Orvosi Hetilap, 1956. június (97. évfolyam, 23-26. szám)
1956-06-03 / 23. szám - ÖSSZEFOGLALÓ REFERÁTUM - Pesti Lajos: A nátha
ALAPÍTOTTA: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-BEN AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI SZAKSZERVEZET HIVATALOS SZAKLAPJA Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR DR. Szerkesztő: BRAUN PÁL DR. XCVII. ÉVFOLYAM 23. SZÁM 1956. JÚNIUS 3. Szerkesztőség: Budapest V. Nádor u. 32. I. Telefon: 121-804 Kiadóhivatal: Művelt Nép Tudományos és Ismeretterjesztő Kiadó, Budapest VII. Lenin körút 5. sz. ÖSSZEFOGLALÓ REFERÁTUM ORVOSI HETILAP, Telefon: 223-896-tól 899-ig — M. N. B. egyszámlaszám : 91.915.263-53 A nátha írta: PESTI LAJOS dr. Minden referátum célja, hogy a vita tárgyává tett kérdés korszerű szemléletéről lehető teljes, elfogulatlan és áttekinthető képet adjon. A feladat épp a »nátha-probléma« esetében nem könnyű. Már a téma fogalmi tartalma gondolkodóba ejtette a megbízottat és megbízókat egyaránt. Amiképp egyik közleményem szavaival »nem minden vérzés az orrból orrvérzés«, úgy nem minden folyás az orrból nátha. A nátha, mint betegség tömeg jelenség, amely az emberiséget úgyszólván születéstől sírig (coryza neonatorum—rhinorrhea senilis) kíséri. Ezenfelül, amióta a termelés zavartalansága világszerte döntő fontosságú, a nátha orvosi problematikáján kívül szociális kérdéssé is vált. Hogy csak egyet említsek, a munkakiesés pl. Amerikának évente 1 milliárd dollárjába kerül. A nátha, jórészt a fenti okokból, legrégibb idők óta foglalkoztatja mind a laikusok elképzeléseit, felfogását, mind az orvosi, főképp a szakmai kutatást. A »megfázás« fogalmának legrégibb írásos nyoma a Talmud-Ъап van, amely a túlmelegtől-túl hidegtől való óvakodásra is int. A Papyrus Ebers-Ъеп említett »Náa« valószínűen a nátha számos tünetét együttesen jelenti, míg Kr. e. 500-ból származó hindu feljegyzések (Susruta) már annak 7 alakját különböztetik meg. Hippokrates a ma is használt »catarrhus« kifejezésen agyfolyást ért, ami a francia köznyelvben (»rhume de cerveau«) is nyomot hagyott. Aristoteles a náthában a meleg testnedveknek a hideg agyon történő lecsapódását véli látni. Fantasztikus elképzelések sora után a XVII. században J. W. Schneider megállapítja, hogy a náthaváladék az orrüreget bélelő nyálkahártya terméke; ugyanakkor N. Steno felfedezi a nyálmirigyeket. A XVIII—XIX. században Schönlein már elkülöníti a nátha 3 szakát. Ezt követi a bakteriológia (XIX—XX. század), majd napjainkban a virológia kora. Már ezen néhány történelmi adatból kitűnik, hogy idők folyamán egyfelől a laikus tömegben terjedtek el részben naív, romantikus elképzelések ezen betegség okáról és kezeléséről, másfelől az orvostudomány és a mindenkori tekintélyek állásfoglalása is szerteágazó, gyakran ellentmondó, kaleidoszkópszerű volt ebben a kérdésben, aszerint, amennyire annak tudományos szemlélete a kutatás korszerű, éppen »divatos« irányát tükrözte. Természetes tehát, hogy a probléma felfogásában számtalan variáció alakult ki, amelyeknek a laikus-primitívtől a tudományosan túlkomplikáltig rendkívül széles skálája van. Ehhez járul, hogy a »conditionalismus« elve talán kevés kórformában érvényes annyira, mint a nátha-tünetegyüttesben. Mint sok egyéb kérdésben (ulcus ventriculi stb.), a nátha-probléma elemzésében is távolodunk bizonyos mértékig a mikrobiologia, kórbonctan morphologiai, tágabb értelemben vett »cellularpathologiai« területétől és reá kell térnünk a functionalismus physikochemiai, tehát valamennyire »humorálpathologiai«, újabban pedig nervisztikus alapjára, így az évtizedekig uralkodó mereven organikus állásponttól némileg visszakanyarodtunk, és ezáltal ismét közelebb kerültünk a laikus empíria (»meghűlés«) meglátásaihoz. Ezek együttes következménye, hogy a nátháról alkotott fogalmaink laicizmusban és medicinában egyaránt csak még zavarosabbá és kuszáltabbá váltak és gyakran látszólag szétválaszthatatlan szövevénnyé bonyolódtak. Feladatunk előterében áll tehát ennek a szövevénynek ésszerű kibogozása, analysise és tudásunk mai állása szerint annak helyesebb synthesise, vagyis a kórkép fogalmának lehető tisztázása, határainak legalább durva megvonása. Ez azért is nehéz, mert részben kórtani, részben klinikai fogalommal állunk szemben. Ezért szólunk »nátháról« és nem rhinitisről, amely valójában rendszerint rhino sinusitis, amiképp nem izolált »tympanitis« az otitis media sem. Ha az ún. »genuin« vagy »közönséges« náthát, amelyet különálló kórképként ma sem tudunk definiálni — nem emeljük ki önkényesen a rhinitisek nagy családjából —, akkor a »náthát«, annak sok változatos megjelenési alakjával csakis tünetegyüttesként foghatjuk fel. Ez volt a vezető szempont a referátum címének megválasztásában is, mivel ezidőszerint ezt a syndromát tömören, másként aligha jelölhetjük meg. A továbbiak reávilágítanak arra, hogy a nátha conditionalis betegség, amely létrejön, ha a szervezet belső biológiai egyensúlya és az állandó külső környezethatások közötti harmonikus egység egy vagy több okból felbomlik. A felső légutak állandó, csak egyéni változatokat mutató baktériumflórájának tárgyi ismerete- 45* 19617