Orvosi Hetilap, 1958. május (99. évfolyam, 18-21. szám)

1958-05-04 / 18. szám - TOVÁBBKÉPZÉS - Szemző György: A fekélybetegek elbírálásának kérdései, különös tekintettel az ulcusbetegség csapdáira

ORVOSI HETILAP 1958. 18. lung (4)].* Szándékosan használom az anosognosiának az ideggyógyászoktól kölcsön vett terminus technicusát — Pötzl (6) is ezt a kifejezést használta a rákbetegek betegségtudat-hiányának megjelölésére—, mert ezzel is jelezni akarom az állapot nem kívánatos, előnytelen, a kórosnak határát súroló voltát. Magam azonban a tünetmentesség magyarázatára nemcsak Pötzl elméletére támaszkodnék, mely szerint ezért a jobb agyfélteke vegetatív centrumainak a normálistól eltérő ingerlékenységi állapota lenne a felelős, hanem értük részben az egész fájdalomjelző apparátusnak általam (7/a és b) már 1925-ben leírt tökéletlenségét szerepeltetném, részben pedig azt a körülményt, hogy kísérő fájdalmas hasi betegségek a jellegzetes ultustüneteket elnyomhatják (7/c). A tünetmentesen hordott fekély váratlan szövődmények veszélyét hordozza magában. Ismeretesek a meglepetésszerűen jelentkező gyomorvérzések és átfúródások. Jelen dolgozat feladatának a következőket tekintem: 1. tanulmányozni a betegségük első éveiben, tünetek ellenére, fel nem ismerhető ultusok kérdését ; 2. azt, hogyha az ulcusok 75%-a tünetmentesen folyik le, vajon a tüneteket okozó ulcus tünetmentesülése spontán, vagy kezelés hatására, nem növeli-e a tünetmentes, de még fennálló ulcusok számát és ez nem növeli-e a recidivák lehetőségét, illetve a fekélybetegség progresszióját. Ezenkívül azonban 3. foglalkoznunk kell azzal, hogy a sűrűn recidiváló betegek hogyan bírálandók el. Természetesen nem lesz elkerülhető, hogy ne foglalkozzunk a nehezen, vagy alig panaszmentesíthető betegek kérdésével is. 1. Szubjektív panaszok ellenére nem diagnosztizált ulcusbetegség Minthogy az ulcus a corticovegetativ (Hetényi —Mjasznyikov) betegségek sorába tartozik, az első kérdés az, vajon az ebbe a csoportba tartozó betegek nem voltak-e egyszerűen a vegetativ, praeulcerosus stádiumban. Fel kell tételezni, hogy egy részüknek valóban még nem volt ultusa. Hangsúlyozom, hogy csak egy részüknek, mert Hetényi eseteinek 23, ill. 33, Flekel eseteinek 28,5%-ában a praeulcerosus stádium nyilván hiányzott, amiből következtethető, hogy a többiek között is lehettek olyanok, akiknek a tüneteit már a kifejlett ultus okozta, csak épp az ultust nem lehetett megtalálni. Saját, már 1951-ben közölt tapasztalataim alapján (7/d) azt kell állítanom, hogy elég gyakran találkozni betegekkel, akiknek ezelőtt semmilyen tünetük nem volt és akiknek néhány napos, néhány hetes panaszai mögött klinikailag és radiológiailag kétségtelenül kimutatható ultus húzódik meg. 1953. március 2. és április 2. között még a Szántó-Kovács János utcai Rendelő Emésztőszervi osztályán 16 ilyen esetem volt, köztük két 20 éven aluli eset perforációval. Ezek egyike régi callosus ulcus volt. Hetényi (2) legújabb könyvében (86. old.) hasonló megállapítást tesz. Hindmarsh (8) egyenesen azt írja, hogy a betegségtartam műtét előtti figyelembe vétele nem fontos, mert gyakran rövid ideig tartó tünetszakasz után a műtét alkalmával régi idült ultus található. Ha pedig ez így van, akkor mindebből egyrészt az következik, hogy már néhány napos, ill. néhány hetes betegeket is meg kell röntgeneztetni, a következő kérdés azonban, amely felmerül, az, vajon, ha a beteg panaszainak hátterében klinikai és laboratóriumi vizsgáló módszereinkkel altást nem tudunk kimutatni, ezek a mi vizsgáló módszereink elégségesek-e ahhoz, hogy számunkra minden esetben megbízható diagnózist szolgáltassanak. Mielőtt e kérdéssel foglalkoznék, érintenem kell az esetek igen jelentős részében meglevő praeulcerosus stádium kérdését. Egész kétségtelen, hogy a praeulcerosus stádium precíz diagnosztikája hatalmas fegyvert adhatna kezünkbe az ultusbetegség progressziójának megakadályozására. Felismerésére Edlén (9) szerint az alimentáris hyperglykaemia vizsgálata alkalmas, mely az esetek 96%-ában abnormisan magas vércukorértékeket mutat, 50%-ban cukorvizeléssel egybekötve. Sajnos, utánvizsgálatok híján ezen a téren egyelőre úgyszólván kizárólag orvosi judiciumunkra kell bíznunk magunkat. Azt lehetne hinni, hogy elfogadható megalapozottságú vélemény megalkotására bizonyos esetekben lehetőséget nyújt a környezeti faktoroknak és a beteg személyiségének összevetése. Fontos azonban tudnunk, hogy a specifikus ulcus személyiség keresése nem merülhet ki pusztán a psychikus felépítettség bizonyos stigmáinak fellelésére irányuló kérdezősködésben, mert újabban Hamilton (10), továbbá Brown és munkatársai (11) kétségbevonják, hogy az ultusbetegek és nem ultusbetegek személyisége közt különbségek lennének, Roth (12) pedig arra mutat rá, hogy a különböző, ezzel a kérdéssel foglalkozó tanulmányokban egész sor különböző „személyiséget” írtak le jellegzetes ulusszemélyiségként. Viszont jelentőségük lehet a kedvezőtlen környezeti hatásoknak a szervezetben lefolyó különböző reakciókra (érbeidegzés, secretio, örökléses tényezők által determinált folyamatok stb.). Én magam azt tapasztaltam, hogy ugyanazon az osztályon szinte egymás mellett találhatjuk meg a nyugodt, az izgulékony és introvertált, valamint a kötekedő, fegyelmezetlen és alkoholista betegeket, csupa olyan személyiséget, akiknek psychikus alkatában semminemű közös vonás nincs. Áttérve már most a kifejlődött fekély diagnosztikájára, elsősorban a fizikális Státusbeli két falláciára szeretném felhívni a figyelmet. Az egyik az, hogy a nyomási érzékenység hiánya nem szól ulrus ellen, főleg gyomorfekély eseteiben, először is azért, mivel fekve a gyomor nagyrészt . Valójában a helyzet komplikáltabb és a probléma szerteágazóbb, ami különösen Gabler (5) statisztikájából derül ki, de a részletekre való kiterjeszkedés eltérne a kitűzött téma tárgyalásától.