Orvosi Hetilap, 1933. március (77. évfolyam, 9-12. szám)

1933-03-04 / 9. szám

172 pedig kétségtelen psychikus körülmények játszanak szerepet. Az I. csoportba sorolhatom azon nyelőcső tágulásokat, melyeket Holzknecht különösen neuropathikus egyéneken észlelt, hol a contrast anyag a nyelőcsőben hosszasabban időzik, sondával azonban akadályt nem talált, miért is ennek okául a nyelőcső aromáját vette fel. Ide sorolhatók, azok a nyelőcsőtágulatok, hol Hacker veleszületett izomgyengédséget tételez fel és a megacolon analógiájára megaoesophagusról beszél. Ilyenkor hosszú, tág, nem egyenes lefutásúbárzsingot találunk, mely utólag az élet folyamán még tágul, elveszti a Sympathikus és parasympathikus rendszer irányító hatását s a cardia autonom idegdacainak hatása alatt spasmus áll elő. A megapesophagushoz tehát csak utólag társul cardiospasmus. Kraus a nyelőcső idiopathikus tágulatát írta le. Jellemző erre a betegségre,hogy a nyelőcső sehol nem szűkült és az oka a vagus hűdése, melynek motoros szálai mennek a nyelőcső felső részéhez és gátló ágai a cardialis részhez, ha azonban a vagus hűdve van, úgy a nyelőcső izomzata elernyed. Minthogy a cardia izomzata helybeli autonóm idegdúcok befolyására összehúzódik, a nyelőcső kitágul s hosszirányban is megnyúlik. Ezen hosszirányú megnyúlás és erős kitágulás különbözteti meg a bárzsingnak szűkület feletti tágulásától. Többi szerző Lossen és Heyrovsky szerint, ha a vagus befolyása a cardia idegdúcaira elesik, cardiospasmus és a nyelőcső többi részének aromája és tágulása jön létre. Wilms másképen magyarázza a bárzsing tágulatát, szerinte úgy jön létre, hogy a Sympathikus zavara folytán a körkörös izomzat tartós összehúzódása s így túltengése, majd másodlagos tágulása következik be. A cardia nyitására a normális ingerek nem elegendők s így a reflex mechanismusban van a zavar, de hogy ennek az oka a záró izomzat autonóm dúcaiban, vagy a gerincvelőben van-e, nincs kiderítve. Ezen szerzőkkel szemben Sauerrbruch szerint többször a cardiát körülvevő rekeszizomzat összehúzódása a nyelőcső tágulásának az oka. Mikulicz, Endersen s mások szerint a tágulások nagy részének különböző megtöretések, elferdülések, a nyelőcső nyálkahártyájának ráncképződései, betüremkedése, berepedései, fekélyei, polypusa, tehát erőművi akadályok a cardiospasmust kiváltó okok. Igen sok esetben főleg ideges egyéneken vagy különösen érzékeny nyelőcsőben psychikus és ideges traumák váltanak ki cardiospasmust. Ami az én esetemet illeti, egyrészt abból, hogy 47 illetőleg 23 éves korban kezdődött a nyelési nehézség, veleszületettnek nem lehet egyiket sem tartani; minthogy a cardia izomzata feltűnően túltengett volt, az autonóm idegdúcok okvetlen szerepet játszottak, ami a vagus gátló rostjainak kiesésére utal. Mindkét nyelőcső tágulatban szenvedő beteg görcsszerű, néha tompa fájdalmakról panaszkodott. A fájdalmat a mellcsont mögött, néha fel egész az epiglottisig érezték, mások esetében a fájdalmak hátba sugároznak ki és angina pectorishoz hasonló fájdalmakká fokozódhatnak. Enni csak állva, vagy egyenesen ülve tudnak s gyakran csak úgy jut a falat a gyomorba, hogy nyelés után gyorsan vizet isznak, mások mély lélegzetet vesznek, nyakukat nyomogatják. Az egyik közvetlen evés után, a másik evés közben könnyen minden undor nélkül hányt, a hányadék bűzös, nem savanyú, semmi emésztő nedvet nem tartalmazott, viszont igen sok nyákot. A nem kielégítő, időnként teljesen akadályozott táplálkozás folytán elveszett munkakedvük, lefogytak és cachexiássá váltak. A kórismét már e tünetekből fel lehetett állítani. Sondával pedig meg lehetett állapítani, hogy a nyelőcső tágabb. Sokszor a bevezetett gyomorsondán kiáramló, nem emésztett ételekből még a tágulat nagyságára is következtethetünk. Még biztosabban állapíthatjuk meg a kórismét oesophagoscoppal, mellyel nemcsak a nyelőcső tágasságáról (néh 1—2 liter is) alakjáról (orsó, henger stb.) a nyálkahártya állapotáról szerezhetünk tudomást, hanem sokszor megállapíthatjuk az okot, mely a spasmust előidézi. Legkíméletesebb eljárás a röntgenvizsgálat. Kraus kinematographikus vizsgálata szerint a nyelés úgy folyik le, hogy a szájban formált ételt hátranyomjuk s meglehetősen nagy erővel az izmok bedobják a nyelőcsőbe, ahonnan peristaltikus mozgások a gyomorba juttatják. Ez az egész folyamat kb. 7 másodpercig tart, tehát jól megfigyelhető, sőt még az is látható, hogy az úgynevezett physiologikus szűkületek helyén bizonyos lassúbbodás észlelhető. Röntgen által tehát jól érzékelhetővé válnak, úgy a szűkületek, mint a tágulatok és ezeket le is photograpálhatjuk. Ha cardiospasmusban szenvedő beteg idejében fordul hozzánk, úgy természetesen számot kell vetnünk azon körülményekkel, melyek a kórképet uralják. A tisztán ideges alapon fellépő, rövidebb-hosszabb ideig fennálló cardiospasmus, melyben rendesen kimutatható anatómiai elváltozás sincs, megfelelő belgyógyászati kezeléssel, vagy hypnosissal gyógyítható. Sok esetben vastagabb sonda levezetés eredménnyel jár, a Stark-féle erőszakos tágítást nem ajánlom, több esetben a cardia erőszakos megrepesztése halálosan végződött. Oly esetekben, hol a cardia izomzata túltengett, Heller és mások a cardia megvastagodott izomzatát vágták át, mint csecsemőkön pylorusspasmusban. Azt hiszem a 2-ik esetemben ez a műtét eredményes lehetett volna. Sauerbruch a rekeszt metszette be olyan esetben, mikor a rekesz szárai voltak az akadályok. A phrenikus átmetszése, a tág oesophagusból egy darab kimetszéske, vagy a cardiának a gyomor felöli tágítása rendesen nem célra vezető. A szűkült cardiának hosszában bemetszése és harántus egyesítése, mint a Mikulicz-féle pylorus plastica, szintén igen veszélyes műtét s ép oly bizonytalan, mint pylorus szűkület esetén, viszont az oesophago gastrostomiával ép oly biztos eredményt érhetünk el, mint pylorus szűkület alkalmával, gastroenterostomiával. A műtétet Sauerbruch a bal mellkason keresztül végzi, egy ülésben azonban könnyen fertőződhetik a mellüreg, jobb az eredmény ha két ülésben végezzük, mint ahogyan egy jól sikerült esetről Winternitz számolt be. Szerintem egyszerűbb a hasüreg felől egy ülésben végezni, mint ahogy Heyrovszky végezte. Ily módon gyógyult esetekről Fromme számolt be az 1929-iki berlini sebész congressuson. 1. ábra ORVOSI HETILAP 1933. 9. sz.