Orvosi Hetilap, 1933. február (77. évfolyam, 5-8. szám)

1933-02-04 / 5. szám

90 ORVOSI HETILAP gyakorolt hatására szükség van. 1932. március 13-án egy macskát oltottunk per rectum kultúra amaebákkal. Ez az állat 3 nap múlva elhullott, boncolásakor a vastag­bélben dysenteriás elváltozásokat nem láttunk sem sza­badszemmel, sem szövettani készítményekben. Március 18-án per rectum culturával oltott egy 6 hetes macska, to­vábbá április 11.-én ugyanígy oltott két állatunk sem betegedett meg dyesenteriában. Április 16.-án egy fel­nőtt macskát laparotomia után intrahepaticusan oltot­tunk kultúrával, a macska háro­m nap múlva elhullott. Boncolásakor varratgenyedés melett kisebb hasfali tá­lyogokat találtunk, melynek genyjében amoebák nem voltak. A máj jobb lebenyében az injectió helyén jókora színesgombostűfejnyi tályog volt látható, melyet gór­­csövileg dolgoztunk fel. Szövettanilag Heidenhain sze­rint festett metszetekben nem láttunk sem a tályog gengjében, sem a tályogfalban protozoonokat, így a tá­lyog minden valószínűség szerint a culturában jelen volt baktériumok által idéztetett elő. Miután több szerző mun­kájából ismeretes, (Cleveland és Sanders16 stb.), hogy a cultura amoebák hosszabb-rövidebb idő alatt pathogeni­­tásukat veszítik, de macskákon többszörösen átoltva, a passageok számával egyenes arányban nyerik vissza pa­­thogenitásukat, ennek a körülménynek tisztázása céljá­ból 132. V. 6.-án egy kb. 4 hetes macskát oltottunk a mecskákkal. Másnap a gyengélkedő állatot leölve, vastag­­bélkaparékát 37° C-on konyhasó oldattal emulgálva másik 4 hetes macskába inficiáltuk per rectum. Ezt a macskát 4 nap múlva öltük le és bélkaparékát hasonló módon egy harmadik kb. 5 hetes állatba vittük át, mely utóbbit 6 nap múlva öltük le és vittük tovább a fertőzést. Ezek az állatok az injectió után az aether-chloroform bó­dulatból hamar magukhoz tértek, betegségi tüneteket egyáltalán nem mutattak. Vázolt állatkísérleteinket rövi­den abban foglalhatjuk ös­sze, hogy az általunk kite­nyésztett, morphologiailag az entamoeba histolyticának megfelelő amoeba törzs fogékonynak ismert kísérleti ál­latra nézve apathogen volt. Vizsgálataink eredményét összefoglalva azt kell mondanunk, hogy ha nem fogadjuk el Brumpt, Simic és még néhány szerző azon állítását, hogy az entamoeba histolytica morphologiai bélyegeit magán viselő apatho­gen entamoeba faj is él az emberben, úgy az eddigi Ma­gyarországon talált entamoeba histolytica gazdák által hordozott törzsek pathogenitására nézve még további bizo­nyítékokra van szükség. Újból hangsúlyozzuk azon meg­győződésünket, hogy az országban biztosan nagyobb szám­mal fordulnak elő más protozoanok mellett entamoeba his­­tolyticával is fertőzött egyének, mint ahogy azt mi 1206 egyén egyszeri vizsgálata alapján találtuk. Ha reményünk lehet arra, hogy ez a munka ösztönzést ad a kérdéssel foglalkozásra másoknak is, akkor több helyen és külön­böző anyagon végzett hasonló vizsgálatok rövid idő alatt nemcsak az ezen közleményben foglalt kérdésekre, de általában a hazai humán protozoológiai viszonyok még felderítésre váró problémáira is feleletet fognak adni. Irodalom: 1. Thomson: Journ. of State Med. 1925. 12. — 2. J. Moore: Journ. of Aamer. Med. Áss. 1931. 96. 167. — 3. Brumpt: Presse Med. Re£. Zbl. f. Bakt. 1927. 85. k. — 4- Brumpt: Brit. Med. Journ,. 1928. I. 1110. — 5. Brumpt: Trans. Roy. Soc. of Trop. Med. 1928. 22. — 6. Brumpt: Precis de Parasitologie. 1927. — 7.- Simic: Ann. de Parasit. 1931. 9. 289. Ref. Zbl. f. Par. Hyg. 1932. 26. k, — 8. Simic: Ann. de Parasit. 1931. 9. 385. Ref. Zbl. f. Par, Hyg. 1932. 26. k. — 9. D. F. Milam és H. E. Meleney: A. J, of Hyg. 1931. 14. 2. sz. — 10. Wenyon: Protozoology. 1926.. — 11. Walker és Sellards: Philippine Joum. Sei. 1910. 8. — 12. Hegner: Journ. of Hyg, 1932, 15. 2. — 13. Dobell: és Stilles: cit» Thomson: Journ, of State Med. 1925. XXXIII. 12. sz, — Ilf. Craig: Journ, of Americ. Med. As. 1928. 90. 1345. ■— 15. Hegner és Johnson: Joum, of Hyg. 1932. 15. 2. — 16. Cleveland és Sanders: Joum. of Hyg, 1930. 12. 3. A Ferenc József Tud.­Egyetem sebészeti klinikájának köz­leménye (igazgató: Vidakovits Kamill ny. r. tanár). Az arcüreg űrtartalma és kiürülése élet­tani és kórtani szempontokból. Irta: Treer József dr. egyet, magántanár. Ismereteink az arc legnagyobb üregéről, az arc­üregről még ma is hiányosak. A feltevések, melyekkel azokat pótolni igyekezünk, nem adnak mindenre kielégítő magyarázatot, így például azt sem tudjuk pontosan, hogy mi az arcüreg szerepe? Noha mindannyian jól tudjuk, hogy az arcüreg területén az első és második év­tizedben a fogcsír helyezkedik el, a magam részéről nem tudom megérteni, miért nem lehetne a későbbi életkor arcüregét úgy tekinteni, mint az üresen hagyott bölcsőt, melynek éppen úgy nincs további szerepe, mint a köldöknek. Ha tehát az arcüreget ilyen élettani defectusnak tekintjük, akkor ne keressük azt, vájjon mi a szerepe, hanem inkább azt, hogy mi hátránya van belőle a szer­vezetnek; keressük­, vájjon az üreg nagysága nem be­folyásolja-e az üreg megbetegedését, nem találunk-e olyan körülményeket, melyek még fokozzák az üreg megbetegedési lehetőségeit? Ha pedig ilyen nézőpont­ból tekintjük az üreget, akkor önkénytelenül is felmerül a kérdés, mekkora is az üreg? Emellett minden egyéb adat jelentéktelennek tűnik, sem nyílásainak száma, sem alakja, vagy az üreg mélysége, vagy elhelyezkedése, kiöblösödéseinek minősége, d­e még topographiai viszo­nyai sem olyan fontosak és másodrangú kérdéssé válnak. Az üreg nagysága a fontos és ne­m az alakja. Az üreg űrtartalmára viatkozó eddigi ismereteink nem nagyon elégíthetnek ki minket. Tudjuk ugyan, hogy hullában Brühl az üreget átlagosan 10.5 ccm­-nek, Braune és Clasen: 14.4, Schürch férfakban 18.5 nőkben 12.0 ccm-nek, Schürch a legnagyobb üreget 29, a leg­kisebbet 5, Catlin 2.5 ccm-nek találta. De nem tudjuk, hogy élőben, normális és ami még fontosabb, kóros vi­szonyok mellett mily gyakran ford­ul elő nagy, közép­­nagy és kicsi üreg, továbbá, hogy a 15. életkor után az az üreg méretei miként változnak? Nagyobb anyagon szerzett tapasztalatok bizonyára megerősítenék azon fel­tevésemet, hogy nagyobb üreg gyakrabban betegedik meg és hogy bizonyos életkorban hosszú ovális arcnak nagyobb, széles arcnak, kiugró járomcsonttal pedig ki­sebb az arcürege. Annyit Schürch is megállapított, hogy magas szájpad mellett kisebb az arcüreg. Az űrtartalom kérdésének tisztázásával azonban még nem merítettük ki az üreget jellemző sajátságokat. Amilyen fontos tudnunk azt, hogy milyen úton ürül ki az üreg, és oly fontos tudnunk azt is, hogy tartalma mennyi ideig időzik benne. Eddig­­erre nézve semmiféle mérést nem végeztek. Tudjuk azt, hogy az arcüreg rosze­szül ürül, de ennek idejét nem ismerjük. Pedig ez a kér­dés igen fontos volna az üreg idült megbetegedése szem­pontjából. Midőn ilyen irányú vizsgálataimat megkezdtem, egyéb kérdések is felmerültek , ezért úgy gondolom, cél­szerű lesz, már a jobb áttekintés kedvéért is, az alábbi adatokat a későbbiektől elkülönítve külön ismertetni. Most tehát csak az üreg űrtartalmának és kiürítésének megismerésére vonatkozó vizsgálataimról számolok be. Vizsgálataimat természetesen élő emberi­ anyagon végeztem, mert hiszen a kiürítés normális és kóros vi­szonyait csak is így lehet megismerni. Feladatom el­végzésére olyan anyagot és vizsgálati módot kellett hasz­nálnom, mely a vizsgálat folyamán az üregbe jutott anyag kiürülését nyomon követheti és kisebb anyag je- 1933. 5. sz.

Next