Orvosi Hetilap, 1932. augusztus (76. évfolyam, 31-34. szám)
1932-08-06 / 31. szám
76. évfolyam, 31. szám. Budapest, 1932 augusztus 6. ORVOSI HETILAP Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS navi-ben. HERZOG FERENC ISSEKUTZ BÉLA GORKA SÁNDOR VÁMOSSY ZOLTÁN POÓR FERENC REUTER KAMILLÓ FELELŐS SZERKESZTŐ ■ VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR BÉLÁK SÁNDOR HOITTL TIVADAR SEGÉDSZERKESZTŐ ■ FRITZ ERNŐ Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY, SZÉKELY ÁGOSTON Szerkesztőbizottság: TARTALOM: Fornet Béla: A gyomorfekély kóroktana és gyógyítása a belgyógyász szempontjából. (689—693. oldal.) Weidlinger Imre: A gyomornedv intracutan beoltására keletkező késői reactioról. (693—695. oldal.) Radnai Pál és Filter Sándor: A jód adagolásával előidézett szívizom gyulladásról. (695—699. oldal.) vitéz Borsos László: A műtét utáni thromboemboliák kérdése. (699—700. oldal.) Magyary Gerő: A diathermiás műtéti sebzés és postoperativ infectio. (700—703.) oldal. Gömöri Pál és ifj. Marsovszky Pál: A hypophysis hátsó lebenyének hatása a máj és az izom glykogentartalmára. (703—704. oldal.) Eörsi Mária: A typhus bacillus kimutatására irányuló összehasonlító vizsgálatok Endo-féle fuchsinos és Krumwiedeféle brillant zöldes táptalajon. (705—706. oldal.) Vámos László: Szervetlen sók hatása mikroorganismusok növekedésére. (706—707. oldal.) Stief Sándor és Tokay László: Agykórtani vizsgálatok hyperinsulinismusban. (707—708. oldal.) Hollós Lajos: Bang infectio esete. (708—709. oldal.) Melléklet: Az Orvosi Gyakorlat kérdései. (121—124. oldal.) Lapszemle: Belorvosiani — Szülészet. — Szemészet. — Fülgyógyászat. (709—710. oldal.) Könyvismertetés. (711. oldal.) Egyesületek ülés jegyzőkönyvei. (711. oldal.) Vegyes hírek: (a borítólap IV. oldalán.) A gyomorfekély kóroktana és gyógyítása a belgyógyász szempontjából. (Klinikai előadás.) Irta: Fornet Béla dr., egyet. ny. r. tanár. I. Kóroktan. A gyomorfekély megbetegedést egységes kórképnek tekintve, pathogenesis szempontjából először is az a kérdés merül fel, vájjon szabad-e az ulcust locális megbetegedésnek minősíteni. A betegmegfigyelés már régóta arra mutat, hogy helyi elváltozásokon kívül az egész szervezetre kiható alapelváltozást kell feltételeznünk. Jogosnak látszik, hogy az ulcusokat a Bergmann által körülhatárolt embercsoportba, a vegetative stigmatizáltak csoportjába sorozzuk. Régi tapasztalat, hogy egyes családokon belül ulcusos betegeik feltűnően gyakran fordulnak elő. Albrecht statistikai összeállításából kiderült, hogy az ulcusosoknak egyharmada mutat ilyen familiáris jelleget. Nem zárkózhatunk el bizonyos összefüggések elismerésétől sem, amelyek a testalkattal, az idegrendszerrel és különösen a vegetatív idegrendszerrel látszanak fennállani. Bizonyos összefüggés felismerhető nagy anyagon az életkorban is, amennyiben a megbetegedettek 70%-a van 15—40 év között (Albrecht). Mindezek alapján joggal mondhatjuk, hogy az ulcusos betegek nemcsak a gyomornyálkahártya körülírt kis fekélyével különböznek az egészségestől és legkevésbbé sem azonosítható ulcusos beteggel pl. az a beteg, aki valamely heveny folyamat, vagy sérülés következtében szenvedett fekélyes elváltozást a nyomornyálkahártyáján. Ezen felfogásból azonban önként következik, hogy minden olyan magyarázat, amely az „ulcus-betegséget“ csupán helyi folyamatokra akarja visszavezetni, nem lehet alkalmas az ulcus pathogenesisének tisztázására. Korántsem kívánom ezzel a helyi folyamatok jelentőségét lebecsülni és teljes mértékben elismerem a helyi ártalmak felderítése körül az utóbbi években elért eredményeket. Mégis éles határt kell húznom a fekélyképződések locális feltételei és az ulcusbetegség pathogenesisének lényege között. Az úgynevezett ulcus-theoriák legtöbbje, így a chemiai, a gyulladásos, infectiosus, trophikus theoriák ebben a szűk, a gyomorra határolt körben mozog. Nyilvánvaló, hogy akár az elválasztott gyomornedvnek tulajdonítunk speciális tulajdonságot, akár a gyomor falát tekintjük chemiai és fertőzéses lábkeltő tényezőkkel szemben csökkent ellenállóképességűnek, akár pedig trophoneurotikus tényezőket okolunk a fekély keletkezéséért, szükségünk van egy másik, — igazi, — pathogenetikus tényezőnek a felvételére, amely az ulcus-dispositiót megteremti. Nem lehet célom, hogy ezen locális theoriák mindegyikével foglalkozzam. Miután azonban az utóbbi évek az ulcus gyulladásos theoriáját helyezték bizonyos fokig előtérbe, szükségesnek tartom, hogy az erre vonatkozó vizsgálatok eredményeit röviden áttekintsem. Kétségtelenül nagy jelentőségűek Konietzny és a kieli és berlini iskolának, valamint nálunk Pommersheimnek vizsgálatai, akik makroskopos és szövettani készítmények nagy anyagán arra a megállapításra jutottak, hogy az ulcus mindig gastritises gyomorfalon keletkezik. Egyértelműen megállapították azt is, hogy a valódi fekély keletkezését mindig megelőzi a gyulladt nyálkahártya erosiója. Ezen körülmények felismerése nagyban hozzájárult azon locális körülmények tisztázásához, amelyek a fekély keletkezését kísérik. Látszólag azt is jelentené, hogy most már ismerjük a fekély keletkezésének a feltételét is, illetve annak pathogenesisét. Azonban elkerülhetetlenül felmerül az a kérdés, hogy mi okozza a gastritist. Nyilvánvaló, hogy bármennyire fontosnak is ismerjük el az „ulcus gastritist“, pathogenesis szempontjából ez nem a kérdés megoldását, hanem csupán eltolódását jelentené. Még inkább nyilvánvaló ezen körülmény akkor, ha meggondoljuk, hogy egyes vizsgálatok szerint