Orvosi Hetilap, 1951. december (92. évfolyam, 48-52. szám)
1951-12-02 / 48. szám - Szkvorcov, M. A.: A mandulák szerepe a reumás folyamatban
ORVOSI HETILAP ALAPÍTOTTA: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-BEN AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI SZAKSZERVEZET HIVATALOS SZAKLAPJA XCII. ÉVFOLYAM, 48. SZÁM, 1951. DECEMBER 2. Felelős szerkesztő : TRENCSÉNI TIBOR DR. SZOVJET ORVOSTUDOMÁNYI BESZÁMOLÓ AZ ORVOSTUDOMÁNYI DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT LAPJA Felelős szerkesztő : HAVAS ANDRÁS DR. * Szerkesztőségi titkár: LÁNG IMRE Szerkesztőség: Budapest, V., Nádor u. 32. I. Telefon: 121-804. Kiadóhivatal: Egészségügyi Könyv- és Lapkiadó V. Budapest, V., Akadémia u. 3. Tel.: 129-580. 97. m. o., 128-376. M. N. B. egyszámlaszám: 936.545. Előfizetési árat 1 évre 96*— Ft, példányonkénti eladási áras 2*50 Ft A mandulák szerepe a reumás folyamatban M. A. SZKVORCOV Már régen észrevették és ma is minden szerző megemlíti, hogy az angina valamilyen kapcsolatban áll a reumás rohammal — vagy megelőzi a rohamot, vagy pedig a reumás roham folyamán keletkezik. Az utóbbi időben különös jelentőségre tett szert ez az összefüggés, amióta felfedezték a specifikus reumás granulómát és lehetővé vált a valódi reumás folyamat és a többi hasonló, úgynevezett reumatoid megbetegedések különválasztása. Az említett összefüggés lényege azonban hosszú ideig tisztázatlan maradt. A kérdés megoldását először Graeff kísérelte meg, aki 1927-ben az első reumás rohamban (22 héttel a roham kezdete után) meghalt beteg mandulatokjában jellegzetes reumás granulómákat talált és ezen az alapon kinyilvánította azt a feltevését, hogy az elsőleges reumás affektus a mandulákban fejlődik ki, azaz itt fixálódik először a fertőző tényező, majd innen terjed szét az egész szervezetben, megfelelő elváltozásokat okozva azokon a helyeken, amelyek a leginkább kedveznek létének és növekedésének (kollagén szövet, szívburok, izületi tok stb.). A fertőzésnek ez a szóródása a gócból ismételten bekövetkezhet és így újabb, ismétlődő rohamokat okozhat. Ez az elgondolás (a többi idült fertőzés — tuberkulózis, szifilisz — analógiájára) anynyira valószínűnek látszott, hogy könnyen szerzett híveket igen széles körben. Ehhez hozzájárult az is, hogy csábító kilátás nyílt meg a sikeres reumaellenes harc számára a mandulák eltávolítása útján; úgy látszott, hogy ennek az egyszerű műtétnek a segítségével — ha nem is sikerülne kiküszöbölni a betegséget— meg lehet kímélni a szervezetet a sok veszélyes recidivától. Így alakult ki az a tendencia, hogy a reumás betegeken gyakran végeztek tonzillektómiát és a műtétek elvégzését nem is annyira a mandulákban talált helyi elváltozások diktálták, mint inkább az a tisztán elméleti meggondolás, hogy lehetőleg tökéletesen irtsuk ki a betegség feltételezett elsőleges gócát. A sebészeti gyakorlat azonban nem váltotta be a széles körben végzett mandulaeltávolításhoz fűzött reményeket és csakhamar le kellett mondani arról, hogy ezt a műtétet határozott helyi javallatok nélkül is elvégezzék. Ez a balsiker hamarosan megkapta elméleti magyarázatát is. 1932-ben jelent meg Szaratov közleménye. Sorozatosan vizsgálta meg 20 fiatalon reumában meghalt egyén nyaki és mellkasi szerveinek komplexusát (a lágyszájpadtól a bifurcatio tracheae-ig) és kimutatta, hogy reumás csomókat nem csak a mandulában találhatunk, hanem a garat, a nyelőcső, a gége és a légcső egész lefutása mentén, ezeknek a szerveknek nyálkahártyájában, a nyálkahártya alatti kötőszövetben és a hozzájuk tartozó izmok intersticiumában. A művében ábrázolt egyik harántmetszeten, amely a hangszalagok magasságában készült, csak a metszet területére eső gégeizmok intersticiumában 20—30 reumás csomót számolhatunk. Azt is tisztázta, hogy a granulómák elhelyezkedése az említett szervek területén többé-