Orvosi Hetilap, 1954. szeptember (95. évfolyam, 36-39. szám)

1954-09-05 / 36. szám - TOVÁBBKÉPZÉS - Farkas Elek dr.: A víruskutatásról

ORVOSI HETILAP 1954. 36. és ugyanennek a betegségnek a vírusát kristályosítot­ták először (Stanley, 1935). Feltehető, hogy már Ivanov­­szkij is látott ilyen viruskristályokat. A légkutatás eredményei termékenyítőleg hatottak a vírus és gazda­­sejt viszonyának és a virusszaporodásnak a tanulmá­nyozására. A vírusok nagysága. A legtöbb vírus egyedül­álló részecskéi — elemitestek — oly kicsinyek, hogy nem láthatók mikroszkópban. A legkisebb baktériumok nagyságrendjét csak a legnagyobb vírusok közelítik meg. Ezek megfelelő módon (Giemsa-, Castaneda-, Herzberg-, Macchiavello­­festés, Morozov-féle impregnáció) megfestve lát­hatók mikroszkópban. Ugyanezekkel az eljárások­kal festődnek a rickettsiák is. Ismeretes, hogy a mikroszkópos láthatóság ha­tárát a fény hullámhossza szabja meg. Közepes és kis vírusok vizsgálatára a fényénél rövidebb hul­lámú sugarakat kell használni. Ilyen az ultraibo­lya, még inkább az elektronsugár. Tekintettel arra, hogy ezek a sugarak láthatatlanok, az alkotott ké­pet csak fluperszkáló ernyőn, vagy fényképen lehet tanulmányozni. Elektronmikroszkóppal elvi­leg a legkisebb vírusokat is lehet vizsgálni, ha elég tiszta víruskészítmény áll rendelkezésre. Segítségével a vírustan számos kérdését sikerült előbbre vinni, pl. sok vírus alakját is meghatároz­ták. Mégse tölti be az elektronmikroszkóp a vírus­­kutatásban azt a szerepet, amit a mikroszkóp tölt be a bakteriológiában. Nemcsak azért, mert drága és kezelése nehézkes, hanem azért is, mer­t ember­ből származó vizsgálati anyagokban jelenlévő ví­rust csak ritkán tudunk elektronmikroszkóppal ki­mutatni, közvetlen vizsgálattal. Ilyen anyagokban az elemitestek elvesznek a szövetalkatrészek tö­megében. Inkább alkalmas az elektronmikroszkóp a laboratóriumban, optimális körülmények között tenyésztett törzsek vizsgálatára, de az így nyert képek is csak igen alapos kritikával értékelhetők. A morfológiai módszerek tökéletlensége miatt a virusok nagyságának meghatározására más eljá­rásokat is dolgoztak ki. Ezekhez a meghatározá­sokhoz is aránylag tiszta viruskészítményre van szükség. A meghatározás egyik módja az ultra­­centrifugatás. A virusok — nagyságuktól függően — percenként 10.000—40.000 fordulatszámmal lé­cen­trifugálhatók. Azonos körülmények között (for­dulatszám, forgási sugár, fajsúlyviszonyok, hőmér­séklet, viscositas) a vírus ülepedési sebességéből ki lehet számítani a részecske nagyságát. Az üle­pedő rétegek fertőzőképessége alapján állapítják meg, melyik rétegben ülepszik a vírus. A nagyságmeghatározás másik módja szűrés ismert pórusméretű kollódium-szűrőn (Elford-féle gradocol membrana) át. A részecskenagyságot abból a legkisebb pórusméretből határozzák meg, amelyen fertőzőképes folyadék még áthalad. A kollodiumszűrő előnye másfajta szűrőkkel szemben az, hogy házilag el lehet készíteni meglehetősen jól definiált pórusméretű szűrőket és hogy a mem­brána nem adszorbeál sok vírust. A rickettsiák 400—600 m­mg hosszú, néha hosz­szabbra is megnyúló coccobacillusok, vagy pálcikák. Az antibiotikumok iránt érzékeny vírusok: a psit­­tacisos, a lymphogranuloma inguinale és a tra­choma vírusa, valamint ezeknek rokonai 200—450 m il átmérővel rendelkeznek. Ezeknél kisebbek nagyságrendben a himlővirus, a veszettség vírusa, a mumpsz, a herpes simplex, az influenza vírusa, többféle enkephalitis virus, a sárgaláz vírusa, vé­gül a legkisebbek a Coxsackie és a poliomyelitis virusok. Az utóbbiak méretét 10—25 m­m-ra teszik, bár lehet, hogy egyik kiterjedésük jóval nagyobb. Az emberre kevéssé patogén száj- és körömfáj­ás­­virus még ezeknél is kisebb valamivel. A virusok alakja igen változatos, részben még fel nem derített. Virusok tenyésztése. Mai tudásunk szerint vi­rusok csak élő, fogékony sejtben szaporodnak. Emberi és állati virusok iránt fogékony sejt kísér­leti állatban, embrióban, ill. szövettenyészetben áll rendelkezésre, de eddig még nem minden vírus tenyésztésére sikerült alkalmas mil­ent találni. Emberi vírusok izolálása váladékokból, szek­ciós anyagokból, ízeltlábú közti gazdából, vagy vírusrezervoárként szereplő házi, vagy vadonélő állatból történik. A vizsgálati anyaggal, vagy az abból készült, többé-kevésbbé tisztított szuszpenzió­val kísérleti állatot, tyúkembriót vagy szövet­­tenyészetet oltanak. A vírus jelenlétét bizonyítja, ha az oltást jellemző elváltozások követik és a kór­okozó faktort korlátlanul tovább lehet oltani a passzázsanyag baktériummentes szűrletével is. Megtörténik, hogy a vizsgálati anyaggal oltott álla­tokon nem észlelünk változást, de ha ezeknek a szerveivel további kísérleti állatokat oltunk és a továbboltást (vak passzázs) még néhányszor meg­ismételjük, a kísérleti állatok már szabályszerűen megbetegszenek. Virus­törzsnek, vagy fix vírus­nak csak a korlátlanul átoltható, a kísérleti állat­ban mindig azonos elváltozást előidéző vírust nevezzük. Megesik, hogy a kísérleti állatállomány látensen állatvírussal, vagy más kórokozóval (pl. pleuropneu­mo­­nia-szerű organizmus) van fertőzve. Ilyenkor a vizs­gálati anyaggal való beoltás — ha az anyag nem is tar­talmaz vírust — aktiválhatja a látens kórokozót és az lehet a látszat, hogy a hirtelen patogénné vált törzs a vizsgálati anyagból származik. Ilyen gyanú esetén a beteg vérsavójának fajlagos szerológiai t­teremelke­­dése lehet bizonyíték a törzs emberi eredete­­mellett. Vannak vírusok, amelyek iránt fogékony állat­fajt csak laboratóriumban szokatlan állatok között találtak, így a poliomyelitis klasszikus kísérleti állata a majom, az influenzáé a vadászógörény, náthavírussal csimpánzt betegítettek meg, hepati­tis vírussal ellenben eddig csak embert sikerült megbízhatóan fertőzni. Számos vírust (pl. a leg­több neuro­vírust) egérben lehet izolálni. Az in­fluenza-vírustól csak akkor betegszenek meg az egerek, ha a törzset előzőleg görény- vagy hörcsög­passzázson, esetleg akkor is, ha tojáspasszázson vitték át. A poliomyelitis-virusnak eddig csak né­hány törzsét vitték át egérre. Coxsackie-vírussal az egér csak néhány napos koráig betegíthető meg.

Next