Orvosi Hetilap, 1934. november (78. évfolyam, 44-47. szám)

1934-11-03 / 44. szám

78. évfolyam, 44. szám. Budapest, 1934. november 3. ORVOSI HETILAP Szerkesztőbizottság: HERZOG FERENC ISSEKUTZ BÉLA GORKA SÁNDOR HÜTTL TIVADAR VÁMOSSY ZOLTÁN POÓR FERENC REUTER KAMILLÓ ORSÓS FERENC FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ : FRITZ ERNŐ Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY, SZÉKELY ÁGOSTON TARTALOM. Kenyeres Balázs: Orvosok áldozatkészsége. (1005—1009. oldal) Szarka Sándor: Vizsgálatok különböző szervekből származó gonadotrop hormonokkal. (1009—1012. oldal) Péterffy Pál: Gégefer­élyek fertőző betegségekben. (1012— 1015. oldal.) Paul Benő és Végh Pál: Konyhasómegterheléses vizsgálatok allergiás betegségekben. (1015—1016. oldal.) Angyal Lajos: Psychogen mechanismusok szerepe az időszakos schizophrenia kiváltásában. (1017—1019. oldal) Thurzó Jenő és Markovits György: A gerincvelői folyadék glo­bulin reactióinak leolvasása a „globulinoskopban”. (1019— 1020. oldal.) Melléklet: Az Orvosi Gyakorlat kérdései. (169—172. oldal.) Lapszemle: Belorvostan, Sebészet. Gyermekgyógyászat. Bőr­gyógyászat. (1021—1022. oldal.) Könyvismertetés. (1022—1023. oldal.) Egyesületek ülés jegyzőkönyvei. (1023. oldal.) Kerekes László: Az angol orvosegyesület 102. nagygyűlése. (Folytatás.) (1023—1025. oldal.) Sz. Schaffer Károly tiszteletbeli doktorrá avatása a szegedi egyetemen. (1025 oldal.) Sz.: Minot, Murphy, Wihiipple az orvosi Nobel-díj ezévi jutal­­mazo­ttjai. (1025—1026. oldal.)­­Vegyes hirek. (1026. oldal és a borítólap III. és IV. oldalán.) EREDETI KÖZLEMÉNYEK Orvosok áldozatkészsége. (Részlet Kenyeres Balázs dr., Rector Magnificus okt. 19-én tartott székfoglaló beszédéből, amely a rendelkezésre álló idő korlátoltsága miatt csak rövidítve hangzott el.) Az idők folyamán sajnos, azok a kapcsolatok, ame­lyek az egyetemet neveltjeivel az életben is összekötötték, meglazultak. De a lelki összeköttetés fennáll. Az egyetem neveltjeinek nevét aranykönyveiben nyilvántartja, sike­reiket a büszkeség örömével, balsorsukat fájdalommal kí­séri. Mélységes fájdalommal látjuk azokat a nehézségeket, amelyek neveltjeinknek az életben való érvényesülését nehezítik.­­ Neveltjeink ügyének előmozdítása vezérel engem is, amikor felhasználva a kínálkozó alkalmat, a társadalom lelkiismerete elé állítom azt a kérdést, vájjon kihasználja-e azt az erőt, amelyet az egyetem neveltjeibe beleoltott, váj­jon meghálálja-e azokat az áldozatokat, amelyeket az egye­tem neveltjei neki hoznak. Feleletem, minden facultas ne­veltjeit illetően, sajnos nemleges s ha közülük részleteseb­ben csak az orvosi kar neveltjeire terjeszkedem ki, ennek egyrészt az a magyarázata, hogy az orvosi kar neveltjei­nek helyzetét legjobban ismerem, hogy éppen az orvosi rend áldozatai és a társadalom hálája között a legfeltűnőbb az aránytalanság, másrészt, hogy ezek ügye a tisztviselő­­betegsegélyző intézmény megvalósítása révén időszerűvé is lett. A jövendőbeli orvos már pályájára előkészülése köz­ben is súlyos áldozatot hoz. Az előkészülés a leghosszadal­­masabb, állandó nehéz munkával jár és súlyos anyagi áldo­zatokat követel. Még a legkiválóbbaknak is, 60 esztendőre van szüksége az orvosi tanulmányok befejezéséhez, 10 esz­tendőn belül az orvostanhallgatóknak csak mintegy 50­%-a szerzi meg az oklevelét. És ezek az esztendők emberfeletti elfoglaltság és állandó anyagi áldozatok esztendői. Akár­hány orvostanhallgató leckekönyvébe 40—50 óra, sőt még több is van bejegyezve, de elfoglaltsága, minthogy a gyakorlatok a valóságban nincsnek órákhoz kötve, a be­jegyzett 40—50 órát tetemesen meghaladja. Az orvostan­hallgatónak atlaszokat, könyveket, eszközöket, külön munkaruhát kell beszereznie, s a gyakorlatokon elhasznált anyagok árát is meg kell térítenie. A testi és lelki kifáradás, az anyagi eszközök kimerü­lése magyarázója annak, hogy az orvosi pályára lépők, majdnem felének pályája kettétörik, mielőtt céljához, az oklevél megszerzéséhez eljutott volna. Azok pedig, akik a közvetlen célhoz eljutottak, igazában csak akkor kezdik járni — többnyire üres tarisznyával,­­ az élet kálváriá­jának útját. Szerencsések azok, akik a Társadalombiztosí­tónál, vagy más hasonló intézménynél havi 80 pengős ír­­noki álláshoz jutnak; szerencsések azok, akik kórházban, vagy klinikán ingyenes állás vállalásával legalább hajlé­kot és táplálékot biztosítanak maguknak és egészen kivá­lóan szerencsések azok, akik kórházakban, klinikákon rendszeresen díjazott orvosi állásokat szerezhetnek. De ezeknek dicsősége is múlandó. Állandó kísérőként hozzájuk szegődik a később fenyegető bizonytalanságnak munkabé­nító réme. Az egyetemi és kórházi állások ideiglenesek, s a klinikai és kórházi orvosok nagy tömege 10, vagy több esz­tendő elteltével, belép azoknak a szerencsétleneknek sorába, akik hasonló hosszú ideig, múló megszakítás nélkül vergőd­tek a bizonytalanság kínjai között. Régebben az orvosok hazánkban nagy megbecsülésben részesültek és bőségesen megkapták fáradságuk jutalmát. Sokan közülük magas méltóságokhoz jutottak, mint közvetítők szerepeltek idegen államokkal folytatott tárgya­lásokon, városok kapitányai, bírái, királyok tanácsadói vol­tak. Gróf Károlyi Sándorné Barkóczy Kata, orvosáról, Köle­séri Sámuelről azt mondotta, hogy­ ezer német doctorért sem adná. Nádasdy Tamás, Gáspár dr.-t (Körös) „Excellentia vestra frater nobis honorande“ megszólítással tisztelte meg, Bocskay fejedelemnek orvosához, Caprioni-hoz intézett leve­leiben: „Excel­lentissime et Magnifice Domine, amice mihi honorandissime“, címzések váltakoznak. Az orvosi rend megbecsülését nagyon előmozdította az 1552. évi Ordo poli­­ticae, mely a városi orvosokat rang dolgában a legelőkelőbb helyre teszi, s az ékszerek viselését is megengedi nekik és feleségüknek, pedig ez az alacsonyabbrendűeknek tiltva van. Orvosaink ünnepélyes alkalmakkor bíborvörös talár­ban és kalappal, ékszereikkel díszítve, karddal az oldaln­

Next