Orvosi Hetilap, 1956. február (97. évfolyam, 6-9. szám)
1956-02-05 / 6. szám - EREDETI KÖZLEMÉNYEK - Rauss Károly - Kétyi Iván: A dysenteria védőoltás eredményei
ORVOSI HETILAP 1956. 6. Vizsgálatok és eredmények. A védőoltás kérdését alapjaitól kiindulva vizsgáltuk. Első feladatként el kellett dönteni, van-e és meddig tart a dysenteriafertőzés után keletkező védettség. Az irodalmi adatok ugyanis sok ellentmondást tartalmaznak és a kérdésre világos választ nem adnak. A védőoltás kilátásainak szempontjából pedig alapvető probléma a dysenteriaimmunitás alakulása; a mesterséges immunizálás megoldására remény ugyanis csak abban az esetben táplálható, ha a betegséget tartós immunitás követi. A kérdés eldöntésére járványokból és egyéb megbetegedésekből származó vérsavók passzív védőértékét vizsgáltuk egerekben. Vizsgálataink szerint a S. flexneri és sonnei fertőzést követő reconvalescentiában a vérsavók jelentős védőértékkel rendelkeznek, a védőérték fél év alatt csökken és egy év elteltével eltűnik. A S. sonnei fertőzés után a védőképesség gyorsabban szűnik meg és fél éven túl alig követhető. A dysenteriát a passzív egérvédési vizsgálatok tükrében tehát immunitás követi, amely S. flexneri esetében kb. egy évig, S. sonnei fertőzés után 12 évig ál fenn (5). A megállapítások védőoltásokra vonatkozó konklúziója: a védőoltás hatására bizonyára nem keletkezik hoszszabb tartamú immunitás, mint a betegség után és talán nem járunk messze a valóságtól, ha egy évadra terjedő immunitást várunk a mesterséges beavatkozástól. Munkánk során a Flexner-csoport antigénszerkezeti vizsgálatait sem mellőzhettük, mert ismeretes, hogy az immunitás létrehozásáért ugyanazon antigénkomponensek felelősek, amelyeken a serológiai csoportosítás is nyugszik. Bár vizsgálataink eredményei lényegesen nem térnek el e kérdéssel foglalkozó más szerzők adataitól, konklúzióinkban mégis van különbség. Mi ugyanis nem a típusantigénekre, hanem a típusok közötti kapcsolatért felelős csoportantigénekre építettük a S. flexneri serológiai rendszerét (1, 6). Egérkísérletben kiderült, hogy a serológiai szempontból lényeges csoportantigének immunbiológiai vonatkozásban is valóban jelentősek. A csoportantigének három törzs kombinációjában lényegében jelen vannak (I. Ill,A; VIII,D; III. VII,H) és e három, hazai vonatkozásban legfontosabb törzsből álló vaccina egérkísérletben gyakorlatilag az egész Flexnercsoporttal szemben védettséget biztosított. Ha a vaccina negyedik tagjaként a S. sonnert alkalmaztuk, e törzzsel szemben is védettséget értünk el (7). A polyvalens vaccina előállítása érdekében folytatott vizsgálataink első eredményeként tehát azt könyvelhetjük el, hogy a 11 tagú S. flexneri csoporttal szemben 3 törzsből álló vaccinával immunitást sikerült biztosítani. Az immunizálásra alkalmas antigén kiválasztása képezte a vizsgálatok következő lépését. A teljes baktérium és különböző módon kivont antigének immunizáló értékét hasonlítottuk össze és megállapítottuk, hogy élő baktériumokból az eredeti előírás szerint készített Boivin-kivonatok (8) a teljes baktériumsejttel egyenrangú immunitást biztosítanak egerekben (9). Ez a körülmény magában véve még nem jelentett különösebb előnyt, mert a készítmények toxicitása is azonos volt a teljes baktériumsejtével. De több tulajdonsága mégis a teljes baktériumsejtet tartalmazó vaccina fölé behelyezte a Boivin-kivonatot. Egyik éppen az, hogy toxicitása teljesen párhuzamosan halad az immunizáló értékkel. A toxicitás vizsgálatával tehát az immunizáló értéket aránylag egyszerűen lehet megállapítani (9). Az antigen standardizálásának jelenleg ezt a módját használjuk. Az antigen kivonatok 0,04—0,08 ml-e pusztítja el az egerek felét (LD 50 adag). A másik előny az oltási reakciókban bizonyára nem kis szerepet betöltő nem specifikus allergénekben való szegénysége. A kivonat igen nagy előnye továbbá, hogy az antigének AlOHi csapadékhoz adsorbeálhatók. Az adsorbeált antigén — bár az adsorptió ez idő szerint nem eliminálható antigénveszteséggel jár — egérvédő kísérleteink szerint hatásosabb védelmet biztosít egerekben, mint az aequivalens, de nem adsorbeált kivonat vagy baktérium (10). A kevesebb antigénnél jobb immunitás elérése a polyvalentia biztosításának újabb lehetőségét helyezte kilátásba. A vázolt elvek szerint készítettük el a csapadékos oltóanyag első mintáját, hogy emberi adagját meghatározhassuk. E kényes feladat elvégzését a mikrobiológiai intézet dolgozóinak önkéntes vállalkozása tette lehetővé. Vaccina és a csapadékos oltóanyag adagjait óvatosan emelve megállapítottuk, hogy vaccinából 1 milliárdos adag tűrhetetlen reakciókhoz vezethet, ugyanekkor pedig 3 toxikus LD50 értékű antigént tartalmazó csapadékos oltóanyag a typhus oltóanyagnál megszokott reakciókat okozta. Ez az antigén-adag kb. 8 milliárd baktérium kivonatának felel meg. E tapasztalatok alapján készítettünk el szélesebb körű kipróbálásra nagyobb mennyiségű csapadékos oltóanyagot, amely 3 Flexner-típus és a Sonne-törzs Boivin-kivonatának 3 toxikus LD50 értékű mennyiségét és 2,5% timsóból keletkezett АЮНз csapadékot tartalmazott adagomként. Az adsorptiót a csapadékos typhus oltóanyagnál kidolgozott módszer szerint végeztük (11). Az oltóanyaggal végzett első próbálkozások eredményei kedvezőek voltak, az oltottak vérsavói kifejezett védőtiter-emelkedést mutattak egérkísérletben. E tapasztalatok alapján készített oltóanyaggal 1952. évben két csoportban kereken 900 egyént oltottunk. Mindegyik alkalommal két csoportot alkottunk, az egyiket egyetlen oltásban részesítettük, a másik pedig 7—10 nap időközzel 2 adagban kapta ugyanezen antigénmennyiséget. 1953-ban már kereken 6000 ember oltására került sor. A nagytömegű oltóanyag előállítását az tette lehetővé, hogy nagy baktériumtömegek olcsó és gyors előállítására alkalmas módszert sikerült kidolgozni (12, 13). Az oltások laboratóriumi vizsgálatának eredményeiről később szólunk, előbb röviden két kérdést érintünk: az oltóanyag hatékonyságának ellenőrzését és az oltási reakciót.Az oltóanyag hatékonyságát egérkísérletben ellenőrizzük. Az oltóanyag emberi adagjának 1/v.