Orvosi Hetilap, 1962. december (103. évfolyam, 48-52. szám)
1962-12-02 / 48. szám - Magyar Imre: A diabetes pathogenesise
ORVOSI HETILAP AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA Alapította: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben Szerkesztő bizottság: ALFÖLDY ZOLTÁN DR. * DARABOS PÁL D R. * FISCHER ANTAL DR. * HIRSCHLER IMRE DR. LENÁRT GYÖRGY DR. * SÓS JÓZSEF DR. * SZÁNTÓ GYÖRGY DR. Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR DR. . Szerkesztő: BRAUN PÁL DR. 103. ÉVFOLYAM 48. SZÁM, 1962. DECEMBER 2 Orvostovábbképző Intézet, I. Belgyógyászati Tanszék A diabetes pathogenesise* Magyar Imre dr. A cukorbetegség pathogenesisét egyetlen mondatban minden különösebb nehézség nélkül meg lehet adni, ha azonban valaki alaposabban kívánja áttekinteni ezt a részleteiben egyre bonyolultabbá váló kérdést, legfőbb nehézsége éppen az, hogy kiválassza: a rendelkezésre álló időben mire terjedjen ki a figyelme és mire nem. Az egyetlen mondat valahogy így hangzik: diabetes mellitus megjelöléssel ma hyperglykaemiából, glykosuriából, ketosishajlamból, mindezek következtében a zsír-, fehérje- és sóanyagcsere változásaiból, érmegbetegedésből összetevődő tünetcsoportot illetünk, melynek alapja a csökkent termelésből vagy csökkent felhasználásból származó primaer vagy secundaer insulinelégtelenség. A diabetes mellitus történetének az a periódusa, mely a pankreas szerepének felismerésével és kutyák pankreasának eltávolításával kezdődött és az insulin felfedezésével és előállításával ért véget a húszas évek elején, azt a reménységet keltette, hogy a cukorbaj gyakorlati megoldása egyben létrejöttének mechanizmusát is teljes egészében feltárja. Ez a reménység nem bizonyult megokoltanak abban a következő periódusban, mely a cukorbaj hormonális okainak feltárását hozta, de még kevésbé állunk közel a teljes megoldáshoz ma, amikor egyre nagyobb teret hódít a szaporodó számban felfedezett, insulinhatást csökkentő és insulinellenes anyagok megismerése. A cukorbaj pathogenesisének kérdése éppen azért egyike az orvostudomány legizgalmasabb fejezeteinek, mert minél nagyobb számban ismerünk meg újabb és kezdetben alapvetőnek, döntőnek látszó adatokat, annál nagyobb számban merülnek . A „Somogyi napok“ alkalmából 1962. szept. 21-én Siófokon tartott előadás. 136 fel újabb és még alapvetőbbnek és döntőbbnek látszó problémák, minél inkább reméljük egy-egy újabb megismerés révén a kérdés egyszerűsödését, az annál szélesebb hullámúvá és kiterjedtebbé válik. A pankreas eltávolításával ugyan diabetest lehet előidézni, az állatokon ilyen módon létrehozott kísérleti diabetes azonban sok tekintetben nem felel meg az emberi diabetesnek, abban például, hogy a pankreasoktól megfosztott állatokon nem fejlődnek ki az emberi diabetesre annyira jellemző érelváltozások, de abban sem, hogy míg a pankreasdiabetes egyensúlyban tartható annyi insulinnal, amennyi az eltávolított pankreas napi termelése, az emberi cukorbaj esetek nagy részében sokkal több insulinra van szükség, mint amennyit az egészséges emberi pankreas termel. Ma már nem ritka az olyan eset, melyben a pankreas daganata miatt totális pankreatektomia történik. E pankreasoktól megfosztott egyének napi 40 egység insulinjai tökéletesen egyensúlyban tarthatók, mert körülbelül ennyi insulint termel az ép hasnyálmirigy insuláris állománya is. Hogyan magyarázható tehát, hogy egyre több olyan cukorbetegünk van, akik ennél sokkal több, nemegyszer naponta 100-nál is több egység insulinra szorulnak? Nem lehetséges más magyarázat, mint az, hogy az ilyen egyének szervezetében az insulinhatással ellentétes hatású tényezők szerepelnek. Megtudtuk, hogy e tényezők egyike magában a pankreasban van. Ha arra kerül a sor, hogy egy sok insulinra szoruló cukorbeteg pankreasát valamely okból eltávolítják, ennek a betegnek az insulinszükséglete csökken. Világos ebből, hogy a pankreas eltávolításával — ami az insulin szempontjából nem jelent változást, hisz a cukorbetegnek a műtét előtt sem