Orvosi Hetilap, 1927. augusztus (71. évfolyam, 32-35. szám)
1927-08-07 / 32. szám
FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ: BÍRÓ ISTVÁN. 71. évfolyam 32. szám Budapest, 1927 augusztus 7 ORVOSI HETILAP Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY ÉS SZÉKELY ÁGOSTON. Szerkeszti és kiadja : a vallás- és közoktatásügyi miniszer úr támogatásával és megbízásából a magyar orvosi facultások sajtóbizottsága : HERZOG FERENC VÁMOSSY ZOLTÁN ISSEKUTZ BÉLA POÓR FERENC GORKA SÁNDOR REUTER CAMILLO BÉLÁK SÁNDOR CSIKY JÓZSEF TARTALOM: EREDETI KÖZLEMÉNYEK: Liebmann István: A nem specifikus „ingerlő gyógymód“ alkalmazása a nőgyógyításban. (891—895. oldal.) Wein Zoltán: Klinikai megfigyelések a mandulaeredetű fertőzések útjairól. (895—896. oldal.) Szirmai Frigyes: A vörhenystreptococcusok biológiai különállásáról. (896—900. oldal.) Szentkirályi Zsigmond: Másodlagos vérszegénység thallium aceticum epilatio után. (900—901. oldal.) Takács László: Vizsgálatok secretinnel. (901—903. oldal.) Horváth Boldizsár: A vállizületmerevítésről, különös tekintettel a felkar beállítására. (903—905. oldal.) Orsós János Imre: Egyszerűsített praecipitatiós luesreactio. (905—906. oldal.) Lapszemle. Belorvostani — Sebészet. — Urológia. — Gégészet. — Gyermekorvostan. (906— 910. oldal.) Könyvismertetés. (910—911. oldal.) Grósz Emil: Az angol orvosok gyűlése és a Lister-ünnep Edinburghban. (911—912. oldal.) Barta Ödön: A szövettenyésztés actuális problémái. (912—913. oldal.) Mayer Ferenc Kolos: Az orvosi astrologiáról. (913—915. o.) Heti krónika. (915—917. oldal.) Vegyes hírek. (917—918. oldal.) EREDETI KÖZLEMÉNYEK A budapesti kir. magy. Pázmány Péter-tudományegyetem II. sz. női klinikájának közleménye (igazgató: Tóth István dr. egyet. ny. r. tanár). A nem specifikus „ingerlő gyógymód“ alkalmazása a nőgyógyításban.* írta: Liebmann István dr. tanársegéd. A fertőzéses, gyulladásos megbetegedések gyógyítása az utóbbi, években lényeges változáson ment keresztül, amennyiben újabban a szervkezelés és az ártalmas csirák közvetlen elpusztítása helyett a szervezet védekező képességének fokozására törekszenek. Ily képességet kezdetben csakis fehérjetesteknek tulajdonítottak és különböző fehérjéket, rendesen tejet vagy annak fehérjealkatrészét vitték be parenterálisan a szervezetbe, később azonban Bier és Zimmer vizsgálatai alapján rájöttek, hogy ily hatást másnemű, a legkülönbözőbb csoportba tartozó anyagok is tudnak létrehozni. A hatás „mibenlétének“ magyarázata az idők folyamán szintén változáson ment keresztül. Először a lázban, a fehérvérsejtek megszaporodásában (Butomo), a testnedvek physikális egyensúlyának megváltozásában látták a gyógyító tényezőt, majd lassanként átvették Weichardt magyarázatát, aki az előbbiekben csak láncszemeit látta az omnicellularis fehérjehatásnak, ami általános működésfokozásból áll, s amit ő protoplasmaaktiválásnak nevezett.Ezzel a felfogással Bier helyezkedett szembe és kimutatta, hogy a folyamat azonos a Brown és Virchow óta ismert „ingerjelenséggel“. Miután minden életjelenség tulajdonképen ingerjelenség, ezen folyamatok sem különállóak, hanem beletartoznak az általános élettani folyamatokba. A szervezet hatalmas gyógyeszközei a hyperaemia, gyulladás és láz egymással szoros kapcsolatban lévő élettani folyamatok. Ez a gyógymód is nagyrészt ezek fokozásával hat és így visszavezethető az általa leírt „gyógyító gyulladás“ és „gyógyító láz“ tanára. Bier fejtegetéseinek eredményeképen később a fehérjetest-gyógymód szűkké vált fogalma helyett az ingergyógymód (Reiztherapie) elnevezést fogadták el. Egy lépéssel továbbhaladva azután az Arndt-Schulz-féle alaptörvény értelmében, mely szerint gyenge ingerek az életműködéseket folyamatba hozzák, középerősek fokozzák, erősek gátolják. Bier, illetőleg tanítványa, Zimmer megállapította az inger adagolásának alapelvét is, mely szerint az inger adagja úgy választandó, hogy ezáltal a sejt legnagyobb működőképességének küszöbét érjük el. Így született meg az azóta általánosan használt, küszöbinger gyógymód“ (Schwellenreit-therapie) elnevezése. Az ingergyógymód célja tehát a szervezet betegesen elváltozott reactio lezajlásában az élettani egyensúlyt helyreállítani és a szervezet védekezőerejét fokozni. Újabban a proteinhatást a szervezetnek bizonyos anyagokkal szemben történő „desensibilizálásá“-val magyarázzák (Rusznyák), amennyiben a kísérletek azt mutatták, hogy proteininjectiókkal sikerül a szervezet érzékenységét bizonyos fehérjékkel szemben megszüntetni s ezáltal az ilyen fehérjék kisadagjai által okozott lázas reactiók bekövetkezését meggátolni. A parenteriálisan bevitt ingeranyag hatása 3 formában mutatkozik: a helyi, a góc- és az általános reactióban. A helyi reactio, a beszúrás helyén keletkező közismert infiltratio jelentősége újabban erősen csökkent, a most használatos készítmények helyes alkalmazása mellett már alig észlelhető. A gócreactióról, mint a megbetegedés helyén keletkező folyamatról, a betegek csakis a fellépő fájdalom útján szereznek tudomást. Ez rendesen nem sokkal az injectio után lép fel, egy ideig eltart, majd jóleső megkönnyebbülésnek és fájdalommentességnek ad helyet. A legfontosabb az általános hatás hőemelkedésben, esetleg rázóhidegben nyilvánul meg és ezzel párhuzamosan nagy változások játszódnak le a testnedvekben, főképen a vérben: különböző antitstek lépnek fel, ez alakelemek élénk mozgásba jönnek, a fehérvérsejtek száma nő, a myeloid és erythroblastikus systema izgalmi állapotának kifejezőjeként fiatalkori vérsejtformák jelennek meg a vérpályában stb.; ezen folyamatokat természetszerűleg az egyes sejtekben is számos colloid-chemiai változás kíséri. Alapjában véve kevés megbetegedés van, ami * Előadta a Kir. Magyar Orvosegyesület március 12-i ülésén.