Orvosi Hetilap, 1959. április (100. évfolyam, 14-17. szám)
1959-04-05 / 14. szám - Simonovits István: Március 21-április 4
ORVOSI HETILAP 1959. 14. domány eredményei közkinccsé váljanak és a dolgozók magas színvonalú orvosi és kórházi ellátásban részesüljenek. Mindenkire kiterjesztették a betegségi és baleseti biztosítást, aki „munkabér vagy fizetés fejében” dolgozott, sőt később a mezőgazdasági munkásokra is. 1919. május 1-től pedig ingyenessé vált a kórházi gyógykezelés. Bevezették a progresszív táppénzt, felvették a küzdelmet a kórházak zsúfoltsága ellen és nagy erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a fojtogató blokád ellenére biztosítsák a legszükségesebb gyógyszerigények kielégítését. S miközben a fiatal munkásállam élethalálharcot vívott ellenségeivel, volt gondja az orvosképzés megreformálására is. E kérdéssel demokratikus formában Korányi Frigyes 1848-ban foglalkozott. Első ízben 1919 tavaszán merült fel annak gondolata, hogy az orvosképzésbe be kell vonni az egyetemen kívüli magas színvonalú kórházi és egészségügyi intézményeket. Az oktatás reformjavaslatai során olyan elképzelések merültek fel, amelyek orvosképzésünk fejlesztésénél ma is figyelmet érdemelnek. A színvonalas egészségügyi ellátás biztosítását szolgáló Országos Közegészségügyi Tanács élére olyan humanizmustól áthatott, nagy felkészültségű szakemberek kerültek, mint Madzsar József és Lieberman Leó. Különös figyelmet fordított a Tanácsköztársaság az anyák és gyermekek védelmére. Megszüntették a törvénytelen gyermekek megbélyegzését, megnyitották a proletárgyermekek számára az elzárt úri parkokat, a fürdőket. Főúri palotákban, a gazdagok villájában otthonokat és gyógyintézményeket létesítettek számukra. Győry Tibor miniszteri tanácsos egyetemi tanár, a proletárdiktatúra egészségügyének Horthyék által megbízott „történetírója” 1920-ban felháborodva jegyzi meg a „Népegészségügy”-ben, hogy a Tanácsköztársaság „rablógazdálkodást” folytatott és nem átallott volna akár 600 millió koronát pazarolni a gyermekvédelemre, holott a költségvetésben erre csak 20 millió volt előirányozva. A tanácshatalom megvalósította a szocialista egészségügynek az egységes felső irányításra vonatkozó elvét is. Báró Müller Kálmán egyetemi tanár hangoztatta 1917-ben a Népegészségügyi Nagygyűlésen, hogy a teherviselés aránytalan az állam és a társadalom között, hasztalan sürgette, hogy az államnak tudatára kell ébrednie kötelezettségeinek. A haladó orvosok évtizedes követelése nem ébreszthette a feudálkapitalista államot kötelességeinek tudatára. Csak a munkásosztály vállalhatta a dolgozó nép egészségügyi ellátásainak gondját, csak a proletárdiktatúra nyithatta meg a haladás útját. A köztulajdonba vett magánkórházak, gyógyfürdők s más egészségügyi intézmények, gyógyszerüzemek és gyógyszertárak megteremtették az egészségügyi ellátás széles bázisát. A 14. szabad április 4-én, eredményekkel és hibákkal számotvetve, büszkén vállalhatjuk, hogy folytatói vagyunk annak a mozgalmas és lelkesítő tevékenységnek, amelyet 1919 megkezdett. A tanácshatalom rövid 133 nap alatt megalkotta a szocialista egészségügy legfontosabb intézményeit és nagy lépést tett előre, hogy szocialista egészségügyet teremtsen. Mindezt azért tudta megtenni, mert egészségpolitikájában olyan célokat tűzött maga elé, amelyek mélyen gyökereztek az orvosokban, egészségügyi dolgozókban, s amelyek a dolgozó tömegek egészségügyét szolgálták. A Tanácsköztársaság eszméi, eredményei olyan mély nyomott hagytak az emberekben, hogy az ellenforradalmi rendszer a „nagyarányú bolseviki mozgalom világtörténeti jelentőségét” felismerve, hatalmas kampányba kezdett a proletárdiktatúra eseményeinek „megvilágítására”. A forradalmi vívmányok felszámolása, a tanácsrendszerhez hű állampolgárok üldözése egyidejűen folyt a Tanácsköztársaság eseményeinek durva eltorzításával, eszméinek megrágalmazásával. Csiléry András, Peyer Károly Horthy első népjóléti miniszterei kezdték meg a hosszantartó támadást a szocialista egészségügy vívmányainak teljes megsemmisítésére. Ez azonban nem sikerülhetett. A fasizmus éveiben egyre világosabbá vált, hogy az egészségügy is csak a fasizmus bukásával indulhat nagyarányú fejlődésnek. 1945. április 4-én felszabadult hazánkban végérvényesen létrejöttek a szocialista egészségügy megteremtésének feltételei. Ahogy negyven esztendővel ezelőtt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom lelkesítette és hívta életre a fiatal magyar munkáshatalmat, úgy 1945-ben is a Szovjetunió sietett segítségünkre, hogy folytathassuk azt, amit 1919-ben más körülmények közt elkezdtünk. Ha összehasonlítjuk mai fejlődésünk irányát azzal, amely felé a Tanácsköztársaság haladt, meg kell ragadjon a mély hasonlatosság, amely a Szovjetunió, a Magyar Tanácsköztársaság, a népi demokratikus országok és a mi mai egészségpolitikánk között fennáll. Ez természetesen nem véletlen és nem csodálatos. Ha különböző fejlődési fokokról, ha különböző fejlődési utakról is torkollunk a szocialista egészségügy útjára, a cél elérésére sok alapvetően hasonló feladatot kell megoldanunk. Ezért mondhatjuk a Tanácsköztársaság történetének és vívmányainak ismeretében, hogy amint a marxizmus-leninizmus elmélete és gyakorlata nemzetközi és mélyen nemzeti is, a szocialista egészségügy alapelvei is nemzetköziek és ugyanakkor mélyen nemzetiek is. Simonovits István dr.