Orvosi Hetilap, 1933. május (77. évfolyam, 18-21. szám)

1933-05-06 / 18. szám

1933. 18. sz. ORVOSI HETILAP lehet tehát oldani. A pharmakonoknak ez az amphotrop tulajdonsága azonban csak egészen kivételes viszonyok között észlelhető. Rendesen olyan nagy túlsúlyban van a primaer affinitásuk, hogy a hatásuk csaknem mindig azonos a megfelelő ideg izgalmával, illetve bénulásával. Szép példákat lehet erre az adrenalinnal kapcsolatban felhozni, mely mindazokat a vérereket szűkíti, melyeken a sympathicus érszűkítő hatású, ellenben ezzel megegye­­zőleg tágítja a szív-ereket. A hypogastricus a virginalis macska méhén elernyedést, a gravidon összehúzódást okoz, ugyanígy változik az adrenalin hatása. Hasonló­képen megegyezik a sympathicusnak és adrenalinnak ha­tása a különböző állatok húgyhólyagjára; a macskáét és sünét elernyesztik, a kecskéén görcsöket okoznak, a ten­gerimalacén hatástalanok. Nehéz és sokat vitatott kérdés az, hogy van-e jogunk parasympathicus beidegzést feltételezni mindenütt, ahol parasympathicotrop pharmakonok hatnak. A pilocarpin pl. erős izzadást okoz, az acetylcholin értágulást s a főleg tonus működésű izmokban contracturát, melyet at­ropin megszüntet. Emellett szólnak Ken-Kuré és munka­társainak fontos vizsgálatai, az úgynevezett spinalis para­­sympathicusról. Ezek szerint a gerincagy hátsó gyöké­ben parasympathicus rostok vannak, értágító, izzadást fo­kozó, bélmozgást serkentő, az izmok tónusát szabályozó stb. hatással. Ezek 3 q átmérőjű, vékony velőhüvelyű rostok, melyek efferens jellegét degeneratiós kísérletek bizonyítják. Valószínűleg ezekhez tartoznak azok a sok­­sarkú vegetatív dúcsejtek, melyeket Kiss a hátsó gyökök­kel kapcsolatos spinalis ganglionokban talált. Az már ré­gen ismeretes, hogy értágítók a hátsó gyökökben ered­nek. Ismerünk olyan pharmakonokat is, amelyek a vege­tatív központokra hatnak izgatólag s itt is két csoportot különböztetünk meg: a sympathicus központokat a tet­­rahydronalphtylamin, a parasympathicusokat pedig a picrotoxin izgatja. Ennek bizonyító ereje természetesen csak akkor van, ha más úton is sikerül kimutatnunk két­féle központ létezését. Az kell tehát bizonyítanunk, hogy ugyanaz a munkakészülék a központi idegrendszer két különböző helyéről kap idegeket s ezek többnyire külön­böző úton jutnak el hozzá. Ennek bizonyítására vegyük sorra a fontosabb szer­veket . A szemben a musculus sphincter iridist és musculus ciliarist beidegző parasympathicus rostok a nervus oceu­­lomotorius Edinger-Westphal-féle magvában erednek, vé­kony velőhüvelyűek s a ganglion ciliare soksarkú duc­­sejtjeiben alakulnak át postganglionaris rostokká. Gellért szerint az occulomotorius intraduralis része velőtlen ros­tokat nem tartalmaz, ilyenek — sympathicus eredetűek — csak extraduralisan keverednek hozzá. Akár az occu­lomotorius magját, akár intraduralisan a törzsét, vagy postganglionaris rostokat izgatjuk, egyaránt pupillaszű­külést és accomodatiós görcsöt kapunk. A musculus di­latator pupilláét, a membrana orbitalist és nicttanst el­lenben a sympathicus idegzi be, mely Langley vizsgálata szerint a gerincagy I—III háti segmentumából ered, mint rambus communicans albus jut a truncus sympathicusba, a synapsisa a ganglion cervicale superiusban van, innen mint plexus caroticus jut a koponya üregébe, majd a szembe. Akár az eredésénél, akár lefutásában bárhol is izgatjuk, mindig pupillatágulást és exophthalmust ka­punk. A sympathicus átvágása myosist, ptosist és en­­ophthalmust okoz, az optikai pupilla-reflexek azonban csakis az occulomotorius átvágásakor szenvednek. A két antagonista ideg között ugyanolyan reciproc gátlás áll fenn, mint a feszítő és hajlító izmok között: az occulo­motorius tónusának növekedésekor csökken a sympathi­­cusé és viszont. Ha az occulomotorius idegvégeket atro­pinnal teljesen bénítottuk, a maximálisnak látszó pupilla­tágulást még tovább fokozhatjuk a sympathicus izgatá­sával. Ez a kísérlet bizonyítja az activ dilatatio létezését, melyet morphologiai oldalról egyesek kétségbe vonnak. Az iris kettős beidegzése ezek szerint nem vitatható. A nyálmirigyek — a glandula submaxillaris és sub­lingualis — parasympathicus magjául a nyáltagyban a substantia reticularisban a facialis mag mellett fekvő úgynevezett nucleus salivatorius superiort tartják. Az innen eredő nervus intermedius a facialissal együtt halad, majd azt elhagyva, mint chorda tympani csatlakozik a nervus lingualishoz, hogy a ganglion submaxillareban alakuljon át a mirigyhez menő postganglionaris rosttá. Gellért vizsgálatai szerint a chorda tympani csaknem ki­zárólag vékonyvelőhüvelyű rostokat tartalmaz, csak ke­vés vastaghüvelyűt; velőtlen rostok, melyek sympathicus eredesűek lehetnének, csakis közvetlenül a lingualissal egyesülés előtt kerülnek bele. Tehát bizonyos, hogy a h­orda izgatásakor nem sympathicust izgatunk. A gan­glion submaxillare Kiss szerint csupa osmiummal fes­­tődő soksarkú ducsejteket tartalmaz, melyeket Kiss sym­pathicus sejteknek tart. Hogy azonban ezek valójában nem sympathicushoz, hanem a parasympathicushoz tar­toznak, arról könnyen meggyőződhetünk. Az áll alatti nyálmirigy sympathicus beidegzése a I—IV. háti seg­­mentumból ered, a praeganglionaris rost a ramus com­municans albussal belép a truncus sympaticusba­n egészen a ganglion cervicale superiusig halad, itt van a synap­sis, az ebből eredő véletlen rostok ezután már megsza­kítás nélkül haladnak a mirigyhez, még egy második dúc­­sejtben nem léphetnek be. A megfelelő ramus communi­cans albus izgatása fokozza a mirigyelválasztást, ez a hatás azonban a ganglion cervicale superiusnak nicotinnal be­­ecsetelése után elmarad, mert a nicotin a synapsisban megszünteti az ingervezetést. A ganglion submaxillare nicotinozása már most nem a sympathicus ingerlését, ha­nem a chorda tympaniét teszi hatástalanná, mert ebben a chorda parasympathicus rostjainak van a synapsisa. Kétségtelen tehát, hogy a nyálmirigyeknek is két különböző helyről eredő, külön utakon haladó, tehát ala­kilag is jól megkülönböztethető kettős beidegzése van. Itt azonban a két ideg közötti antagonismus nem egymás működésének gátlásában áll, mindkettő fokozza a nyál­termelést, csak a váladék minőségében s az actio áram irányában van különbség: a sympathicus izgatására ke­vés, de sűrű, sok fehérjét tartalmazó nyál termelődik, a chorda nyál ellenben bőséges, hígan folyó. A chorda izga­tásakor a vagus ingeranyaga, a cholinester keletkezése kimutatható; ugyanakkor a vérerek is kitágulnak, atro­pinnal megszüntethetjük a secretiót, de nem az értágu­­latot, tehát nem az utóbbi okozza a bő váladék termelést. Teljesen hasonló a többi nyálmirigy beidegzése is. Ad 2. A vegetatív idegrendszernek azt a részét, mely a közép- és nyúk­agyból ered, Kiss egyszerűen cranialis sympathicusnak kívánja nevezni. Ez azonban csak akkor lenne helyes, ha az innen eredő vegetatív idegek azonos célzatai, de más szerveket idegeznének be, mint a ge­rincagyból eredő sympathicus. Minthogy azonban mind a két helyről ugyanazon szervekhez mennek idegek s ezek annak működését ellentétes irányban befolyásolják ,szük­séges ezen ellentétes működésű idegeket a sympathicus­­tól a parasympathicus elnevezéssel megkülönböztetni. Nem helyes s csak zavarra és félreértésre ad alkal­mat sympathicusnak nevezni az egész vegetatív idegrend­szert. Holott ennek csak egyik felét képezi a sympathicus, a másik fele az ezzel ellentétes működésű parasympathi­cus. 371

Next