Orvosi Hetilap, 1931. október (75. évfolyam, 40-44. szám)
1931-10-03 / 40. szám
962 ORVOSI HETILAP 1931. 40. sz. Az ókori egyptomiak az emberi anatómiát nem ismerhették — vallásuk az emberi hulla boncolását tiltotta — megállapításaik részben mégis ma is helytállók, ami kétségkívül kitűnő megfigyelőképességükről és bölcsességükről tanúskodik. A mai modern értelemben vett bacteriológiáról sejtelmük sem lehetett, járványok alkalmával azonban városaikat már kőfallal vették körül és így vélték a lakosságot azok ellen leginkább megvédhetni. Élettani fogalmaik is meglepők, melyek szerint az egészség harmónia, a betegség dysharmonia. Tagadhatatlan, hogy ez a sok ezer esztendővel ezelőtt alkotott hasonlat ma is helytálló. Az életjelenségek értelmezése ma is tulajdonképpen ebből a hasonlatból indul ki. Különösen egészségügyi törvényeik és rendeleteik méltóak a csodálatra és követésre. Az ókori Egyptomban e rendeleteket nemcsak kibocsátották, hanem be is tartották; ez a modern korban többé-kevésbé szokatlan jelenség talán abban leli magyarázatát, hogy e törvények, rendeletek vallási köntösben születtek s az akkor igen befolyásos, hatalmas és eszes orvospapok ellenőrzése alatt állottak. Törvényeik, rendeleteik különben egyszerűek, rövidek voltak s így a végrehajtásra alkalmasak is. Tudatában voltak már annak, hogy igen sűrűn megjelenő és sokat magyarázgató rendeletek megértésre a nép lelkületében nem találnak. A történelem tanúskodik is arról, hogy az utóbbi módon kibocsátott rendeletek hű indikátorai egy nemzet hanyatló vitalitásának. Az ókori, művelt népeknél például a testi és lelki tisztaság vallási kötelezettség volt melyet szigorú rendeletek biztosítottak. A test és a lélek fejlesztésében mindenkor a harmóniát keresték, mert csak így reméltek minden tekintetben magas értékű fajembert kitermelhetni. Nem estek a modern kornak sportőrületébe, mert nem az izomtömegekben látták a sportolás legkimagaslóbb eredményeit, hanem a test és lélek harmonikus fejlesztésére törekedtek, melynek fontosságára nálunk első ízben Széchenyi István hívta fel a figyelmet. Csak a legújabb kor ismerte fel a sok évszázadon keresztül elkövetett tévedéseket, életre keltette a test harmóniáját és a mozgás rythmusát szolgáló gymnastikát, mely rythmusos táncok, mozgások alakjában ma már nálunk is felkarolásra talált s melynek fölénye, szükségessége a mai kor gondolkodó emberét meggyőzte. A történelem, de újabban az okokat és összefüggéseket feltáró statisztika kiválóképpen rávilágít arra, hogy egy nép életében a nemi élet és az ezzel járó betegségek mily szerepet játszottak. Az ókoriaknál a nemi élet is szabályozva volt, mégpedig bölcs előrelátással, fajegészségügyi szempontok tekintetbe vételével. Rendkívüli bölcsességükre, éleslátásukra vall, hogy a nemi élet terén nemcsak a nőket korlátozták, hanem a férfiakat is; ez a korlátozás elsősorban etnikai alapon történt, azonban voltak erre vonatkozólag tiltó törvényeik is, amelyek értelmében senki sem rendelkezhetett szabadon saját testével. Milyen perspektívákat nyújtanának ma ezek az egyptomi egészségügyi törvények és rendelkezések a nemibetegségek leküzdése terén, mennyivel megkönnyítenék az illetékes szakkörök helyzetét s mennyi egészséges öröklődési anyag volna megmenthető a jövő nemzedék számára. Korunk ilyen irányú törvényei túlságosan enyhék s elsősorban nem pártatlanok, hanem androcentrikusak, mert férfiak alkották őket, így lehet aztán, hogy míg a fertőzött nők egy részét kényszerkezelésre kötelezik, addig a fertőzött férfiak, mint virulens bacteriumtenyészetek szabadon garázdálkodhatnak a társadalomban. Ma még azt hisszük, hogy az orvosi tudás és kultúra első hajtásai az ókori Egyptom és India földjén láttak napvilágot. Még messzebbre egyelőre nem tudunk visszapillantani, természetesen meglepetések nincsenek kizárva, nem tudhatjuk, mit hoz a holnap, hisz még nem is olyan régen Hippokrates tanaiban láttuk az orvosi tudomány, vagy Hippokrates szavaival élve az „orvosművészet" forrását s íme a történetbúvárok meglepték azzal, hogy az orvosi kultúra sokkal távolabb keresendő a múltban. A természettudományi, orvosi és filozófiai világban Hippokrates neve fogalom; ez volt a múltban, ez ma is, ez lesz a jövőben. Általában egészségügyi problémák iránti érzéke, lelkesedése és tudása csodálatraméltó; kétségkívül ő volt az ókor legnagyobb hygienicusa. Tanainak hatása nyilvánvaló a mai orvosi tudásunkban is. Hippokrates és tanítványainak szeme előtt mindenkor az egyetemesség lebegett, óvakodtak attól, hogy az egyetemesség rovására részletkérdéseknek útvesztőibe temetkezzenek s ezáltal elveszítsék az egész orvostudomány feletti áttekintésüket. Hippokrates szerint a „részlet" az „egész" nélkül sohasem ismerhető meg. Ez a mondása a legvilágosabban kifejezi azt, hogy milyen úton kell az orvosnak haladnia s egyike a legnagyobb ajándékoknak, amit tőle a későbbi orvosnemzedék kapott. Ez azonban hálátlannak mutatkozott, mert mindinkább a „részletek" mellékvágányára tévedt s az „egész" felett elvesztette áttekintését. A részletekből igyekezett és igyekszik nem ritkán még ma is az ,,egész"-re következtetni, ami a múltban és a jelenben is sok hiba forrásává válik. Sajnos ez az irányzat mai orvosaink között -— még a legelőkelőbb körökben is — emelkedőben van; vonatkozik ez elsősorban a szakorvos-képzésre, továbbá a laboratóriumi vizsgálatokon nyugvó klinikai diagnosisokra, amely a betegágyat elhanyagolja, tehát a beteget mint ,,egész"-et, mellőzi. Ha a német Lieck-nek az orvosspecialista kérdésről szóló fejtegetéseit olvassuk, akkor száz százalékban igazat adunk Hippokratesnek, amikor részletkérdések boncolásakor is mindig az „egész" lebegett szeme előtt. Ebben a felfogásban Hippokratesnek a bölcsészet adott elsősorban irányítást, amely tudomány az ókorban kétségkívül a legelőkelőbb helyet biztosította magának, sőt a többibe is belekapcsolódott s közülük a legtöbbet uralta. A görög szellem semmiféle tudományos kérdést sem hagyott meg szakszerű elkülönzésben a technikai jártasság szűkebb területén, hanem minden szakismeretet filozófiává általánosít. (Hornyánszky.) A hippokratesi Corpusban is ezt olvashatjuk: „a bölcsészetet az orvostudományba és az orvostudományt a bölcsészetbe kell átvezetni, mert a bölcsészorvos Istenhez hasonló". Ennek a mondatnak első fele korunkban is mindinkább meleg sympathiára talál. Külföldi, különösen német orvosegyetemeken mint rendkívüli tárgyat a bölcsészetet hallgatják is, kötelezővé tétele tudomásom szerint csak rövid idő kérdése. Félreértések elkerülése céljából tisztában kell lennünk azzal, hogy Hippokrates az orvostudomány művelésében és tanításaiban az empyriát korántsem hanyagolta el; szerinte csak a szerzett tapasztalatok adhatják meg a dolgok igazi reális megismerését s a nagy áttekintések lehetőségeit. A sajátos művészi látással és alkotással megáldott orvos csakis ezeknek a tapasztalatoknak megszerzése után tudja az adott esetet analysálni, megismerni. Az igazi orvos tudását empyriára épített orvosművészetben látja s tanításain is ez az elv vonul végig. A modern orvosi irodalomban a constitutio fogalma újból szerephez jutott, de már Hippokrates tisztában volt azzal, hogy az öröklődési adottság, továbbá külső behatások szabályozzák a betegség és egészség esélyeit. Modern értelemben az egyik oldalon áll az öröklődési anyag, az idioplasma, a másikon az idioplasmát érő különböző befolyások és behatások, amely fogalmakat ma fajegészségügyi nyelven kombinationak, mutationak, variationak hívunk, de lényegében azonos fogalmak ezek, mint amelyeket Hippokrates és iskolája 2000 évvel ezelőtt hirdetett, mindenesetre inkább az orvosművész és filozófus intuitív