Orvosi Hetilap, 1956. március (97. évfolyam, 10-13. szám)

1956-03-04 / 10. szám - TOVÁBBKÉPZÉS - Fischer Antal: Szérumfehérjék és fehérjepróbák

Az alkoholos frakcionálás (Cohn) lényege, hogy —5° hőmérsékleten a fehérjék már alacsony (18—40%) alkoholkoncentráció mellett reverzibilisen kicsapód­nak; a pH és az alkoholkoncentráció variálásával 4—5 frakciót lehet nyerni, amelyek közül legalább a g­­globulin elektroforetikusan aránylag homogén. Az ún. 10. sz. mikroeljárás (Lever, 1951) segítségével már 5 ml savó elegendő az analízis elvégzéséhez; a meghatá­rozáshoz hűtött centrifugára van szükség. Újabban Knüchel methylalkohollal szobahőmérsékleten (15— 16°) frakcionálta a szérumfehérjét. Az utóbbi eljárá­sok értéke elsősorban abban áll, hogy lehetővé teszik tiszta frakciók nyerését további vizsgálatok céljára. 3. Elektroforézis, ultracentrifuga és aminosav­­analízisek. Valamilyen fehérjeoldat vándorlási sebessége elektromos áramban egyrészt az oldat pH-jától, másrészt az egyes fehérjék izoelektromos pontjá­tól függ: mentül nagyobb az eltérés a kettő között, annál gyorsabb a vándorlás. Ha, mint szokásos, a vizsgálatot pH 8 körüli pufferoldatban végezzük, úgy a fentiek szerint az albuminok vándorolnak a leggyorsabban, a globulinok a leglassabban. Ezen alapszik a szérumfehérjék frakcionálása elektro­­forézissel :végső fokon arról van szó, hogy a külön­böző fehérjefrakciók izoelektromos pontjai nem egyenletesen oszlanak meg pH 4,9—6,9 között, ha­nem bizonyos »csomópontokban« koncentrálódás­nak, amelyeket a-, p-, y-globulinnak és albumin­nak nevezünk. Egy meghatározott körülmények között mért vándorlási sebesség állandósága sem­miképpen sem jelenti még azt, hogy egységes fe­hérjéről van szó; az elektromos töltés az amino- és karbonsavcsoportok arányától függ, azonos töltés mellett a chemiai struktúra még sok eltérést mu­tathat. pH 4—4,5 mellett végzett elektroforézisek alapján a g-giobulinban 8 frakciót találtak (Cann, 1949), az albuminban 2 frakciót (Luetscher, 1940). Hogy semmi esetre sincs szó homogén fehérjékről, azt az ultracentrifugás vizsgálatok is bizonyították. Ma a körülményes, a serumok előzetes dialí­zisét feltételező Tiselius-féle vizsgálatot csak ak­kor végezzük, ha valamilyen fehérjének megha­tározott körülmények között mért és ezért állan­dónak vett vándorlási sebességét akarjuk mérni és ezzel a fehérjét jellemezni. Az egyszerű és gyors papírelektroforézis ezzel szemben klinikai rutin­vizsgálattá vált. Az ultracentrifugás vizsgálatban optikai be­rendezéssel az utat mérjük, amelyet a fehérjék a rotáló cella meniszkuszától a centrifugáló térben az időegység alatt megtesznek. Az egységnyi tér­erőre és 20°-ra redukált UC egységet s2o-szal jelöl­jük. A diffúziós állandó ismeretében s2o-ból kiszá­míthatjuk a fehérjék molekulasúlyát, ezért az ultracentrifugás vizsgálat a legértékesebb és leg­fontosabb fehérjevizsgálatokhoz tartozik. Bár bo­nyolultsága miatt klinikai rutinvizsgálatra csak kivételes esetekben lehet felhasználni, nélkülöz­hetetlen az u. c. vizsgálat a Waldenström-féle makroglobulinaemia kimutatására. A normális savó sedimentációs diagrammja 4 komponenst mutat, melyeknek szétválása és en­nek megfelelően a sedimentációs állandói (s20) 4,5—20 között váltakoznak. Az egyes komponen­sek, s20 nagysága szerint felsorolva, a következők: ORVOSI HETILAP 1956. 10. s20 · 20, a /^-lipoprotein komponens, 1 millió­nál nagyobb molekulasúllyal, s20 = 10, a globulinok kis része, 360 000 kö­rüli molekulasúllyal, s20 = 7, a globulinok túlnyomó része, 160 000 körüli molekulasúllyal, s26 = 4,5, főleg albuminokból áll, 70 000 körüli molekulasúllyal. A sedimentogramm sem mutat egységes fe­hér­jefractiókat, de a belőle kiszámított molekula­­súly az egyes fehérjék fontos jellemzője. Ultra­centrifugás vizsgálattal a ft-globulinban 4 külön­böző komponenst sikerült kimutatni, amelyeknek molekulasúlya 40 000—1 300 000 között változott. Ha valamilyen fehérje mind elektroforézissel, mind a sedimentogrammban egységesnek bizo­nyul, úgy nagy valószínűséggel tiszta, homogén fractiónak tekinthető. Mit tudunk az egyes, elektroforézissel jellem­zett frakciókról? Az albumin, mint mondottuk, nem egységes fehérje; egy része kristályosítható és nem tartalmaz szénhidrátkomponenst; más frac­­tiója aránylag sok szénhidrátot tartalmaz. Jelen­tőségét az onkotikus nyomás fenntartásában már ismertettük: újabb vizsgálatok alapján feltehető, hogy bizonyos fermentek (dholineszteráze) az al­buminnal együtt épülnek fel a májban. A globu­linok túlnyomó részét, mint mondottuk, szintén a máj képezi; kisebbik részük a RÉS extrahepa­­tikus részlegében, más részük a plasmasejtekben keletkezik (J. Fischer, 1955). Az a,- és /h-globuli­­nokhoz kötődik a lipoidok túlnyomó része: az al­­trakció tartalmazza a lipoproteinek kb. 25%-át, molekulasúlya kb. 200 000; a /h-frakció a nagy­molekulájú (1 300 000) lipoproteineket tartalmazza, a lipoproteinek kb. 50%-át. Tekintettel arra, hogy a lipoidkomponenst kirázással elválaszthatjuk a fehérjétől, nem valószínű, hogy szorosabb vegyi kötésben álljon vele. Kóros lipaemia, p. o. nephro­­sis-syndroma esetében a fehérjeképpel együtt a lipoid-elektroforézis is megváltozik, az e 1-frakció­­hoz tartozó lipoidok az f 2- és ft-frakció felé to­lódnak el (Baranyai, Baumann, Fischer, Jakab, Lamm és Rohnyné, 1955). Nephrosisban, de dia­­betesben, myxoedémában és arteriosclerosisban is a nagymolekulájú m-lipoproteinek megszaporod­nak; utóbbiak lipoidtartalma 75%, szemben a (mennyiségileg alig változó) m-lipoprotein csak 35%-os lipoidtartalmával. A lipoproteinek jelentő­ségét még nem ismerjük, és nem tudjuk, hogy csak a lipoidtranszportban vesznek-e részt vagy a közbenső lipoidanyagcserében is van-e szerepük. A lipoidokon kívül a globulinok molekulájukban szénhidrátokat is tartalmaznak (glukoproteidek) szoros chemiai kötésben, amiért csak hydrolysis­­sel választhatók el a fehérjétől. A legtöbb gluko­­protein az X-globulinnal vándorol, amely átlagban 1,9—4% szénhidrátot tartalmaz; a glukoproteidek­­nek az immunitásban valószínűleg szerepük van, megszaporodásukat újabban chronikus betegsé­gekben, a betegség aktivitásával hozzák összefüg­gésbe (Story, 1951). Ezzel szemben Havens (1950) szerint hepatitisben az α-globulin poliszacharid-

Next