Orvosi Hetilap, 1936. július (80. évfolyam, 27-30. szám)
1936-07-05 / 27. szám
024 ÖRVÖS HETILAP 1936. 27. sz. A sejtnek tehát mindenképpen át kell alakulnia, hogy belőle daganatsejt legyen. Hogyan történhetik ez? Klebs, Hansemann, Boveri stb. szerint a daganatsejt a gnitosis rendellensségének köszöni létezését. Ezeknek keletkezésében a Gurwitsch-féle mitogenetiscus sugarainak is juttattak már szerepet. Asymmetrikus és pluripolaris mitosisok, továbbá rendellenes chromosomakeveredések nem daganatos szövetben is előfordulnak, úgy, hogy ezek nem előidézői, hanem legfeljebb kisérő jelenségei lehetnek a daganatsejteknek. Ugyancsak a sejt jelentősége domborodik ki a mutatios elméletben. Mutationak a sejtchromosoma, illetőleg génállományában hirtelen, közelebbről legtöbbször nem is ismert okoknál fogva beálló olyan változást értünk, amely öröklődik. A daganatsejt is így mutatio útján keletkeznék és a mutált sejt természetesen hozzá hasonló utódokat termelvén ki, daganat szövetképződéshez vezetne. Mutatiók tényleg előfordulnak, a drosophilán szerzett tapasztalatok szerint az ivadékoknak kb. 1%-ában találunk makroskopos mutánsokat. Ennek az elméletnek alátámasztására szolgál pl. az a kísérletileg megállapított tény, hogy röntgen besugárzással mesterségesen is sikerül mutatiókat létrehozni, márpedig ugyanez a behatás köztudomás szerint a daganatok aetrológiájában is biztos szerepet játszhatik. Ezek szerint tehát a daganat nem valamely megváltozott körülmények közötti sejtéletet jelentene, hanem a sejt idioplasmájában történt változást. Maga ez a változás nem jellegzetes a daganatsejtre, mert mutatio daganatképződés nélkül is előfordulhat, hanem a mutatiónak olyan sajátos esetéről van szó, amely daganatképződéshez vezet (Schinz), tehát még más valami is kell hozzá. A változás okai és kisérőjelenségei között a sejt anyagcseréje is szerepelhet. Itt Warburg megállapításai állanak előtérben, melyek szerint a tumorsejt a rendes oxydatión felül még erjedés (cukorhasítás) útján is tudja fedezni energiaszükségletét, vagyis némiképen úgy viselkedik, mint pl. egy élesztősejt. Ez a képesség teremtené meg a tumorsejt számára azt a különleges helyzetet, mely a normális sejttel szemben alkalmassá teszi a fokozott tevékenységre és szaporodásra. Warburg megállapításának értékéből szinte semmit sem von le az a később talált körülmény, hogy elvi különbség nincs, mert az embryonális és a normális szöveti sejteknek is megvan ez a glykolytikus képességük, de sokkal kisebb mértékben. A quantitatív különbség is elegendő a tumorsejt különleges anyagcsere helyzetének megértésére és, hogy ez a tulajdonság egy már alapjaiban meglevőből alakult ki, a tumorsejt kifejlődésének folyamatát csak érthetőbbé teszi. Warburg szerint valamely oknál fogva létrejött oxygen nélkülözés (vérellátásbeli zavarok, trauma stb.), vagyis a sejt fojtogatása váltja ki benne ezen szunnyadó képesség igénybevételét és fokozatos kifejlesztését. Mindezen említett nézetek csak a megtörtént daganatképződéssel számolnak, nem emlékezve meg, vagy háttérbe szorítva azon körülményeket, amelyek erre indítékul szolgálhattak. A továbbiakban azokat a felfogásokat ismertetjük, amelyek ezen indítékokra helyezték a fősúlyt. A daganatnetiológia tényezői között első renden az ingert kell megemlítenünk, amelynek jelentőségét számos klinikai tapasztalaton kívül nem egy jól reprodukálható kísérlet is igazolja. Az ide sorolandó szerzők élén Virchow áll azzal a nézettel, hogy a rák normális sejtekből keletkezik mechanikai ingerek hatására. A mechanikai ingerek között concrementumok, pipa szopókája és mások szerepelhetnek. Nevezetesek azonban a parasiták által fenntartott ingerek is, amelyek között több féreggel is találkozunk (schistosomum hematobium, cysticercus fasciolaris stb.); különösen Fibiger vizsgálatai keltettek annak idején feltűnést, aki a spiroptera neoplastica nevű nematoda etetésével patkányon experimentálisan hozott létre rákot. Mivel a metastasisokban a féreg nem mutatható ki, következik, hogy a nematoda a közvetlen érintkezés helyén gyakorolt izgató hatása révén alakította át a sejteket rákos sejtekké. Azóta más hasonló leletekkel is rendelkezünk. Egyéb physikai természetű ingerek közül a sugárzó energia különböző formái bizonyultak hatásosnak. Maga a napsugárzás is, ha megfelelően nagy bőrfelületet ér pl. földmíveseken, de különösen matrózokon, akiken talán a bőrre tapadt sókristályok is közrejátszanak, bőrrákok fejlődhetnek ki. Primaeraetiológiai szerepükön kívül a napsugaraknak úgy látszik másodlagos, a kórlefolyást siettető hatásuk is lehet; erre egyes kísérletek utalnak, amelyek szerint sötétben és kék fényben a meglevő daganat lassabban fejlődik, mint diffus világosság mellett. (Schorr és Ssobotewa). Lehet, hogy nem direkt hatás, hanem a hypophysis sötétben erősebb functiójának következménye. Az ultraibolya sugarak hatása úgy látszik még intensívebb, mert quartbesugárzással magával is sikerül egérrákot kiváltani. A röntgen és rádiumsugarak szerepét nemcsak több orvoskolléga szomorú sorsa, hanem kísérletek is megvilágítják. Sarkomákat, carcinomákat, sőt növényrákot is sikerült ilyen besugárzással előidézni. A sugárzással kapcsolatosan mellékesen Pohl u. n. földsugárelméletét is megemlíteném. A föld alatt folyó vízerekből, különösen ezek kereszteződésénél, ismeretlen sugárzás jönne létre. Ezen varázsvessző segítségével megállapított helyek fölötti lakások volnának veszélyesek. Egy kis bajor városkában észlelt adatait Haager szettini vizsgálatai megerősíteni látszanak. Spontán egértumorral végzett kísérletek eredménye ellentmondó. Az állásfoglalásra nem áll elegendő kritikailag mérlegelt anyag rendelkezésre. Hőingerek hatásának tulajdonítják a szakácsnők gyomorrákját, a chinaiak oesophagusrákját és az ú. n. Kangri-rákot (Kashhmirban). Leglendületesebb haladás az újabb időben talán a chemiai ingerek megismerése terén történt, s egyúttal mai szemünkkel nézve vissza, ez az összefüggés a legrégebben ismertek közül való, amennyiben Pott már 1775- ben ismertette a kéményseprők hererákját. Klinikai tapasztalatok bőségesen utalnak azon rákesetekre, amelyek kátrány-, paraffin-, naphtol-, kenőolaj-, anilin-, brikett-, antrachen-, kreosot-, arsenmunkásoknál fordulnak elő és ezek nyomán a kísérleti kutatás egész áradata mutatott rá Ichikawa és Yamagiwa (1915) nyomán a kátrány, Fischer-Wasels nyomán a skarlátvörös jelentőségére, míg mások az arzénvegyületeket és a nikotint is hatásosnak találták. A chemiai analysis bevonása hamarosan lehetővé tette a complex összetételű kátrányból és alapanyagaiból a ható vegyületek kihámozását. Kanneway és munkatársai, Cook, valamint Maisin és mások vizsgálatai kimutatták, hogy az anthracen, a phenanthren és a pyren typushoz tartozó 4—5 gyűrűt tartalmazó polycyklikus szénhydrogéneknek, illetőleg származékaiknak van carcinogén hatásuk. Az anthracénnak dibenzszármazékai hatásosak; az 1—2 monobenzszármazék is, ha 5 vagy 6 helyzetben valamely más gyökkel behelyettesítünk, pl. az isopropylbenzanthracen. Ha az anthracen egyik meso C-atomját N-el helyettesítjük (akridinek) hatásos marad, de mindkét meso C-atom behelyettesítésével hatástalan lesz. A kőszénkátrányban pyren származékok vannak, a benzpyren pl. hatásos. A szervezetben vannak olyan anya-