Orvosi Hetilap, 1931. február (75. évfolyam, 6-9. szám)
1931-02-07 / 6. szám
75. évfolyam, 6. szám, Budapest, 1931 február 7. ORVOSI HETIL SEGÉDSZERKESZTŐ - FRITZ ERNŐ Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY, SZÉKELY ÁGOSTON Szerkesztőbizottság: HERZOG FERENC ISSEKUTZ BÉLA GORKA SÁNDOR VÁMOSSY ZOLTÁN POÓR FERENC REUTER KAMILLÓ FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR BÉLÁK SÁNDOR HÜTTL TIVADAR TARTALOM: Minder Gyula: A hydronephrosisról klinikai és kísérleti tapasztalatok alapján. (125—129. oldal.) Melczer Miklós: A recurrens hamunsave hatása a spirochaeta pallidára. (130—132. oldal.) Szellő Ferenc: Röntgensugarak haszna a méhenkívüli terhesség felismerésében. (132—134. oldal.) Tóth Aladár: A mucocelerel. (134—136. oldal.) Thurzó Jenő: Új reflex-kalapács. (136—138. oldal.) Kenyeres Balázs: A combverőér sértésének érdekes esete. Lőfegyverekkel elkövetett bűncselekmények. (138—139. oldal.) Balázs Gyula: Makacs öngyilkosok és combinált mérgezések. (139. oldal.) Melléklet: Az Orvosi Gyakorlat kérdései. (21—24. oldal.) Lapszemle: Belorvostan. — Sebészet. — Szemészet. — Gégészet. — Gyermekorvostan. — Urológia. — Elméleti tudományok. (139—142. oldal.) Könyvismertetés (142. oldal). Egyesületek ülésjegyzőkönyvei (142—146. oldal). Herczeg Árpád: Egyetemi rektori intelmek az 1794. évből. (146—147. oldal.) Frigyesi József: Semmelweis serlegbeszéd. (147- 148. oldal és a borítólap III. oldalán.) Mészáros Gábor: Levél a szerkesztőhöz. (A borítólap II. oldalán.) Vegyes hírek (a borítólap IV. oldalán). EREDETI KÖZLEMÉNYEK A kir. magyar Pázmány Péter Tudományegyetem urológiai klinikájának (igazgató: Illyés Géza dr. egyet. ny. r. tanár) és a zürichi sebészeti klinika (igazgató: P. Clairmont dr. egy. ny. r. tanár) közleménye. A hydronephrosisról klinikai és kísérleti tapasztalatok alapján. Irta: Minder Gyula dr., egyetemi tanársegéd. A hydronephrosis mai fogalmaink szerint nem egy megbetegedés, hanem kóros folyamatok végstádiuma, melynek lényege a vizelet kiürítésének akadályozottsága. Mindaz, ami a húgylevezető utak normális mechanizmusát a kelyhektől a külső húgycsőnyílásig bármi módon hoszszabb ideig zavarni képes, hydronephrosis képződéséhez vezet. A hydronephrosis e definitiója már magában foglalja azt, hogy teljesen illogikus keletkezését egy egyetlen, minden esetre érvényes okra visszavezetni, mert nem egy szerv, hanem szervrendszer zavarával állunk szemben, amelyen belül a kóros lehetőségek száma beláthatatlan. Mindezek dacára az egységes magyarázatra való törekvés ép oly régi, mint a hydronephrosisok ismerete. Mivel a húgylevezető utak zavartalan működése egyrészt anatómiai, másrészt functionális épségüktől függ, a hydronephrosis pathogenesisében is két irányzattal találkozunk. Az egyiknél az anatómiai elváltozásokon van a hangsúly, mely szerint hydronephrosis képződéséhez primaer anatómiai akadály jelenléte feltétlenül szükséges, minden egyéb elváltozás csak következményes. Ez az ú. n. mechanikai magyarázat. A régebbi időkben, klinikai ismereteink azon korszakában, midőn hydronephrosisok csak előrehaladott állapotban, mint nagy hasi tumorok kerültek felszínre s a műtéteknél az említett anatómiai akadályok (uretermegtöretés, rendellenes ureterbeszájadzás, kő vagy szűkület alakjában) többnyire felfedezhetők voltak, ez a mechanikai magyarázat állott előtérben, sőt általánosan elfogadott volt. Természetesen az anatómiai akadály már az embrionális életben is felléphetett s nagy jelentőségre tett szert az olyan eseteknél, melyeknél a secundaer elváltozások előrehaladottsága miatt a postembrionalis életben a primaer mechanicus akadály már fellelhető nem volt. Találkozunk ezért olyan felfogással is, hogy úgyszólván minden hydronephrosis congenitalis eredetű, a különbség csak abban nyilvánul meg, hogy az egyiknél a secundaer elváltozások már a születéskor, vagy közvetlenül utána, a másiknál csak évtizedek múlva fejlődnek ki. A vizsgáló eljárásaink tökéleteskedésével, a veseműtétek számának növekedésével, de főleg a pyelographia általános elterjedésével a mechanicus magyarázat egyeduralma csakhamar megszűnik. A pyelographia két körülményre hívta fel figyelmünket. Egyrészt kitűnt, hogy vannak könnyen átjárható, szűkültnek egyáltalán nem mondható ureterek, melyeknél hydronephrosist találunk, másrészt vannak sülyedt, dystopsiás vesék határozott uretermegtöretéssel anélkül, hogy hydronephrosis kifejlődne. Az ehhez hasonló jelenségeket csak úgy tudtuk megérteni, ha feltételezzük, hogy vannak hydronephrosisok, melyek anatómiai akadály jelenléte nélkül fejlődnek ki s létrejövetelükhöz elégséges, ha a vizelet továbbításában résztvevő izomzat változik meg oly irányban, hogy normális működését és hivatását többé teljesíteni nem tudja. Ez az ú. n. functionalis vagy dynamicus magyarázat. Az izomzat e csökkent teljesítőképességének eredete lehet veleszületett vagy szerzett, de míg az előbbi, vagyis a levertő húgyutak izomzatának veleszületett gyenge kifejlődése külön bizonyításra nem szorul, a szerzett functiocsökkenés okainak vizsgálatánál csak theoretikus meggondolásokkal, gyulladásos és toxikus behatások feltételezésével kellet megelégednünk. E kérdés már-már nyugvópontra, vagy mondjuk inkább holtpontra jutott volna, ha segítségünkre nem jön a pheloscopia, amely módot nyújtott arra, hogy a különböző