Orvosi Hetilap, 1952. június (93. évfolyam, 22-26. szám)
1952-06-01 / 22. szám - Hetényi Géza: A fekélybetegség ú.n. aktivitásáról
ALAPÍTOTTA: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857 -BEN AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI SZAKSZERVEZET HIVATALOS SZAKLAPJA XCIII. ÉVFOLYAM, 22. SZÁM, 1952. JÚNIUS 1. Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR DR. SZOVJET ORVOSTUDOMÁNYI BESZÁMOLÓ AZ ORVOSTUDOMÁNYI DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT LAPJA ORVOSI HETILAP Felelős szerkesztő: HAVAS ANDRÁS DR. * Szerkesztőségi titkár: LÁNG IMRE Szerkesztőség: Budapest, V., Nádor u. 32. I. Telefon: 121-804. Kiadóhivatal: Egészségügyi Könyv- és Lapkiadó V., Budapest, V., Arany János u. 24. Telefon: 126-335, 125-895 M. N. B. egyszámlaszám: 51.878.241-47 Előfizetési ára: 1 évre 96.0 Ft, példányonkénti eladási ára: 2.50 Ft A Szegedi Orvostudományi Egyetem I. sz. Belklinikájának (igazgató: Hetényi Géza dr. egyet. tanár) közleménye A fekélybetegség u. n. aktivitásáról írta : HETÉNYI GÉZA dr. Hogy az ember »peptikus fekély«-e az élet folyamán többször is »kiújulhat«, hogy az egyes »kiújulások« közt a beteg »akár a vasszöget is megeheti«, anélkül, hogy baja lenne, az régóta ismeretes. Később, a fekély betegség fogalma alakult ki, ami szerint a fekélyes betegeknek bizonyos »hajlamuk« van a betegségre (»ulcus diardesis«) és bizonyos kiváltó okok jelenléte esetén a betegség — a gyomor vagy duodenum fekélye alakjában — manifesztálódik. Ez a koncepció már magában foglalta azt a gondolatot, hogy a fekélybeteg akkor is fekélybeteg, amikor jól van, hogy tehát a »kiújulások« (»recidivák«) nem valódi kiújulások, hanem a betegség latens szakának manifest szakába való átmenetei. Ezt a gondolatot még tovább fejlesztette a »vegetatív betegségek«-ről "való elméletünk, amely egyfelől a sekély betegség lefolyásának törvényszerűségére mutatott rá, másfelől pedig e törvényszerűségeket kiterjesztette más, olyan betegségekre, amelyek — eddigi felfogásunk alapján — látszólag semmiféle kapcsolatban sem állanak a fekélybetegséggel Ez a klinikai megfigyeléseken alapuló elgondolásom szerencsésen találkozott Bikov ismert — kórélettani vonalról kiindult — cortico-viscerális elméletével. A vegetatív betegségek tanya szerint az idetartozó betegségek lefolyásában öt szarkot lehet megkülönböztetni, ú. m.: 1. a vegetatív stádiumot, amelyben csupán a vegetatív idegrendszer fokozott ingerlékenységének jelei vannak meg; 2. a funkcionális organotrop szakot, amelyben már egy — vagy több — szerv működésének a zavara mutatható ki; 3. a fajlagos helyi szervi betegség megjelenését, amely betegségre jellemző, hogy mindig ugyanabban az alakban jelentkezik és kizárólag a vegetatív betegségek keletkezésére jellegzetes módon jöhet létre; • 4. a lappangási szakot, amely a helyi szervi betegség gyógyulásával kezdődik és a 2. vagy 1. szaktól csupán abban különbözik, hogy míg az 1. és 2. szakban a betegség »megállhat« és nem jut el a 3. stádiumig, addig a helyi szervi betegség kifejlődése gyakorlatilag biztossá teszi annak a jövőben való újbóli aktiválódását. A 3. és 4. stádium ismételt váltakozása után előbbutóbb kifejlődnek. 5. a fixált szöveti elváltozások, amikor a helyi betegség következtében ugyancsak helyi irreversibilis elváltozások fejlődnek, amelyek a betegség képét megváltoztatják, mert végérvényesen a helyi elváltozásokat tolják előtérbe. A fekélybetegségre vonatkozóan ez az öt szak a következő: 1. a vegetatív stádium, 2. a »praeulcerosus« szak, a gyomor motoros és szekréciós anomáliáival (Westphal »Reizmagen«-ja), 3. a fekély megjelenése, amely váltakozik, 4.. a latentia szakával. Végül kifejlődnek 5. a fekély helyi irreversibilis következményei: a pylorusszűkület, a perigastritis stb. A fekélybetegségnek aktív és inaktív szakokra való felosztása már abból a korból származik, amikor a »kiújulás« gondolata a fekély betegség elgondolásának engedte át helyét. Röviden: az aktivitást a fekély manifesztációjával azonosították. Persze, ez arra vezetett, hogy gyakran csodálkoznunk kellett, hogyan járhatnak betegek hatalmas kiterjedésű fekélyekkel jóformán mindennemű panasz nélkül és másfelől hogyan lehetnek típusos fekélyfájdalmaik, sőt vérzésük is betegeknek, akiken az ismételt — és sokszor túl gyakran ismételt — röntgenvizsgálat sem tudott fekélyt kimutatni. 629 44