Orvosi Hetilap, 1944. október (88. évfolyam, 41-44. szám)

1944-10-07 / 41. szám - Rávnay Tamás - Sipos Károly: Sulfamidok és neosalvarsan együttes hatása állatkísérletekben

4§2 ORVOSI HETXLAR 1944. 41. szám. crmos vizies suspensiót készítettünk, melyből egyszeri adagra 20 grammos egérnek 12 cm3-t, vagyis testsxilű kg-ként 8 gr-ot juttattunk gyomorsondán keresztül a gyomrába négy egymásután következő napon át. Az állatok egy részének a negyedik adagolás után 6 óra múlva az U. 1444 gyártási számú neosalvarsan 1:120 hígítású oldatából 20 gr-os egérre szá­mítva 1 cms-t adagoltunk a­­ farki vénájába. (A sulfamidokkal kezelt állatok másik részét kontrollnak hagytuk, tehát nekik salvarsant nem adtunk, de ugyanakkor addig nem kezelt egereknek is adagoltunk salvariant kontroll­képpen. Ezután az állatokat napokig figyel­tük; a toxicitást az elhullottak számából, ob­­ductiós és szöveti leletéből állapítottuk meg. Két megelőző tájékoztató kísérlet után hét kísérletsorozatot végeztünk, melyek ered­ményét — egyszerűség kedvéért — 2 táblá­zatban tüntetjük fel. I. táblázat. Kísérletek UUraseptyllel és Neosalvarsarmal. II. táblázat. Kísérletek Sulfapirridinnel és Neosalvarsarmal. A sulfamid-etetés alatt kb. az egerek két­harmadában a mérg­ezés tüneteit észleltük. Ez túlnyomórészt csak, igen enyhe volt: étvágy­talanság, gubbasztás, nyálfolyás. Csak elvétve láttunk súlyosabb mérgezést, cronikus gör­csök, hossztengely körüli hengergőzés és opis­­totonus képében. A salvarsan-mérgezés tüneteit az elhullás után szabadszemmel figyeltük meg és szövetileg mutattuk ki. Szabadszemmel is jól láthattuk, hogy a kettős adagolás után elhullott egerek agya sokkal inkább vérbő és tágult erekben jóval gazdagabb, mint azoké, melyek csak sulfamidot kaptak. (1. kép.) A szöveti elváltozások főbb tünetei diffus h­yper­­aemiában, helyenként az arachnoidea sejtes beszűrődésében, az artériák falának elfajulá­sában és főleg subarachnoidalis, itt-ott a ké­regbe benyomuló, másutt az erek környékén helyet foglaló vérzéseikben nyilvánultak (2., 3., 4. kép.) A táblázatok adatai szerint a sulfamidok­kal és salvarsannal együtt kezelt állatok, majd minden kísérletünkben nagyobb ,%-ban pusztultak el, mint a többiek. Kísérleteinnk relatív kis számú állatokon történtek ugyan, de annyit már­is megállapíthatunk, hogy kí­sérleteinkben a sulfamid és salvarsan együttes kezelése jelentette a nagyobb toxicitást az állatokra. Az ultraseptyllel végzett kísérle­tekben a különbség nem nagy (69%,45%), a sulfapyridinn­el azonban már jelentős (53%, 17%). Ebből a Sulfapyridin nagyobb toxicitá­­sára kellene következtetnünk, mégpedig oly értelmében, hogy a Sulfapyridin jobban előké­szíti a talajt a salvarsan-mérgezés lehetősé­gére. Mondottuk azonban, hogy a szerek egyes töltései között toxicitás szempontjából igen nagy ingadozások vannak, miért is ez a meg­állapításunk csakis a kísért­etben használt gyártási számra vonatkozhatik. Állatkísérle­teinkből természetesen nem következtethetünk minden további nélkül az emberi szervezetben a sulfamid+salvarsan-hatásra beálló folya­matokra, mert számításba kell vennünk azt, hogy a kísérletben előidézett megterhelés az emberi gyógykezelésben előálló megterhelést tetemesen felülmúlja, egyrészt, másrészt tekin­tettel kell lennünk arra is, hogy az egér köz­ponti idegrendszere az embernél jóval fejlet­lenebb. Annyit azonban kétségtelenül sikerült megállapítanunk, hogy kísérleteinkben a sul­­famidok — közelebbről nem ismert módon — fokozzák az arsenobensolok toxicitását és ez óvatosságra kell, hogy intsen emberen tör­ténő kezeltét­einkben is. Kiegészítésiképpen megemlítjük Voss ese­teit, melyek azt látszanak igazolni, hogy a súlyos arsenobensol-ártalmak kiváltásában a közbejött megbetegedéseknek (megfázás, to­rokfájás) is nagy szerepük van. Állatkísérle­­teink alapján talán joggal következtethetünk arra, hogy ilyen esetekben a sulfanidoknak az arsenobensol készítményekkel együttes ada­golása súlyos veszedelmeket rejt magában. Összefoglalás: Annak eldöntésére, hogy arsenobensol és sulfamid-készítmények együt­tes alkalmazása nagyobb veszélyt jelent-e a szervezetre, fehér egereken megterheléses kí­sérleteket végeztünk. Sulfamidokból a halálos adag 50%-ának a felét adagoltuk 4 napon át gyomorsondával, majd a 4. etetés után neo­­salvarsanból a dosis tolerata 80%-át fecsken­deztük az egerek sarki vénájába. Kontrollok­­ként, csak neosalvarsannal, illetőleg csak sül- Nap 19 egér 4 egér 11 egér 1. Ultrasept. Ultrasept. (8. gr/kg) (8 gr/ kg)— 2. Ultrasept. (3 exit.) Ultrasept. 3. Ultrasept. Ultrasept.— 4. Ultrasept. 6 óra múlva 1 ccm Neosalv. (1:120/20 gr) Ultrasept. 1 ccm. Neosalv. (1:120/20 gr) 5. 10 exit.— 4 exit. 6. 1 exit.— 1 exit Exit. 68.75% Exit.: 0% Exit.: 45.45% Nap 57 egér 15 egér 30 egér 1. Sulfapyr. 8 gr/kg (4 exit) Sulfapyr. 8 gr/kg (1 exit)— 2. 8 (3 exit) 8 (1 exit.) 3. 8 (3 exit)8 — 4. Sulfapyr. 6 óra 1 ccm Neosalv. múlva 1 ccm. Neosalv. (1 : 120/20 gr) 8 (1 : 120/20 gr) 5. 15 exit.— 5 exit 6. 6 exit— — 7. 3 exit.— — Exit.: 53-19% Exit.: 0 % Exit.: 16 66%

Next