Orvosi Hetilap, 1959. november (100. évfolyam, 44-48. szám)
1959-11-01 / 44. szám - Kovács Ervin: A réz szerepe a vérképzésben
ORVOSI HETILAP 1959. 44. mint 50 évvel ezelőtt feltételezte a réz alapvetően fontos szerepét ugyanezen funkciókban, mégis megint Heilmeyer és munkatársai voltak azok, akik a vas mellett a réz szerepét is bizonyították. Vizsgálataik szerint a réz, mint életfontosságú nyomelem megtalálható minden állat és növény szerveiben. Szerintük, valamint Kubowitz (6), Keilin és Mann (7), Lovett és Nelson (8) vizsgálatai alapján az egyes növényekben az 02—C02 anyagcserét biztosító fermentek Cu-fehérje komplexusok (pl. phenoloxydase, laccase, ascorbinsav-oxydase stb.). Baker és Nelson (9) a későbbiekben állati májból izoláltak egy laccase-szerű fermentet, mely katalizálja a hydrochinon, catechol és adrenalin oxydációját, így általa az adrenalin inaktiválódik és adrenochrommá oxydálódik. Bodine és munkatársai (10) lisztkukacok lárváiból prothyrosinaset izoláltak, mely ugyancsak Cu-proteinnek bizonyult. Ezen előzetes vizsgálatok arra utaltak, hogy a réznek a magasabbrendű szervezet oxydoredukciós folyamataiban szerepet kell játszania. Nyilvánvalónak látszott az is, hogy a réz akár mint alkotóelem, akár mint katalizátor, részt vesz a haemoglobin-synthesisben. Mielőtt rátérnénk a Cu szerepére a haemoglobinogenezisben, ismertetjük a réz-anyagcsere élettanát. Heilmeyer (5) vizsgálatai szerint az emberi szervezet rézszükséglete a napi Fe-szükségletnek kb. Vic e. Brenner (11) szerint a felnőtt szervezetében a normális egyensúlyi állapotot napi 2 mg Cu felvétele biztosítja. A táplálékkal felvett réz lehasadása elsősorban a gyomorban, a HC1 hatására következik be, de kis mennyiségben felszabadul a duodenumban is. A mai napig nem eldöntött kérdés, hogy a réz cupro- vagy cupri-formában szívódik-e fel nagyobb mértékben. Kevéssé tisztázott a felszívódás mechanizmusa is, felderítetlenek a felszívódást befolyásoló tényezők. Brenner (11) szerint a Ca-szegény táplálkozás az adsorptiót elősegíti. Tompsett (12) vizsgálatai arra mutatnak rá, hogy a phosphoproteidek és phosphatidák jelenléte a táplálékban nem befolyásolja a felszívódást (ellentétben a vassal). A legtöbb szerző felfogása szerint a lehasadt Cu felszívódása a duodenumban következik be [Tompsett (12), Brenner (11), Heilmeyer (13), Sachs és munkatársai (14), Darby (15) stb.]. Darby, majd Sachs Thirysipolyos állatokon végzett vizsgálatai azonban arra mutatnak, hogy egyes esetekben (legalábbis állatokon) a réz felszívódás bekövetkezhet a jejunum felső szakaszában is, sőt nem egyszer utóbbi bélszakaszban a resorptio nagyobb mérvű, mint a duodenumban. Tisztázatlan kérdés, hogy a felszívódásra kerülő réz — a vashoz hasonlóan — specifikus fehérjéhez kötődik-e (pl. apoferritinhez hasonló, vagy azzal esetleg analóg fehérjeféleséghez), és a felszívódás mérvét a szervezet telítettségi állapota mennyiben befolyásolja. Az irodalmi adatok szerint a per os adagolt Cu igen gyorsan megjelenik a vérkeringésben. Yoshikawa és munkatársai (16) már 1942-ben kimutatták, hogy a per os nyújtott radioaktív Cu a felvétel után már 30 perccel kimutatható a keringő vérben, utána a szint lassan emelkedik, a csúcspontot — akárcsak a vas esetében — a 2—5. órában éri el, majd ismét lassú csökkenés észlelhető. Az érpályába juttatott réz gyorsan a szövetekbe vándorol. Schubert és Riezler (17) vizsgálatai szerint az i. v. adott radioaktív Cu-mennyiségnek a beadástól számított 30 perccel már csak 7,2%-át lehet kimutatni a keringő vérben. A bilanz-vizsgálatok szerint a per os adagolt rér felszívódása után gyorsan behatol a vörösvérsejtekbe is, koncentrációja azonban utóbbiban lassabban emelkedik, mint a plasmában. Az emelkedett szint viszont hosszabb ideig fent is marad [Schultze és Simons (18)]. A vörösvérsejtekbe bejutó Cu nem kötődik a haemoglobinhoz. A plasmában jelenlevő Cu elhanyagolhatóan kis mennyiségben (kb. 4%) ionizált állapotban van jelen, legnagyobb része (96%) viszont fehérjéhez kötött. A plasma Cu-protein komplexusát nevezzük caeruloplasminnak [Holmberg és Laurell (19, 20)]. A fehérjekötődésből a rezet savval vagy lúggal könnyen le lehet választani. A caeruloplasmin Cohn (21) szerint a IV-7 frakcióban van jelen, utóbbi nagyságrendben igen közel áll az albuminhoz. Cohn feltételezi, hogy a rezet és vasat ugyanazon fehérje-frakció köti, illetve transportálja. Holmberg (20), továbbá Heilmeyer (13) vizsgálatai viszont azt mutatták, hogy a savóhoz (plasmához) in vitro adott réz — ellentétben a vassal — nem kötődik fehérjéhez, hanem továbbra is ionizált állapotban marad. Ez arra utal, hogy a plasmában nincs felesleges rézkötő protein. A vaskötő fehérje (transferrin, siderophyllin) viszont normál körülmények között csak Va részben telített, Va része „üres”, azaz további vasmennyiségeket képes felvenni (ún. „látens vaskötő kapacitás”). Gubler és munkatársai (22) szerint a hiányzó rézkötődési lehetőség miatt vándorol ki a per os adagolás után felszívódásra kerülő, vagy i. v. nyújtott Cu olyan gyorsan a véráramból. A vizsgálatok tehát arra mutatnak, hogy Cu esetében a fehérjekötődési és transport viszonyok egészen mások, mint vas esetében. A caeruloplasminban egy fehérjemolekulára 8 atom Cu esik. A vörösvérsejtekben jelen levő réz ugyancsak fehérjéhez kötött: a Cu-protein komplexust haemocupreinnek nevezzük. Utóbbiban egy fehérjemolekulára 2 Cu-atom esik. A caeruloplasmin és haemocuprein fehérje/réz viszonyából Heilmeyer arra következtet, hogy utóbbi voltaképpen a caeruloplasminból származik: 1 rész caeruloplasmin széteséséből 4 rész haemocuprein keletkezik. A haemocuprein élettani szerepe még nem ismert. Feltételezhető, hogy a májhoz és csontvelőhöz hasonlóan a vörösvérsejtek is deposzervei a réznek (a depo-Cu a haemocupreinben lenne jelen) és deficit esetén a Cu mobilizálódik innen. Ismeretes, hogy a haemoglobin-synthesis szempontjából kétségtelenül elsőrendű fontosságú vas