Orvosi Hetilap, 1940. december (84. évfolyam, 49-52. szám)

1940-12-07 / 49. szám - EREDETI KÖZLEMÉNYEK - Blazsó Sándor: Új eljárás a toxikus vérhas gyógyítására

84. évfolyam. 49. szám. Budapest, 1940. december 1. ORVOSI HETILAP Alapította: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták : ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY, SZÉKELY ÁGOSTON. Szerkesztőbizottság : HERZOG FERENC, BALÓ JÓZSEF GORKA SÁNDOR, HÜTTL TIVADAR, VÁMOSSY ZOLTÁN, VIDAKOVITS KAMILLÓ, REUTER KAMILLÓ, JENEY ENDRE, FELELŐS SZERKESZTŐ : VÁMOSSY ZOLTÁN. SEGÉDSZERKESZTŐ : FRITZ ERNŐ. TARTALOM: Blazsó Sándor: Új eljárás a toxikus vérhas gyógyítására. (619—621. oldal.) ifj. Verebély Tibor: A műtéti eljárások értékelése a gastro­colicus sipoly kezelésében. (621—622. oldal.) Barla-Szabó László: Asthmás rohamban elhaltak tüdőelvál­tozásai. (622—624. oldal.) Irodalmi szemle: (624—626. oldal.) Könyvismertetés: (626—627. oldal.) Egyesületek ülésjegyzőkönyvei. (627—628. oldal.) Grósz Emil: A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Cen­­tennáriuma. (629. oldal.) Lapszemle: (629—630. oldal.) Vegyes hírek: (630—631. oldal.) Hetirend: (631. oldal.) EREDETI KÖZLEMÉNYEK A Horthy Miklós Tudományegyetem gyermekklinikájának közleménye. (Igazgató: Kramár Jenő ny. r. tanár.) Új eljárás a toxikus vérhas gyógyítására. Irta: Blazsó Sándor dr., egyetemi m. tanár. A csecsemő- és gyermekkori bacillaris vérhas egy­szerű és lázas formáinak gyógyítása különösen a die­­tetika fejlődésével sokban tökéletesedett. Annál na­gyobb feladat elé állít bennünket a toxikus vérhas, ennek gyógyítása terén még nagy a bizonytalanság s a súlyos esetekben tehetetlenek vagyunk. Hogy a dysen­teria e formája milyen mértékben szedi áldozatait, ki­derül Goldiiának az idén közölt s 205 toxikus dysen­­teriás betegére vonatkozó adataiból. E betegek 64,4°/o-a halt meg s az egy évesnél fiatalabb csecsemők halan­dósága 71.8% volt. Ezek az ijesztő számok érthetővé te­szik a toxikus vérhas gyógykezelésének javítására irá­nyuló törekvéseket. Hogy egy betegséget eredményesen gyógyíthassunk, ismernünk kell annak lényegét. Toxikus dysenteriáról van szó, mindenekelőtt tehát azt kellene tudnunk, hogy mi a toxikus tényező. Az első gondolat, hogy a kór­okozó toxinja okozza a mérgezéses állapotot, de az is lehetséges, hogy a toxikus állapot a szervezet sejtjei­nek működészavarával van összefüggésben. A sérumke­­zelés kudarca, továbbá az a körülmény, hogy a toxikus tünetek gyakorisága egyforma, akár Shiga—Kruse­, akár atoxikus törzzsel történt a fertőzés, a bakteriális toxikosis ellen szól. Hasonló értelemben látszanak bi­zonyítani klinikánk vizsgálatai is (Kramár és Blazsó). Toxikus dysenteriában szenvedő betegek liguorában ú. i. sikerült olyan mérgező anyagot kimutatnunk, amely­nek tulajdonságai a baktérium-toxinokéval egyáltalán nem egyeznek. E mérgező anyag egy része valószínűleg a bélben, talán a bélnyálkahártya pusztulása folya­mán, másik része a szervezet sejtjeinek hibás műkö­dése folytán keletkezik. Ebből kiindulva úgy láttuk, hogy gyógyító törek­vésünknek is főleg kétirányúnak kell lennie: 1. meg kell akadályoznunk a vérhas kapcsán képződő mérgező­­anyag keletkezését és felszívódását, 2. a lehetőség szerint közömbösítenünk kell a már keringésbe került mér­geket. 1. A mérgező anyag felszívódásának megakadályo­zására irányuló törekvésünkben az égési sebek kezelé­sének analógiája vezetett. Tudjuk, hogy az égett bőr­ből mérgező anyagok szívódnak fel, amelyek a közis­mert égési toxicosist idézik elő. Az égettek halálozási arányszáma azelőtt igen nagy volt. Amióta Dawidson ajánlatára az égési sérüléseket csersavnak concentrál­­tabb, 10—20%-os oldatával vagy absorbens anyagokkal kezeljük, a halálozás sokkal csökkent. Ebből az analó­giából kiindulva megkíséreltük, nem lehet-e a beöntés­hez általában használatos tannin-oldat töménységét nö­velni. Kiderült, hogy az 5%-os oldatot a betegek még jól tűrik, viszont ez az oldat már, amint azt néhány boncolásra került esetünkből láthattuk, a bélnyálka­hártya vérbőségét csökkenti, a hámfosztott területeket pedig valósággal cserzi. Természetesen gondosan kellett ügyelnünk arra, hogy az oldat a magas beöntés alkal­mával lehetőleg a bél minden részét érje. A betegség legelején mindig hashajtás után végeztük csak az első beöntést, már néhány napja tartó betegség esetében a megfelelő diaetán tartott betegnek hashajtót nem ad­tunk, hanem mindjárt beöntésekkel kezdtük a kezelést. II. A keringésbe jutott mérgező anyag közömbösí­tése a nehezebb feladatok közé tartozott. Erre irányuló első próbálkozásainkat a különböző mérgezések kezelé­sében annyira hasznos nátrium thiosulfáttal végeztük. Az eredménnyel azonban nem voltunk megelégedve. Varadéval közösen végzett s a toxikus állapotok pathologiájával foglalkozó vizsgálataink azt mutatták, hogy toxikus dysenteriában a vér glutathion szintje sa­játosan megváltozik. Megfigyelhettük ugyanis, hogy az összes glutathion, de főképen a reducált glutathion­­szint­e mérgezéses állapotokban erősen csökken. Voegtlin és Thompson, valamint Waelsch és munkatársainak vizs­gálatai óta tudjuk, hogy a reducált glutathion a szer­vezet méregtelenítésének hatalmas eszköze. Ez adatok alapján úgy gondoltuk, hogy talán glutathion segítsé­gével a szervezetnek csökkent méregtelenítő képességét növelni tudjuk s ezzel a mérgezéses állapot is megszün­tethető. Magával a glutathionnal, illetőleg egy glutat­­hiont és sok szerves ként tartalmazó készítménnyel, az egyéb betegségek toxikus formáiban már eddig is ered­ményesnek bizonyult detoxinnal próbálkoztunk. A glu­­tathionból 3—6 mg-t, a detoxinból 3—5 ccm-t adtunk vénába kevés physiologiás konyhasóoldatban oldva, il­letve avval hígítva. E szerek hatása már meggyőző volt.

Next