Orvosi Hetilap, 1929. október (73. évfolyam, 40-43. szám)

1929-10-05 / 40. szám

73. évfolyam 40. szám Budapest, 1929 október 3 ORVOSI HETILAP Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY ÉS SZÉKELY ÁGOSTON Szerkeszti és kiadja : a vallás- és közoktatásügyi minister úr támogatásával és megbízásából a magyar orvosi facultások sajtóbizottsága: HERZOG FERENC VÁMOSSY ZOLTÁN ISSEKUTZ BÉLA POÓR FERENC GORKA SÁNDOR REUTER CAMILLO BÉLÁK SÁNDOR HÜTTL TIVADAR FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ: FRITZ ERNŐ ALO­M:­ T­ART Illyés Géza: A vesegyulladás és sebészeti gyógyítása. (993­—999. oldal.) Ádám Lajos: Az érzéstelenítés kérdése az újabb szerek nézőpont­jából. (999—1002. oldal.) .Sümegi István és Juhász Antal: A Széchenyi-fürdő vizével végzett ivókúrák hatása a szervezet purinanyagcseréjére. (Második, befejező közlemény.) (1002—1005. oldal.) Hetényi Géza: Az izomzat szerepe a vércukor szabályozásában. (1005—1006. oldal.) Ürmössy Erzsébet: A múlt évi szegedi és szegedkörnyéki Heine— Medin-járvány klinikai tanulságai. (1006—1008. oldal.) Melléklet: Az Orvosi Gyakorlat kérdései. (157—160. oldal.) Székely László: Többszörös typhusos vékonybélperforatio okozta diffus genyes peritonitis műtéttel gyógyult esete. (1008—1009. oldal.) Lapszemle: Belorvostan. — Fülgyógyászat. — Urológia. — Elmé­leti tudományok köréből. (1009—1011. oldal.) Könyvismertetés. (1011—1012. oldal.) Horváth Boldizsár XXIV-ik német orthopaedcongressus Mün­chenben. (1012—1013. oldal.) Friedrich Vilmos: Ipari munkások praeventiv orvosi vizsgálata. (1013—1014. oldal.) Melly József: A székesfőváros tuberculosis halandóságának alaku­lása 1874-től 1927-ig. (1014—III. borítékoldal.) Vegyes hírek. (III. boríték oldal.) EREDETI KÖZLEMÉNYEK A vesegyulladás és sebészeti gyógyítása.* Irta: Illyés Géza dr., egyet. ny. r. tanár. A vesegyulladás operativ gyógyítása m­ár régóta foglalkoztatja a belgyógyászokat és sebészeket egyaránt. Vannak, akik a feladatot egyszerűen úgy intézik el, hogy nem érdemes vele már foglalkozni, mások viszont újra és újra próbálkoznak más és más esetekkel s ezeknek köszönhető, hogy ma már legalább egyes részletekben tisztázott egységes felfogásunk van a sebészeti beavat­kozást illetőleg. Harrison 1878-ban egy scarlaton keresztülment fiatalembernél, kinél albuminulra, majd anyira lépett fel. vesetályogra gondolt s emiatt azt a vesét, amelyikben a beteg nagy fájdalmakat érzett, feltárta és bemetszette. Tályogot ugyan nem talált, de a vizeletelválasztás csak­hamar megindult, bőséges lett, majd az albuminuria is csökkent s a beteg meggyógyult. Ezen és még két más hasonló tapasztalata után ajánlotta Hamson 1896-ban, hogy heveny vesegyulladásnál, ahol olyguria vagy anuria lép­ fel, csináljunk bemetszést a vesén, amely által a nagyon feszes vesetokot is bemetszük, a vese felszaba­dul a nagy nyomás alól s a vizeletelválaszás megindul. 1899-ben Izrael közöl eseteket, ahol egyoldali vese­vérzés, illetve fájdalmak miatt végzett nephrotomiát kedvező eredménnyé]. Edebohls éppúgy, mint Harrison, véletlen útján jött rá arra, hogy a decapsulatio bizonyos vesebajoknál ked­vező eredménnyel jár. Edebohls egy nephritisben szen­vedő egyén vándorveséjét varrta föl a decapsulált tok­­nál fogva s ezen műtét után javulást látott a vesegyul­ladás további lefolyásában. Midőn egy másik esetében egy újra operáltnál megnézte a felvarrott vesét, ott a veséhez a környezet felől nagyobb edényhálózatot látott húzódni s ezen új collateralis újra képződött edényháló­­zatnak tulajdonította a vesegyulladásban beállott ja­vulást. 1899-ben megjelent első közleményében már ajánlja, hogy az idült vesegyulladást operative kell gyógyítani a decapsulatio által. Rovsing 1904 ben bizonyos fájdalmakkal járó vese­­gyulladásnál azt ajánlja, hogy a vese körüli lobos-heges szövetekből szabadítsuk ki a vesét, mire a fájdalmak megszűnnek; eljárását nephrolysisnek nevezte. Sok közlemény jelent meg azután részben egyes operált esetekről, részben állatkísérletek eredményeiről. Magam is végeztem 1905 és 1906-ban állatkísérleteket abban az irányban, hogy váljon igaz-e Edebohls azon állítása, hogy a decapsulatio után új edények képződnek a vesefelület és környezete között, amely csak úgy vált lehetővé, hogy a rostos kötőszövetből álló saját tok, ami az új edényképződésnek útjában volt, el lett távolítva. Kísérleteim folyamán megállapíthattam azt, hogy a le­­húzott és kimetszett saját tok pár hét alatt újra képző­dik s idővel még sokkal vastagabb, merevebb, ellenállóbb tokot alkot, mint az eredeti volt. Megállapíthattam még azt is, hogy a vese és környezete között az újra képző­dött tokban vannak ugyan újonnan képzett véredények, melyek a vesébe is behatolnak, azonban nagyon csekély­­számúak és vékonyak ahhoz, hogy a vese collateralis edényellátásában számbavehető szerepet játszhassanak. Abban az időben 5 Bright-kóros betegen is végeztem de­capsulation Ezek közül az egyik 3 hónappal a műtét után meghalt. Ezen hullán a veséket carmin*gelatinával ütőerük felől insiciálták s a veséből több irányban soro­zatos metszetek készültek. Ezeken is azt láttuk, hogy na­gyon kevés újonnan képzett véredény volt, ami a kör­nyezettől a vesébe és a veséből a környezetbe hatolt be, amelyek olyan jelentéktelenek voltak, hogy a vese táp­lálása szempontjából nem jöhettek számba. Mások ha­sonló kísérleteik alapján nagyjában ugyanerre az ered­­ményre jutottak. Később egyesek a vesét a decapsulatio után a csepleszbe varrták bele, mások behelyezték a vesét a hasikrbe, mások pedig a vesét bemetszették s oda varrtak bele egy csepleszdarabot. Az eredmények nagyon különbözőek voltak, egyesek láttak bőven képződő új collateralis edényeket, mások kevésb­é. 1911-ben Katzenstein kutyáknál úgy járt el, hogy a vesét kiválasztotta a zsíros tokból, de a saját tokját

Next