Vir­chow óta ismert „ingerjelenséggel“. Miután minden élet­­jelenség tulajdonképen ingerjelenség, ezen folyamatok sem különállóak, hanem beletartoznak az általános élet­tani folyamatokba. A szervezet hatalmas gyógyeszközei a hyperaemia, gyulladás és láz egymással szoros kapcso­latban lévő élettani folyamatok. Ez a gyógymód is nagy­részt ezek fokozásával hat és így visszavezethető az általa leírt „gyógyító gyulladás“ és „gyógyító láz“ tanára. Bier fejtegetéseinek eredményeképen később a fehérjetest-gyógymód szűkké vált fogalma helyett az ingergyógymód (Reiztherapie) elnevezést fogadták el. Egy lépéssel továbbhaladva azután az Arndt-Schulz-féle alaptörvény értelmében, mely szerint gyenge ingerek az életműködéseket folyamatba hozzák, középerősek fokoz­zák, erősek gátolják. Bier, illetőleg tanítványa, Zimmer megállapította az inger adagolásának alapelvét is, mely szerint az inger adagja úgy választandó, hogy ezáltal a sejt legnagyobb működőképességének küszöbét érjük el. Így született meg az azóta általánosan használt, küszöb­ing­er gyógymód“ (Schwellenreit-therapie) elnevezése. Az ingergyógymód célja tehát a szervezet betegesen el­változott reactio lezajlásában az élettani egyensúlyt helyreállítani és a szervezet védekezőerejét fokozni. Újabban a proteinhatást a szervezetnek bizonyos anya­gokkal szemben történő „desensibilizálásá“-val magya­rázzák (Rusznyák), amennyiben a kísérletek azt mutat­ták, hogy proteininjectiókkal sikerül a szervezet érzékeny­ségét bizonyos fehérjékkel szemben megszüntetni s ezáltal az ilyen fehérjék kisadagjai által okozott lázas reactiók bekövetkezését meggátolni. A parenteriálisan bevitt ingeranyag hatása 3 for­mában mutatkozik: a helyi, a góc- és az általános reactióban. A helyi reactio, a beszúrás helyén keletkező közismert infiltratio jelentősége újabban erősen csök­kent, a most használatos készítmények helyes alkalma­zása mellett már alig észlelhető. A gócreactióról, mint a megbetegedés helyén keletkező folyamatról, a betegek csakis a fellépő fájdalom útján szereznek tudomást. Ez rendesen nem sokkal az injectio után lép fel, egy ideig eltart, majd jóleső megkönnyebbülésnek és fájdalom­mentességnek ad helyet. A legfontosabb az általános hatás hőemelkedésben, esetleg rázóhidegben nyilvánul meg és ezzel párhuzamosan nagy változások játszódnak le a testnedvekben, főképen a vérben: különböző anti­­tstek lépnek fel, ez alakelemek élénk mozgásba jönnek, a fehérvérsejtek száma nő, a myeloid és erythroblasti­­kus systema izgalmi állapotának kifejezőjeként fiatal­kori vérsejtformák jelennek meg a vérpályában stb.; ezen folyamatokat természetszerűleg az egyes sejtek­ben is számos colloid-chemiai változás kíséri. Alapjában véve kevés megbetegedés van, ami * Előadta a Kir. Magyar Orvosegyesület március 12-i ülésén.

Next