Orvosi Hetilap, 1931. május (75. évfolyam, 18-22. szám)

1931-05-02 / 18. szám

1931. 18. sz. ORVOSI HETILAP vánt, Gerlóczy Zsigmondit, Ladik Gusztávot, Smialovszky Valért, Hankó Vilmost, Oelhofer Henriket, Édeskuty La­jost, Papp Samut, Schwimmer Ernőt, Lontagh Miklóst, Probstner Artúrt és másokat, mindmegannyi elismert se­­rfisséget munkakörében, kik lelkesen támogattak az ügy szolgálatában. A sikereket — ha ilyenek voltak —, annak kell tu­lajdonítanom, hogy szervezetünk szerencsés formában lett kiépítve, mert minden oldalról nevelő hatással volt és prosperálása sem függött az egyes vezető esetleg múlé­­kony buzgalmától, hanem szervezetileg lett biztosítva a haladás folytonossága, mert netalán lankadó vezetők he­lyét mindig friss erők foglalják el, kik a maguk korának igényeit megértve, új erővel látnak a munkához és viszik az ügyeket előre. Történetünk egyes évfolyamait átlapozva, az intéz­kedéseknek és kezdeményezéseknek olyan nagy sorozata kínálkozik a felemlítésre, hogy e helyen csak azokra reflektálhatok, amelyek többé-kevésbbé határt jelző jelen­séggel bírtak; a részletek iránt érdeklődő beható felvilá­gosítást találhat kitűnően megszerkesztett évkönyveink­ben. Első helyen kell említenem a balneológi tudományos részletének fejlődését, azt, hogy congressusaink alkalmá­val évről-évre jelentkeztek a szakma új művelői, úgy, hogy mostanában már olyan képviselőink vannak közöttünk, kik a külföld tudományos világában is számottevő egyénisé­gek. Az e téren való haladásunknak különösen jellemzője, hogy az egyesület vezetősége már első congressusából kérte Trefort ministert, hogy állítson a balneológiának tanszéket a budapesti egyetemen, mire azt a választ kapta, hogy a megkérdezett orvosi fakultás pártolja az ügyet, azonban egyelőre nem áll arra alkalmas tudós ren­delkezésre­­ (Évkönyv, I. köt. 27. old.). E lehangoló ki­jelentésre egyetlen év múlva reácáfolt Bókay Árpád egye­temi tanár, ki Kolozsvárról áthelyeztetvén, már 1893-ban megkezdette egyetemünkön rendes előadásait a balneoló­giából és alapvető módon megírta „Külföldi és hazai für­dőink összehasonlítása“ címen és a következő évben „Kül­földi és hazai ásványvizeink összehasonlítása“ néven, clas­­sicus tanulmányát, melyet az Egyesület sok ezer példány­ban minden magyar orvos kezeihez eljuttatott. Bókay 1895-ben már megkezdette tanítványaival az évenkint megismételt rendkívül nevelő hatású balneologiai kivonu­­lásait is, beutazva tanítványaival az országot és a hely­színén demonstrálva az évközben elhangzott elméleti ta­nításainak gyakorlati részleteit. 1893-ban tartott congressusunkon hangzott el Stil­ler Bertalan tanárnak híres előadása a Basedow-kórnak gyógyításáról a Magas-Tátrában, ami azóta az egész vi­lág elismerésére talált és nevezett kórnak egyik állandó gyógyeszközét képezi. 1894-ben hallottuk Dollinger tanár­nak előadását a heliotherapia értékéről a sebészi gümő­­kóros bántalmaknál; csakhamar utána Vámossy tanár­nak történelmi tanulmányát a magyarországi fürdők és Győry Tibornak előadását a magyar ásványvizek törté­netéről. Nagy hatással volt Gerlóczy Zsigmondnak, lelke­sítő előadása és írása a magyar orvosok érdeklődésének ébrentartása érdekében, aminek folytán joggal a magyar fürdők látogatottságának gyarapodását remélhettük. 1895-ben indult meg a kiváló szorgalmú és áldozatkész Preys Cornél szerkesztésében a Fürdőirodalmi könyvtár, mely több mint 100, többnyire önmaga által megírt nép­szerű füzetben ismertette hazánk fürdőkincseit és táji szépségeit. Kimagasló feladatát képezte egyesületünknek a Für­dőtörvény megalkotásának szakadatlan szorgalmazása. Ladik Gusztáv és Smiálovszky Valér, már 1893-ban be­nyújtották első javaslatukat, melyben Ladik kiváló codi­ficatori tudását egyesítette az érdekelt fürdőtulajdonosok és a politikus elgondolásával. A fürdő törvényjavaslatnak története van, hisz“ 38 éven át állandó rovatát képezte évkönyveinknek és ötször átdolgozva került congressusaink elé, mindannyiszor új és új reményt keltve, hogy végre megvalósul. Hosszú volna a részleteket e helyen letárgyalni; legyen elég annyi, hogy hazánk törvényalkotó munkájának jellemző példája talál­ható benne, mely mutatja, hogy a legjobb ügy miként esik áldozatul a politikai érdekek és szenvedélyek hullámai­nak. Nevezetes, hogy Széll Kálmán, kétszeri miniszterel­nöksége alatt ismételve vette kezébe az ügyet, utóbb a „Forrás és Fürdőügyi Országos Bizottságot“ alakítva meg 1899-ben (1899. Évkönyv, 40. old. és 1901.-iki Év­könyv, 39. oldal). A fürdők és ásványvizek országos nagy bizottságának tagjaiul a közélet legelsőbbrendű tekinté­lyeit kérte fel és az üléseken önmaga elnökölt, belevonva az érdeklődésbe Andrássy és Darányi ministereket, vala­mint ministeriumának vezetőit és a Balneologiai Egyesü­letet is. Nevezetes, hogy Széll idejében a törvényjavaslatot a Balneologiai Egyesület háromszor és az Országos Köz­egészségügyi Tanács kétszer dolgozta át és e módon tár­gyalásra előkészítve állandóan készen állott az a minis­­terelnök asztalán, anélkül, hogy arra sor kerülhetett volna. Nevezetes az érdeklődésnek élénk megnyilvánulása abban is, hogy az országgyűlés keretében 130 képviselő közre­működésével, úgynevezett fiókparlamentet létesítettek és külön balneológiai ülést tartottak. Az egyesület minden évben résen állott és beadványokkal ostromolta a minis­­teriumokat, míg végre három és fél tizedéves meddő küz­delem után, néhai Fass József népjóléti és munkaügyi mi­nister tette magáévá az ügyet, mely im­már 38 év múlva, az 1929 :XVI. tc. alakjában valósult meg és 1931. április 1-én a Budapesti Közlöny 74-ik számában lett közzétéve, akkor , amikor kezdeményezőinek jórésze már régen sírbaszállt. Fölötte jellemző e törvény keletkezésének története a nálunk honos viszonyokra: mindenki által elismert nagy, nemzetgazdasági érdekekről van benne szó, melyek nem­csak a magán, hanem a közvagyont is hivatottak szol­gálni, olyanokról, amelyek a nyugaton generátiók óta a közvagyonosodás forrásai, melynek mindenki elismeri elsőrendű fontosságát, amelyeknek a hatalmas minister­­elnök maga kétszer veszi kezébe ügyét, — de mindennél erősebb a politika hullámzása, mely három és fél évtize­den át képes megakadályozni annak létesülését. Csodál­kozhatni-e? tehető-e szemrehányás? — ha ily viszonyok között a magánérdekeltség és vállalkozás kedvét és bi­zalmát vesztve félreáll és minden marad a régiben. Szinte csodálkozni lehet, hogy az Egyesület vezetősége és annak tagjai mindezek dacára nem tették le a fegyvert és ha rés nyílott, mindenkor keresték a haladás eszközeit; így pl. nem kisebb része volt egyesületünknek abban is, hogy Bethlen András földmivelésügyi minister kezébe vette a Tátra földbirtokviszonyai rendezésének kérdését, megépí­tette a hatalmas szállót és vízgyógyintézetet Lomnicon és megvásárolta a felséges Csorba-tó tulajdonát, 1901-ben, az állam részére. Örvendetes jelenség volt, hogy a főváros 1902-ben kezdeményezte az Idegenforgalmi Egyesület létesítését, ami, ha nem csalódom, előfutára volt annak a nagyszerű vállalatnak, amely mostanában mint Budapest szfér. Idegenforgalmi Hivatala fejti hatalmas működését. Nagy szolgálatokat tett az Egyesület a különböző balneologiai kiállítások rendezésével; így már 1894 nya­rán (14. Évkönyv, 112. oldal) a Nemzetközi Élelmezési Kiállítás alkalmával Bécsben — Édeskuty tagtársunk saját költségén, elismerésre méltó módon csinált propa­gandát a hazai ásványvizeknek. Ugyanazon év szeptembe­­ r 39

Next