Orvosi Hetilap, 1954. szeptember (95. évfolyam, 36-39. szám)
1954-09-05 / 36. szám - TOVÁBBKÉPZÉS - Farkas Elek dr.: A víruskutatásról
ORVOSI HETILAP 1954. 36. és ugyanennek a betegségnek a vírusát kristályosították először (Stanley, 1935). Feltehető, hogy már Ivanovszkij is látott ilyen viruskristályokat. A légkutatás eredményei termékenyítőleg hatottak a vírus és gazdasejt viszonyának és a virusszaporodásnak a tanulmányozására. A vírusok nagysága. A legtöbb vírus egyedülálló részecskéi — elemitestek — oly kicsinyek, hogy nem láthatók mikroszkópban. A legkisebb baktériumok nagyságrendjét csak a legnagyobb vírusok közelítik meg. Ezek megfelelő módon (Giemsa-, Castaneda-, Herzberg-, Macchiavellofestés, Morozov-féle impregnáció) megfestve láthatók mikroszkópban. Ugyanezekkel az eljárásokkal festődnek a rickettsiák is. Ismeretes, hogy a mikroszkópos láthatóság határát a fény hullámhossza szabja meg. Közepes és kis vírusok vizsgálatára a fényénél rövidebb hullámú sugarakat kell használni. Ilyen az ultraibolya, még inkább az elektronsugár. Tekintettel arra, hogy ezek a sugarak láthatatlanok, az alkotott képet csak fluperszkáló ernyőn, vagy fényképen lehet tanulmányozni. Elektronmikroszkóppal elvileg a legkisebb vírusokat is lehet vizsgálni, ha elég tiszta víruskészítmény áll rendelkezésre. Segítségével a vírustan számos kérdését sikerült előbbre vinni, pl. sok vírus alakját is meghatározták. Mégse tölti be az elektronmikroszkóp a víruskutatásban azt a szerepet, amit a mikroszkóp tölt be a bakteriológiában. Nemcsak azért, mert drága és kezelése nehézkes, hanem azért is, mert emberből származó vizsgálati anyagokban jelenlévő vírust csak ritkán tudunk elektronmikroszkóppal kimutatni, közvetlen vizsgálattal. Ilyen anyagokban az elemitestek elvesznek a szövetalkatrészek tömegében. Inkább alkalmas az elektronmikroszkóp a laboratóriumban, optimális körülmények között tenyésztett törzsek vizsgálatára, de az így nyert képek is csak igen alapos kritikával értékelhetők. A morfológiai módszerek tökéletlensége miatt a virusok nagyságának meghatározására más eljárásokat is dolgoztak ki. Ezekhez a meghatározásokhoz is aránylag tiszta viruskészítményre van szükség. A meghatározás egyik módja az ultracentrifugatás. A virusok — nagyságuktól függően — percenként 10.000—40.000 fordulatszámmal lécentrifugálhatók. Azonos körülmények között (fordulatszám, forgási sugár, fajsúlyviszonyok, hőmérséklet, viscositas) a vírus ülepedési sebességéből ki lehet számítani a részecske nagyságát. Az ülepedő rétegek fertőzőképessége alapján állapítják meg, melyik rétegben ülepszik a vírus. A nagyságmeghatározás másik módja szűrés ismert pórusméretű kollódium-szűrőn (Elford-féle gradocol membrana) át. A részecskenagyságot abból a legkisebb pórusméretből határozzák meg, amelyen fertőzőképes folyadék még áthalad. A kollodiumszűrő előnye másfajta szűrőkkel szemben az, hogy házilag el lehet készíteni meglehetősen jól definiált pórusméretű szűrőket és hogy a membrána nem adszorbeál sok vírust. A rickettsiák 400—600 mmg hosszú, néha hoszszabbra is megnyúló coccobacillusok, vagy pálcikák. Az antibiotikumok iránt érzékeny vírusok: a psittacisos, a lymphogranuloma inguinale és a trachoma vírusa, valamint ezeknek rokonai 200—450 m il átmérővel rendelkeznek. Ezeknél kisebbek nagyságrendben a himlővirus, a veszettség vírusa, a mumpsz, a herpes simplex, az influenza vírusa, többféle enkephalitis virus, a sárgaláz vírusa, végül a legkisebbek a Coxsackie és a poliomyelitis virusok. Az utóbbiak méretét 10—25 mm-ra teszik, bár lehet, hogy egyik kiterjedésük jóval nagyobb. Az emberre kevéssé patogén száj- és körömfájásvirus még ezeknél is kisebb valamivel. A virusok alakja igen változatos, részben még fel nem derített. Virusok tenyésztése. Mai tudásunk szerint virusok csak élő, fogékony sejtben szaporodnak. Emberi és állati virusok iránt fogékony sejt kísérleti állatban, embrióban, ill. szövettenyészetben áll rendelkezésre, de eddig még nem minden vírus tenyésztésére sikerült alkalmas milent találni. Emberi vírusok izolálása váladékokból, szekciós anyagokból, ízeltlábú közti gazdából, vagy vírusrezervoárként szereplő házi, vagy vadonélő állatból történik. A vizsgálati anyaggal, vagy az abból készült, többé-kevésbbé tisztított szuszpenzióval kísérleti állatot, tyúkembriót vagy szövettenyészetet oltanak. A vírus jelenlétét bizonyítja, ha az oltást jellemző elváltozások követik és a kórokozó faktort korlátlanul tovább lehet oltani a passzázsanyag baktériummentes szűrletével is. Megtörténik, hogy a vizsgálati anyaggal oltott állatokon nem észlelünk változást, de ha ezeknek a szerveivel további kísérleti állatokat oltunk és a továbboltást (vak passzázs) még néhányszor megismételjük, a kísérleti állatok már szabályszerűen megbetegszenek. Virustörzsnek, vagy fix vírusnak csak a korlátlanul átoltható, a kísérleti állatban mindig azonos elváltozást előidéző vírust nevezzük. Megesik, hogy a kísérleti állatállomány látensen állatvírussal, vagy más kórokozóval (pl. pleuropneumonia-szerű organizmus) van fertőzve. Ilyenkor a vizsgálati anyaggal való beoltás — ha az anyag nem is tartalmaz vírust — aktiválhatja a látens kórokozót és az lehet a látszat, hogy a hirtelen patogénné vált törzs a vizsgálati anyagból származik. Ilyen gyanú esetén a beteg vérsavójának fajlagos szerológiai tteremelkedése lehet bizonyíték a törzs emberi eredetemellett. Vannak vírusok, amelyek iránt fogékony állatfajt csak laboratóriumban szokatlan állatok között találtak, így a poliomyelitis klasszikus kísérleti állata a majom, az influenzáé a vadászógörény, náthavírussal csimpánzt betegítettek meg, hepatitis vírussal ellenben eddig csak embert sikerült megbízhatóan fertőzni. Számos vírust (pl. a legtöbb neurovírust) egérben lehet izolálni. Az influenza-vírustól csak akkor betegszenek meg az egerek, ha a törzset előzőleg görény- vagy hörcsögpasszázson, esetleg akkor is, ha tojáspasszázson vitték át. A poliomyelitis-virusnak eddig csak néhány törzsét vitték át egérre. Coxsackie-vírussal az egér csak néhány napos koráig betegíthető meg.