Orvosi Hetilap, 1934. november (78. évfolyam, 44-47. szám)
1934-11-03 / 44. szám
78. évfolyam, 44. szám. Budapest, 1934. november 3. ORVOSI HETILAP Szerkesztőbizottság: HERZOG FERENC ISSEKUTZ BÉLA GORKA SÁNDOR HÜTTL TIVADAR VÁMOSSY ZOLTÁN POÓR FERENC REUTER KAMILLÓ ORSÓS FERENC FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ : FRITZ ERNŐ Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY, SZÉKELY ÁGOSTON TARTALOM. Kenyeres Balázs: Orvosok áldozatkészsége. (1005—1009. oldal) Szarka Sándor: Vizsgálatok különböző szervekből származó gonadotrop hormonokkal. (1009—1012. oldal) Péterffy Pál: Gégeferélyek fertőző betegségekben. (1012— 1015. oldal.) Paul Benő és Végh Pál: Konyhasómegterheléses vizsgálatok allergiás betegségekben. (1015—1016. oldal.) Angyal Lajos: Psychogen mechanismusok szerepe az időszakos schizophrenia kiváltásában. (1017—1019. oldal) Thurzó Jenő és Markovits György: A gerincvelői folyadék globulin reactióinak leolvasása a „globulinoskopban”. (1019— 1020. oldal.) Melléklet: Az Orvosi Gyakorlat kérdései. (169—172. oldal.) Lapszemle: Belorvostan, Sebészet. Gyermekgyógyászat. Bőrgyógyászat. (1021—1022. oldal.) Könyvismertetés. (1022—1023. oldal.) Egyesületek ülés jegyzőkönyvei. (1023. oldal.) Kerekes László: Az angol orvosegyesület 102. nagygyűlése. (Folytatás.) (1023—1025. oldal.) Sz. Schaffer Károly tiszteletbeli doktorrá avatása a szegedi egyetemen. (1025 oldal.) Sz.: Minot, Murphy, Wihiipple az orvosi Nobel-díj ezévi jutalmazottjai. (1025—1026. oldal.)Vegyes hirek. (1026. oldal és a borítólap III. és IV. oldalán.) EREDETI KÖZLEMÉNYEK Orvosok áldozatkészsége. (Részlet Kenyeres Balázs dr., Rector Magnificus okt. 19-én tartott székfoglaló beszédéből, amely a rendelkezésre álló idő korlátoltsága miatt csak rövidítve hangzott el.) Az idők folyamán sajnos, azok a kapcsolatok, amelyek az egyetemet neveltjeivel az életben is összekötötték, meglazultak. De a lelki összeköttetés fennáll. Az egyetem neveltjeinek nevét aranykönyveiben nyilvántartja, sikereiket a büszkeség örömével, balsorsukat fájdalommal kíséri. Mélységes fájdalommal látjuk azokat a nehézségeket, amelyek neveltjeinknek az életben való érvényesülését nehezítik. Neveltjeink ügyének előmozdítása vezérel engem is, amikor felhasználva a kínálkozó alkalmat, a társadalom lelkiismerete elé állítom azt a kérdést, vájjon kihasználja-e azt az erőt, amelyet az egyetem neveltjeibe beleoltott, vájjon meghálálja-e azokat az áldozatokat, amelyeket az egyetem neveltjei neki hoznak. Feleletem, minden facultas neveltjeit illetően, sajnos nemleges s ha közülük részletesebben csak az orvosi kar neveltjeire terjeszkedem ki, ennek egyrészt az a magyarázata, hogy az orvosi kar neveltjeinek helyzetét legjobban ismerem, hogy éppen az orvosi rend áldozatai és a társadalom hálája között a legfeltűnőbb az aránytalanság, másrészt, hogy ezek ügye a tisztviselőbetegsegélyző intézmény megvalósítása révén időszerűvé is lett. A jövendőbeli orvos már pályájára előkészülése közben is súlyos áldozatot hoz. Az előkészülés a leghosszadalmasabb, állandó nehéz munkával jár és súlyos anyagi áldozatokat követel. Még a legkiválóbbaknak is, 60 esztendőre van szüksége az orvosi tanulmányok befejezéséhez, 10 esztendőn belül az orvostanhallgatóknak csak mintegy 50%-a szerzi meg az oklevelét. És ezek az esztendők emberfeletti elfoglaltság és állandó anyagi áldozatok esztendői. Akárhány orvostanhallgató leckekönyvébe 40—50 óra, sőt még több is van bejegyezve, de elfoglaltsága, minthogy a gyakorlatok a valóságban nincsnek órákhoz kötve, a bejegyzett 40—50 órát tetemesen meghaladja. Az orvostanhallgatónak atlaszokat, könyveket, eszközöket, külön munkaruhát kell beszereznie, s a gyakorlatokon elhasznált anyagok árát is meg kell térítenie. A testi és lelki kifáradás, az anyagi eszközök kimerülése magyarázója annak, hogy az orvosi pályára lépők, majdnem felének pályája kettétörik, mielőtt céljához, az oklevél megszerzéséhez eljutott volna. Azok pedig, akik a közvetlen célhoz eljutottak, igazában csak akkor kezdik járni — többnyire üres tarisznyával, az élet kálváriájának útját. Szerencsések azok, akik a Társadalombiztosítónál, vagy más hasonló intézménynél havi 80 pengős írnoki álláshoz jutnak; szerencsések azok, akik kórházban, vagy klinikán ingyenes állás vállalásával legalább hajlékot és táplálékot biztosítanak maguknak és egészen kiválóan szerencsések azok, akik kórházakban, klinikákon rendszeresen díjazott orvosi állásokat szerezhetnek. De ezeknek dicsősége is múlandó. Állandó kísérőként hozzájuk szegődik a később fenyegető bizonytalanságnak munkabénító réme. Az egyetemi és kórházi állások ideiglenesek, s a klinikai és kórházi orvosok nagy tömege 10, vagy több esztendő elteltével, belép azoknak a szerencsétleneknek sorába, akik hasonló hosszú ideig, múló megszakítás nélkül vergődtek a bizonytalanság kínjai között. Régebben az orvosok hazánkban nagy megbecsülésben részesültek és bőségesen megkapták fáradságuk jutalmát. Sokan közülük magas méltóságokhoz jutottak, mint közvetítők szerepeltek idegen államokkal folytatott tárgyalásokon, városok kapitányai, bírái, királyok tanácsadói voltak. Gróf Károlyi Sándorné Barkóczy Kata, orvosáról, Köleséri Sámuelről azt mondotta, hogy ezer német doctorért sem adná. Nádasdy Tamás, Gáspár dr.-t (Körös) „Excellentia vestra frater nobis honorande“ megszólítással tisztelte meg, Bocskay fejedelemnek orvosához, Caprioni-hoz intézett leveleiben: „Excellentissime et Magnifice Domine, amice mihi honorandissime“, címzések váltakoznak. Az orvosi rend megbecsülését nagyon előmozdította az 1552. évi Ordo politicae, mely a városi orvosokat rang dolgában a legelőkelőbb helyre teszi, s az ékszerek viselését is megengedi nekik és feleségüknek, pedig ez az alacsonyabbrendűeknek tiltva van. Orvosaink ünnepélyes alkalmakkor bíborvörös talárban és kalappal, ékszereikkel díszítve, karddal az oldaln