Orvosi Hetilap, 1932. április (76. évfolyam, 13-17. szám)
1932-04-02 / 13. szám
1932. 13. sz. ORVOSI HETILAP Különösen az AB csoportnak mintegy 50%-kal való visszalépése az, ami az összehasonlításból szembeötlik, valamint az A csoport kisfokú emelkedése, ami természetesen a F. B. I. (tájbiológiai index ) — 1 emelkedését B+AB is maga után vonja. Véleményünk szerint azonban ez nem jogosít fel bennünket annak kimondására, hogy az elmebetegek vércsoport eloszlása különbözik az egészséges lakosságétól. Fenti észleletünk magyarázatát valószínűleg inkább abban kell keresnünk, hogy Verzár és Weszeczky vizsgálataikat Debrecen környéki és Tiszántúli lakosságon, lehetőség szerint tiszta fajtán végezték, magától értetődik, hogy a nyugati elemekkel, főképpen németekkel nagyobb mértékben keveredett budapesti lakosságnál a tulajdonság visszalépése és a F. B. I. emelkedése várható. Másrészt anyagunk elég tekintélyes százaléka zsidó, egy kis töredékéke pedig sváb volt, amely körülmény ugyancsak a B tulajdonság csökkenését vonja maga után. Schiff és Ziegler vizsgálatai szerint pl. német zsidóknál a B csoport 11,9%, az AB csoport 4,9%-al szerepel, a tájbiológiai index 2,7. Mindezek figyelembe vétele után azt kell mondanunk, hogy elmebetegeink vércsoport eloszlása az egészséges lakosság csoport eloszlásától lényeges eltérést nem mutat. Nézzük már most, hogy valamely csoport eloszlás jellemző-e az egyes psychosisokra. Harmadik táblázatunk főképen az endogen psychosisokra vonatkozó viszonyokat tünteti fel. Megállapítható, hogy az összes endogen psychosis eseteinkből kiszámított értékek a psychosisoknál általában talált értékektől semmi említésre méltó eltérést nem mutatnak, hasonlóképen a dementia praecoxos betegeink vércsoport megoszlása is azonos az elmebetegségekre vonatkozó átlagértékekkel. Eredményeink semmiesetre sem erősítik meg Gundel és Tornquist, valamint Pennacchi leleteit, akik a B tulajdonság relatív emelkedését észlelték dementia praecoxnál, sőt ha Verzár és Weszeczky arányszámait Budapestre is alkalmaznánk, a B tulajdonság csökkenéséről és a F. B. I. emelkedéséről kellene beszámolnunk. Psychopathiás anyagunk is csupán egy negatívum megállapítására jogosít fel: a B tulajdonság Pilcz által jelzett relatív emelkedését nem észleltük. Anyagunkon semmi nyomát sem látjuk annak, hogy Wagner—Jaureggnek a paralysis és a psychopathiás dispositio közötti antagonismus-tana a vér agglutinogén anyagainak megoszlásában is kifejezésre jutna, sőt betegeinknél az A tulajdonság kisfokú emelkedése észlelhető. Ha a többi elmekórformák vércsoport eloszlását nézzük, táblázatunk összeállítása következtében rögtön feltűnik, hogy minél csekélyebb anyagra vonatkoznak százalékszámaink, annál meglepőbb és fantasztikusabb eredményeket kapunk. Csak a paranoiát kell itt példaképen megemlítenünk, ahol 17 vizsgált eset közül egyetlen egy sem tartozott a különben leggyakoribb A csoporthoz, ami által a C csoport arányszáma megkétszereződött és az F. B. I. 0,3-ra szállt le. Természetesen annak az észleletnek semmi jelentőséget sem szabad tulajdonítani. Véleményünk szerint tisztán a csekély számokkal való dolgozásban találhatjuk meg számos szenzációsnak látszó közlemény magyarázatát. Példaképen csupán Pennacchi állításait említjük fel, aki 162 dementia praecox esetéből megállapítja többek között, hogy hebephreniánál a C. dem.praecox paranoidesnél az A és katatoniánál a B csoport kerül túlsúlyba. Véleményünk szerint az egyes endogen elmekórformákhoz tartozó egyének vércsoport eloszlása az illető kórképre nem jellemző, illetőleg nincs olyanvércsoport, amelyhez való tartozóság valamely endogen psychosis számára dispositiót teremtene. Térjünk rá most themánk harmadik pontjára, vagyis a lueses elme- és idegbajok és a vércsoportok viszonyának tárgyalására. Negyedik táblázatunk az idevonatkozó eseteket foglalja össze: 3. táblázat. Betegség neve Szám ABA B O F. B. 1. Schizophrenia - — — ---411 28 6,8" o 175 = 42,6% 00 R- 134 = 32,6" o 2,0 Psychopalhia — --- --- — ... — — 129 9 = 7,0°/o 60 = 46,5% 21 = 16,3o,o 39 30,2% 2,3 Oligophrenia — — ... — — 69 7 = 10,2% 28 = 40,6% 9 = 13,0% 25 36,2% 2.2 Epilepsia -- - — — ... - -- - -46 1 = 2.2 % 21 = 45,7% 7 = 15,2% 17 = 36,9"lu 2,8 Dementia senilis — — — — ... 43 1 = 2,3% 19 = 44.2% 7 = 16,3% 16 = 37,2% 2,5 Manias depr. elmezavar... ... — ... — 35 1 - 2,9" o 14 = 40,0% 7 = 2C,Oo o 13 = 37,1% 1,9 Psych, encephalopath. — ... — 26 1 = 3,9% 10 = 38,4% 7 = 26.90,0 8 = 30,8" o 1.4 Paranoia ... ... — 17 2 = 11,8%§ 4 = 23,5° o 11 - 64,7" o 0,3 Összesen — ... ... ... .... ........ - - ---776 50 = 6,46/° 327 = 42,1% 136 = 17,5% 263 = 34,0" o 2,0 4. táblázat. Betegség neve Szám ABA B 0 1 F. B. I. Paralysis progressiva - — - - - — 191 10 = 5.2% 88 = 46.1% 39 = 20,4" o 54 = 28,3% 2,0 Tabes dorsalis — — ---------- — — — 14 1 = 7,1% 4 = 28,6%0 9 = 64,3% 5,0 Lues cerebri — ... — — — 13 «1 5 - 38,4u/'o 4 30,8" u 4 = 30,8% 1,2 Atrophia n. optici ... — — - - — —6 2 = 33,3% 2 = 33,4% 1 = 16,7", o 1 = 16,7% 1,3 Összesen .... ... ~ — — — — — 224 13 = 5,8% 99 = 44,2% 44 = 19,6% 68 = 30,4% 2,0 267