Orvosi Hetilap, 1930. április (74. évfolyam, 13-16. szám)

1930-04-05 / 13. szám

308 ORVOSI HETILAP 1930. 13. sz. Hogy orrdiphtheria kapcsán, a toxicus és progrediáló alaknál, ex contiguitate, a ductus nasolacrymalison ke­resztül szövődmény gyanánt diphtheria conjunctivae fej­lődhetik, az kétségtelen, de hogy ez csak ritkán követke­zik be, ezt tapasztalataim alapján határozottan állítha­tom, s ha kivételesen mégis kifejlődik, joggal felmerül az a kérdés, hogy a fertőződés nem-e autoinfectio útján jött létre. Míg a legtöbb szakíró, Göppert és a franciák is (L. Glatard Thése-ét) orrdiphtheria kapcsán féltik a közép­fület s úgy vélik, hogy az Eustach-kürtön át a cavum tympani fertőződése könnyen bekövetkezik, addig az én kórházi tapasztalataim ezt nem igazolják, a vezetésem alatt állott kórház diphtheria-pavillonjában az utolsó év­tizedekben otitisek csak gyéren fordultak elő s oly súlyos középfüllálok, melyek trepanatiot igényeltek, a diphthe­ria osztályon igazán csak a ritkaságok közé tartoztak, el­lentétben a vörheny-pavillonnal, hol vörhenyes toroknec­­rosis és rhinitis necrotico-scarlatinosa kapcsán, sajnos. Négy éves gyermek koponyája. (34-e a természetes nagyságnak). a) alsó kagyló, b) középső kagyló, c) a középső orrjárat bemenete, d) a tuba szájadéka. (Kohts ábrája). eléggé sűrűn láttam súlyos, erősen destruáló középfül­lábokat, melyek ex contiguitate fejlődtek ki és nemcsak a hallást, hanem az életet is veszélyeztették. Ami az antrum Highmori, sinus frontalis, cellulae ethmoidales, és sinus sphenoidalis szövődményes megbetegedéseit illeti, rhinitis diphtheriticánál ezeket is csak kivételesen észleltem s ha a szerzők közül egyesek ezeket a sinusitiseket, mint comp­­licatiókat erősebben hangsúlyozzák, nézetem szerint in­kább theoretikus alapon aggodalmaskodnak, s évtizedekre visszanyúló ezirányú negatív tapasztalataim mellett nehe­zen tudom megérteni, hogy Göppert sokkal kisebb be­teg­ anyagra támaszkodva a következő kijelentést teszi: „Die Nebenhöhlen sind in der überwiegenden Mehrzahl der Fälle, die zur Section kommen, entzündet“. C. Leiner és F. Basch 1928-ban ide vonatkozólag a következőket ír­ják:''5: „hingegen wurde ein übergreifen auf die Nasenne­benhöhlen nicht beobachtet und ebenso nur ganz aus­nahmsweise die Entstehung einer otitis media“, s így ta­pasztalatuk megegyezik az én tapasztalataimmal. A csecsemőkori ú. n. primär, illetőleg önálló orrdiph­theria diagnostikájára visszatérve, kérdés, hogy igaza van-e Göppert iskolájának, midőn azt írják, hogy „az egyetlen egyértelmű ismertetőjele, conditio sine qua non­­ja, az orrdiphtheriának a diphtheriás álhártya,é­s ennek megfelelően úgy vélik, hogy: „ordiphtheriáról csak az esetben lehet szó, ha az orrnyálkahártyán diphtheriás álhártyák és diphtheria-bacillusok egyidejűleg kimutatha­tók.“ Ballin'4 másrészről felveti a kérdést, hogy: „szabad­­e egy klinikailag egyszerű hurutos náthának tűnő beteg­séget egyedül diphtheria-bacillusok konstatálása alapján diphtheriás természetűnek nyilvánítani“ s erre a feleletet maga így adja meg, hogy: „a bacillusokat véletlenül je­lenlévő élősdieknek lehet tekintenünk és jelenlétüket oly­bá venni, mint a diphtheria-bacillusok esetleges előfordu­lását egészségesek garatképletein.“ Finkelstein, Ballin ezen kijelentését még határozottabban fejezi ki, midőn azt írja, hogy: „azt tanácsolom, hogy a diagnosis főképen a klinikai leletre támaszkodjék és a bacillusok kimutatá­sának csak megerősítő szerep juttassák; negatív lelet kli­­nikailag megalapozott gyanúnál az aggodalmakat nem oszlatja el, positív lelet klinikailag bizonytalan diagno­­sisnál pedig nem bírhat kötelező bizonyító erővel“, s úgy véli, hogy­ semmiesetre sem szabad minden hurutot — mint egyesek szeretnék — orrdiphtheriának minősíteni, csupán azért, mert diphtheria-bacillusok találtattak, és nem alapszik diphtherián — mint ezt Seligmann és Schloss15 véli, minden savós-véres orrfolyás, még ha ba­cillusokat tartalmaz is", mely állítását alátámasztja azon tapasztalattal, hogy ezen esetek eléggé nagy számában („in vielen solchen Fällen“) a diphtheria elleni savókeze­lés teljesen hatástalan. A kérdés eldöntése kétségtelenül nagy körültekintés i­ igényel, ha tekintetbe vesszük, hogy a francia nagy ta­pasztalat a klinikusok 16, fentiekkel ellentétben azt hangsú­lyozzák, hogy: „minden gyanús coryza-esetben ugyan­úgy bacteriológiás vizsgálatot kell végeznünk, mint diph­­theriára gyanús angináknál már általánosan végzik.“ Mert, mint folytatásul írja Glatard, ki „Thése“-ében a francia klinikusok felfogását adja vissza: „az orrban és torokban fellépő diphtheria között absolut paralellismus van, azzal a különbséggel, hogy az orr-diphtheria sokkal nehezebben ismerhető fel és lappangó lehet, éppen ezért sokkal nagyobb körültekintést és figyelmet igényel.“ Ribadeau,Dumas és Chabrun is úgy vélik, hogy positív bacteriológiás lelet esetén mindig kell adni gyógy­­savat. Az ellentét a felfogások között szembetűnő, de áthi­dalható, — én is osztom a német paediatrák zömének fel­fogását, melynek kifejezője Finkelstein. Szerinte benün­­ket a klinikai kép kell, hogy vezessen első­sorban a a kórisme felállításánál, de a mellett a kinikai tapasztalat, amelyet csecsemő osztályokon nyerünk, eléggé megtant- Újszülött koponya. (14-e a természetes nagyságnak.) a) alsó kagyló, b) középső kagyló, c) a középső orrjárat bemenete. (Kohls ábrája). 13 C. Leiner u. F. Basch. Diphtheria und Angina. Wien. Berlin. Springer. 1928. 14 L. Ballin. Jahrb. f. Kinderheilk. Bd. 58. 1903. 15 Seligman u. Schloss. Zeitschr. f. Kh. Bd. 4. 1912. 16 Lásd Glatard 1. c.

Next