Orvosi Hetilap, 1956. június (97. évfolyam, 23-26. szám)

1956-06-03 / 23. szám - ÖSSZEFOGLALÓ REFERÁTUM - Pesti Lajos: A nátha

ALAPÍTOTTA: MARKUSOVSZKY LAJOS 1­857-BEN AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI SZAKSZERVEZET H­IV­A­T­A­L­O­S SZAKLAPJA Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR DR. Szerkesztő: BRAUN PÁL D­R. XCVII. ÉVFOLYAM 23. SZÁM 1­956. JÚNIUS 3. Szerkesztőség: Budapest V. Nádor u. 32. I. Telefon: 121-804 Kiadóhivatal: Művelt Nép Tudományos és Ismeretterjesztő Kiadó, Budapest VII. Lenin körút 5. sz. Ö­SSZEFOGLALÓ REFERÁTUM ORVOSI HETILAP, Telefon: 223-896-tól 899-ig — M. N. B. egyszámlaszám : 91.915.263-53 A nátha írta: PESTI LAJOS dr. Minden referátum célja, hogy a vita tárgyává tett kérdés korszerű szemléletéről lehető teljes, el­fogulatlan és áttekinthető képet adjon. A feladat épp a »nátha-probléma« esetében nem könnyű. Már a téma fogalmi tartalma gondolkodóba ejtette a megbízottat és megbízókat egyaránt. Amiképp egyik közleményem szavaival »nem minden vérzés az orrból orrvérzés«, úgy­ nem minden folyás az orr­ból nátha. A nátha, mint betegség tömeg jelenség, amely az emberiséget úgyszólván születéstől sírig (coryza neonatorum—rhinorrhea senilis) kíséri. Ezenfelül, amióta a termelés zavartalansága világ­szerte döntő fontosságú, a nátha orvosi problemati­káján kívül szociális kérdéssé is vált. Hogy csak egyet említsek, a munkakiesés pl. Amerikának évente 1 milliárd dollárjába kerül. A nátha, jórészt a fenti okokból, legrégibb idők óta foglalkoztatja mind a laikusok elképzeléseit, felfogását, mind az orvosi, főképp a szakmai ku­tatást. A »megfázás« fogalmának legrégibb írásos nyoma a Talmud-Ъап van, amely a túlmelegtől-túl hidegtől való óvakodásra is int. A Papyrus Ebers-Ъеп említett »Náa« valószínűen a nátha számos tünetét együttesen jelenti, míg Kr. e. 500-­ból származó hindu feljegyzé­sek (Susruta) már annak 7 alakját különböztetik meg. Hippokrates a ma is használt »catarrhus« kifejezésen agyfolyást ért, ami a francia köznyelvben (»rhume de cerveau«) is nyomot hagyott. Aristoteles a náthában a meleg testnedveknek a hideg agyon történő lecsapó­dását véli látni. Fantasztikus elképzelések sora után a XVII. században J. W. Schneider megállapítja, hogy a nátha­váladék az orrüreget bélelő nyálkahártya ter­méke; ugyanakkor N. Steno felfedezi a nyálmirigyeket. A XVIII—XIX. században Schönlein már elkülöníti a nátha 3 szakát. Ezt követi a bakteriológia (XIX—XX. század), majd napjainkban a virológia kora. Már ezen néhány történelmi adatból kitűnik, hogy idők folyamán egyfelől a laikus tömegben terjedtek el részben naív, romantikus elképzelések ezen beteg­ség okáról és kezeléséről, másfelől az orvostudomány és a mindenkori tekintélyek állásfoglalása is szerte­ágazó, gyakran ellentmondó, kaleidoszkópszerű volt ebben a kérdésben, aszerint, amennyire annak tudo­mányos szemlélete a kutatás korszerű, éppen »diva­tos« irányát tükrözte. Természetes tehát, hogy a prob­léma felfogásában számtalan variáció alakult ki, ame­lyeknek a laikus-primitívtől a tudományosan túl­­komplikáltig rendkívül széles skálája van. Ehhez já­rul, hogy a »conditionalismus« elve talán kevés kór­formában érvényes annyira, mint a nátha-tünetegyüt­­tesben. Mint sok egyéb kérdésben (ulcus ventriculi stb.), a nátha-probléma elemzésében is távolodunk bi­zonyos mértékig a mikrobiologia, kórbonctan morpho­­logiai, tágabb értelemben vett »cellularpathologiai« területétől és reá kell térnünk a functionalismus physikochemiai, tehát valamennyire »­humorálpatho­­logiai«, újabban pedig nervisztikus alapjára, így az év­tizedekig uralkodó mereven organikus állásponttól némileg visszakanyarodtunk, és ezáltal ismét közelebb kerültünk a laikus empíria (»meghűlés«) meglátásai­hoz. Ezek együttes következménye, hogy a nát­háról alkotott fogalmaink laicizmusban és mediciná­ban egyaránt csak még zavarosabbá és kuszáltabbá váltak és gyakran látszólag szétválaszthatatlan szöve­vénnyé bonyolódtak. Feladatunk előterében áll tehát ennek a szöve­vénynek ésszerű kibogozása, analysise és tudásunk mai állása szerint annak helyesebb synthesise, vagyis a kórkép fogalmának lehető tisztázása, határainak leg­alább durva megvonása. Ez azért is nehéz, mert rész­ben kórtani, részben klinikai fogalommal állunk szem­ben. Ezért szólunk »nátháról« és nem rhinitisről, amely valójában rendszerint rhino­ sinusitis, amiképp nem izolált »tympanitis« az otitis media sem. Ha az ún. »genuin« vagy »közönséges« náthát, amelyet külön­álló kórképként ma sem tudunk definiálni — nem emeljük ki önkényesen a rhinitisek nagy családjából —, akkor a »náthát«, annak sok vál­tozatos megjelenési alakjával csakis tünetegyüttes­ként foghatjuk fel. Ez volt a vezető szempont a referátum címének megválasztásában is, mivel ezidő­­szerint ezt a syndromát tömören, másként aligha jelölhetjük meg. A továbbiak reávilágítanak arra, hogy a nátha conditionalis betegség, amely létrejön, ha a szervezet belső biológiai egyensúlya és az állandó külső környezethatások közötti harmonikus egység egy vagy több okból felbomlik. A felső légutak állandó, csak egyéni változato­kat mutató baktériumflórájának tárgyi ismerete- 45* 19617

Next