Orvosi Hetilap, 1931. június (75. évfolyam, 23-26. szám)
1931-06-06 / 23. szám
574 ORVOSI HETILAP 1931. 23. sz. végtelen szaporodási képességükről egyéb működéseik tökéletesítése céljából kénytelenek voltak lemondani és pedig annál nagyobb mértékben, minél magasabbrendű egyénbe, mennél magasabbrendű működés szolgálatába kerültek. Az alsóbbrendű soksejtű élőlények egyes sejtjei szaporodási képességüknek még jelentékeny részével rendelkeznek úgy, hogy az ilyen egyének testük nagyobb részleteinek elvesztését is képesek a visszamaradott sejtek szaporodása útján pótolni, testi épségüket helyreállítani. Bennünk emberekben ennek az újdonképző, regeneráló erőnek csak nyomai maradtak meg. Ezek a nyomok elégségesek arra, hogy a mindennapi élet küzdelmeiben elkopó sejtek pusztulását az emberi élet határain belül pótolják. A test felszínét borító bőr hámjának lekopását (korpádzás) pótolja az állandó hámszaporodás. A testet hordozó és mozgató csont és izomrendszer elkopott részleteit újra beállítja a szervezet épületébe a csont és izomszövet szaporodása. Az asszonyok méhének nyálkahártyáját minden havi vérzés, vagy szülés után teljes egészében helyreállítja a regeneratio; az emlőnek a szoptatás kapcsán tönkremenő, a tejképzésben felolvadó egész mirigy-állományát nyom nélkül visszaállítja a szervezet. Elégségesek ezek a nyomok arra is, hogy az egyén testében erőszakosan (traumásan) támadt hiányokat, erős, bár tökéletlen ragasztó anyaggal, heggel ismét összeforrasszák, sőt, hogy gyuladásos ingerek hatására a szükségesnél több ragasztó anyagot (vadhúst, tyúkszemet) is termeljenek. S elégségesek e nyomok végül arra is, hogy azokat kihasználva, felépüljön rajtuk az egész sebészet, amelynek alapfeltétele nem egyéb, mint a sebgyógyulás, a szervezetnek tökéletlen és mégis olyan csodálatos regeneratiós képessége. Ha ezt a lappangó szaporodási képességet bizonyos külső ingerek felébresztik s a végletekig felfokozzák, úgyhogy a sejtivadékok határokat, korlátokat nem ismerve, törnek rá szüleikre, gazdájukra, a szervezetre, akkor támad rák. Mind a három meghatározásban, bár első tekintetre igen távol esnek egymástól,a rák lényegére vonatkozó fontos megállapítások vannak lefektetve. Az első legáltalánosabb meghatározás azt állapítja meg, hogy a daganatok, jó és rosszindulatúak egyaránt, összetartoznak s hogy azok közül a rákos daganatokat kiemelni, ezek számára mindenáron valami különleges magyarázatot keresni nem indokolt, nem jogosult. Az összes daganatok, tehát a rák keletkezése is fejlődési probléma, úgy mint ahogy probléma magának az embernek fejlődése is. Igen helyesen jelölte meg a daganatok (neoplasma) két nagy csoportját Albrecht külön névvel azért, mert azokra nézve megállapíthatni vélte azt a fejlődési hibát, mely őket létrehozza: hamartomáknak nevezte a szövetek helytelen keveredésére visszavezethető s choristomáknak a fejlődés közben összefüggésükből lefűződött sejtekből fejlődő daganatokat, hangsúlyozván, hogy a többire nézve a fejlődési hiba mibenléte ezidőszerint még ismeretlen. Az embernek magának fejlődése is egyetlen megtermékenyített petesejtből indul ki, egyetlen sejtnek fellobbant energiája termeli a szöveteknek és a szerveknek csodálatos gépezetét, az embert. Az egyént alkotó sejtek mind ennek az egyetlen sejtnek ivadékai, sok százezernyi nemzedéknek tagjai, amelyek mindegyikében szunnyad az a képesség, hogy bizonyos körülmények között megfelelő ingerek hatására épúgy szaporodni legyen képes, mint első őse a petesejt. Az így támadó daganatokban azonban ez a szaporodás túl megy az egyéni kifejlődés előírt határain s ezért idétlen, tökéletlen, a szervezettől idegen terméket hoz létre: ez a daganat s ez a rák is. A második megállapítás a rosszindulatúság problémáját öleli fel. Ha a szaporodásnak indult sejt burjánzása korlátlanná lesz, a keletkező új nemzedék nem tud többé beilleszkedni a szervezet szabványos életébe, hanem sorompókat áttörve, törvényeket megdöntve, önálló életet kezd, amely végül a gazdaszervezet létét fenyegeti. Ha a vér vagy nyirokáram e burjánzó sejtnemzedék egyegy tagját elsodorja eredeti helyéről, az ott is folytatja önálló életét, áttételt okoz. Ha a daganat kiirtása után visszamarad a daganat helyén egy-egy sejt, az ismét burjánozni kezd s mint kiújulás nő tovább. Az ilyen daganatsejt mindenütt, ahová áttevődött, vagy ahol kiújult, ellensége marad a szervezetnek, ami megnyilatkozik a daganatsejtek minden élet megnyilvánulásában. Megváltozik a szaporodás módja: a sejtoszlás, úgy hogy a rákot a normálistól eltérő, szabálytalan, rohamosan lefolyó többes oszlások jelzik, melyeknek nyomán, tarkán változatos a ráksejtek alakja is (atypicitas). Rohamos, szabálytalan oszlásaik számára a daganatsejtek a szervezettől többékevésbbé fontos életanyagokat vonnak el (atrepsia), de egyúttal megváltozott saját anyagcseréjük jeleként szétesési-bomlástermékeket termelnek, amelyek a szervezetre károsak, mérgezők lehetnek (belső secretio, autointoxicatio). A harmadik megállapítás azt hangsúlyozza, hogy a fejlődés folyamán a különböző életműködések céljaira különleges módon kialakult (differentiált) sejtek, ha daganatos sejtekké lettek is, megtartják ezt a differentiált jellegüket. Ha az a rosszindulatú daganat hámsejtből indult ki, a daganatot is hámsejt jellegű sejtek alkotják; megmaradnak eredeti jellegük mellett a kötőszövet, a festékszövet, a zsírszövet, a recés nyirokszövet, az izomszövet, ideg- és érszövet sejtjei is. A szaporodás rohamosságával arányosan ez a kialakulás veszt eredeti élességéből; a különböző szövetekből eredő, gyorsan növekedő daganatok sokszor annyira hasonló szövettani képet adnak, hogy a carcinomás, vagy a sarcomás jelleg górcsövileg is alig dönthető el. De a daganatsejtek nemcsak alakilag, hanem egyéb életmegnyilvánulásaikban, elfajulásukban, elrendezésükben is megtartják örökölt, kidifferentiált jellegüket, sőt tovább menve, eredeti működésüket is folytathatják a daganatban és ebben a szervezetnek még hasznára is lehetnek. Különösen szépen kifejezett ez a pajzsmirigy hámrákjainál. E tekintetben két érdekes példára hivatkozhatom. Eiselsberg rosszindulatú golyva miatt kiirtotta az egész pajzsmirigyet, mire a betegen hamarosan a pajzsmirigykiesés súlyos tünete, a csaknem elbutulásig fokozódó myxoedema képe mutatkozott. E súlyos elváltozás tetőpontján a rákos golyvából áttételes kiújulás támadt a koponyacsontban. Amilyen arányban nőtt a daganat, olyan arányban tűntek el a myxoedema tünetei. Amikor ezt a daganatot agynyomás tünetei miatt ki kellett irtani, ismét megjelent a myxoedema mindaddig, míg a szegycsontban kifejlődött második áttétel ismét helyreállította a szervezet jódegyensúlyát. Saját, egy esetemben ennek fordítottját láttam. A pajzsmirigy mogyorónyi colloidos göbös golyvája, mely górcsövileg teljesen ártatlan jellegűnek látszott, áttételt okozott a bal felkarcsontba. A csontot az áttétel felpufasztotta, elvékonyította úgy, hogy az végül egy hevesebb testmozdulatnál eltört. Amilyen arányban növekedett ez az áttétel, olyan arányban lett az eredetileg egészséges nő basedowos, tehát hyperthyreosisos. Amikor az áttételt a törés helyéről kiirtottam, hogy az elpusztult csontot az alszárból pótoljam, a basedowos tünetek visszafejlődtek s az asszony jódforgalmában bekövetkezett az egyensúlyi állapot. Két esztendei nyugalom után, amely alatt az asszony zavartalanul sportolt operált karjával, a túloldali lapocka lemezében képződött újabb csaknem férfiökölnyi daganat, amelynek növekedésével párhuzamosan