Orvosi Hetilap, 1930. április (74. évfolyam, 13-16. szám)
1930-04-05 / 13. szám
308 ORVOSI HETILAP 1930. 13. sz. Hogy orrdiphtheria kapcsán, a toxicus és progrediáló alaknál, ex contiguitate, a ductus nasolacrymalison keresztül szövődmény gyanánt diphtheria conjunctivae fejlődhetik, az kétségtelen, de hogy ez csak ritkán következik be, ezt tapasztalataim alapján határozottan állíthatom, s ha kivételesen mégis kifejlődik, joggal felmerül az a kérdés, hogy a fertőződés nem-e autoinfectio útján jött létre. Míg a legtöbb szakíró, Göppert és a franciák is (L. Glatard Thése-ét) orrdiphtheria kapcsán féltik a középfület s úgy vélik, hogy az Eustach-kürtön át a cavum tympani fertőződése könnyen bekövetkezik, addig az én kórházi tapasztalataim ezt nem igazolják, a vezetésem alatt állott kórház diphtheria-pavillonjában az utolsó évtizedekben otitisek csak gyéren fordultak elő s oly súlyos középfüllálok, melyek trepanatiot igényeltek, a diphtheria osztályon igazán csak a ritkaságok közé tartoztak, ellentétben a vörheny-pavillonnal, hol vörhenyes toroknecrosis és rhinitis necrotico-scarlatinosa kapcsán, sajnos. Négy éves gyermek koponyája. (34-e a természetes nagyságnak). a) alsó kagyló, b) középső kagyló, c) a középső orrjárat bemenete, d) a tuba szájadéka. (Kohts ábrája). eléggé sűrűn láttam súlyos, erősen destruáló középfüllábokat, melyek ex contiguitate fejlődtek ki és nemcsak a hallást, hanem az életet is veszélyeztették. Ami az antrum Highmori, sinus frontalis, cellulae ethmoidales, és sinus sphenoidalis szövődményes megbetegedéseit illeti, rhinitis diphtheriticánál ezeket is csak kivételesen észleltem s ha a szerzők közül egyesek ezeket a sinusitiseket, mint complicatiókat erősebben hangsúlyozzák, nézetem szerint inkább theoretikus alapon aggodalmaskodnak, s évtizedekre visszanyúló ezirányú negatív tapasztalataim mellett nehezen tudom megérteni, hogy Göppert sokkal kisebb beteg anyagra támaszkodva a következő kijelentést teszi: „Die Nebenhöhlen sind in der überwiegenden Mehrzahl der Fälle, die zur Section kommen, entzündet“. C. Leiner és F. Basch 1928-ban ide vonatkozólag a következőket írják:''5: „hingegen wurde ein übergreifen auf die Nasennebenhöhlen nicht beobachtet und ebenso nur ganz ausnahmsweise die Entstehung einer otitis media“, s így tapasztalatuk megegyezik az én tapasztalataimmal. A csecsemőkori ú. n. primär, illetőleg önálló orrdiphtheria diagnostikájára visszatérve, kérdés, hogy igaza van-e Göppert iskolájának, midőn azt írják, hogy „az egyetlen egyértelmű ismertetőjele, conditio sine qua nonja, az orrdiphtheriának a diphtheriás álhártya,és ennek megfelelően úgy vélik, hogy: „ordiphtheriáról csak az esetben lehet szó, ha az orrnyálkahártyán diphtheriás álhártyák és diphtheria-bacillusok egyidejűleg kimutathatók.“ Ballin'4 másrészről felveti a kérdést, hogy: „szabade egy klinikailag egyszerű hurutos náthának tűnő betegséget egyedül diphtheria-bacillusok konstatálása alapján diphtheriás természetűnek nyilvánítani“ s erre a feleletet maga így adja meg, hogy: „a bacillusokat véletlenül jelenlévő élősdieknek lehet tekintenünk és jelenlétüket olybá venni, mint a diphtheria-bacillusok esetleges előfordulását egészségesek garatképletein.“ Finkelstein, Ballin ezen kijelentését még határozottabban fejezi ki, midőn azt írja, hogy: „azt tanácsolom, hogy a diagnosis főképen a klinikai leletre támaszkodjék és a bacillusok kimutatásának csak megerősítő szerep juttassák; negatív lelet klinikailag megalapozott gyanúnál az aggodalmakat nem oszlatja el, positív lelet klinikailag bizonytalan diagnosisnál pedig nem bírhat kötelező bizonyító erővel“, s úgy véli, hogy semmiesetre sem szabad minden hurutot — mint egyesek szeretnék — orrdiphtheriának minősíteni, csupán azért, mert diphtheria-bacillusok találtattak, és nem alapszik diphtherián — mint ezt Seligmann és Schloss15 véli, minden savós-véres orrfolyás, még ha bacillusokat tartalmaz is", mely állítását alátámasztja azon tapasztalattal, hogy ezen esetek eléggé nagy számában („in vielen solchen Fällen“) a diphtheria elleni savókezelés teljesen hatástalan. A kérdés eldöntése kétségtelenül nagy körültekintés i igényel, ha tekintetbe vesszük, hogy a francia nagy tapasztalat a klinikusok 16, fentiekkel ellentétben azt hangsúlyozzák, hogy: „minden gyanús coryza-esetben ugyanúgy bacteriológiás vizsgálatot kell végeznünk, mint diphtheriára gyanús angináknál már általánosan végzik.“ Mert, mint folytatásul írja Glatard, ki „Thése“-ében a francia klinikusok felfogását adja vissza: „az orrban és torokban fellépő diphtheria között absolut paralellismus van, azzal a különbséggel, hogy az orr-diphtheria sokkal nehezebben ismerhető fel és lappangó lehet, éppen ezért sokkal nagyobb körültekintést és figyelmet igényel.“ Ribadeau,Dumas és Chabrun is úgy vélik, hogy positív bacteriológiás lelet esetén mindig kell adni gyógysavat. Az ellentét a felfogások között szembetűnő, de áthidalható, — én is osztom a német paediatrák zömének felfogását, melynek kifejezője Finkelstein. Szerinte benünket a klinikai kép kell, hogy vezessen elsősorban a a kórisme felállításánál, de a mellett a kinikai tapasztalat, amelyet csecsemő osztályokon nyerünk, eléggé megtant- Újszülött koponya. (14-e a természetes nagyságnak.) a) alsó kagyló, b) középső kagyló, c) a középső orrjárat bemenete. (Kohls ábrája). 13 C. Leiner u. F. Basch. Diphtheria und Angina. Wien. Berlin. Springer. 1928. 14 L. Ballin. Jahrb. f. Kinderheilk. Bd. 58. 1903. 15 Seligman u. Schloss. Zeitschr. f. Kh. Bd. 4. 1912. 16 Lásd Glatard 1. c.