Orvosi Hetilap, 1951. május (92. évfolyam, 18-21. szám)
1951-05-06 / 18. szám - Sós József: Kórélettani szempontok a dietetikában
ORVOSI HETILAP 1951. 18. egészségesek, a diétát nem a betegség gyógyító eszközének, hanem az orvos »bogarának« tekinti. A diétával ideiglenesen foglalkozók feladataikat leegyszerűsíteni kívánják és ezért régi gépelt és nyomtatott sémákat, egyhangú és a betegek számára terhes étrendet írnak elő és evvel nem kis mértékben járulnak hozzá, hogy a beteg a diétától eleinte fél, később már undorodik. Az egyhangúságra talán a legjellemzőbb a diabetesek étrendje. Kórházaink túlnyomó részében a szénhidrátkorlátozást igen egyszerűen oldják meg : a betegnek naponta két vagy három zsemlyét adnak és egyébként szénhidrátmentes ételekből állítják össze az élelmezést. Ezen az igen költséges és a beteg számára egyhangú, nemritkán ártalmas élelmezésen tartjuk diabeteses betegeinket sokszor éveken át. Ha a szénhidrát-tűrőképességet pontosan ismerjük és az egyes tápanyagok, illetve ételek szénhidrát tartalmát kikísérletezzük, akkor változatos és a betegek számára lényegesebb korlátozást nem is jelentő és minden valószínűség szerint olcsóbb élelmezéssel tudnánk a kérdésen segíteni. Itt azonban a fent már említett elemi ismeretek megszerzése feltétlenül szükséges. Gyakran találkozunk azzal is, hogy a diétás élelmező szívesen változtatna ezen a 2—3 zsemlyéből álló előíráson, de az orvosok kötelezik őt ennek betartására, mert nem bíznak a diétás élelmező számításaiban, önmaguk pedig nem tudnak megfelelő időt szakítani a rendszeres ellenőrzésre. Ez lehet az oka annak, hogy a kórház számára talán egyszerűbb, de a betegek számára a legterhesebb élelmezési sémát vezették be sok helyen. A diéta fontos közegészségügyi és általában egészségügyi szerepét ismerve, foglalkoznunk kell azzal a kérdéssel is, hogy a csoportos élelmezésen belül, ha a tárgyi és személyi nehézségeken bizonyos mértékig segíteni tudunk, a diéta bevezethető-e? Erre a kérdésre feltétlenül igennel kell felelnünk. Ha elfogadjuk azt, hogy nem az alapanyag, hanem az előkészítési mód az, amely a bizonyos diétás hatás elérése szempontjából fontos, úgy világos, hogy a meglevő alapanyagból is úgy a kórházakban, mind az üzemi konyhákon, mind más cxportos élelmezésekben diétás étel is készíthető. Ilyen irányú kísérleteket kórházakban és üzemekben több ízben folytattunk és az eredmények arra mutattak, hogy az orvos és az élelmező szorsabb együttműködése a kímélő étrend, majd az egyszerűbb diéták bevezetését nagyobb zavar nélkül a legtöbb konyhán lehetővé tette. Kóros állapotok megelőzéséhez, a már kifejlődött betegségek megszüntetéséhez komoly segítséget jelenthet számunkra a helyesen irányított élelmezés. Nagy mértékben megkönnyítheti gyógyító munkánkat, ha helyesen és céltudatosan alkalmazzuk. A diétára szoruló betegek nagy csoportja, a diétahiba miatt kiújuló vagy rosszabbodó betegek jelentős száma fel kell, hogy hívja figyelmünket erre az aránylag elhanyagolt területre. Az eddiginél sokkal többet és sokkal komolyabban kell a kérdéssel foglalkoznunk, ha az eddigi kétségtelenül meglevő eredményeinket tovább akarjuk fokozni. A Budapesti Orvostudományi Egyetem Kórélettani Intézetének közleménye, 560. Kórélettani szempontok a diétetikában Irta : SÓS JÓZSEF dr. egyet. ny. r. tanár Az ember és minden élőlény állandó anyagvándorlás révén tartja fenn magát. A külvilág anyagait felveszi, használja, majd kiküszöböli. Ez az anyagáramlás egészséges és beteg állapotban egyaránt tart és az alapvető tényt jelenti az élet fenntartásában és az élőnek a külvilággal való viszonyában. Pavlov e kérdés jelentőségét igen szemléltetően írja lá : »Az állati szervezetet a környező természettel összekötő legfontosabb kapcsolat azoknak az ismert vegyi anyagoknak útján jön létre, amelyeknek folyamatosan be kell jutniuk a szervezet állományába, azaz a táplálékon keresztül. Az állatvilág alacsonyabb fokozatain csak a tápláléknak és az állati szervezetnek közvetlen érintkezése vezet az anyagcsere kialakulásához. A magasabbrendűekben ezek a kapcsolatok megszaporodnak és messzebbre nyúlnak. Itt már szagok, hangok, látványok irányítják az élőt a táplálék felé. A legmagasabb fokozaton a beszéd, az írott és nyomtatott jelek szélesztik szét az embert az egész földkerekségen, hogy megkeresse kenyerét.« Így válik a táplálkozás ténye igen bonyolult komplexummá, de bármennyire fejlődött is az ember agykérge, bármennyire fokozódott az agykéreg szerepe az életműködések szabályozásában, ez csak a folyamatok szervezésének módját fejlesztette, de a materiális tényt, az anyagcserét természetesen nem tehette feleslegessé. A külvilág behatásai a táplálkozással kapcsolatban több úton érvényesülnek. Mindenekelőtt a közvetlen úton a szervezetbe került anyagok révén. Ezek azonban humorális és neurális szabályozás alatt állnak és különösen az emberben még a központi idegrendszer döntő súlyú fejlődése révén a psycho-sensoros analizálás uralma alatt állnak (lásd 1. ábrát). Ezeket nem szabad szem elől tévesztenünk, ha a diétás kezelés lehetőségeit helyesen akarjuk értékelni. Az is lényeges, hogy nemcsak az idegrendszer szabályozza az anyagcserét, hanem az anyagcsere is az idegrendszer működését. Már Pavlov is hangsúlyozta, hogyaz agykéregre ható külső tényezők közé tartozik a táplálék minden vegyi anyaga.