Orvosi Hetilap, 1931. május (75. évfolyam, 18-22. szám)
1931-05-02 / 18. szám
1931. 18. sz. ORVOSI HETILAP vánt, Gerlóczy Zsigmondit, Ladik Gusztávot, Smialovszky Valért, Hankó Vilmost, Oelhofer Henriket, Édeskuty Lajost, Papp Samut, Schwimmer Ernőt, Lontagh Miklóst, Probstner Artúrt és másokat, mindmegannyi elismert serfisséget munkakörében, kik lelkesen támogattak az ügy szolgálatában. A sikereket — ha ilyenek voltak —, annak kell tulajdonítanom, hogy szervezetünk szerencsés formában lett kiépítve, mert minden oldalról nevelő hatással volt és prosperálása sem függött az egyes vezető esetleg múlékony buzgalmától, hanem szervezetileg lett biztosítva a haladás folytonossága, mert netalán lankadó vezetők helyét mindig friss erők foglalják el, kik a maguk korának igényeit megértve, új erővel látnak a munkához és viszik az ügyeket előre. Történetünk egyes évfolyamait átlapozva, az intézkedéseknek és kezdeményezéseknek olyan nagy sorozata kínálkozik a felemlítésre, hogy e helyen csak azokra reflektálhatok, amelyek többé-kevésbbé határt jelző jelenséggel bírtak; a részletek iránt érdeklődő beható felvilágosítást találhat kitűnően megszerkesztett évkönyveinkben. Első helyen kell említenem a balneológi tudományos részletének fejlődését, azt, hogy congressusaink alkalmával évről-évre jelentkeztek a szakma új művelői, úgy, hogy mostanában már olyan képviselőink vannak közöttünk, kik a külföld tudományos világában is számottevő egyéniségek. Az e téren való haladásunknak különösen jellemzője, hogy az egyesület vezetősége már első congressusából kérte Trefort ministert, hogy állítson a balneológiának tanszéket a budapesti egyetemen, mire azt a választ kapta, hogy a megkérdezett orvosi fakultás pártolja az ügyet, azonban egyelőre nem áll arra alkalmas tudós rendelkezésre (Évkönyv, I. köt. 27. old.). E lehangoló kijelentésre egyetlen év múlva reácáfolt Bókay Árpád egyetemi tanár, ki Kolozsvárról áthelyeztetvén, már 1893-ban megkezdette egyetemünkön rendes előadásait a balneológiából és alapvető módon megírta „Külföldi és hazai fürdőink összehasonlítása“ címen és a következő évben „Külföldi és hazai ásványvizeink összehasonlítása“ néven, classicus tanulmányát, melyet az Egyesület sok ezer példányban minden magyar orvos kezeihez eljuttatott. Bókay 1895-ben már megkezdette tanítványaival az évenkint megismételt rendkívül nevelő hatású balneologiai kivonulásait is, beutazva tanítványaival az országot és a helyszínén demonstrálva az évközben elhangzott elméleti tanításainak gyakorlati részleteit. 1893-ban tartott congressusunkon hangzott el Stiller Bertalan tanárnak híres előadása a Basedow-kórnak gyógyításáról a Magas-Tátrában, ami azóta az egész világ elismerésére talált és nevezett kórnak egyik állandó gyógyeszközét képezi. 1894-ben hallottuk Dollinger tanárnak előadását a heliotherapia értékéről a sebészi gümőkóros bántalmaknál; csakhamar utána Vámossy tanárnak történelmi tanulmányát a magyarországi fürdők és Győry Tibornak előadását a magyar ásványvizek történetéről. Nagy hatással volt Gerlóczy Zsigmondnak, lelkesítő előadása és írása a magyar orvosok érdeklődésének ébrentartása érdekében, aminek folytán joggal a magyar fürdők látogatottságának gyarapodását remélhettük. 1895-ben indult meg a kiváló szorgalmú és áldozatkész Preys Cornél szerkesztésében a Fürdőirodalmi könyvtár, mely több mint 100, többnyire önmaga által megírt népszerű füzetben ismertette hazánk fürdőkincseit és táji szépségeit. Kimagasló feladatát képezte egyesületünknek a Fürdőtörvény megalkotásának szakadatlan szorgalmazása. Ladik Gusztáv és Smiálovszky Valér, már 1893-ban benyújtották első javaslatukat, melyben Ladik kiváló codificatori tudását egyesítette az érdekelt fürdőtulajdonosok és a politikus elgondolásával. A fürdő törvényjavaslatnak története van, hisz“ 38 éven át állandó rovatát képezte évkönyveinknek és ötször átdolgozva került congressusaink elé, mindannyiszor új és új reményt keltve, hogy végre megvalósul. Hosszú volna a részleteket e helyen letárgyalni; legyen elég annyi, hogy hazánk törvényalkotó munkájának jellemző példája található benne, mely mutatja, hogy a legjobb ügy miként esik áldozatul a politikai érdekek és szenvedélyek hullámainak. Nevezetes, hogy Széll Kálmán, kétszeri miniszterelnöksége alatt ismételve vette kezébe az ügyet, utóbb a „Forrás és Fürdőügyi Országos Bizottságot“ alakítva meg 1899-ben (1899. Évkönyv, 40. old. és 1901.-iki Évkönyv, 39. oldal). A fürdők és ásványvizek országos nagy bizottságának tagjaiul a közélet legelsőbbrendű tekintélyeit kérte fel és az üléseken önmaga elnökölt, belevonva az érdeklődésbe Andrássy és Darányi ministereket, valamint ministeriumának vezetőit és a Balneologiai Egyesületet is. Nevezetes, hogy Széll idejében a törvényjavaslatot a Balneologiai Egyesület háromszor és az Országos Közegészségügyi Tanács kétszer dolgozta át és e módon tárgyalásra előkészítve állandóan készen állott az a ministerelnök asztalán, anélkül, hogy arra sor kerülhetett volna. Nevezetes az érdeklődésnek élénk megnyilvánulása abban is, hogy az országgyűlés keretében 130 képviselő közreműködésével, úgynevezett fiókparlamentet létesítettek és külön balneológiai ülést tartottak. Az egyesület minden évben résen állott és beadványokkal ostromolta a ministeriumokat, míg végre három és fél tizedéves meddő küzdelem után, néhai Fass József népjóléti és munkaügyi minister tette magáévá az ügyet, mely immár 38 év múlva, az 1929 :XVI. tc. alakjában valósult meg és 1931. április 1-én a Budapesti Közlöny 74-ik számában lett közzétéve, akkor , amikor kezdeményezőinek jórésze már régen sírbaszállt. Fölötte jellemző e törvény keletkezésének története a nálunk honos viszonyokra: mindenki által elismert nagy, nemzetgazdasági érdekekről van benne szó, melyek nemcsak a magán, hanem a közvagyont is hivatottak szolgálni, olyanokról, amelyek a nyugaton generátiók óta a közvagyonosodás forrásai, melynek mindenki elismeri elsőrendű fontosságát, amelyeknek a hatalmas ministerelnök maga kétszer veszi kezébe ügyét, — de mindennél erősebb a politika hullámzása, mely három és fél évtizeden át képes megakadályozni annak létesülését. Csodálkozhatni-e? tehető-e szemrehányás? — ha ily viszonyok között a magánérdekeltség és vállalkozás kedvét és bizalmát vesztve félreáll és minden marad a régiben. Szinte csodálkozni lehet, hogy az Egyesület vezetősége és annak tagjai mindezek dacára nem tették le a fegyvert és ha rés nyílott, mindenkor keresték a haladás eszközeit; így pl. nem kisebb része volt egyesületünknek abban is, hogy Bethlen András földmivelésügyi minister kezébe vette a Tátra földbirtokviszonyai rendezésének kérdését, megépítette a hatalmas szállót és vízgyógyintézetet Lomnicon és megvásárolta a felséges Csorba-tó tulajdonát, 1901-ben, az állam részére. Örvendetes jelenség volt, hogy a főváros 1902-ben kezdeményezte az Idegenforgalmi Egyesület létesítését, ami, ha nem csalódom, előfutára volt annak a nagyszerű vállalatnak, amely mostanában mint Budapest szfér. Idegenforgalmi Hivatala fejti hatalmas működését. Nagy szolgálatokat tett az Egyesület a különböző balneologiai kiállítások rendezésével; így már 1894 nyarán (14. Évkönyv, 112. oldal) a Nemzetközi Élelmezési Kiállítás alkalmával Bécsben — Édeskuty tagtársunk saját költségén, elismerésre méltó módon csinált propagandát a hazai ásványvizeknek. Ugyanazon év szeptembe r 39