Orvosi Hetilap, 1930. július (74. évfolyam, 26-29. szám)
1930-07-05 / 26. szám
638 ORVOSI HETILAP Az ellentmondás hihetőleg az alkalmazott anyagok kicsiny voltában, az egyes calcium sók különböző oldhatósági viszonyaiban és a calcium felszívódás rendszeres ellenőrzésének nem szerencsés methodikájában találhatta magyarázatát. Lasch és Neumayer,10 1 12 13 14 15 16 valamint Astanin vizsgálatai a kérdésben döntő értékűek. Ma már bizonyítottnak vehető, hogy a gyomor-bélcsatornába juttatott calcium felszívódásra kerül és 30 perc múlva a savó calciumtükrét már jelentékenyen emelheti. Az emelkedés maximumát 30—60 perc múlva éri el és kb. 7 óra múlva a hatás lezajlott. Irwing15 kísérleteiből kitűnik, hogy a felszívódásra legszerencsésebb viszonyokat teremt az acetat-pufferozott oldat, kevésbbé jól szívódik fel a neutrális chlorid, legkevésbbé jól a lactat-pufferozott calcium. Janseritt szerint legerősebben hat a calcium bicarb., azután a calciumchlorid, calciumsulfat, calc. hydrophosph., calc. lact., míg a calc. acet. nem hozott ra emelkedést. Saját kísérleteinkben calcium chlorid puriss. Merek oldatot 10%-os concentratióban használtunk s oly menynyiségben vittünk a szervezetbe, hogy az egyén egy testsúly kgr.-jára 15 cgr. calcium chloridot számítottunk. A 8—10 gr. calcium chloridot (10%-os oldatban) reggel éhgyomorra itattuk meg; ezt az adagot — eltekintve a folyadék kellemeten csípős ízétől — többnyire egészen könynyen elfogyasztották. A vérvételek a cubitalis vénából 3 órás időközökben eszközöltettek; az utolsó vérpróbát 7 óra múlva vettük le. A savó calcium tartalmát Kramer-Tisdall módszerével határoztuk meg. A vizsgálatokhoz oly egyéneket választottunk, akiknek betegsége vagy állapota a permeabilitás viszonyai szempontjából semmi zavaró mozzanatot nem jelenthetett. Különös figyelemmel voltunk a menstruatióra, esetleges graviditásra, mint általában minden az endocrin rendszerrel összefüggésben lehető kórképre s ily eseteket a vizsgálatokhoz nem használtunk fel. Az első táblázat peroralis calcium chlorid bevitelét követő vércalcium értékeket tüntet fel. 1. táblázat. A további kísérletekben eldöntendő volt, hogy ugyanazon egyénnél mily emelkedést mutat a savó calcium-tükör, ha a calcium chlorid élettani konyhasóoldatban kerül bevitelre. A vizsgálat kivitele a fenti módszerrel történt. A vizes calcium chlorid oldat kísérletének lezajlása után közbeiktatott 1—1 pihenő nap keretében is meghatároztuk a savó calcium-értékét, s a további kísérletet csak akkor állítottuk be, ha a savó calcium concentratiója már kétségtelenül elérte a kiindulási értéket. A következő nap reggelén éhgyomorra adtunk fenti elvek szerinti mennyiségben élettani konyhasóoldatban oldott 10%-os calcium chloridot. Az oldatot a beteg egyszerre elfogyasztotta. A táblázat a vizes és a konyhasós calcium chlorid bevitelt követő savó-calcium értékemelkedést összehasonlítólag mutatja ugyanazon egyénnél. 2. táblázat. A vizsgálat alá került esetek mindegyikében a physiol, konyhasóoldatban nyújtott azonos mennyiségű calcium-chlorid jelentékenyen magasabb vércalcium niveaut eredményezett, mint a vizes oldatban bevitt calcium. A resorptio időtartama a vizes és konyhasós oldatokból kb. azonosnak volt mondható és maximumát is azonos időpontban érte el. A legmagasabb kilengés a 2. sz. a. jelzett esetben volt észlelhető: 18.8 mgr.%; az emelkedés az eredeti calciumérték (13,90) 30%-ának felel meg. Mindenesetre szembeszökő, hogy a vizsgált esetben a kiindulási érték is jelentékenyen a normális mennyiség felett volt található. E betegnek idült idegrendszeri luese volt. Feltűnő az is, hogy a jelzett esetben a calcium concentratio 7 óra múlva is még jóval a kiindulási érték felett találtatott, vagyis nemcsak a calcium resorptiója volt nagymérvű, hanem úgy látszik a kiválasztás is gátolt volt. Az átlagos emelkedés-többlet a vizes calciumértékkel szembeállítva 3.31:1.36, vagyis kerek számban i113%-al több calcium resorptiója volt NaCl egyidejű adagolása mellett kimutatható. A fentiek alapján bizonyítottnak vehető, hogy physiol, konyhasóoldatban nyújtott calcium-chlorid a vércalcium tükrét jelentékenyebb mértékben emeli, mint a vizes oldat. Hogy melyek azok a tényezők, amelyek a calcium-chlorid felszívódását physiol, nátriumchlorid oldat mellett fokozni képesek, alig bírálható el. A bélfal permeabilitási viszonyait, helyesebben a bélből való felszívódást az egyes anyagok igen változatosan befolyásolhatják. Érdekes és mintegy reciprok tapasztalata van Rabinovitchnakr"s, akinek kíséretében viszont kálium és calcium hatott serkentőleg a nátriumchlorid resorptiora. Filtratio, osmosis és diffusio vizes oldatok és főleg sók alkalmazásánál sokszorosan módosulhatnak. A sók a diffusiót legmesszebbmenőleg befolyásolhatják aszerint, amint a sók szabadon vagy a sejtelemekkel összeköttetésben vannak jelen. Állati sejtek só-áteresztését elsősorban a miliea reactioja szabja meg. Harántcsíkolt és sima izom kálium permeabilitása a reactiótól függ. A kálium contractura emelkedő pH-val növekszik. (pH 6.7—7.8 hatá- Sorszám Nem 1 Testsúly kgrm. 10° Ca 'o-os Cla Sava calcium cm1 Ca grm. kiinduláskor emelkedés Max. különbség . % a kiindulási értékhez V* óra 1 óra 7 óra 14 . 8011202.64 11.40 12.40 11.90 11.60 1.00 8.8 15 . 80 1202.64 10.50 12.40 12.20 10.90 1.90 18.1 16.1 cf 70 100 2.2 11.21 11.83 11.74 10.85 0 62 5.5 HM72 78 1.72 10.72 12.19 11.74 10.50 147 13.7 Sorszám ETLSz 1 Testsúly kgrm. I Adagolás Ca Sava calcium kiinduláskor en V2 óra relkedés 1 óra I 7 óra Max. különbség % a kiindulási értékhez 1 9.51 10°/o-os 76 cm3 Ca Cl, Ca 1 '71 grm 11.02 12.21 11.9010.88 1.19 10.8 0.9°,o Na Cl-ban oldott Ca Cl2 76 cm3 17?grm 11.1312.2813.13 12.10 2.00 18.02 c? 60 10%-os 90 cm3 Ca Cl, Ca 1 ‘98 grm 11.7013.2012.9011.80 1.50 12.8 0.9% N oldott 90 cm8 Cl-ban Ca Cl2 Ca 1 ~98 grm 1390 18.8015 7014.90 4.10 30.0 3 k 47 10%-os 70 cm3 Ca CI2 ' a 1 '54 grm 11.6013.5013.2011.70 1.90 16.4 0.9% Na Cl-ban oldott Ca CI2 711 1 I Ca 70 cm 11*54 grm 12.00 17.1015.2011.80 5.10 42.5 4 55 1 10%-os 82 cm3 Ca CI2 Ca 1 '8 grm 11.20 12.5012.9011.60 1.70 15.2 • 0 9% Na Cl-ban oldott Ca CI2 82 cm3 ] 8C“rm 11.0014.5013.6012.80 3.50 31.8 10 Biochem. Zeitschr. 168, 231, 1926. 11 Journ. of the amer. med. assoc. Bd. 88, 1927. 12 Biochem. Zschr. 174, 1926. 13 Hoppe Seylers Zschr. 163, 1927. 14 Biochem. Zschr. 174, 1926. 15 Journ. of bioi. chem. 68, 1926. 16 D. Arch. f. kiin. Med. 145, 1924. 17 J. of physiol. 82. 1927. 1930. 26. sz.