Orvosi Hetilap, 1931. február (75. évfolyam, 6-9. szám)

1931-02-07 / 6. szám

75. évfolyam, 6. szám, Budapest, 1931 február 7. ORVOSI HETIL SEGÉDSZERKESZTŐ - FRITZ ERNŐ Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY, SZÉKELY ÁGOSTON Szerkesztőbizottság: HERZOG FERENC ISSEKUTZ BÉLA GORKA SÁNDOR VÁMOSSY ZOLTÁN POÓR FERENC REUTER KAMILLÓ FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR BÉLÁK SÁNDOR HÜTTL TIVADAR TARTALOM: Minder Gyula: A hydronephrosisról klinikai és kísérleti tapasztalatok alapján. (125—129. oldal.) Melczer Miklós: A recurrens­ h­amunsave hatása a spirochaeta pallidára. (130—132. oldal.) Szellő Ferenc: Röntgensugarak haszna a méhenkívüli terhes­ség felismerésében. (132—134. oldal.) Tóth Aladár: A mucocelerel. (134—136. oldal.) Thurzó Jenő: Új reflex-kalapács. (136—138. oldal.) Kenyeres Balázs: A combverőér sértésének érdekes esete. Lőfegyverekkel elkövetett bűncselekmények. (138—139. oldal.) Balázs Gyula: Makacs öngyilkosok és combinált mérgezések. (139. oldal.) Melléklet: Az Orvosi Gyakorlat kérdései. (21—24. oldal.) Lapszemle: Belorvostan. — Sebészet. —­ Szemészet. — Gégé­szet. — Gyermekorvostan. — Urológia. — Elméleti tudo­mányok. (139—142. oldal.) Könyvismertetés (142. oldal). Egyesületek ülésjegyzőkönyvei (142—146. oldal). Herczeg Árpád: Egyetemi rektori intelmek az 1794. évből. (146—147. oldal.) Frigyesi József: Semmelweis serlegbeszéd. (147- 148. oldal és a borítólap III. oldalán.) Mészáros Gábor: Levél a szerkesztőhöz. (A borítólap II. oldalán.) Vegyes hírek (a borítólap IV. oldalán). EREDETI KÖZLEMÉNYEK A kir. magyar Pázmány Péter Tudományegyetem urológiai klinikájának (igazgató: Illyés Géza dr. egyet. ny. r. tanár) és a zürichi sebészeti klinika (igazgató: P. Clairmont dr. egy. ny. r. tanár) közleménye. A hydronephrosisról klinikai és kísérleti tapasztalatok alapján. Irta: Minder Gyula dr., egyetemi tanársegéd. A hydronephrosis mai fogalmaink szerint nem egy megbetegedés, hanem kóros folyamatok végstádiuma, melynek lényege a vizelet kiürítésének akadályozottsága. Mindaz, ami a húgylevezető utak normális mechanizmusát a kelyhektől a külső húgycsőnyílásig bármi módon hosz­­szabb ideig zavarni képes, hydronephrosis képződéséhez vezet. A hydronephrosis e definitiója már magában foglalja azt, hogy teljesen illogikus keletkezését egy egyetlen, min­den esetre érvényes okra visszavezetni, mert nem egy szerv, hanem szervrendszer zavarával állunk szemben, amelyen belül a kóros lehetőségek száma beláthatatlan. Mindezek dacára az egységes magyarázatra való tö­rekvés ép oly régi, mint a hydronephrosisok ismerete. Mivel a húgylevezető utak zavartalan működése egy­részt anatómiai, másrészt functionális épségüktől függ, a hydronephrosis pathogenesisében is két irányzattal talál­kozunk. Az egyiknél az anatómiai elváltozásokon van a hangsúly, mely szerint hydronephrosis képződéséhez primaer anatómiai akadály jelenléte feltétlenül szükséges, minden egyéb elváltozás csak következményes. Ez az ú. n. mechanikai magyarázat. A régebbi időkben, klinikai ismereteink azon korszakában, midőn hydronephrosisok csak előrehaladott állapotban, mint nagy hasi tumorok kerültek felszínre s a műtéteknél az említett anatómiai akadályok (uretermegtöretés, rendellenes ureterbeszájad­­zás, kő vagy szűkület alakjában) többnyire felfedezhetők voltak, ez a mechanikai magyarázat­ állott előtérben, sőt általánosan elfogadott volt. Természetesen az anatómiai akadály már az embrio­nális életben is felléphetett s nagy jelentőségre tett szert az olyan eseteknél, melyeknél a secundaer elváltozások előrehaladottsága miatt a postembrionalis életben a pri­maer mechanicus akadály már fellelhető nem volt. Talál­kozunk ezért olyan felfogással is, hogy úgyszólván min­den hydronephrosis congenitalis eredetű, a különbség csak abban nyilvánul meg, hogy az egyiknél a secundaer el­változások már a születéskor, vagy közvetlenül utána, a másiknál csak évtizedek múlva fejlődnek ki. A vizsgáló eljárásaink tökéleteskedésével, a vesemű­tétek számának növekedésével, de főleg a pyelographia általános elterjedésével a mechanicus magyarázat egyed­uralma csakhamar megszűnik. A pyelographia két körülményre hívta fel figyelmün­ket. Egyrészt kitűnt, hogy vannak könnyen átjárható, szűkültnek egyáltalán nem mondható ureterek, melyek­nél hydronephrosist találunk, másrészt vannak sülyedt, dystopsiás vesék határozott uretermegtöretéssel anélkül, hogy hydronephrosis kifejlődne. Az ehhez hasonló jelenségeket csak úgy tudtuk meg­érteni, ha feltételezzük, hogy vannak hydronephrosisok, melyek anatómiai akadály jelenléte nélkül fejlődnek ki s létrejövetelükhöz elégséges, ha a vizelet továbbításában résztvevő izomzat változik meg oly irányban, hogy nor­mális működését és hivatását többé teljesíteni nem tudja. Ez az ú. n. functionalis vagy dynamicus magyarázat. Az izomzat e csökkent teljesítőképességének eredete lehet veleszületett vagy szerzett, de míg az előbbi, vagyis a levertő húgyutak izomzatának veleszületett gyenge ki­fejlődése külön bizonyításra nem szorul, a szerzett functio­­csökkenés okainak vizsgálatánál csak theoretikus meggon­dolásokkal, gyulladásos és toxikus behatások feltételezé­sével kellet megelégednünk. E kérdés már-már nyugvópontra, vagy mondjuk in­kább holtpontra jutott volna, ha segítségünkre nem jön a pheloscopia, amely módot nyújtott arra, hogy a különböző

Next