Orvosi Hetilap, 1951. május (92. évfolyam, 18-21. szám)

1951-05-06 / 18. szám - Sós József: Kórélettani szempontok a dietetikában

ORVOSI HETILAP 1951. 18. egészségesek, a diétát nem a betegség gyógyító eszközének, hanem az orvos »bogarának« tekinti. A diétával ideiglenesen foglalkozók fel­adataikat leegyszerűsíteni kívánják és ezért régi gépelt és nyomtatott sémákat, egyhangú és a bete­gek számára terhes étrendet írnak elő és evvel nem kis mértékben járulnak hozzá, hogy a beteg a diétától eleinte fél, később már undorodik. Az egyhangúságra talán a legjellemzőbb a diabete­­sek étrendje. Kórházaink túlnyomó részében a szénhidrátkorlátozást igen egyszerűen oldják meg : a betegnek naponta két vagy három zsemlyét ad­nak és egyébként szénhidrátmentes ételekből állítják össze az élelmezést. Ezen az igen költséges és a beteg számára egyhangú, nemritkán ártalmas élelmezésen tartjuk diabeteses betegeinket sokszor éveken át. Ha a szénhidrát-tűrőképességet ponto­san ismerjük és az egyes tápanyagok, illetve ételek szénhidrát tartalmát kikísérletezzük, akkor változatos és a betegek számára lényegesebb kor­látozást nem is jelentő és minden valószínűség sze­rint olcsóbb élelmezéssel tudnánk a kérdésen segí­teni. Itt azonban a fent már említett elemi ismere­tek megszerzése feltétlenül szükséges. Gyakran találkozunk azzal is, hogy a diétás élelmező szíve­sen változtatna ezen a 2—3 zsemlyéből álló elő­íráson, de az orvosok kötelezik őt ennek betartá­sára, mert nem bíznak a diétás élelmező számítá­saiban, önmaguk pedig nem tudnak megfelelő időt szakítani a rendszeres ellenőrzésre. Ez lehet az oka annak, hogy a kórház számára talán egy­szerűbb, de a betegek számára a legterhesebb élelmezési sémát vezették be sok helyen. A diéta fontos közegészségügyi és általában egészségügyi szerepét ismerve, foglalkoznunk kell azzal a kérdéssel is, hogy a csoportos élelmezésen belül, ha a tárgyi és személyi nehézségeken bizo­nyos mértékig segíteni tudunk, a diéta bevezet­hető-e? Erre a kérdésre feltétlenül igennel kell felelnünk. Ha elfogadjuk azt, hogy nem az alapanyag, hanem az előkészítési mód az, amely a bizonyos diétás hatás elérése szempontjából fontos, úgy világos, hogy a meglevő alapanyagból is úgy a kór­házakban, mind az üzemi konyhákon, mind más cxportos élelmezésekben diétás étel is készíthető. Ilyen irányú kísérleteket kórházakban és üzemek­ben több ízben folytattunk és az eredmények arra mutattak, hogy az orvos és az élelmező szorsabb együttműködése a kímélő étrend, majd az egy­szerűbb diéták bevezetését nagyobb zavar nélkül a legtöbb konyhán lehetővé tette. Kóros állapotok megelőzéséhez, a már kifej­lődött betegségek megszüntetéséhez komoly segít­séget jelenthet számunkra a helyesen irányított élelmezés. Nagy mértékben megkönnyítheti gyó­gyító munkánkat, ha helyesen és céltudatosan alkalmazzuk. A diétára szoruló betegek nagy cso­portja, a diétahiba miatt kiújuló vagy rosszab­bodó betegek jelentős száma fel kell, hogy hívja figyelmünket erre az aránylag elhanyagolt terü­letre. Az eddiginél sokkal többet és sokkal komo­lyabban kell a kérdéssel foglalkoznunk, ha az eddigi kétségtelenül meglevő eredményeinket tovább akarjuk fokozni. A Budapesti Orvostudományi Egyetem Kórélettani Intézetének közleménye, 560. Kórélettani szempontok a diétetikában Irta : SÓS JÓZSEF dr. egyet. ny. r. tanár Az ember és minden élőlény állandó anyag­vándorlás révén tartja fenn magát. A külvilág anyagait felveszi, használja, majd kiküszöböli. Ez az anyagáramlás egészséges és beteg állapot­ban egyaránt tart és az alapvető tényt jelenti az élet fenntartásában és az élőnek a külvilággal való viszonyában. Pavlov e kérdés jelentőségét igen szemléltetően írja lá : »Az állati szervezetet a környező természettel összekötő legfontosabb kapcsolat azoknak az ismert vegyi anyagoknak útján jön létre, amelyeknek folyamatosan be kell jutniuk a szervezet állományába, azaz a táplálékon keresztül. Az állatvilág alacsonyabb fokozatain csak a tápláléknak és az állati szervezetnek köz­vetlen érintkezése vezet az anyagcsere kialakulásá­hoz. A magasabbrendűekben ezek a kapcsolatok megszaporodnak és messzebbre nyúlnak. Itt már szagok, hangok, látványok irányítják az élőt a táplálék felé. A legmagasabb fokozaton a beszéd, az írott és nyomtatott jelek szélesztik szét az embert az egész földkerekségen, hogy megkeresse kenyerét.« Így válik a táplálkozás ténye igen bonyolult komplexummá, de bármennyire fejlődött is az ember agykérge, bármennyire fokozódott az agy­kéreg szerepe az életműködések szabályozásában, ez csak a folyamatok szervezésének módját fej­lesztette, de a materiális tényt, az anyagcserét természetesen nem tehette feleslegessé. A külvilág behatásai a táplálkozással kapcso­latban több úton érvényesülnek. Mindenekelőtt a közvetlen úton a szervezetbe került anyagok révén. Ezek azonban humorális és neurális sza­bályozás alatt állnak és különösen az emberben még a központi idegrendszer döntő súlyú fejlő­dése révén a psycho-sensoros analizálás uralma alatt állnak (lásd 1. ábrát). Ezeket nem szabad szem elől tévesztenünk, ha a diétás kezelés lehető­ségeit helyesen akarjuk értékelni. Az is lényeges, hogy nemcsak az idegrendszer szabályozza az anyagcserét, hanem az anyagcsere is az idegrendszer működését. Már Pavlov is hang­súlyozta, hogy­­az agykéregre ható külső tényezők közé tartozik a táplálék minden vegyi anyaga­.

Next