Orvosi Hetilap, 1955. december (96. évfolyam, 49-52. szám)
1955-12-04 / 49. szám - Gömöri Pál: A vese kórélettani kutatások néhány újabb eredménye hazánkban
97* Felelős szerkesztő : TRENCSÉNI TIBOR DR. Szerkesztő : BRAUN PÁL DR. XCVI. ÉVFOLYAM 49. SZÁM, 1955. DECEMBER 4 Szerkesztőség: Budapest, V., Nádor u. 32. I. Telefon: 121-804 Kiadóhivatal: Művelt Nép Tudományos és Ismeretterjesztő Kiadó, Budapest, VII., Lenin körút 5. sz. Telefon: előfizetés 423-377, különlenyomat 223-896-tól 899-ig — M. N. B. egyszámlaszám: 91.878.263-53 ORVOSI HETILAP ALAPÍTOTTA: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857 -BEN AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI SZAKSZERVEZET HIVATALOS SZAKLAPJA A Budapesti Orvostudományi Egyetem III. sz. Belklinikájának (igazgató : Gömöri Pál egyet, tanár, a M. T. A. levelező tagja) közleménye A vese kórélettani kutatások néhány újabb eredménye hazánkban* írta: GÖMÖRI PÁL dr. A vesepathológia a magyar orvostudománynak azon ágai közé tartozik, amelyek kétségtelenül nagy múlttal és komoly sikerrel rendelkeznek. Megalapítója, hazánk nagy haladószellemű tudósa, Korányi Sándor. Korányi Sándor munkássága a századforduló tájékán indult meg és az ő és munkatársai által elért eredmények új fejezetet nyitottak meg a vesepathológia történetében. Korányi functionális diagnosztikája, a hyposthenuria, asthenuria, a veseelégtelenség fogalmának pontos meghatározása tette lehetővé, hogy a vesebetegségek klinikumában addig uralkodó zavar helyén megindulhatott a£ egyes klinikai képek rendezése és ennek kapcsán a további kutatás. Ma már a vesekutatás hazánkban nem egy klinikának, nem is a belgyógyászatnak az egyedüli privilégiuma. Korányi Sándor szellemében hazánkban az utolsó 10 év alatt kiterjedt kutatás indult meg, amelyben a belgyógyászok mellett a klinikusok közül elsősorban a gyermekgyógyászok, az urológusok, a sebészek, teoretikusaink közül pedig az élettanászok, a morphológusok és a pharmakológusok értek el kiváló eredményeket. Tulajdonképpeni feladatom az lenne, hogy azon eredményeinkről számoljak be, amelyeket a magyar orvostudomány hazánk felszabadulása óta a vesepathológia terén elért. Sajnos, ezen feladatomnak teljes egészében nem tudok eleget tenni, a felszabadulás óta hazánkban a vesefiziológia és vesepathológia terén kb. 200 közlemény jelent meg, amelyeknek tekintélyes része újabb eredeti eredményeket tartalmaz. Ezen munkák ismertetése egy előadás keretében lehetetlen, még ha csak a legjelentősebbek felső. A Magyar Tudományos Akadémia V. Osztálya, a MSZT Egészségügyi Szakosztálya, az Egészségügyi Minisztérium, az Orvos-Egészségügyi Szakszervezet és a Fővárosi Tanács Egészségügyi Osztálya rendezésében tartott Magyar-Szovjet Orvosi Napok keretében 1955. április 14-én elhangzott előadás. Tolására is szorítkoznék. Éppen ezért jelen előadásomban a vesekutatásoknak csak három irányával kívánok foglalkozni. Ezek: a vese és a fehérjekérdés kapcsolatai, a vese vérkeringésének és a tubularis regulatiónak a kérdése. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy kutatóink a veseműködés más területének kutatása során nem értek el jelentős eredményeket. Kétségtelen, hogy ennek az ellenkezője az igaz. Legyen szabad utalni Rusznyák, illetőleg Babies klinikáján folyó nyirokkutatásokra, továbbá Babies klinikájának a vese üregrendszerére vonatkozó vizsgálataira. Mindkét területen kutatóink jelentős eredményeket értek el [lásd: Rusznyák—Földi—Szabó (40) és Babies és Rényi—Vámos (2, 3) monográfiáit], 1. Az albuminuria kérdésében elfogadottnak vehetjük ma már azt a feltevést, hogy a vesebajos albuminuria úgy jön létre, hogy a glomerulusok permeabilitása fokozódik és a fehérjét a szokottnál nagyobb mennyiségben engedik át. Mai felfogásunk szerint normális körülmények között is átkerül minimális mennyiségű fehérje a glomerulusszürlettel. Ennek fehérjetartalmát kb. 10—20 mg-ra becsülik, így a napi filtrált fehérje mennyisége kb. 30 g körül lehet. Hogy a vizeletben gyakorlatilag fehérje még sincs, az annak következménye, hogy a filtrált fehérjét a tubulusok resorbeálják. A fehérjét illetően tehát bizonyos fokig a cukorhoz hasonló a helyzet, hiszen mint ismeretes, a cukor is filtrálódik a glomerulusokban, de a tubulusok normális körülmények között quantitative resorbeálják, úgyhogy egészséges emberen a vizeletben nem jelenik meg. Glykosuria keletkezik akkor, ha a filtrált cukor mennyisége olyan mértékben megnő, pl. hyperglykaemia esetén, hogy azt, már a tubulusok quantitative resorbeálni nem tudják, illetőleg, ha a tubulusok resorbeáló képessége csökken, pl. renalis diabetesben. Hasonlóképpen képzelhetjük el az albuminuria létrejöttét is. Nyilvánvalóan 1345