Orvosi Hetilap, 1937. november (81. évfolyam, 45-48. szám)

1937-11-06 / 45. szám

1120 nak juttatott s így nagyban elősegítette az anyag és hatása felderítését. Alig egy esztendeje, hogy a rejtély újabb kulcsát adta kezünkbe a flavonok szerepének kiderítésével, melyek az oxydatiót közvetítik az ascorbinsav és a peroxydase között, s amelyek hiánya a scorbut előidézésében, szerepe annak gyógyí­tásában a C-vitamin mellett igen számottevő. Mivel vitaminjellege kétségtelen és különösen a hajszáledények vérzékenységét csökkenti, permeabilitási (P)-vitaminnak nevezte el. Ez Szent-Györgyi kutatómunkájának rövid foglalata. Az a gyakorlati haszon, ami a két vitaminból az emberiségre hárul, csaknem eltörpül a sejtben lefolyó oxydatio felderítésének érdeme mellett. Az élet nagy titkához jutottunk vele közelebb egy magyar kutató révén, kinek ezért hálás a tudomány maga és az egész világ, mert osztatlanul és egyhangúlag ítélték oda neki a babért. — A Szegedről sugárzó fény­ből jut a munkatársaknak is, kikről a legbarátibb főnök sohasem feledkezik meg és jut nekünk is, szegény magyaroknak egy biztató sugár, amit köszönünk Neked, dicső Kartársunk, Szent-Györgyi Albert! Vámossy ORVOSI HETILAP 1937.45 sz. Az Erzsébet Tudományegyetem sebészeti klinikájának köz­leménye. (Igazgató: Neuber Ernő ny. r. tanár.). A combnyaktörés újabb kezelési módjai. (Klinikai előadás.). Irta: Neuber Ernő dr., ny. r. tanár. A combnyaktörés az öregkor betegsége. Javakorbeli nőn, vagy férfin nemcsak törés, hanem ficam is kelet­kezhet. A két lehetőség egyrészt a csont-, másrészt a csipeg ízületet körülvevő tok és erősítő szalagok erőviszonya mértékében következik be. Viszonylagosan erős tok és gyenge porotikus csontrendszer mellett a törés lehetősége jut előtérbe. Ezért fiatal korban a néha mutatkozó comb­nyaktörések magyarázatát egyrészt a viszonylagosan gyenge csontrendszerben, másrészt különleges irányú és erejű erőművi behatásokban kell keresnünk. A combnyaktörések gyakorlati jelentősége egyrészt abban van, hogy a csonttörések összességének mintegy 10%-át képezik, másrészt, mint súlyos és többnyire rosz­­­szul gyógyuló sérülések a végtag megrokkanásával járt­nak, vagy azt teljesen hasznavehetetlenné teszik. A sérü­léssel járó kellemetlenségekhez tartozik még az is, hogy a beteg heteken át kénytelen az ágyat őrizni, a kezelés módja szerint, sokszor nehezen tűrhető kényszerhelyzet­ben. Eltekintve az erőművi behatást közvetlenül kísérhető zsírem­bólia veszélyétől, számolnunk kell továbbá mind­­­azokkal a szövődményekkel, melyek a több hétig tartó fekvéssel kapcsolatban a szív és a légzőszervek részéről mutatkoznak. Ezeket a szövődményeket a szakember és a gyakorló orvos egyaránt jól ismerik és bár nem tagad­ható, hogy gondos kezelés és megfelelő ápolás sokat len­díthet a beteg sorsán, a veszélyt jelentő tényezők még­sem küszöbölhetők ki biztosan és azok továbbra is fenye­gethetik a beteg életét. Mindezek után úgy a betegre, mint orvosára egy­aránt kellemetlen, ha néhány hónapi fekvés után kiderül, hogy a törvégek nem csontosodtak össze és a beteg lábraállni egyáltalán nem tud, vagy a combnyakon, a töl­­tés helyén keletkezett álízületével botra támaszkodva, bi­zonytalanul és kínosan vonszolja magát. Nem irigylésre­mél­tó ilyenkor sem a beteg, sem az orvos helyzete, mert az előbbi saját testén érzi a gyógyulás elégtelenségét, a másik pedig meglehetősen tanácstalanul áll az adott hely­zettel szemben. A járás biztonságát célzó támasztó- és járókészülékek többnyire nehezek, vagy legalább is a be­teg érzi annak, mert sorvadt és elgyengült izomzata a fölös teherrel nehezen birkózik meg. A bajt öregbbíti még a támasztókészülékek karbantartását célzó állandó javí­tások, nemkülönben a végtag bőrén észlelhető sokszor fáj­dalmas feldörzsölések, amelyek talán a helytelenül szer­kesztett, vagy használt készülékek következményei, vagy mert a beteg életkörülményei nem engedik meg azokat az apró, körültekintő intézkedéseket, melyek ilyen szerkezet hordásakor annyira fontosak. A gyógyulás reményében ajánlott és használt fürdőkúrák, bármilyen üdítően is hatnak a testre, a baj lényegén nem segítenek és csontos összegyógyuláshoz nem vezetnek. Akinek beteganyagában alkalma van nagyobb törés­­anyagot feldolgozni, amellett combnyaktöréses betegeit nemcsak az osztályon látja kezelés alatt, hanem fenn­­­tartva velük az érintkezést, még évek múlva is hallja esetleges panaszaikat, az mindent megkísérel a jövőben, hogy a combnyaktörések egy bizonyos fajtájánál a múlt­ban mutatkozó rossz eredményeket kiküszöbölje. 1923-ban megjelent Garré, Küttner, Lexer kézikönyvében Hoffa és Brunn a medialis combnyaktörésekről, mint olyanokról emlékezik meg, amelyek ritkán gyógyulnak. Ezt igazolja Lenn összeállítása is, amely szerint az irodalomban csak 54 csontosan összegyógyult medialis combnyaktöréses eset volt található, szemben azon nagyszámú esettel, ahol a törések részben álízülettel gyógyultak, részben kötő­­szövetesen forrottak egybe. A világirodalom adatai a medialis combnyaktörések szempontjából nehezen használhatók fel statistika készí­tésére, mert itt a combnyaktörések osztályozása és el­nevezése nem történik egységes szempontok szerint. Van­nak szerzők, akik tokon kívüli (extracapsularis) és tokon belüli (intracapsularis) törésekről beszélnek. Ez a meg­különböztetés azonban nem helytálló, mert a tok a comb­nyak mellső felszínén nagyobb területen fedi a csontot, mint a hátsón. Ha még ehhez az egyéni eltéréseket is hozzávesszük, akkor az extra­, és intracapsularis elneve­zést semmiesetre sem mondhatjuk pontosnak, sőt azt egyenesen zavart keltőnek kell tartanunk. Áttekinthetőbb és kevesebb félreértésre ad alkalmat a medialis és lateralis elnevezés. Az előbbiekhez azok a törések tartoznának, melyek combnyakon a fej közelében mutatkoznak, szemben azon utóbbiakkal, amelyek a tro­chanter tájon keletkeznek és a gyógyulás szempontjából lényegesen kedvezőbb kilátásnak. A combnyaktörések gyógyulási hajlama különböző aszerint, hogy a nyak melyik része törik. Portvich és Anschütz az intertrochanterikus törések gyógyulását nagy anyagon vizsgálva azt találták, hogy a kötőszövetes gyó­gyulás, vagy álizületképződés az eseteknek csak mintegy 1­%­-ában található. Ezzel szemben a medialis combnyak­törések esetében, különösen azokban, ahol a törésvonal közvetlenül a combfej alatt (subcarpitalis) van, a törés csontos összegyógyulása csak ritkán észlelhető és különö­sen akkor, ha a szokásos régi eljárásokkal, nevezetesen egyszerű gipszkötéssel, vagy nyújtással kezelték a bete­get. Ezek tehát azok a törések, amelyekkel behatóbban kell foglalkoznunk, egyrészt kitűzve célul a múlt eredményei­nek megjavítását, másrészt a módszerek tökéletes­ítésével elviselhetőbbé tenni a kezelést a beteg számára. Látva a lateralis combnyaktörések viszonylagos jó gyógyulási hajlamát, jogosan kérdezhetjük, hogy a medi­ális törések esetében ez miért nincs így és miért oly

Next