Orvosi Hetilap, 1937. május (81. évfolyam, 18-22. szám)

1937-05-01 / 18. szám

470 ORVOSI HETILAP Amint a bakteriophagok és a legkisebb kórokozók mutatják, ez a legkisebb élő egység önálló életre és sza­porodásra is képes. A vírusok terén történő kutatások azonban azt mutatják, hogy ezek létfeltételeiket és sza­porodási lehetőségüket leginkább csak a sejteken belül találják meg. Úgy van ez kb., mint ahogyan a sejteknél is többnyire, hogy nem önálló életet élnek, hanem egy többsejtű organismusiban helyzkednek el. Hogy ez így van, mutatják a bakteriophagok, melyek csak az illető baktériummal együtt szaporíthatók, vagy mutatják a kü­lönböző vírusok, melyeknek szaporítása általában élő­sejtekben (sejtzáradékok­) történik és a mesterséges szaporítás is szövettenyészetekben sikerül főleg. Az ilyen élő egység lehetősége, melynek váza így talán egyetlen fehérje-molekula lehet, de amely mégis mintegy organizált egység és amelyben a fehérjén kívül egyéb alkatrészek is vannak, teszi érthetővé, hogy „élő” fehérjét Emil Fischer nem tudott synthetisálni. Az aminosavak összekapcsolása egyedül ugyanis nem lehet elegendő egy ilyen életegység létrehozásához. Azt lehetne talán mondani, az eddigi tudományos eredmények alap­ján, hogy a legprimitívebb formában is nem élőanyag van, hanem az élet a maga létfenntartó és szaporodási működésével egy élő, egész, bár legkisebb organismus alakjában jelenik meg. Nem különböztethetünk meg élő és nem élő fehérjét, hanem csak legfeljebb szénvegyülete­ket és élő organismust. Nincs tehát „élő fehérje”, nincsen „élő anyag”, hanem az élet már legprimitívebb formájá­ban is mint egység jelentkezik. Közelebb jutunk ezzel és helyesebb megvilágításba kerül a „vitalismus” problé­mája. A szaporodás és az életműködések módja ilyen fel­fogást sokkal inkább megenged, mint a Bail és a Doerr­­féle theoriát. A bakteriophagoknak ilyen felfogása iga­zolja Preisz Hugó nézetét is, aki a phagokat már kezdet­től fogva élőlényeknek tekintette. Eddigelé csak kór­okozó „vírusokat” ismerünk. A phagokat is a baktériumok szempontjából kórokozóknak kell tekintenünk. De fel­tehető, hogy a természetben ilyen élőlények , mintegy „saprophyta-virusok” el vannak­ terjedve, akárcsak a saprophyta-baktériumok. De most már egy lépéssel tovább haladva, a cikkem elején említett új lehetőség nyilatkozik meg. Az öröklés­tudomány a géneket mintegy az öröklés anyagi bázisának tekinti. Eddigi nézetek szerint hasonlították a géneket miniatűr gyárakhoz, melyek hormonokat termelnek és így irányítják a szervezet tulajdonságait és egész fejlő­dését. Mások a géneket szaporodói öröklési molekula­­kom­plexumoknak, biomolekuláknak, mások (Plate) pedig csak hypothetikus erőközpontoknak tekintették. Guyénot csak sejtfunctiók megnyilvánulásának tekinti a géneket. Hagedori autokatalytikus fermentumoknak tartja, amely theoriát mások is (Bridges 1923. és Müller 1923.) átvet­tek. Timofeeff-Ressovsky írja legújabban (1937) meg­jelent könyvében (133. lap): „Az általános genetika ta­pasztalatai azt mutatják, hogy a gének biztosan anyagi részecskék. Bizonyos autonómiát mutatnak fejlődés­­physiológiai hatásaikban, a factor kicserélődéskor való viselkedésükben, mutatiójukban. Továbbá mint legfonto­sabb tulajdonságot mutatják a képességet, hogy a mito­sis előtt identikusan megduplázódjanak. A rendelkezé­sünkre álló anyag alapján alig látszik lehetőnek a gén­­structuráról jól körülírt szabatos képzetet alkotni.” Hely­telennek kell tartanunk azonban N. K. Koltzoff felfogá­sát, aki a géneket molekuláknak tartva, ilyenféle szerke­zettel akarja őket feltüntetni. Itt nem chémiai molekula­egységről, hanem életegységről lehet csak szó, melyben talán fehérje-molekula vázzal, de különböző molekulák le­hetnek csak, egy élő egységben összekapcsolva. A gének tisztaságának törvénye, oszlási képességük, a recessiv tulajdonságoknak is változatlan átvitele amel­lett szólnak, hogy a gének határozott biológiai egységek, mintegy működő apró szervezetek. Biológiai tekintetben tehát a gének ugyanolyan természetű egységek, mint az említett legapróbb kórokozók, ill. szervezetek, amit mu­tat szaporodóképességük, különben egységes oszthatat­lan voltak. A gének a sejtmagban, a chromatin állomány­ban egyenletesen eloszolva feküsznek és csak a szaporodási folyamatkor helyezkednek el chromosoma csoportokban, úgy látszik chemiai affinitásuk alapján. Graf szerint hi­bás volna a gének nagysági viszonyairól beszélni. Ha azon­ban a géneket, mint anyagi részecskéket fogjuk fel, ak­kor nagyságukat a fehérje-molekulákhoz közelállónak kell elfogadnunk, 8—15 m. , nagyságban olyanformán, mint a legkisebb élőlényeket. Ilyen módon a különböző chromosomákat és az említett nagysági viszonyokat figye­lembe véve, megállapítható az is, hogy kb. hány gén­öröklési egység lehet legfeljebb egy bizonyos chromo­­somában. A gén eszerint az életnek legprimitívebb formája volna. Olyan felfogás, hogy a molekula vagy makromole­kula helytelen. A molekula ugyanis chemiai fogalom és nem az életegység fogalma. A fehérje-molekula nem él­het. Hogy élhessen, más anyagok is szükségesek hogy legyenek benne, bár ezáltal a molekula nagysága lénye­gesen nem emelkedik. Úgy látszik, ilyen egység, mint gén, vírus, phag az életnek általában a legkisebb egysé­gei, amelyet talán protosomáknak nevezhetnénk. D’Her­eile az ő bacteriophagjait protozoon természetűeknek tartva, prot­obiont­áknak nevezte. Helyesebb azonban ezeket a legkisebb élőszervezeteket egységbe összefoglalva elne­vezni. A baktériumok tekintetében Wampscher kísérletei is támogatják ezt a felfogást, aki mikrurgiával bakté­riumok szétvágásakor, a baktérium regeneratióját és to­vábbi szaporodását nem észlelte. Nem lehetetlen, hogy az amitotikusan oszló baktériu­mok, gombák is az élőlényeknek ehhez a legalsó osztályá­hoz állanak közel. Ha nagyobbak is, mint a közönséges fehérje-molekulák, többi részük csak talán mintegy reserv vagy ballaszt-anyagnak fogható fel. Hasonló lehe­tőség van, mint a drosophila nyálmirigy chromosomáinál, melyek a közönséges chromosománál mintegy százötven­­szer nagyobbak. Felfogásom szerint a sejteknek tulajdonképen ezek a protosomák a legfontosabb részei, melyek a mag chro­­mosomáiban ülnek és a többi alkatrészek csak ezeknek az élő egységeknek a támasztó anyagai. Vagyis amilyen módon a szervezet a sejtek társadalma, úgy a sejt a protosomák társadalma. Sok jel mutat arra, hogy ez a felfogása a géneknek a rosszindulatú daganatok netiológiájára is fényt fog vetni. Talán valamely chromosoma gén, mintegy proto­­soma szerepel, amely endogén úton, vagy valamely külső ingerhatás következtében megváltozott, mintegy gén­­virussá alakult. Ez a gén mindenesetre úgy viselkedik, mint a filtrálható kórokozók. A rosszindulatú daganat mintegy endogen virus betegség volna így felfogható. Is­meretes, hogy bizonyos daganatokban, így a Rous-féle sarkoméiban, vírusszerű anyag szerepel. A Gye-féle fel­fogás a rákvírust a szervezetben mindig jelenlévő, való szemölcsszerű képletek esetén jelenlévő kórokozónak te­kinti. Az ingertheoria elfogadása mellett is kétségtelen, hogy a már fellépett rákos szövet a szervezetben való terjedésében, a fertőző anyag viselkedéséhez metastasi­­sok fellépése és egyéb tekintetben nagyon hasonló. A sejtre ható ingerfactorok nyilván nem specifikusak, bár 1957.18 sz.

Next