Orvosi Hetilap, 1939. június (83. évfolyam, 22-25. szám)
1939-06-03 / 22. szám
536 ORVOSI HETILAP 1939. 22. sz vizsgálatra volna szükség, hogy a felmerült kételyeket csak némileg is tisztázottnak láthassuk. Egyelőre tulajdonképen csak azt tarthatjuk legalább hozzávetőlegesen megállapítottnak, hogy 1. a májonkívüli eperendszernek van autonóm idegberendezése, mely nyilván az eme rendszer különböző szerveiben uralkodó nyomáshoz képest szabályozza azok mozgási és elválasztási tevékenységét, 2. hogy a fájdalomérzések, melyek a májonkívüli eperendszerben jelentkeznek, elérhetik az agyat. Hogy a májonkívüli eperendszerben mutatkozó legfontosabb mozgási jelenség: az epehólyag kiürülése táplálékfelvétel után milyen módon jön létre, azt biztosan nem tudjuk. Lehet reflex-jelenség, melynek érző pályája a duodenum-nyálkahártyáról, főleg a papilla Wateri vidékéről indul ki, de szerepelhetnek kétségtelenül vegyi anyagok is, amelyek a bevitt táplálóanyagból, illetve azoknak emésztési termékeiből származnak és amelyek a vér-, illetve nyirokpályán át érik el az epehólyag és az epevezeték idegelemeit, esetleg magát az izomzatot. Mivel az epehólyag összehúzódásainak száma és ereje, illetve a kiürült epe mennyisége a felvett táplálék összetételéhez képest változó, kétségtelen, hogy az epehólyagösszehúzódás és a vele kapcsolatos jelenségek létrehozatalában vegyi anyagok szerepelnek. Elképzelhető azonban az is, hogy különböző tápanyagok, különböző mértékben igazgatják a duodenum nyálkahártyáját. Ivy a vékonybél nyálkahártyájából secretinhez hasonló hormont állított elő; ez a cholecystokinin, mely gyűjtőérbe juttatva erős epehólyagösszehúzódásokat hoz létre. Szerinte zsírok és más anyagok bekebelezése hasonló hormonokat tud létrehozni. Fontos a hypophysia epehólyagösszehúzódást előidéző hatása is. Az epehólyag besűrítő működése lényegileg vízfelszívódáson alapul. Rous és Mac Master szerint az epehólyag a májból beléje jutott epét legrövidebb idő alatt tízszeresére sűríti be. Az epehólyagban történő felszívódásra nézve igen kiterjedt és tanulságos vizsgálatokat végeztek Ravdin és tanítványai, akik a cystikus lekötés után epehólyagsipolyt készítettek, vigyázva, hogy az epehólyag érellátása sértetlen maradjon. Az ilyen módon kiürített és epétől mentesített epehólyagba vitték azután be a vizsgálandó anyagokat. Szerintük a kutya epehólyagja óránként 6—2—8 ccm. vizet tud felszívni. Brugsch és Horster 5—6 ccm-re becsülték ezt a mennyiséget. Hösch kimutatta, hogy az epehólyagtatalom isotoniás sóoldatnak felel meg és hogy az ép epehólyag az epét a vérsavó sóconcentratiójára törekszik beállítani. Ravdin és társai vizsgálatai hypertoniás és hypotoniás sóoldatokkal ezt a nézetet megerősítik, kimutatván, hogy hypotoniás oldatokból az epehólyag több vizet szív fel, mint sót, míg hypertoniás oldatokból a só felszívódása nagyobb, sőt bizonyos töménységen túl még az epehólyag falából áramlik folyadék az epehólyag üregébe, úgy hogy az epehólyagban lévő folyadék sótartalma nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is megváltozik. Ugyancsak az ő vizsgálataik szerint az epehólyag az epesavas sókat kitűnően szívja fel, de nem olyan gyorsan, mint a vizet, úgy hogy az epesav töménysége az epehólyagban nő. Az epesavas sók sérelmezik az epehólyagot és abban vérzést és gyulladást idéznek elő. Chole szerint ha egyáltalában, az epehólyag csak elenyésző csekély mennyiségben képes felszívni, viszont az epefestény az epehólyagból egyáltalán nem szívódik fel, bárminő formában is kerül oda. Ravdin és társai szerint a hólyagepében a hasisok, az epesavas sók és a calcium erősebben, bicarbonátok és chloridok alacsonyabban concentráltak, mint a máj epéjében; a hólyagepe pH-ja, mint azt más vizsgálók is megállapították, ép viszonyok közt mindig alacsonyabb, mint a máj epéé; az osmotikus nyomás viszont a hólyag- és májepében a fagypontcsökkenésből ítélve kb. egyforma és a vérsavóénak felel meg. Az epehólyag nemcsak tároló és besűrítő, hanem ezenfelül még elválasztó szerv is. Az epehólyagnyakban és az infundibulumban is vannak szórványosan nyálkamirigyek, azonkívül az epehólyag nyálkahártyája ’*• képes bizonyos nyálkás váladékot produkálni. Hogy azonban ez a váladék lényegileg milyen, azt nehéz megállapítani, mert minden eljárás, mely ezt a váladékot tisztán igyekszik felfogni, az epehólyagban kétségtelenül kóros viszonyokat idéz elő. Cascao del Anciens szerint az epehólyag váladékában amylolytikus, proteolytikus és lipolytikus fermentek is volnának. Kétségtelen, hogy a májepe a májon kívüli eperendszerben a besűrűsödésen kívül is bizonyos vegyi és physikai-chemiai változásokon megy át s ebben az e szervekben lévő mirigyek nyálkás váladékának hozzákeveredése közreműködik; az epevezetékben lévő nyálkamirigyek azonban jelentősebbek, sokkal nagyobb számúak és változatosabbak is, mint az epehólyagéi. Az epevezeték mirigyeinek váladéka különösen fontos szerephez jut kóros körülmények között, nevezetesen a nagy epevezetékben fellépő pangások esetén, midőn mint „fehér epe” gyűlik fel. Természetesen más tényezők (lobos izzadmány, az epében levő epefesték szétesése) is hozzájárulhatnak a fehér epe kialakulásához. Ha azonban kétségtelen is, hogy az a váladék, melyet az epehólyag és az epevezeték nyálkamirigyei készítenek, bizonyos mértékben hozzájárul a bélbe jutó epe sajátságainak kialakulásához, másfelől kétségtelen az is, hogy távolról sem játszik az epeelválasztás és az epekiürülés szabályozásában olyan jelentős szerepet, mint aminől annak idején John Berg tulajdonított neki. Meg kell még emlékeznünk arról, hogy némelyek szerint az epehólyagnak belső elválasztása is volna, mely részben az epehólyag automatikus (állandóan megismétlődő, rythmusos) összehúzódásait (Ishyama), részben pedig a gyomor, a hasnyálmirigy működését, sőt a máj epeelválasztását is befolyásolná. Demel és Brummelkamp szerint az epehólyag teltsége gátolná a máj epeelválasztó működését. Az utóbbi állítások nehezen bizonyíthatók, jórészük nincs is beigazolva, sőt igen nyomós érvek hangzottak el ellenük. Annyi bizonyos, hogy ha az epehólyagnak van is valami befolyása az említett szervek működésére, az legalább is igen könnyen nélkülözhető és mindenesetre igen könnyen pótolható, mert az epehólyag eltávolítása sem a gyomor, sem a máj, sem a hasnyálmirigy működésében még átmeneti zavart sem szokott okozni. A epehólyagjuktól megfosztott emberek túlnyomó többsége, mint azt manapság már tömeges tapasztalatok igazolják, igen kitűnően táplálkozik, kifogástalanul emészt és közérzete a legcsekélyebb mértékben sem zavart. Azt pedig a leghatározottabban állíthatjuk, hogy egyetlen epehólyag működése sem éri meg azt, hogy miatta bárkinek érdemes volna fájdalmakat elviselni, vagy veszélyeknek tenni ki magát. Kétségtelen, hogy vannak esetek, amidőn az epehólyag igen jó szolgálatot tehet a szervezetnek, pl. a hasnyálmirigy fejében vagy a papilla Wateri-ben keletkező rák esetén a jól besűrítő éphólyag napokkal, sőt hetekkel el tudja odázni a sárgaság bekövetkezését, illetve súlyossá válását és esetleg bizonyos sebészi célokra is, pl. a pangó epének a gyomorba vagy bélbe való levezetésére felhasználható. Ezzel szemben a köves epehólyag eltekintve