Orvosi Hetilap, 1934. október (78. évfolyam, 40-43. szám)

1934-10-06 / 40. szám

916 ORVOSI HETILAP 1934 40. sz­­ iák szerint a lueses egyének 40—50%-a aortal-syphilisben betegszik meg, 25%-a pedig ebben a bántalomban pusztul el. (H. v. Hoesslin.) Szintúgy előfordul a tabes és paralysis is az említett kultúrálatlan vidéken, így 400 lueses egyén­nek liquor vizsgálata 33 biztos metalueses idegrendszeri bántalmat állapított meg, pedig a 33 beteg közül 29 ideg­baja előtt soha antilueses korában nem részesült. De ily fontos kérdésben még más neurológus nézetét is figye­lembe kell vennünk, hogy egész tisztán lássunk therápiás cselekvésünk eredményeiben. Legújabban Pette, a ham­burgi neurológus is kijelenti, hogy nem tudja biztosan eldönteni, van-e a kezelésnek befolyása a tabes és paralysis kifejlődésére; a tabes és paralysis szaporodását ő eddig nem észlelte. Pete egyébként Nonne beteganyagán azt ta­lálta, hogy 280 paralysises beteg közül 68,2% a korai szak­ban egyáltalában nem állott antiliteses kezelés alatt. Mindazonáltal tudomásul kell vennünk, hogy az aor­titisek számának gyors szaporodása az utóbbi években feltűnő volt. Ezt a legtöbb belgyógyász hangsúlyozza; a magyarázat természetesen különböző lehet. Ma már ba­josan állhatunk elő egyedül azzal a közelfekvő feltevéssel, hogy a mai vizsgálatok pontossága többször vezet a helyes diagnosisra mint azelőtt, hiszen exact kórbonctani adatok is állnak rendelkezésünkre, melyek a lueses aortitisek magas arányszámát bizonyítják. Itt tartom helyénvalónak, hogy utaljak Magyarország legnagyobb kórbonctani anya­gára, a Szent István közkórház prosecturájának anyagára, mely az utóbbi években évenként mintegy 1500 boncolást ölel fel. Az adatok szíves átengedését Zalka főorvos colle­­gámnak, a fáradságos összeállítást v. Ozsgyányi Béla és Dumbovich Boris segédeimnek köszönöm. Az utolsó 15 évről szóló boncolási jegyzőkönyvekből kiderül, hogy a lueses aortitisek aránya az egyes évek szerint 3.4%—7.1% között mozog. A 15 év alatt végbement 18532 obductio jegyzőkönyveiből kiderül, hogy az aortitisek átlagos arányszáma 5%-ra rúg. Ez arányszám magas ugyan, noha nem éri el Hoesslin arányszámát,, aki a kórházban elhaltak 8—10%-ában említ lueses aortitist. Valószínű, hogy az aortitisek kisebb számaránya ebben a statistikában kór­házunk osztályainak mineműségén alapszik, amennyiben a Szent István kórházban 3 belosztállyal szemben többek kö­zött 3 szülészeti és 3 sebészi osztály áll, mely utóbbiak ter­mészetszerűen nem adhatnak annyi lueses aortitist. Az aortitisek szaporodását elsősorban a syphilis álta­lános terjedésére kell visszavezetni; ezt a nézetet vallotta a tavalyi prágai syphilisértekezleten Salus is. Szerinte a salvarsan kezelés nem szaporítja az aortitiseket, csak sajnos nem tudja az esetek kisebb részében azokat meg­akadályozni. Szerinte egyébként az aortitisek kétharma­dában vagy kezeletlen volt a beteg vagy csak hiányos kezelésben részesült. Mindezekből az újabb adatokból azt a nézetet szűröm le, hogy bár általában kétségtelenül emelkedőben van a lueses aortitisek száma, azoknak okát nem a mai intensív, lehetőleg korai kezelési módban szabad keresnünk, hanem talán több egyéb körülményen kívül főként abban, hogy a syphilises fertőzések az utolsó években és évtizedekben erősen megszaporodtak. Nem zavarhatja működésében immár tehát a lelkiismeretes syphilidologust az a gond, melyet a modern therápia állítólagos hátrányai miatt mindeddig éreznie kellett. II. De ezzel kapcsolatban fel kell itt vetnünk, hogy egy oly veszedelmes fertőző bajban, aminő a syphilis, nem jogosult-e, illetőleg nem fontosabb-e a beteg egyén érdeke fölé a közérdeket helyezni. Más szóval, még ha bizonyos %-ban valóban kárt is tenne a modern kezelés az egyénben, azáltal hogy a fertőző tünetek aránytalanul gyorsabban gyógyulnak és vele a fertőzőképesség ideje megrövidül, a korai erélyes kúrának szükségessége akkor is vitán felül fog állni. S most olyan fájós ponthoz érünk, melynek taglalásával ugyancsak bizonyos fokig foglalkoznom kell. Amikor azt mondjuk, hogy a közérdek a fő feladat a syphi­­listherapiában, tehát Bayer értelmében a socialhygienés szempontot helyezzük első helyre, szemben Jeanselme indi­viduális irányzatú kezelésével, akkor tudnunk kell, hogy valóban a mai erélyes kezeléssel csökkenteni tudjuk-e a fertőzések­ számát. Úgy van-e valóban? Mai ismeretünk alapján bátran hirdethetjük, hogy a mai értelemben jól kezelt betegek aránytalanul kevésbbé veszélyeztetik em­bertársaikat, mint a régebbi kezelési módok idejében. Tudjuk, hogy Bayer-nek ebből kifolyóan vérmes reményei vannak a betegség kimúlását illetően. Mások is már „ha­lódó“, „kihaló“ betegségről beszéltek, s alig néhány hónap előtt Spillmann a Nancy-i 25 éves eredményeket leszűrve optimisztikusan azt állítja, hogy „a syphilis olyan betegség, mely eltűnhet és kell, hogy eltűnjön, nincsen jogunk a haladásban megállni“. S mégis azt látjuk,hogy a syphilis sajnos egyelőre nem látszik kipusztulni,, jóllehet vannak országok, melyekben az utóbbi­ években ismét lényegesen csökkent a fertőzések száma. E tekintetben Franciaország különböző részeiből vannak kedvező jelentések, így Gou­gerot és Burnier a Saint-Louis kórházban 1931 óta Párisra, Spillmann Nancy városára nézve ad kedvező jelentéseket. Laurent szerint a Loire Departement St. Etienne váro­sában a friss esetek 1920-hoz képest egyharmadra estek vissza 1932-ben. Ezeket a javulásokat kétségtelenül jó részben a mai energikus kombinált kezelési módok ered­ményeinek tudhatjuk be. De nálunk sajnos — előzetes átmeneti lényeges javulás után — az utóbbi években ismét lényegesen emelkedőben van a syphilis, sőt Budapestre nézve a legutóbbi időben ezt az emelkedést egyenest ka­­tasztropha­snak találom, amit legutóbbi jelentésében Budapest tiszti főorvosa is megállapított. Pedig az anti­lueses kezelés 1932. jún. hava óta, amióta a városok és községek terhére a szegény betegek részére az arseno­­benzolkészítmények is rendelhetők, határozottan sokkal intenzívebb lett. A betegség továbbterjedésének tehát más okát kell keresnünk. Az oly nehezen bizonyítható, de két­ségtelenül közreműködő, ismeretlen természetű epidemio­lógiai jelenségeken és hullámzáson kívül többek között dön­tőnek látszik e kérdésben a súlyosan fertőzőképes betegek­nek elkésett jelentkezése és így kezelésbe vétele. Ez pedig sajnos a betegeknek a fertőző nemibetegségekre vonatkozó nagy tudatlanságában, indolentiájában, sőt néha nagyfokú lelkiismeretlenségében találja magyarázatát. Osztályomnak az Utolsó évekre vonatkozó nagy syphilises anyagát abban az irányban dolgoztattam­ fel, hogy a florid syphilissel jelentkezők közül hányan érintkeztek nemileg a már fenn­álló súlyosan fertőző tünetek idejében. Az eredmény meg­döbbentő és lesújtó. 1933-ban 395, a legfertőzőbb szakban lévő syphilises egyénnek nem kevesebb, mint 26%-a a fennálló bajával még érintkezett nemileg és csak azután jelentkezett felvételre. Látnivaló ebből ,hogy a betegség terjedése a legjobb kezeléssel sem akadályozható meg, mert az orvos működésén kívül esik, így fokozatos javulás csakis a szélesebb néprétegek rendszeres felvilágosí­tása, a kulturális színvonalának emelése és morális érzé­sének, valamint felelősség­tudatának növelése által vár­ható. Sokat javíthat e téren természetesen a dispensa­re­­rendszer rendszeres kiépítése. A mai syphilis kezelésnek kettős a feladata: kezelé­sünkkel gyógyítani kívánjuk az egyént, de ugyanekkor azzal, hogy az egyén fertőzőképességét lehetőleg gyorsan megszüntetjük, egyben a köznek védelmét is szolgál­juk. Működésünk tehát curativi és praeventiv. Bizo­nyos,­ hogy ezt a múltban is tették, de nagyobb hatás

Next