Orvosi Hetilap, 1953. november (94. évfolyam, 44-48. szám)
1953-11-01 / 44. szám - ÖSSZEFOGLALÓ REFERÁTUM - Gál Kamill: Baktérium-enzymek alkalmazása haematomák, fertőzött exsudatumok és krónikus gennyedések kezelésében
ORVOSI HETILAP 1953. 44. A legújabb közlemények (44) szerint más tényezőkkel is számolnunk kell a streptococcus-fibrinolysin hatásmechanizmusában. Ezek szerint ugyanis a streptococcus-fibrinolysin nem hat közvetlenül a plasminogenre, hanem előbb egy inaktív plasminogén-aktivátorral lép reakcióba és ezzel együtt fejti ki plasminogen-aktiváló hatását. Bárhogyan is áll a kérdés, a hatás lényege a plasminogennek plasminná való aktiválása. A streptococcus-fibrinolysin hatását tehát kinase hatásként foghatjuk fel, ezért az irodalom (21) streptokinasenak nevezte el. Az in vivo reakciót a következő sémával ábrázolhatjuk. A streptokinase hatását ezek szerint a következőtényezők befolyásolják: a) a plasmában jelenlévő plasminogen, b) az anti-streptokinase és c) az anti-plasmin mennyisége. A plasminogent a fentiekben már ismertettük, ezért itt csak az anti-streptokinase és az anti-plasmin szerepére térünk röviden ki. A streptokinase antigén természetű anyag, vele szemben a vérben specifikus antitestek jelennek meg. Amíg egészséges felnőtt vérének anti-streptokinase titere alacsony (6), de mindig megtalálható, addig streptococcus fertőzés esetén, különösen rheumás megbetegedések után, valamint akkor, ha streptokinase preparátumot juttatunk a beteg szervezetébe, az antistreptokinase titer extrem magas értéket érhet el (36, 20, 2). A streptokinase-antistreptokinase reakció természetét főleg Kaplan (20) vizsgálta. Megállapította, hogy ez in vitro hasonló szabályok szerint játszódik le, mint minden toxin-antitoxin reakció. Miután a serum anti-streptokinase titere befolyásolhatja a streptokinase hatását, szükséges ezzel a tényezővel is számolnunk therápiás elgondolásainkalkalmával. A streptokinase hatását befolyásoló harmadik tényező a sarumban jelenlévő anti-plasmin. Christensen, McLeod (8) és Ratnoff (27) vizsgálatai szerint az anti-fibrimolytikus hatás az albumin koncentráció logaritmusával arányos. A streptokinase rendkívüli aktivitása már kezdettől fogva arra csábította a kutatókat, hogy kísérletet tegyenek tisztított formában való előállítására és thenaplás alkalmazására. Ez azonban csak az utóbbi években vált lehetővé Christensen eljárásával (6). Módszerének lényege az, hogy a baktériumtörzs 4—5 órás levestenyészetének centrifugált supernatansából hideg ethanolos praecipitáció és protaminsulphatos tisztítás segítségével nyeri a részben tisztított enzymet, amely végső formájában 4—500 E-t tartalmaz mikrogramm nitrogénre számítva. Az így nyert enzym-preparátumot beszárított állapotban jégszekrényben több hónapiig eltarthatjuk anélkül, hogy aktivitásából veszítene. Az enzym kémiai struktúrája még nem ismeretes, vízben oldható, hatását pH 7,0—7,6 között tudja legjobban kifejteni, hőmérsékleti optimuma 35—37° C. Streptodornase. Amikor a streptokinaset tisztított formában sikerült előállítani és therapiás alkalmazása lehetővé vált, feltűnt az, hogy ez az enzym-preparátum nemcsak a fibrincsomót, ill. a véralvadékot tudja rendkívül gyorsan feloldani, hanem elfolyósítja az empyema geny sűrű, rögös, viscosus üledékét is. Ennek magyarázatát keresve Sherry, Tillett és Christensen (31) vizsgálat alá vették különböző extra- és intrapleurális gyulladásos megbetegedésekből származó exsudatumok összetételét és azt találták, hogy az empyemás exsudatum üledéke 30—70% desoxyribonucleoproteint és desoxyribonucleinsavat tartalmaz. Ez a nagy mennyiségű desoxyribonucleoprotein a degenerált és elpusztult fehérvérsejtekből szabadul ki és legnagyobb tömegében extracellulárisan helyezkedik el. Ennek jelenlétét és extracelluláris elhelyezkedését nagyon jól lehet szemléltetni a Feulgen-módszerrel (25a, 34), amely specifikus hystochemiai reakciók útján teszi szemléletessé a magfehérjét. A desoxyribonucleinsav oldata, molekulájának issimetrikus volta és alakja következtében rendkívül viscosus, így érthető, hogy genyes exsudatumokban való nagymennyiségű előfordulása felelős az exsudatum sűrű, viscosus voltáért. Ezek után McCarthy (23) vizsgálat alá vette a streptococcus haemolyticus törzseit annak megállapítása céljából, hogy tartalmaznak-e desoxyribonucleinsavat bontó fermentinokat. Vizsgálatai szerint a Lancefield A, B, C, E és L csoportba tartozó törzsek termelnek nucleoproteint, ill. nucleinsavat bontó enzymeket, amelyeket együttesen streptodornase néven ismer az irodalom. Eredményeit Sherry, Tillett és Christensen (31) is megerősítették. Mielőtt rátérnénk a streptodornase hatásmechanizmusának tárgyalására, meg kell ismerkednünk a desoxyribonucleinsav enzymatikus lebontásával, amelyet a II. sz. táblázat szemléltet. I. táblázat PLASMINOGEN AKTIVÄTOROK INHIBITOROK STREPTOKINASE—akti vátor?-------V | ANTI-STREPTOKINASE $ PLASMIN I-------- ANTI-PLASMIN