Orvosi Hetilap, 1938. április (82. évfolyam, 14-18. szám)
1938-04-02 / 14. szám
306 ORVOSI HETILAP 1938. 14. sz. pillarisok kitágulása és a fehérvérsejtek kivándorlása. A fehérvérsejtek felhalmozódásának célja nem csak a lábot okozó tényező körülhatárolása és annak ártalmatlanná tétele az egész szervezet szempontjából, hanem azon felül, még az ártalmatlanná tett anyag, illetve elhalt szövettrészeki kiküszöbölése és a keletkezett anyaghiány pótlása is. A gyulladások közül leggyakrabban a baktériumos eredetűek fordulnak elő. A baktériumok és az emberi szervezet életkörülményei nagyjából azonosak. A számukra kedvező talajon könnyein elszaporodnak és megszaporodásukkal az egész szervezetet romlásba döntik. Sokkal kevésbbé veszedelmesek a szervezetre nézve a chemiai, vagy mechanikai eredetű lobosodások. Ha a keletkezett seb csírátlan marad, amennyiben a sérülés maga nem volt életveszélyes, a szervezet ezeket rendszerint könnyen kiheveri, érthető tehát, hogy a baktériumos eredetű gyulladások miiért járnak nagyobb haematológiai visszahatással. Ezt általában úgy szokták kifejezni, hogy fokig csak a mesenohymás eredetű szervek megbetegedései okoznak jellemzőbb haematologiai elváltozásokat. Ez annál kevésbbé pontos körülírás, mert lényegében nem a mesenchymán van a hangsúly, hanem azon, hogy éppen a mesenchymás szervek megbetegedései szoktak infectiósus eredetűek lenni. Természetes ezek alapján, a hogya helyi fertőzés ártalmatlanná tétele közben igen sok segmentált fehérvérsejt megy tönkre. A pusztulás nagyságát mindenkor a genyképződés foka jelzi. Arról, hogy egy nagyobb genyedéskor milyen hihetetlen mennyiségű fehérvérsejt pusztulhat el, fogalmat alkothatunk magunknak, ha számításba vesszük, hogy 1 nem fehérvérsejtpép átlagosan 5 milliárd fehérvérsejtet tartalmaz. Teljesen elképzelhetetlen, hogy ebből a főleg baktériumokból és szétesett fehérvérsejtekből keletkező ibomlástermékekből valami fel ne szívódjék. Azt hiszem közel járok a valósághoz, midőn az E. F. Müller hangoztatta vegetatív idegrendszerbeli tónusvéltozás helyett ezeket a felszívódott bomlástermékeket tartom a leukoeytosist szabályozó tényezőknek. Ha a folyamat nem áll meg keletkezése helyén, hanem a kórokozók belekerülnek a keringésbe és így a fertőzés általánossá válik, igen heves általános tünetek (hidegrázás, láz, stb.) kíséretében nagyfokú leukopenia kielelk jeszik. A leukopenia oka, mint fentebb láttuk, a keringő fehérvérsejtek szétesése. Azt hiszem, hogy a kísérő hidegrázás és láz sem egyéb, mint a fehérvérsejtbomlástermékek proteinreactiója. Minél több fehérvérsejt esik szét, annál súlyosabb a kísérő proteinshok. Ez a jelenség teljesen hasonló a maláriás lázroham kezdetén észlelhető vörösvérsejtszéteséshez. Csakhogy malária esetén a vörösvérsejtek oldódása váltja a hidegrázást, a fertőzéses leukopeniánál ellenben fehérvérsejtszétesés. A fertőzött góc helyén felhalmozódó leukocytabomlástermékek fehérvérsejtszaporító és az általánossá vált fertőzés fehérvérsejtpusztító hatása legtöbbször természetesen egy időben, játszódik le. E két tényező szabja meg a leukocytoreactio minőségét oly értelemben, hogy a bomlástermékek szaporító hatása leukocytosisban és balratolódásban, a baktériumok pusztító hatása pedig leukopeniában nyilvánul meg. Nem kell azonban azt hinnünk, hogy a helyi leukocytosis fehérvérsejtfelhalmozódást előidéző és a vérbe jutott baktériumok fehérvérsejtpusztító hatása között valamilyen lényeges különbség van. A két jelenség tulajdonképen azonos. A helyi leukocytosis célja, mint mondottam, a parenterálisan került kórokozó megsemmisítése. A kórokozó ugyanis a neki kedvező körülmények között szaporodni igyekszik. Az infectio helyén tömegesen jelentkező fehérvérsejtek viszont ezt immunanyagok termelésével és phagocytosissal próbálják meggátolni. A fehérvérsejtpusztulás eredménye a genyképződés. Teljesen hasonló folyamat játszódik le a vérben is. A leukopenia lényegében tehát teljesen azonos a helyi genyedéssel, de mivel itt az elpusztult fehérvérsejtek nem halmozódhatnak fel, mert a vér áramlása lehetetlenné teszi, látható genyképződés nincsen. Az elpusztult fehérvérsejteket a reticuloendothelialis elemek távolítják el a vérpályából. A leukopeniát tehát egészen jogosan a vér genyedéses folyamatának is nevezhetnők. A bomlástermékek szerepére visszatérve arra lehetne gondolnunk, hogy minit csontvelőinger elsősorban talán a magfehérjék nucleinsavtartalma jöhet be szóba. A húgysavreactio lezajlása mutatja, hogy nagyobb fehérvérsejtpusztulás esetén egy-két óra alatt már jelentős mennyiségű húgysav képződhet. Ez egyszersmind azt is bizonyítja, hogy a magfehérjék bomlása úgyszólván percek alatt megindul. Az időbeli összefüggés magában is igen valószínűvé teszi, hogy a bomlástermékek vérben megjelenése váltja ki a bekövetkező csontvelőreactiót. Arra vonatkozólag, hogy a valóban hatásos bomlástermékek tényleg a nucleinsav vagy esetleg más vegyületek további kísérletek fognak felvilágosítást adni. Az ingeranyagok keletkezési helye ezek szerint nemcsak az öntözéses góc, hanem képződnek az őrpályában is, sőt minden valószínűség szerint a vérben éppen a leukopenia tetőpontján a szövetek baktériumokkal elözönlése idején érik el legnagyobb töménységüket. Ennek következménye lehet az az óriási haematológiai visszahatás, ami egyidejűleg hihetetlen regeneratióban és ugyanakkor óriási pusztulásban is nyivánul meg, s melynek gyorsan jelentkező következménye a rossz jóslatú súlyos leukopeniás balratolódás. Ezek megismerése után a leukocytosis és leukopenia kérdését egészen más alapon kell tárgyalnunk. E folyamatokban három tényező szerepel. 1. A csontvelő állapota, 2. A fehérvérsejtképződés, 3. A fehérvérsejtpusztulás. E három tényező egymással mindenkor szoros összefüggésben van. A fehérvérsejtreactio szempontjából elsősorban a csontvelő szöveti szerkezete,és térfogata fontos. Tekintve, hogy a vöröscsontvelő sejtekkel teljesen meg van tömve és rendesen egyensúlyban lévő vérképkor csak a szükséges utánpótlásnak megfelelő vörös- és fehérvérsejtképző rész áll rendelkezésre, jelentékenyebb fehérvérsejtszükséglet esetén a myeloid rész megnagyobbodik, de nem az erythropoetikus rész rovására, hanem a zsirvelő helyét foglalja el. A rendelkezésre álló hely nagysága miatt a csontvelő rendkívül nagy fehérvérsejtszükségleteket is aránylag rövid idő alatt ki tud elégíteni. Igen gyors, vagy túlságosan nagy pusztuláskor azonban nincs elég idő térfonyatnövekedésre és ezért a sürgős szükséglet fedezésére elsősorban a csontvelő minősége változik meg s csak később növekszik a térfogat, így kerülnek túlsúlyra a csontvelőben a szokatlanul éretlen fehérvérsejtalakok. Minél nagyobb a szükséglet, annál inkább kerülnek be a keringésbe is félig érett sejtek, mert érésre elég idő nincsen. Az éretlen sejtek megszaporodását a vérben úgy magyarázhatjuk meg talán a legjobban, ha ezeket a sejteket az elpusztult érett neutrophil sejtek pótlására készült, de időhiány miatt nem teljesen megérett sejteknek tartjuk. A fertőzés leküzdésében az eddigi tapasztalatok szerint főleg csak az érett sejtek visznek jelentékeny szerepet. Valószínű azonban, hogy ha kimerült az érett sejtkészlet, a szevezet végső kétségbeesésében az életfontosságú szervműködések biztosítására megpróbál nem teljesen kész sejteket is csatasorba állítani. Úgy látszik ezeknek a sejteknek, ha nem teljes értékűek is, mégis van valami szerepük az infectio leküzdésében. Nem hinném, hogy egyszerűen csak túlságosan fokozott, hiábavaló csontvelő-