Orvosi Hetilap, 1930. június (74. évfolyam, 22-25. szám)

1930-06-07 / 22. szám

530 ORVOSI HETILAP jó eredménnyel. Ligin is kiterjedten alkalmazza a drai­­nezést és minden laparatomia után draint helyez a bő­r alatti kötőszövetbe. Noetzel, Propping és Plondke a drainezés álláspontján vannak. Ezzel szemben Gray sze­rint a drainezés princípiuma is teljesen hamis. Azért drainezünk, mert nem bízunk a szervezet erejében, pe­dig a drainezéssel csak zavart okozunk. Csak parenchy­­más vérzés esetében tartja indokoltnak a drainezés. Skrobanszkij 500 laparatomiája közül 103-ban végzett genyes adnexműtétet; 15 esetben geny szennyezte a műtéti területet, 18 esetben a belet is sértette. Sohasem drainezett, 103 esete közül kettőt veszített el. Freund, Franz assistense, a frankfurti sebésztársaságban kifej­tett álláspontja szerint a hasűri drainezés általában nem célravezető: 1. az abban uralkodó nyomásviszonyok, 2. a hasürben a medencéből a rekeszizom felé történő nyirokáramlás miatt, mely a drainezés irányával ellen­tétes, 3. a peritoneum eltákoló képessége miatt, amely még a hüvely felé történő drainezéseknél is érvényesül. Emiatt a drainezést a minimumra csökkenti és szerinte a Krenig adatai szerint 2000 laparatomiára eső 8 drai­nézés felel meg a helyes drainezési számaránynak. Franz álláspontját — amelyet nekem személyesen volt alkalmam hosszabb időn át megismerni — műtétjeiről írt könyvében fejti ki. A szabad hasár drainezését illu­­zóriusnak tartja. Sem bélsérülés, sem genyes szennyezés nem indokolja a drainezést. Véleménye szerint annak a műtőnek, aki óvatos és nem operál friss, lázas adnextu­­morokat, nem kell félnie, ha a genyzsák átszakad és tartalma a hasba folyik. Régi adnextumorok genye leg­többször steril és ha nem steril, akkor sem árt, ha gon­dosan isoláltuk a nagy hasürt steril kendőkkel és így a szennyezést elkerültük, nyugodtan zárhatjuk a hasat Csak a nem csillapítható parenchymás vérzés vagy az képezi a drainezés indicatióját, ha nagyobb műtéti te­rület maradt peritoneális boríték nélkül. Ilyenkor, ha lehet, a hüvely felé, ha nem, úgy Mikulicz szerint drainez. Ha azonban anatómiai és élettani védőberendezke­déseket tekintjük, amelyek felett a peritoneum rendel­kezik, azok nagyon komplikáltaknak látszanak. A peri­toneum nagy felszívó felület, nyirokútjai a bacteriumo­­kat a vérnek szolgáltatják, melyek ott elpusztulhatnak. Másrészt a peritoneumon kicsapódó fibrin megakadá­lyozza a felszívódást és maga is bactericid hatású. Ott van továbbá a peritoneum eltákoló működése. A peri­toneum védő berendezkedése annyira komplikált, hogy azon kérdésre, várjon a beteg érdekében van-e, hogy a felszívást növeljük vagy csökkentsük, az exsudatum vagy anaemiát idézünk elő, választ adni nem tudunk, ezért a chemiai antisepticus szerek alkalmazása, vala­mint a tampon és drainezés kérdésében a peritoneum élettanáról alkotott fogalmaink útmutatást adni nerre tudnak. Még kevésbbé támaszkodhatunk bacteriológiai ismereteinkre, hiszen a nemrégen annyira felkapott vi­­rulentiapróba is csak relatív értékűnek bizonyult. Ha tehát a peritoneum és bacteriumok viselkedése adott esetben ismeretlen, csak a klinikai tapasztalatok lehetnek irányadók sebészi ténykedésünkben. Nem tart­juk helyesnek a drainezett és nem drainezett műtétek összehasonlítását sem morbiditás, sem mortalitás szem­pontjából­ A legegyszerűbb myoma műtétek pl. supra­­vaginalis amputatiók után olykor fellépő exsudatumok semmiesetre sem hasonlíthatók össze a zavartalanul gyógyult drainezett esetekkel, sem pedig a drainezett műtétek után észlelt exsudatumokkal, mert a drainezés értékét illetőleg ezek összehasonlítása helytelen követ­keztetésekre vezetne. A drainezés célja a szervezet meg­segítése abban a küzdelemben, amelyben ez a roncsos sebfelületek begyógyítására törekszik, az oda nem való szövetfelületek demarkálása, lelökése és a sebgyógyulás vagy a sebzés következtében ott felgyülemlett szövet­­törmelék, vér, stb. felszívása révén. A drainezés célja ezen anyagoknak a szervezetből való eltávolítása akkor, ha a legjobb műtéti technika mellett sem sikerült ideáli­san ellátni és peritoneummal borítani a seb­felületeket, vagy ha ez sikerült is, de az óriási sebfelület, olykor pedig a nagy tömegben visszamaradt gyulladásos vagy daganatos beszűrődések már eleve kevés garantiát nyúj­tanak arra, hogy a szervezet velük meg tudjon birkózni, s ha még mindezekhez hozzájárul a sebfelület szennye­zése pl. a műtéti anyagból felömlő gennyel, minden okunk megvan arra, hogy drainezzünk. S bár nem tud­juk elfogadni azok álláspontját, akik a drainezést mere­ven elutasítják, a drainezést illetően szabályokat felállí­tani nem tudunk. A geny bacteriologiai vizsgálata egye­dül nem lehet irányadó. Hasonló bacteriologiai lelet mel­lett a drainezett eset rosszul gyógyul vagy halállal vég­ződik, a nem drainezett pedig zavartalanul felépül. Eb­ből azt következtetni, hogy a drainezés felesleges, sőt káros, helytelen volna. A drainezés a sebgyógyulás elő­segítésének csak egy factora. Hogy valamely seb jól és gyorsan gyógyul, az egész szervezet erejétől a lokális, egyelőre nem definálható védekező képességétől függ. Mind olyan factorok, amelyeket tulajdonképpen nem is­merünk. A tapasztalás azonban azt mutatta, hogy van­nak még ezenkívül is olyan tényezők, amelyek a sebgyó­gyulás menetét nagy mértékben befolyásolják. Ezek kö­zött első helyet foglal el a műtéti technika. Erről mon­dotta Bumm: „Die Technik hat die Asepsis besiegt“ Kétségtelen, hogy a tervszerű, minden felesleges zúzást és szövetroncsolást lehetőleg elkerülő operálás, gondos peritonizálás, stb. a legjobb gyógyulási eredményekre vezet. Ha pedig kényszerűségből (súlyos összenövések, subperitoneálisan fejlődött daganatok stb. miatt) mégis hatalmas, roncsolt, olykor peritoneummal fedhető, más­kor ezzel nem is fedhető, nem egyszer el nem távolítható, gyulladásos beszűrődésekkel telített sebfelületek ma­radnak vissza, úgy segítségére sietünk a szervezetnek a drainezéssel. Máskor meg a sebfelületek talán nem na­gyok, jól peritonizáltak és mégis drainezünk a ráömlő bactériumos, genyes szennyezés miatt. Mindezek mellet­t nem csekély jelentősége van a nőgyógyászati adnexmű­­tétek helyes időben felállított indicatiójának. A bacte­­riológiailag hasonló viselkedésű csírák egészen más tu­lajdonságokat vesznek fel a hosszasan konzervatíve ke­zelt műtét után, mint az akut vagy subakut stádiumban operáltaknál. A hosszasan kezelt esetekben elég idő volt arra, hogy a helyi immunitás és védőberendezkedés is kifejlődjön. Ha az elmondottakat átgondoljuk, csakhamar rá kell jönnünk arra, hogy a drainezés értékét illetőleg vi­tába bocsátkozni vagy különösen mindenkire érvényes­nek vélt szabályokat felállítani bármily nagy anyag alapján is alig lehet. Nagy anyaggal rendelkező intézet műtéti eredményeit a zavartalan gyógyulás a morbiditás és mortalitás mutatja. Az utóbbi 3 dolog pedig nagy mértékben függ az indicatiótól, a műtéti technikától, az operák­ szervezetétől stb. Mind olyan tényezők, amelyek­től egyenként és összesen függ a műtét eredménye olyan tényezők, amelyek egy része legalább az illető in­tézet sajátja s így összehasonlítási alapot más intézettel alig nyújt. Azért azt hisszük, leghelyesebb, ha arra szo­rítkozunk, hogy a következőkben ismertetjük azon ese­teinket, amelyeknél drainezés jöhetett volna szóba és nem draineztünk, továbbá a drainezett eseteinket és mindezeknek eredményeit. Célszerűnek láttuk 3 csoportba foglalni azon hast a Ref. Zd­org. f. d. ge. Chir. Bd. 20. J. 141. 1930. 22. sz.

Next