Orvosi Hetilap, 1951. február (92. évfolyam, 5-8. szám)

1951-02-04 / 5. szám - Lepszkij, Je. M.: Hazai tudósok prioritása a vitaminológia kérdéseiben

ORVOSI HETILAP 1951. 5. nem maradtak életben tovább, mint akkor, ha egyedül csak nátriumkarbonátot adott hozzá, nevezetesen 20—31 napig. Ugyanakkor az egerek egyéb életkörülményeiben semmi olyasmi sem volt, amitől elpusztulhattak volna. Amikor táp­lálékul tejet adott az egereknek, azok súlya meg­nőtt és hónapokon át egészségesek maradtak. Összegezve és értékelve kísérleti eredményeit, Lunin az alábbi alapvetően fontos következtetésre jutott: »Az egerek csak megfelelő táplálás mellett tarthatók életben az adott körülmények között. Minthogy azonban nem maradnak életben olyan táplálékkal való etetés mellett, mely fehérjéből, zsírból, cukorból, sókból és vízből áll, ebből az következik, hogy a tejben még olyan anyagoknak is kell lenniök, melyek feltétlenül szükségesek a táplálkozáshoz.« Lunin N. I. ezen következtetésének rendkívül nagy a jelentősége, mert ezzel egy új tudomány­nak, a vitaminológiának rakta le az alapjait.* Lunin maga jól felismerte felfedezésének egész horderejét. Ezért így ír : »Ezeknek az anyagoknak megtalálása és a táplálkozásban való szerepüknek tanulmányozása olyan kutatási terület, mely igen nagy érdeklődésre tarthatna számot.« Lunin munkáját 1880-ban Derptben külön brosúrában, mint disszertációt közölték és ezen kívül a következő évben kinyomtatták egy ismert német folyóiratban is (Zschr. für physiol. Chemie, 1881). Ennek ellenére az semmiféle vissz­hangra sem talált sem az orosz, sem a külföldi orvosi irodalomban. Ez természetesen nem volt véletlen. Ez volt a sorsa, számos orosz tudós fel­fedezésének a cári időben. Oroszországban senki sem érdeklődött különösen a fiatal tudósok mun­kái iránt. A hivatalos szervek inkább lekicsiny­lően vélekedtek a hazai tudományról, a külföldi tudósoknak pedig természetesen nem volt érde­kük, hogy a számukra idegen szerzők munkáinak jelentőségét hangsúlyozzák. Lehetséges az is, hogy Lunin gondolatinak az újszerűsége volt részben az oka annak, hogy sokan nem értették meg a jelentőségét. Közel 30 évvel később az angol Hopkins azt a véleményét nyilvánította (amelyet kezdetben még nem igazolt kísérletileg), hogy az állatok nem maradhatnak egészségesek olyan táplálék mellett, mely kémiailag tiszta fehérjékből, szénhidrátok­ból, zsírokból és ásványi anyagokból áll, hanem szükségük van még valamilyen »kiegészítő táp­lálékfaktorokra« is. Ebből a fogalmazásból ítélve, Hopkins nem tulajdonított ezeknek az anyagok­nak olyan alapvető jelentőséget a táplálkozás­ban, mint azt Lunin tette. Ez után már sokan »visszaemlékeztek« Lunin munkájára és gyakran kezdték őt idézni. Sajnos, a körülmények a továb­biakban úgy alakultak, hogy Lunin soha többé nem tért vissza a táplálkozás kérdéseinek tanulmá­nyozásához — túlnyomórészt gyermekgyógyá­szattal foglalkozott s ehhez élete végéig hű ma­. Ez több, mint 30 évvel Funk munkája előtt történt; nincs tehát igazuk azoknak a külföldi szerzőknek, akik ezt a felfedezést Funknak tulajdonítják (Szerk.). adt. Általános megbecsüléstől övezve, előre­­rhaladt öreg korban halt meg Leningrádban.­ Elméleti szempontból nem kevésbbé érdeke­sek és alapvető jelentőségűek azok az új tények, vélemények, gondolatok és hipotézisek a vitami­­nológia területén, melyek a múlt évszázadban az ismert orosz patológustól, Viktor Vasziljevics Pasutin professzortól származnak (1845. I. 16— 1901. I. 20.) Lunintól eltérően, aki első munkája után, melyet a táplálkozás problémájának szentelt, többé nem tért vissza ahhoz. Pasatin egészen hir­telen bekövetkezett haláláig keményen dogozott az éhezés okozta betegségek etiológiájának és patogenezisének felderítésén. Pasutin gazdag tudo­mányos örökséget hagyott hátra, mely megér­demli a leggondosabb tanulmányozást. A Kazán­ban, majd Peterburgban vezetése alatt dolgozó nagyszámú munkatársának vizsgálatai alapján Pasutin terjedelmes művet írt (több, mint 1700 sűrűn nyomtatott oldal) a teljes és részleges éhe­zésről és azokról a betegségekről, melyeket a táp­lálék valamely alkotórészének a hiánya idéz elő. Ennél a munkánál részletesebb és érdekes gondo­latokban gazdagabb mű a vitaminológia egész, világirodalmában nem található. A minket érdeklő fejezetek Pasutin »Álta­lános és kísérleti patológia« című műve második kötetének első felét alkotják. A könyv első kiadása 1885-ben jelent meg, a második, bővített kiadást a múlt század utolsó 5 évében nyomtatták, de az csak Pasutin halála után, 1902-ben látott nap­világot. Az éhezés okozta betegségekről szóló fejezet elején Pasatin egészen modern magyarázatát adja annak a fokozott betegségi hajlamnak és a fer­tőző betegségek iránti fogékonyságnak, amely, mint már tudjuk, annyira jellemző az avitaminózisos szervezetre. »A szervezet a szövetek nagyfokú sérülékenysége miatt »előkészült« minden lehet­séges betegségre és mindannyiszor megbetegszik, ahányszor az őt környező közegben kedvezőtlen feltételek jönnek létre, bármilyen természetűek is azok« (803. old.). A legérdekesebbek azok az ada­tok, amelyeket Pasatin a skorbuttal kapcsolatban sorol föl, valamint az a vélemény, amelyet ezen betegség okáról nyilvánít. Miután részletesen fölsorolja a betegség tüne­teit és tárgyalja azokat a föltételeket, amelyek rendszerint a skorbut tömeges elterjedését idézik elő (vitorlás hajókon hosszú utazás, sarkvidéki utazások stb.), Pasatin áttér a skorbut etiológiá­­jára vonatkozó irodalmi adatok felsorolására. Ennek kapcsán saját véleményét nagyszámú ténnyel megerősítve, határozottan visszautasítja azt az akkoriban elterjedt felfogást, hogy a skor­but fertőző betegség. Erről a kérdésről alkotott véleményének kifejtésekor Pasutin rámutat arra, hogy az em­u kísérleti anyagát 1905-ben teljes egészében fel­használta a holland Pekelharing, aki hogy ellenőrizze és bizonyítsa Eijkmann munkájának a helyességét a beri­beri etiológiájára vonatkozóan, betű szerint megerősítette Lunin vizsgálatait fehér egereken. (Szerk.)

Next