Orvosi Hetilap, 1964. január (105. évfolyam, 1-4. szám)
1964-01-19 / 3. szám - Bálint Péter: A postischaemiás veseelégtelenség
előtt sikerült az akut kísérletet elvégezni. Az akut kísérlet végén az állat elpusztul. Minden akut kísérlet tehát a pillanatfelvételének felel meg, mely adott időpontban rögzíti a vese functiójának adatait. Az akut kísérletben feldolgozott eseteinket természetszerűleg a spontán elhalás, ill. túlélés szempontjából nem értékelhettük. Valamennyi spontán elhalt, vagy az akut kísérlet során megölt állat veséjét makroszkóposan megvizsgáltuk, majd formatinban való fixálás után szövettanilag feldolgoztuk (Szalay, későbbiekben Taraba). A statisztikai értékelés szokásos módszerekkel, Juvanez (20) leírása alapján történt. Kísérleti eredmények Ebben a dolgozatban összesen 123 kísérlet eredményéről számolunk be. A teljes anyagot a spontán elhalásra, ill. túlélésre vonatkozó adatokkal, valamint a maradék nitrogén értékek átlagát az 1. táblázat mutatja. A kísérleti anyag a narkózis fajtája, ill. a beavatkozással kapcsolatos járulékos eljárás alapján van csoportosítva. Valamennyi periódusban feltüntettük a spontán elhullott (sp), ill. akut kísérlet során megölt (e) állatok számát. Az utolsó függélyes oszlop tünteti fel valamennyi csoportban a spontán elhullott állatok teljes számát, míg az utolsóelőtti függélyes oszlop a 14. napot megélt, általunk „túlélő”-nek tekintett állatok számát mutatja. A spontán elhalás, ill. túlélés szempontjából tehát az utolsó két függélyes oszlopban szereplő állatszámok összege a mérvadó. Így pl. a mo-aether sorozatban 14 állat közül 4 érte meg a 15. napot és 10 állat spontán elhullott. A H 2-testtel való értékelés azt mutatja, hogy a spontán elhullás szempontjából a mo-aetheres és pentothalos csoport valamennyi másik csoporttal szemben signifikánsan különbözik (PN 0,001), ugyanakkor a chloralose, novocain, splanchnicusátmetszés és cocktail-alkalmazás „védőhatásaiban” az egyes csoportok közt signifikáns különbség nem mutatható ki. Vagyis, ha a leszorítást moaether (vagy pentothal) narkózisban végezzük, úgy az állatok többsége spontán elpusztul; chloralose-narkózis, ill. az említett egyéb beavatkozások után az állatok többsége az azonos időtartamú (valamennyi sorozatban 2 órás) a. ren. leszorítást követő veseelégtelenség állapotát túléli. Ugyancsak signifikáns különbség mutatható ki az első hat napon belül a moaetheres és a „kivédett” csoportok maradék nitrogén értékeinek átlaga közt. (A további napokban ez a különbség eltűnik; ez azzal magyarázható, hogy éppen a legsúlyosabb azotaemiában szenvedő állatok az első héten elpusztulnak, ill. akut kísérletre kerülnek.) A novokainos csoport MN-értékei magasabbak, mint a többi kivédett csoportokban; e csoport a spontán mortalitás szempontjából is átmeneti helyet foglal el a moaetheres és chloraleses csoport között. Valamennyi „leszorított” csoportban a károsodott bal vese súlya az előzetesen eltávolított jobb vese súlyánál nagyobb: a súlyarány 1,28—1,38: 140 normálvese súlymérése alapján a bal/jobb vese súlyának aránya 1,06; a jobboldali nephrektomia után 2 héttel kivett bal vese esetén a súlyarány 1,10. A laedált vesék nagyobb súlya tehát nem tekinthető a kompenzáló hypertrophia következményének. A makroszkópos és mikroszkópos veseelváltozások intenzitása és extenzitása sokrétű. A klinikai képpel, illetve a maradék nitrogénszinttel correlatio csak első megközelítésben mutatható ki. Vannak uraemiás tünetek közt elhalt állataink, melyeknek veséje relatíve ép; más esetekben viszont a szövettani elváltozás súlyosabb, mint az a klinikai kép alapján várható lett volna. Általánosságban a spontán elhalt állatok veséjében a felszín nagy részére, egyes esetekben az egész felszínre kiterjedő nekrózis figyelhető meg. A metszéslapon a kéregállomány világos, agyagszínű; a velőállományban kisebb-nagyobb bevérzések láthatók. A kéreg és velő egymástól élesen elkülönül. Enyhe esetekben a vese felszínén 1—2 babnyi—borsónyi nekrotikus területek láthatók. A szövettani képet a tubulussejtek elváltozása dominálja. Enyhe esetekben a protoplasma habosan duzzadt és a megfestés megtartott. Súlyosabb esetekben a tubulusok lumene eltűnt, a magfestés hiányzik, az egész tubulus egységes masszaként festődik. A kivezető csatornákban, ill. distális tubulusokban fehérje-, ill. mésztartalmú cylinderek láthatók. A glomerulusok relatíve épek, sok esetben a Bowmann-tokot eosinnal festődő fehérjedús exsudatum tölti ki. A moaether sorozat egyik spontán elhullott állatjának típusos veseszövettani képét az 1. ábra mutatja. A spontán elhalt, ill. túlélő állatok veséjében a folyamat inkább kiterjedésében különbözik. A túélő állatok veséjében csak kisebb, heges, nekrotikus területek láthatók, s ezek szövettani képe hasonló az elhullott állatok veséjében látható, nagy kiterjedésű nekrózis képéhez. Az akut kísérletek eredményeinek középértékét (szórásukkal) a 2. táblázat mutatja. Számos esetben az akut kísérlet körülményei révén az állat i. ábra. Marphin-aether narkózisban trauma illátt kutya veséjének szövettani képe. A glomerulus nem mutat értékelhető elváltozást. A tubulusok nekrotizáltak, a megfestés hiányzik, a tubulus lumenét egységes, homogén festődésű massza tölti ki. (Haematoxylin-eosin,nagy nagyítás)