Orvosi Hetilap, 1932. március (76. évfolyam, 9-12. szám)

1932-03-05 / 9. szám

Szerkesztőbizottság: HERZOG FERENC ISSEKUTZ BÉLA GORKA SÁNDOR BÉLÁK SÁNDOR VÁMOSSY ZOLTÁN POÓR FERENC REUTER KAMILLÓ HÜTTL TIVADAR FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ FRITZ ERNŐ 76. évfolyam. 9. szám. ORVOSI Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS Ismi-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY, SZÉKELY ÁGOSTON TARTALOM: vitéz Berde Károly: Az antisyphiliticus hatás útjai. (177—181. oldal.) Baló József és Korpássy Béla: A hússal táplált Eck-fistulás kutyák enkephalitiséről. (181—184. oldal.) Feldmann Ignác: Adatok az arsen, bismuth és jód elosztódá­­sáról friss hulla szerveiben. (184—187. oldal.) Sombor József Antal: A nevelés psychiatriai kapcsolatai. (187—190. oldal.) Heller Vilmos: A műtét utáni szövődményes thrombosisról és embóliáról. (190—191. oldal.) Halász Kornél: A cyclodialysis műtéti eredményeiről. (191— 192. oldal.) Kalocsay Kálmán: Az Alin-ról. (193. oldal.) Melléklet: Az Orvosi Gyakorlat Kérdései. (33—36. oldal.) Lapszemle: Belorvostan. — Sebészet. — Szülészet és nőgyó­gyászat. — Gyermekorvostan. Urológia.­­— Elméleti tudományok: (193—195. oldal.) Könyvismertetés: (195—196. oldal.) Egyesületek ülés jegyzőkönyvei. (196—200. oldal.) Vegyes hírek: (200. oldal.) A pécsi m. kir. Erzsébet Tudományegyetem bőr- és nemikór­­tani klinikájának közleménye. (Igazgató: vitéz Berde Károly dr., egyet. ny. rk. tanár.) Az antisyphiliticus hatás utjai.* (Klinikai előadás.) Irta: vitéz Berde Károly dr. A chemotherapia elvei, amint azokat a századforduló kiváló kutatói lefektették s gyakorlati eredményeikkel a világ orvos- és laikusközönségét akkoriban egyaránt el­kápráztatták, évtizedekre kihatóan ragadták meg a lel­keket. Az az elgondolás, hogy jól definiált vegyi anyagokat a szervezet belsejében akként kapcsolhatunk a betegség­okozó parazitákhoz­, hogy utóbbiak könyörtelenül elpusz­tulnak, anélkül, hogy a szervezetet bármi károsodás érné, szinte véghetetlen perspektívát tártak az orvos, a bioló­gus és a chemikus elé. S az út, ha hosszadalmasnak is, de világosnak és cél­hozvezetőnek látszott. Bizonyos chemiai anyagok gyö­keiben, vagy ezek csoportjaiban olyan még ki nem hasz­nált erők rejlenek, melyeket szinte akaratunk szerint a molekulán létrehozott változtatások segítségével kormá­nyozhatunk a parasita felé, gyengíthetünk vagy élezhe­tünk ki valamely irányba, amint azt a szükség vagy a kí­sérletes tapasztalat tanácsosnak mondja. A merészebben gondolkozó kutató már-már úgy látta, hogy egy-egy atom, vagy gyök parazitotropiájának felismerése és megállapí­tása után egyszerű chemiai feladattá fog válni az organo­­tropia gyengítése s az eddig kétélű méreg áldásos gyógy­szerré válik kezünkben azáltal, hogy módunkban lesz meg­felelő additiókkal a szervezet felé irányuló élét leköszö­rülni, a parazita felé irányulót pedig kitenni. „Corpora non agunt, nisi fixata“, állította fel tételét a chemotherapia atyamestere, s az akkoriban korszerű ol­­dalláncelmélet elveihez képest minden igyekezete arra irányult, hogy gyógyszerét minél jobban kapcsolja a para­­zitához. A gyógyszer és a parazita között lejátszódó folya­mat kezdetben nagyon egyszerűnek tűnt fel előtte, mely­nek folyamán a gyógyszer s a parazita bizonyos anyagai a chemiai affinitás törvényei szerint kapcsolódva egymással, a parazita testében olyan vegyi változást idéz elő, ami an­nak pusztulását jelenti. A hatás lényege tehát a parazita és a gyógyszer között létrejövő közvetlen kapcsolódás. Milyen egyszerű és milyen tiszta tételnek látszott mindez ! És íme ma, két évtized múlva azt kell látnunk, hogy a probléma — legalább is a syphilisre vonatkozóan — nem oldatott meg. A gyógyulás mechanizmusára vonatkozó elgondolásokat megreformálta az idő s az új nemzedéknek új utakat kellett törnie, ha az eszmei célhoz csak egy lé­péssel is közelebb akart jutni. Nem hivatásos, hogy a kérdés elméleti fejtegetését tovább fűzzem, de arra a kérdésre, hogy a chemotherapia klasszikus elvei az embergyógyítás terén miként állották ki a haladó idő kritikáját, mégis csak a syphilidologus ad­hatja meg a feleletet. A chemotherapia klasszikus elvei a trypanosomás és spirochaetás betegségek gyógyításának mechanismusában elsősorban két faktorra voltak tekintettel: a kórokozóra és a gyógyszerre s a kezdeti időkben szinte figyelmen kí­vül hagyták a szervezetet, melyben ez az egész folyamat tulajdonképpen lezajlik. Nem mondhatjuk ugyan, hogy éppen csak eprouvettának tekintették az organismust, mert hiszen annyit megállapítottak már az atoxyllal kap­csolatban, hogy e gyógyszer az állati szövetnedvekben el­szenvedett reductiós természetű változás árán válik csak hatékonyá; de amidőn Levaditi, majd Uhlenhut tovább próbáltak menni egy lépéssel ezen az úton. Roehl az Ehr- Hef-iskola részéről e reductiós termékek direkt parasitocid volta mellett foglalt állást. Ez az iskola eleinte a szerveze­tet csak a „nil nocere“ elv mértékéig vette be számításba, amidőn hevesen küzdött a gyógyszer organotropiája ellen, de tagadta, hogy a szervezetnek különösebb szerepe le­hetne a gyógyszer és parazita kapcsolódása körül. Pedig ez a gondolat már megfordult néhány egyvelőben, de saj­nos, kevéssé tudott utat törni magának éppen a syphilis­­sel gyakorlatilag is foglalkozó búvárok körében. Szak­mánk művelőinek gondolkozására csaknem leküzdhetetlen súllyal feküdt reá a „direkt spirillocidia“ gondolata s a lues gyógyításában kitűnő eredménnyel alkalmazott . A pécsi m. kir. Erzsébet Tudományegyetem névünnepén 1931. nov. 19-én tartott előadás. ÁVC

Next