Orvosi Hetilap, 1939. június (83. évfolyam, 22-25. szám)
1939-06-03 / 22. szám
83. évfolyam, 22. szám. Budapest, 1939 június 3. ORVOSI HETILAP Alapította: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytattak : ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY, SZÉKELY ÁGOSTON, Szerkesztőbizottság: HERZOG FERENC, MISKOLCZY DEZSŐ, GORKA SÁNDOR, HÜTTL TIVADAR, VÁMOSSY ZOLTÁN, VIDAKOVITS KAMILLÓ, REUTER KAMILLÓ, JENEY ENDRE, FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN SEGÉDSZERKESZTŐ: FRITZ ERNŐ Az epehólyag működése. ■— (Klinikai előadás.) Irta: Pólya Jenő dr. közkórházi főorvos, egyetemi c. rk. tanár. Áldott emlékű Klug professor kitűnő kétkötetes tankönyvében, melyből a múlt század végén és a jelenlegi elején tanuló magyar orvosnemzedék évtizedeken át merítette élettani ismereteit, egyetlen szó sincs az epehólyag működéséről. Akkori klinikai igényeink nem is kívántak ilyen ismereteket. Az epeköveket ritkán és ha egyáltalán, csak kétégbeesetten súlyos esetekben operálták, a belgyógyászati kezelés szempontjából pedig nem tartották túlzottan fontosnak a kövek helyének és az általuk létrehozott helyi elváltozásoknak közelebbi megállapítását. Mint a belgyógyászat és sebészet oly sok más határterületén, az epehólyagmegbetegedések terén is a sebészeti gyógyítás szép eredményei és a műtéti kezelésnek ezzel kapcsolatos fokozott térfoglalása a belorvosi ismeretek fejlődését és haladását is igen hathatósan befolyásolták és pedig úgy a gyógyítás, mint a kórismézés tekintetében, amihez viszont nemcsak a vizsgáló eljárások gondos kifejlesztése, hanem a lejátszódó kóros folyamatok beható vizsgálata és tökéletesebb átérzése is szükséges volt. Ez pedig lehetetlen az ép viszonyok közt mutatkozó életjelenségek alapos megfigyelése és átérzése nélkül. Sajnos, az epehólyag és az epeutak ép viszonyok közt való működésének pontos megállapítása igen nehéz. Az epehólyag a hasüreg mélyében fekszik, közvetlen megfigyelése tehát csak a hasüreg feltárása után eszközölhető, ez pedig — akár a műtéti traumát, akár az érzéstelenítést, vagy az altatást tekintjük, természetszerűleg súlyosan megzavarja az egész szervezetet és vele együtt az epehólyag és epeutak működését. A cholecystographia és a duodenalis sonda kétségtelenül értékes adatokat szolgáltattak a normális életjelenségek megismeréséhez, azonban ezen vizsgálatok eredményeit csak szigorú kritikával szabad értékesítenünk. Részben azért, mert nem közvetlen, hanem közvetett megfigyelés eredményei, részben pedig azért, mert ezen vizsgálatok is túlnyomólag beteg embereken és legtöbbször az epehólyag, vagy az epeutak betegségei miatt történnek. Még fokozottabban áll ez az epehólyagon, illetve az epevezetéken készített átmeneti, vagy tartós sipolyok (cholecystostomia, choledochus drainage) kapcsán végzett megfigyelésekre, hiszen ezeket a műtéteket csak akkor végezzük, ha valamely betegség javallja őket és ezen műtétek saját maguk is kóros viszonyokat teremtenek. Az állatkísérletekre, történjenek azok sipolyképzéssel vagy anélkül. Szintén áll az, hogy ezek az éptől lényegesen eltérő viszonyokat hoznak létre, azonfelül a kísérleti állatok és az ember májonkívüli eperendszere igen lényeges bonctani különbségeket is mutat, nem is szólva arról, hogy élettani feladataik sem tekinthetők teljesen azonosaknak. Mindehhez hozzájárul, hogy akárhányszor mikroskópos képletek működéséről van szó, pl. az Oddi-féle sphincteréről, melyek természetszerűen éppen azért közvetlenül egyáltalában nem figyelhetők meg. A felsorolt tényekből az következik, hogy az epehólyag működésére vonatkozó megfigyelési eredményeket nagyon szigorú kritikával kell fogadnunk, viszont a kísérleti hibaforrások kiiktatásából is származhatnak új hibaforrások. Ha még ehhez azt is hozzávesszük, hogy a rendelkezésünkre álló megfigyelési adatok dacára az idevágó közlések nagy számának sok tekintetben hiányosak, akkor azt kell mondanunk, hogy bizony az epehólyag működésére vonatkozó nézeteink akárhányszor nincsenek megdönthetetlen tényekkel alátámasztva és így szabad mérlegelés tárgyát képezhetik. Ez viszont azt jelenti, hogy az elképzelés számára nagyobb tér nyílik, mint amennyi természettudományi neveltetésünknek megfelel. Azt minden kétségen felül megállapítottnak vehetjük, hogy az epehólyag legfőbb feladata az epe gyűjtése és besűrítése és hogy ennek célja azon dysharmonia kiegyenlítése, melyet a folytonos epeelválasztás és az epeürülés időszakos volta teremt. Kétségtelen, hogy az epeelválasztás rhythmusa nem egyenletes, hogy az epe elválasztását a táplálék, a munka és nyugalom, a a környezet hőmérséke, valamint bizonyos vegyi anya TARTALOM: Pólya Jenő: Az epehólyag működése. (533—537. oldal.) Dósa András: A nocardia bovis kórokozó képessége. (537—539. oldal.) Rötth András: A kötőhártya pótlása magzatburokkal (539—540. oldal.) Kallós József: Hypertonia és vérhúgysav. (540—541. oldal.) Móritz Dénes: Polipenkephalitis érdekesebb esete. (541—542. oldal.) Benderek István: Gyógymasszázs és mechanotherapia. (542— 544. oldal.) Melléklet: Az Orvosi Gyakorlat kérdései. (89—92. oldal.) Irodalmi szemle. Könyvismertetés: (544—548. oldal.) Egyesületek ülés jegyzőkönyvei. (548—553. oldal.) Lapszemle: (553. oldal.) Vegyes hírek, heti rend. (554—556. oldal és a borítólap III. és IV. oldalán.)