Orvosi Hetilap, 1939. június (83. évfolyam, 22-25. szám)

1939-06-03 / 22. szám

536 ORVOSI HETILAP 1939. 22. sz vizsgálatra volna szükség, hogy a felmerült kételyeket csak némileg is tisztázottnak láthassuk. Egyelőre tulaj­donképen csak azt tarthatjuk legalább hozzávetőlege­sen megállapítottnak, hogy 1. a májonkívüli eperend­szernek van autonóm idegberendezése, mely nyilván az eme rendszer különböző szerveiben uralkodó nyomás­hoz képest szabályozza azok mozgási és elválasztási te­vékenységét, 2. hogy a fájdalomérzések, melyek a má­jonkívüli eperendszerben jelentkeznek, elérhetik az agyat. Hogy a májonkívüli eperendszerben mutatkozó leg­fontosabb mozgási jelenség: az epehólyag kiürülése táplálékfelvétel után milyen módon jön létre, azt biz­tosan nem tudjuk. Lehet reflex-jelenség, melynek érző pályája a duodenum-nyálkahártyáról, főleg a papilla Wateri vidékéről indul ki, de szerepelhetnek kétségtele­nül vegyi anyagok is, amelyek a bevitt táplálóanyagból, illetve azoknak emésztési termékeiből származnak és amelyek a vér-, illetve nyirokpályán át érik el az epe­hólyag és az epevezeték idegelemeit, esetleg magát az izomzatot. Mivel az epehólyag összehúzódásainak száma és ereje, illetve a kiürült epe mennyisége a felvett táp­lálék összetételéhez képest változó, kétségtelen, hogy az epehólyagösszehúzódás és a vele kapcsolatos jelenségek létrehozatalában vegyi anyagok szerepelnek. Elképzel­hető azonban az is, hogy különböző tápanyagok, külön­böző mértékben igazgatják a duodenum nyálkahártyá­ját. Ivy a vékonybél nyálkahártyájából secretinhez ha­sonló hormont állított elő; ez a cholecystokinin, mely gyűjtőérbe juttatva erős epehólyagösszehúzódásokat hoz létre. Szerinte zsírok és más anyagok bekebelezése ha­sonló hormonokat tud létrehozni. Fontos a hypophysia epehólyagösszehúzódást előidéző hatása is. Az epehólyag besűrítő működése lényegileg vízfel­szívódáson alapul. Rous és Mac Master szerint az epe­hólyag a májból beléje jutott epét legrövidebb idő alatt tízszeresére sűríti be. Az epehólyagban történő felszí­vódásra nézve igen kiterjedt és tanulságos vizsgálato­kat végeztek Ravdin és tanítványai, akik a cystikus lekötés után epehólyagsipolyt készítettek, vigyázva, hogy az epehólyag érellátása sértetlen maradjon. Az ilyen módon kiürített és epétől mentesített epehólyagba vit­ték azután be a vizsgálandó anyagokat. Szerintük a kutya epehólyagja óránként 6—2—8 ccm. vizet tud fel­szívni. Brugsch és Horster 5—6 ccm-re becsülték ezt a mennyiséget. Hösch kimutatta, hogy az epehólyagtatalom isotoniás sóoldatnak felel meg és hogy az ép epehólyag az epét a vérsavó sóconcentratiójára törekszik beállí­tani. Ravdin és társai vizsgálatai hypertoniás és hypo­­toniás sóoldatokkal ezt a nézetet megerősítik, kimutat­ván, hogy hypotoniás oldatokból az epehólyag több vi­zet szív fel, mint sót, míg hypertoniás oldatokból a só felszívódása nagyobb, sőt bizonyos töménységen túl még az epehólyag falából áramlik folyadék az epehólyag üregébe, úgy hogy az epehólyagban lévő folyadék só­tartalma nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is megváltozik. Ugyancsak az ő vizsgálataik szerint az epehólyag az epesavas sókat kitűnően szívja fel, de nem olyan gyorsan, mint a vizet, úgy hogy az epesav tö­ménysége az epehólyagban nő. Az epesavas sók sérel­mezik az epehólyagot és abban vérzést és gyulladást idéznek elő. Chole szerint ha egyáltalában, az epehólyag csak elenyésző csekély mennyiségben képes felszívni, viszont az epefestény az epehólyagból egyáltalán nem szívódik fel, bárminő formában is kerül oda. Ravdin és társai szerint a hólyagepében a hasisok, az epesavas sók és a calcium erősebben, bicarbonátok és chloridok alacsonyabban concentráltak, mint a máj epéjében; a hólyagepe pH-ja, mint azt más vizsgálók is megállapí­tották, ép viszonyok közt mindig alacsonyabb, mint a máj epéé; az osmotikus nyomás viszont a hólyag- és májepében a fagypontcsökkenésből ítélve kb. egyforma és a vérsavóénak felel meg. Az epehólyag nemcsak tároló és besűrítő, hanem ezenfelül még elválasztó szerv is. Az epehólyagnyakban és az infundibulumban is vannak szórványosan nyálka­­mirigyek, azonkívül az epehólyag nyálkahártyája ’*• ké­pes bizonyos nyálkás váladékot produkálni. Hogy azon­ban ez a váladék lényegileg milyen, azt nehéz megál­lapítani, mert minden eljárás, mely ezt a váladékot tisz­tán igyekszik felfogni, az epehólyagban kétségtelenül kóros viszonyokat idéz elő. Casca­o del Anciens szerint az epehólyag váladékában amylolytikus, proteolytikus és lipolytikus fermentek is volnának. Kétségtelen, hogy a májepe a májon kívüli eperendszerben a besűrűsödé­­sen kívül is bizonyos vegyi és physikai-chemiai válto­zásokon megy át s ebben az e szervekben lévő mirigyek nyálkás váladékának hozzákeveredése közreműködik; az epevezetékben lévő nyálkamirigyek azonban jelentő­sebbek, sokkal nagyobb számúak és változatosabbak is, mint az epehólyagéi. Az epevezeték mirigyeinek vála­déka különösen fontos szerephez jut kóros körülmények között, nevezetesen a nagy epevezetékben fellépő pan­gások esetén, midőn mint „fehér epe” gyűlik fel. Ter­mészetesen más tényezők (lobos izzadmány, az epében levő epefesték szétesése) is hozzájárulhatnak a fehér epe kialakulásához. Ha azonban kétségtelen is, hogy az a váladék, melyet az epehólyag és az epevezeték nyálka­­mirigyei készítenek, bizonyos mértékben hozzájárul a bélbe jutó epe sajátságainak kialakulásához, másfelől kétségtelen az is, hogy távolról sem játszik az epeelvá­lasztás és az epekiürülés szabályozásában olyan jelen­tős szerepet, mint aminől annak idején John Berg tu­lajdonított neki. Meg kell még emlékeznünk arról, hogy némelyek szerint az epehólyagnak belső elválasztása is volna, mely részben az epehólyag automatikus (állandóan meg­ismétlődő, rythmusos) összehúzódásait (Ishyama), rész­ben pedig a gyomor, a hasnyálmirigy működését, sőt a máj epeelválasztását is befolyásolná. Demel és Brum­­melkamp szerint az epehólyag teltsége gátolná a máj epeelválasztó működését. Az utóbbi állítások nehezen bizonyíthatók, jórészük nincs is beigazolva, sőt igen nyomós érvek hangzottak el ellenük. Annyi bizonyos, hogy ha az epehólyagnak van is valami befolyása az említett szervek működésére, az legalább is igen könnyen nélkülözhető és minden­esetre igen könnyen pótolható,­­ mert az epehólyag el­távolítása sem a gyomor, sem a máj, sem a hasnyál­mirigy működésében még átmeneti zavart sem szokott okozni. A epehólyagjuktól megfosztott emberek túl­nyomó többsége, mint azt manapság már tömeges ta­pasztalatok igazolják, igen kitűnően táplálkozik, kifo­gástalanul emészt és közérzete a legcsekélyebb mérték­ben sem zavart. Azt pedig a leghatározottabban állít­hatjuk, hogy egyetlen epehólyag működése sem éri meg azt, hogy miatta bárkinek érdemes volna fájdalmakat elviselni, vagy veszélyeknek tenni ki magát. Kétség­telen, hogy vannak esetek, amidőn az epehólyag igen jó szolgálatot tehet a szervezetnek, pl. a hasnyálmirigy fe­jében vagy a papilla Wateri-ben keletkező rák esetén a jól besűrítő éphólyag napokkal, sőt hetekkel el tudja odázni a sárgaság bekövetkezését, illetve súlyossá vá­lását és esetleg bizonyos sebészi célokra is, pl. a pangó epének a gyomorba vagy bélbe való levezetésére fel­használható. Ezzel szemben a köves epehólyag eltekintve

Next