Orvosi Hetilap, 1936. április (80. évfolyam, 14-17. szám)
1936-04-04 / 14. szám
310 ORVOSI HETILAP 1936. 14. szá gukban köztudomás szerint hatástalanok. A glykokoll csak egy esetben látszott eredménytelennek és itt is kérdéses, hogy elegendő mennyiségű glykokollt és kellő időn keresztül kapott-e a beteg. (H. L., 2 és 3 hónap alatt 1 kg glykokollt fogyasztott). Mindenesetre ennek a betegnek volt legrégibb a baja (30 éves) és általában a mi eseteink alapján is úgy látszik, hogy az orvoslás eredményessége fordított arányban van a baj idősségével. A. K. 36 éves betegen, akinek baja az orvoslás megindítása előtt 24 évvel kezdődött, szintén igen mérsékelt javulást láttunk, annak ellenére, hogy e beteg már csaknem két éve szedi a glykokollt. Igen fontosnak tartjuk azonban, hogy ez idő alatt nem haladt előre a folyamat, holott a kezelés megindítása előtti időben fokozatosan romlott. Fenti, glykokollal befolyásolhatatlannak látszó betegünk a szer elhagyása óta újabb súlyosbodásról számolt be, úgy hogy ismét kezelésbe vételét kéri. B. I., 17 éve és A. J. 10 éve beteg férfiak kezelése mérsékelt eredménynyel járt. A legjobb eredményt M. J.-nál értük el, akinek baja 8 éves. Ennél rövidebb ideje csak 2 esetünkben állott fenn a kór (4, illetve 5 éve), mindkettőben azonban gyorsan előrehaladó folyamatról volt szó, amely felvételük idejére már nagyon súlyos állapotot mutatott. Mérsékeltebb eredményeink e két, aránylag nem régi esetben részint erre a körülményre vezetendők vissza, részint a kezelés elégtelen tartamára, u. i. ezek első próbálkozásaink lévén, még nem részesültek kellő türelemmel és kitartással véghezvitt kezelésben, aminek fontosságára csak későbbi tapasztalataink és az irodalomban szaporodó hasonló makacs esetek tanulságai révén lettünk figyelmesek. A glykokoll hatásmechanismusára részletesebben kitérni ismereteink mai állása mellett nem látszik célszerűnek. Azok a vizsgálatok, melyek benzoesavas nátrium megterheléssel az izomdystrophiás szervezetének a normálistól eltérő viselkedését mutatták ki a hippursavsynthesist és kreatinkiválasztást illetőleg és amiből a beteg szervezet glykokollhiányára következtettek, mint a glykokolltherapia sikerének alapjára (Brand stb.), nem maradtak ellentmondás nélkül (Linneweh F. és Linneweh W.J. Mivel ez utóbbi szerzők szerint a dystrophiás szervezet kellő mennyiségű glykokollt tartalmaz, Thomas feltételezi, hogy ennek a glykokollnak felhasználhatósága korlátozott valamilyen okból (nem a kellő helyen áll rendelkezésre a kreatinsynthesishez?). Ez természetesen aligha jelent mást, minthogy a glykokoll hatásmechanismusa ismeretlen előttünk. Egyesek szerint a glykokollkezelés substitutív gyógymód, mások szerint oki. Ez utóbbi mellett szól talán, hogy hatására nemcsak működésjavulás következik be, hanem szöveti vizsgálatok tanúsága szerint az izomállomány restitutiója is észlelhető (Milhorat, Reinhold és munkatársai stb.). Az izmok villamos ingerlékenységének ellenőrzése folyamán azt a meglepő észleletet tettük, hogy ez a klinikai és subjectív javulást megelőzően igen gyorsan fokozódik és megközelítheti a rendes értékeket. Ez a hatás azonban úgy látszik, nem pusztán a glykokollhoz fűződik, mert a kezelés előtt megismételt vizsgálataink alkalmával is többször láttunk javulást a kezdeti értékekhez képest, amit a betegek pihenésének, jobb ellátásának tulajdonítottunk. A glykokollszedésre azonban ez a javulás még fokozódott (1. 7. táblázat) és a bejöveteli állapothoz képest ugyancsak javulást derítettek ki azok a vizsgálatok is, amelyeket a beteg távozása után, tehát rendes életkörülményei között, ismételtünk meg (1. 2. táblázat). A glykokoll hatásának kifejlődésével ezek szerint együtt jár, illetőleg annak láthatóvá válását megelőzi a beteg izmok villamos ingerlékenységének javulása, ami az izmok chemismusának glykokoll-hatásra bekövetkező megváltozásával összeegyeztethető lenne*), de nem tartható különleges glykokollhatásnak. Gyakorlatilag igen fontos tény, hogy a glyokokollal elért eredmény nem maradandó, a szer elhagyása után egy-két hónappal visszaesés következik be. A glykokollt tehát csaknem állandóan kell szedni, ami meglehetős anyagi terhet ró a betegre. A vizsgálatainkban bevált magyar glykokoll ára a nagykereskedőnél (a klinika számára) kg-onkint még ma is kb. 60 pengő, gyógyszertárban sokkal drágább. Gyermekek adagja napi 10 gr, felnőtteké 15—20 gr (a végzett testi munka arányában) lévén, hosszú időre kevés beteg engedheti meg magának e kezelést saját költségén. A szer alkalmazásának kiterjesztése a fogyasztás növekedése révén Thomas Németországra vonatkozó számításai szerint lehetővé tenné 1 kg glukokoll árának 10 márkára leszállítását és ebben az esetben pl. gyermekek gyógyszerköltsége naponta csak 10 pfenningre rúgna. Ettől azonban — úgy látszik — még messze vagyunk. A dystrophiás beteg pedig nem nélkülözheti a glykokollt. Épen a mi — felnőtteken elért — aránylag szerény eredményeink intenek arra, hogy ne várjuk meg a betegség előrehaladását, hanem akkor alkalmazzuk a glykokollt, amikor attól még a legtöbb hatás várható, tehát lehetőleg röviddel a betegség jelentkezése után, vagyis már a gyermek és ifjúkorban. A Tisza István Tud.Egyetem női klinikájának közleménye. (igazgató: Kovács Ferenc ny. r. tanár) A chorionepithelioma és a mola hydatidosa a mennyileges hormonmeghatározás szempontjából. Irta: Ruzicska Gyula dr. tanársegéd. Chorionepithelioma és a mola hydatidosa nemcsak a ritkaság, de a hormonkutatás szempontjából is érdekesek. Még a közelmúlban is élénk vita folyt a rendes terhességben is oly hatalmas mennyiségben kimutatható hypophysis elülső lebenyhormon módjára ható anyagok termelési helyének megjelölésén. Ma már általánosan elfogadták, hogy a tömeges hormontermelés helye a lepény, illetve chorionepitheliumában az atypusosan burjánzó chorionhám. De a hormonvizsgálatok, melyek az egész nőgyógyászati gondolkozást átalakították, nemcsak elméleti, hanem gyakorlati szempontból is hatalmas lépést jelentettek. A chorionhám hormontermelő képessége lehetővé tette a szervezetben nagyobb mennyiségben jelenlévő hhorionhám kimutatását s ezért mind a rendes, mind a méhenkívüli terhességek korai felismerését. Ma már a méhenkívüli terhességekben rendszeres vizsgáló eszközzé vált a Zondek—Ascheim-próba , mennyileges hormonmeghatározással összekötve pedig érzékenyen jelzi a chorionepitheliomás beteg műtét vagy röntgenkezelés utáni sorsát és a reactio tartós negatívvá válása a gyógyulás egyik bizonyítéka. Természetesen a hormonvizsgálatok ma még messze vannak a feltétlen megbízhatóságtól, módszereikben a változékony biológiai tényezők a hibaforrások egész sorát tartalmazzák szemben a vegyi meghatározásokkal dolgozó anyagcserevizsgálatokkal. Ép ezzel magyarázható igen sok ellentmondó megfigyelés az *) Nachmansohn szoros összefüggést mutatott ki az izmok villamos ingerlékenysége (chronaxiája) és az összehúzódásukkor beálló kreatinphophorsav-bomlás intensitása között.