Orvosi Hetilap, 1965. március (106. évfolyam, 10-13. szám)
1965-03-07 / 10. szám - Manninger Rezső: Tomcsik József dr. (1898-1964)
434 ORVOSI HETILAP tének első és talán legnagyobb felfedezését, amikor kimutatta, hogy a polysaccharidák mint specifikus haptének allergiás reakciót idézhetnek elő olyan szervezetekben, amelyekben hapténtartalmú teljes antigének hatására képződött ellenanyagok vannak. Felfedezése azért volt korszakalkotó, mert egycsapásra érthetővé tett az allergológia körébe vágó, nem egy addig érthetetlen jelenséget. Mikor 1927-ben megnyílt az Országos Közegészségügyi Intézet, hazahívták és megbízták az intézet serologiai osztályának vezetésével. Új munkakörében elméleti immunológiai problémákon, főleg a lépfene elleni immunitás hatásmechanizmusának tanulmányozásán kívül egyes kótelező oltási eljárások értékének és használhatóságának elbírálása foglalkoztatta. Különösképpen kell kiemelni, hogy a diphtheria ellenes anatoxinoltások értékének szabatos bebizonyításával elérte, hogy Magyarországon rendelték el először kötelezőleg a diphtheria ellenes védőoltást. Öt év múlva, 1932-ben kinevezték a szegedi egyetem orvoskarának közegészségtani tanszékére. Itt folytatta a lépfene elleni immunitásra vonatkozó vizsgálatait, de már kezdett kibontakozni későbbi munkásságának abbeli iránya, amelynek célja immunológiai eljárásokkal megismerni a baktériumok finomabb szerkezetét. Szegedi működésének legfontosabb megállapítása annak felismerése volt, hogy a Bacillus anthracis tokanyaga, amelyet tisztán előállított, szemben a másfajú baktériumok tokjában előforduló polysaccharidákkal, fehérjeszármazék. Négy év múlva, 1936-ban ismét Budapesten látjuk, immár mint az Országos Közegészségügyi Intézet igazgatóját, akinek feladata volt egy minisztériumi közegészségügyi osztályt is vezetnie. A kitűnő immunbiológus kitűnő adminisztrátornak is bizonyult, de életének ebben a szakaszában kutatással természetesen nem foglalkozott, mert idejének javarészét adminisztrációs munka foglalta le. A második világháború idején, 1943-ban a baseli egyetem orvoskarának megüresedett közegészségtani és bakteriológiai tanszékére hívták meg. Tomcsik József a meghívást elfogadta. Új intézetében munkatársaival elsősorban a baktériumok finomabb szerkezetének felderítését tűzte ki céljául, de erre merőben eredeti, mint mondta, immuncytológiai eljárást dolgozott ki. A szokásos mikrokémiai eljárásoktól eltérőleg fáziskontrasztmikroszkóp alatt figyelte meg azokat a változásokat, amelyek specifikus polysaccharyd- és fehérjeellenes ellenanyagok hatására a baktériumsejtekben foglalt antigéneken létrejönnek. Ezzel a módszerrel elsőként sikerült a specifikus antigénellenanyag-reakciók segítségével a baktériumsejtek és spórák felületén jellegzetes topográfiai elhelyeződést mutató polysaccharidákat és polypeptideket in situ felismernie és azok termelődésének helyére nézve felvilágosítást nyernie. Megállapításai egészen újszerűek és meglepőek voltak. Ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy immuncytológiai eljárásának hasznavehetőségét eleinte még elsőrangú szakemberek is kétkedéssel fogadták. Ezért kongresszusokon és a szakirodalomban ismételten síkra kellett szállania eredményeinek bizonyítására. De végül általánosan elismerték megállapításainak nagy jelentőségét, úgy hogy 1960-ban, Koch Róbert halálának 50. évfordulója alkalmából éppen a baktériumokra vonatkozó immuncytológiai vizsgálatainak elismeréséül tisztelték meg a Koch Róbert-éremmel. Nagyon sokat foglalkozott a vörösvérsejtek szerkezetével is. Utolsó vizsgálatai is a juhok és szarvasmarhák vörösvérsejtjeiben a serologiailag aktív építőkövek topográfiájának tisztázására irányultak. Ebbéli tapasztalatai tették ezután számára lehetővé egy új serologiai reakció kidolgozását a Pfeiffer-féle mirigyláz felismerésére. A kutatómunka mellett nem hanyagolta el a tanítást sem. Ellenkezőleg, élvezettel adott elő és hallgatói is élvezték a gondosan felépített, tartalmas és színes előadásait. Abban, hogy munkáit pályájának ismételt, szögbetörése, s nem egy súlyos megpróbáltatása ellenére csodálatos energiával és teljesítőképességgel el tudta végezni, döntő szerepe volt feleségének, aki segítőtársa volt tudományos munkájában is. Végzetes csapás érte a már nem fiatal tudóst, amikor felesége 1959. végén elhunyt. Magárahagyatottságából a munkába menekült, csökkent teherbíróképességgel ugyan, de mindvégig kutatott és tanított. Ember volt a javából, látszólagos zárkózottsága ellenére is melegszívű ember volt. A kelleténél korábban ment el, de így is hatalmas munkát végzett. Nevét kitörölhetetlenül beleírta a mikrobiológia történetének könyvébe. Mi pedig kegyelettel őrizzük meg emlékét. Manninger Rezső