Orvosi Hetilap, 1934. május (78. évfolyam, 18-21. szám)

1934-05-05 / 18. szám

78. évfolyam, 18. szám, Budapest, 1934. május 5. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY, SZÉKELY ÁGOSTON Szerkesztőbizottság: HERZOG FERENC ISSEKUTZ BÉLA GORKA SÁNDOR HÜTTL TIVADAR VÁMOSSY ZOLTÁN POOR FERENC REUTER KAMILLÓ ORSÓS FERENC FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ : FRITZ ERNŐ ORVOSI HETILAP Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. TARTALOM: Rusznyák István és Engel Rudolf: Eljárás májké­szitmények hatásosságának ellenőrzésére. (389—392. oldal.) Laub László: Bronchiektasiát okozó idegen test. (392—394. oldal.) Karády István: Lipcsevizsgálatok sklerosis multiplexes bete­­gek duodenalis­ nedvében és vérserumában. (394—397. oldal.) Barkessy László: A paprika hatása a gyomor elválasztó mű­ködésére. (397—399 oldal.) Majoros János: A pupilla halál utáni gyógyszeres reactiói. (399—401. oldal.) Rliemann Ferenc: Új műszer elakadt farfekvéses szülés befe­jezésére. (401—402. oldal.) Müller Ferenc: Intramuscularisan és intravénásan adható bismuthkészítmény. (403—404. oldal.) Melléklet: Az Orvosi Gyakorlat kérdései. (69—72. oldal.) Lapszemle: Sebészet. — Szülészet. — Gyermekgyógyászat.­­— Urológia. — Gégészet. — Bőrgyógyászat. (404—406. o.) Könyvismertetés. (406. oldal.) Egyesületek ülésjegyzőkönyvei. (406—411. oldal.) Liebermann Tódor: Zárszó Campián Aladár dr. ,,Felelet”vére. (412. oldal.) Vegyes hirek: (412. olld­al és a borítólap III. oldalán.) EREDETI KÖZLEMÉNYEK A Ferenc József Tud.­Egyetem belgyógyászati klinikájának közleménye (igazgató: Rusznyák István ny. r. tanár­). Eljárás májkészitmények hatásosságának ellenőrzésére.* írták: Rusznyák István dr. egyet. ny. r. tanár és Engel Rudolf dr. egyet. magántanár. Az utolsó évtizedek therapiás eredményei közül két­ségtelen, hogy az anaemia pernicosának (a. p.) Murphy, Minot, Jeney, stb. által kezdeményezett májkezelése bír úgy gyakorlati, mint elméleti szempontból a legnagyobb értékkel. E kezelésmód azóta is állandó tárgya a kísér­letes kutatásoknak, s e munka lényegében kétirányú: egyrészt tökéletesíteni akarja a máj alkalmazásmódját, másrészt kideríteni hatás­mechanismusát, és izolálni a máj hatóanyagát. A májkezelés első formája nyers vagy főtt máj etetése volt, amidőn az képezte a legnagyobb problémát, hogyan lehessen a szükséges nagy mennyisé­get Minot és Murphy eredeti előírása szerint napi 120 —250 gr-ot megetetni. Különösen súlyos esetekben, mi­kor még ez a mennyiség is elégtelennek bizonyult s napi 400—500 gr májra volt szükség, a betegek teljes étvágy­talansága mellett a máj­etetés a legnagyobb nehézsé­gekbe ütközött. Az első idők sikertelenségei jórészt en­nek a körülménynek a rovására írandók. A májtherápia fejlődésében a következő lépés a különböző perorálisan adható kivonatok előállítása volt, mely lényegesen köny­­nyítette ugyan e kezelés alkalmazását, azonban ez sem váltotta be az összes reménységeket, különösen nem a hatás megbízhatóságát illetőleg. Rövidesen kiderült, hogy mind e kivonatok igen különböző hatásúak és nem felelnek meg az előállításukra fölhasznált nyers máj hatásosságának. Tulajdonképpen minden egyes kivonat­terméknek külön tapogatódzó próbálgatásokkal kellene hatásos adagját meghatározni s előfordult, hogy megbíz­ható és jónak tartott készítményből (Lilly 343.) még 1200 gr-nyi nyers máj aequivalensig is kellett emelni a napi adagot.1) Még fokozódott ez a­ bizonytalanság, midőn befecs­kendezhető májkészítmények kerültek használatba, bár ez az alkalmazás az, mely a beteget teljesen mentesíti a per os adagolás terhes és kellemetlen mellékkörülményeitől, valamint a felszívódás bizonytalanságaitól. Ennek da­cára az injectiós májkészítmények elterjedésével csak ingadozóbbak lettek az eredmények, szaporodtak a máj­­resistens esetek (Naegeli.). Fokozott érdeklődés közép­pontjába került így a kérdés, hogyan lehetne injectiós májkészítmények hatásfokát mennyilegesen meghatá­rozni, illetve ellenőrizni. Helyes és igen megbízható eljárás volna, de min­den injectiós májkészítmény minden egyes termékét for­­galomba­hozatala előtt pemiciosás betegen lehetne kipró­bálni. Ez a betegség, — noha a háború utáni években gyakrabban észlelhető,­­— mégsem oly sűrűn fordul elő, hogy kezeletlen esetekkel bármikor rendelkezhetnénk, így a májkészítmények vizsgálatában különböző „test“­­eljárások alkalmazására került a sor. A legáltalánosabban e célra a reticulocyták crisis­­szerű megszaporodását használták föl, különösen ameri­kai szerzők (Minot, Murphy, Stetson­) abban a feltevés­ben, hogy a csontvelő minden izgalma elsősorban e vitá­lisan festődő elemeknek a vérben megszaporodásával jár. Gyakorlatilag azonban e föltevés nem vált be telje­sen. Igaz ugyan, hogy májkezelésre bekövetkező javulást az esetek legnagyobb részében egy ily krisis vezeti be, de az ily krisis, — mint Gänsslent), az első igazán hatá­sos májkivonatnak, a campolonnak előállítója már kétség­telenül megállapította,­­ nem jelenti egyúttal a vérrege­­neratio megindulását. Kicsist elő lehet idézni a legkülön­bözőbb csontvelő-ingerrel, így igen sok szervkivonattal is anélkül, hogy ezeknek gyógyító hatása lenne. Viszont két­ségtelenül hatásos májkivonataik alkalmazására is, elma­radhat a reticulocyták szaporodása és a vérlelet mégis jelentősen javul. Mr. Gowand) a tyúkok anaemia-leukaemiáját ajánlja „test“ gyanánt, mellyel szemben májkészítmények hatá­sosak. Általános alkalmazását azonban lehetetlenné teszi a betegség nagy ritkasága. Nem vált be „test“ gyanánt a patkányok Bartonella Hanaemiája sem, mit a májkeze­ . E közlemény a Természettudományi Kutatóalap támo­gatásával készült.

Next