Orvosi Hetilap, 1929. június (73. évfolyam, 22-26. szám)

1929-06-01 / 22. szám

73. évfolyam 22. szám. Budapest, 1929 június . ORVOSI HETILAP Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY ÉS SZÉKELY ÁGOSTON Szerkeszti és kiadja: a vallás- és közoktatásügyi minister úr támogatásával és megbízásából a magyar orvosi facultások sajtóbizottsága: HERZOG FERENC VÁMOSSY ZOLTÁN ISSEKUTZ BÉLA POÓR FERENC GORKA SÁNDOR REUTER CAMILLO BÉLÁK SÁNDOR HÜTTL TIVADAR FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ : FRITZ ERNŐ BÁLINT REZSŐ 1874-1929. Nem a tanár, az orvos, a tudós áll most előttem, hanem az ember, akit eltemettünk. Bécsben előkelő német orvostudós társaság ülésezik. Tagjai közt németeken kívül vannak osztrákok, hollandusok, svájciak is, és van néhány magyar. Három, folytonos munkával eltöltött nap után, estére a zsúfolt teremre reánehezedik a kifáradás. Felhangzik Bálint Rezső csengő hangja. A kimerült figyelem feléled. A máskor kérlelhetetlenül szigorú elnök nem nézi az órát. Az előadásra szánt idő letelt, Bálint beszél tovább. Saját iskolája vizsgálatait ismerteti a gyomorfekély pathogenesise felől. Előadásának szövevényes fonalán a milieu interieur szabályozásának constitutionalis hibáira tér ki. Egyszerre világossá válik a kapcsolati tények között, melyek eddig egymástól távol állóknak látszottak és általánossá válik a benyomás, hogy a fekélyre való dispositio sokat keresett lényegét Bálint meg­­találta. Az elismerő taps után Németország egyik vezető klinikusa megállapítja, hogy a congressus legnagyobb eseménye Bálint előadása volt. Egy másik kép. Magasan fent a Svábhegyen, a nagy szabad ég alatt Beethovennek virágoktól környezett megkapóan szép szobra talapzatánál zenekar játssza híres septettjét. Áhítattal hallgatja nagy vendégsereg: államférfiak, a társaság előkelőségei, művészek, tudósok, írók, pályájuk tetőfokára ért és elején álló orvosok és családjaik tagjai. A társaság tehát vegyes és mégis egységessé teszi, hogy tagjai mindannyian Bálint Rezsőnek és nejének jóbarátjai. Egy harmadik. Kezében a Semmelweis-serleg. Fátyolozott hangon beszél. Beszédét észrevehetően zavarja nehéz lélekzete. Szívszorongva hallgatják. Már mindenki tudja — bécsi előadása idejében még csak kevesen tudták azt — hogy sorsa eldöntetett. A boldog­­ságról beszél. Galilei, Beethoven, Semmelweis nem lehettek boldogtalan emberek, mert aki boldogságát belső életének kincseiből meríti, attól azt nem veheti el meg nem értés, balsors, semmi sem. Az utolsó. Magasra polcolt párnákon ágyban fekszik Bálint Rezső, életét rövid időre megmentette a tracheotomia, de hangja nincs és ereje hanyatlik, szobája tele van virággal. Nagy rhododendronra mutat s táblájára írja, hogy neki az a legkedvesebb, aggódó, résztvevő hallgatói küldték neki. Azután a vég. Ravatalán virághegyek. Felhangzik körülötte mégegyszer, utoljára Beethoven zenéje. A szertartásnak vége van, villámlik és mennydörög. Néhány nehéz esőcsepp hull a koporsó tetejére. Azután síri csend, üresség, amelyet maga mögött hagyott és fájó visszaemlékezés. Korányi Sándor.

Next