Orvosi Hetilap, 1956. március (97. évfolyam, 10-13. szám)
1956-03-04 / 10. szám - TOVÁBBKÉPZÉS - Fischer Antal: Szérumfehérjék és fehérjepróbák
ORVOSI HETILAP ALAPÍTOTTA: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-BEN AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI SZAKSZERVEZET HIVATALOS SZAKLAPJA Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR DR. Szerkesztő: BRAUN PÁL DR. XCVII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM, 1956. MÁRCIUS 4. Szerkesztőség: Budapest V. Nádor u. 32. I. Telefon: 121-804 Kiadóhivatal: Művelt Nép Tudományos és Ismeretterjesztő Kiadó, Budapest VII. Lenin körút 5. sz. Telefon : 423-377, különlenyomat 223-896-tól 899-ig — M. N. B. egyszámlaszám : 91.915.263-53 TOVÁBBKÉPZÉS A Budapesti Orvostudományi Egyetem III. sz. Belklinikájának (igazgató: Gömöri Pál dr. egyet, tanár) közleménye Szérumfehérjék és fehérjepróbák Irta: FISCHER ANTAL dr. A humorális diagnosztika kezdetben csak a fehérvérsejtek számának és megoszlásának tanulmányozásában állt, amelyhez később a fajlagos antitestek kimutatása társult. Már az első világháború előtt történtek egyes próbálkozások, hogy a szérumfehérjék elektiv kicsapását diagnosztikai célokra — főleg a lues és a rákbetegség felismerésére — felhasználják. 1909-ben Schade ajánlotta elsőnek a kolloidlabilitás vizsgálatát klinikai célokra és 1912-ben Klausner már rámutatott a fokozott kolloidlabilitás és a globulinmegszaporodás közötti összefüggésre. Gyakorlati jelentőségre az idevonatkozó vizsgálatok csak 1918-ban tettek szert, amikor Fibraeus a vérsejtsüllyedési próbát a klinikai diagnosztikába bevezette; hamarosan kiderült, hogy a vérsüllyedés gyorsaságát elsősorban a fibrinogén, másodsorban a globulinok mennyisége determinálja. A vérsejtsüllyedés vizsgálatának gyors elterjedése egyrészt, a kolloidchemia fejlődése másrészt a szorosan vett kolloidlabilitási vizsgálatok újabb kiterjedéséhez vezetett: ezúttal már nem egyes betegségekre specifikus fehérjeelváltozásokat kerestek, hanem chronikus gyulladásos jellegű betegségek aktivitását kívánták a fehérjepróbák segítségével megállapítani. Hazai kutatók (Darányi, 1921; Gerlóczy, 1922; Mátéfy, 1923) elsősorban a tuberkulózis aktivitásának megítélésére alkalmas reakciókat írtak le. Újabb ösztönzést adott a kutatásoknak a Tascala-reakció Staub és Jezser által 1929-ben történt módosítása és a Weltmann-reakciónak 1930-ban történt felfedezése; ezek a próbák már nem a specifikus aktivitási reakciók voltak, hanem a máj komoly károsodásával mutattak összefüggést. A második világháború után az érzékeny szérumpróbák egész sorát írták le (cephalin, aranysol, thymolpróba stb.), amelyek a májbetegségek diagnosztikájában ma nagy szerepet játszanak; újabb erőfeszítések történtek egyrészt megbízhatóbb nem-specifikus aktivitási próbák, másrészt egyes megbetegedésekre, főleg a rákra jellemző specifikus szérumpróbák kidolgozására. A kérdés irodalma áttekinthetetlenül nagy: Heepe 1953-ban megjelent monographiája 250 reakció leírását tartalmazza. A többé-kevésbé empirikus fehérjepróbák kidolgozásával egyidőben ismereteink a szérumfehérjék szerkezetéről és keletkezéséről ugyancsak gyorsan fejlődtek. Új vizsgálati eljárásokat (hideg alkoholfrakcionálás, elektroforézis, ultracentrifuga) dolgoztak ki, amelyek nemcsak elméleti téren jelentettek jelentős fejlődést, hanem klinikai célokra is alkalmazhatók voltak, és így az empirikus próbák chemiai alapjait is jobban megmagyarázták. A fizikochemiai téren történt fejlődéssel a szoros értelemben vett chemiai analízis sajnos nem volt képes lépést tartani. Az egyes fehérjefrakciók aminosavösszetételének quantitatív meghatározása mikrobiológiai úton nehézkes, chromatographiával bizonytalan; egyes régebbi kolorimetriás vizsgálatok, összevetve újabb adatokkal azzal az eredménynyeljártak, hogy kóros körülmények között a fehérjefrakciók chemiai összetételében is jellegzetes változások mutathatók ki. Mielőtt az empirikus fehérjepróbák jelentőségét, chemiai alapját és perspektíváját megbeszéljük, rövid áttekintést kell nyernünk a szérumfehérjék chemiájának és fiziológiájának mai állásáról — annál is inkább, mivel a fehérjechemia modern vizsgálati módszerei mindinkább polgárjogot nyernek a klinikumban is. 1. Az összfehérje jelentősége és meghatározása. Ismeretes, hogy a szérumfehérjék és ezeken 253 19* 16