Orvosi Hetilap, 1965. július (106. évfolyam, 27-30. szám)

1965-07-25 / 30. szám - HORUS - Schultheisz Emil: Mesmer és a mesmerizmus

kalomszerűen a szokásos pharmakotherapiával is ■élt az egykorú beszámolók szerint. Ezt azonban a mesmerizmus későbbi ismertetői szívesen elfelejtik. Bécsi orvosi gyakorlata rendkívül kiterjedt volt. Amikor azonban — őszinte meggyőződéssel és megnetikus kúrájába való teljes hittel — egy vak, akkortájt híres zongoraművész, a császárnő kedvenc keresztgyermeke Maria Theresia Paradis látását akarta visszaadni, s a kezelés eredménytelen ma­radt, a bécsi orvosok minden felgyülemlett haragja ellene fordult. Összeütközése az orvosi karral oly mértékű volt, hogy 1778-ban Bécs elhagyására kényszerült. Útja Párizsba vezetett, mert meggyőződése sze­rint csak a franciák tudnak értékelni egy ilyen „fel­fedezést”, amelyet ő a mikroszkóppal egyenértékű vívmánynak tartott. Hivatásos orvosi körök és a tu­dományos világ itt is hűvösen, sőt hidegen fogadta, mégis hamar nagy praxisra tett szert. Páciensei között sok nagy befolyású ember volt, akik útját ■egyengették. Buzgólkodásuk eredményeképpen Pá­rizsban összeült egy bizottság tanainak megvizsgá­lására. Mesmer tudniillik hivatalos elismerésre vá­gyott! A bizottság tagjai, a kémikus Lavoisier, a polihisztor Franklin, valamint Guillotin dr. és még néhány más közismert orvos. A bizottság kísérlete­ket végzett betegeken és egészségeseken, orvosokat és betegeket hallgatott meg, s végül lesújtó véle­ményt nyilvánított. Ennek alapján Mesmert és kö­vetőit üldözni kezdték. Az orvosokat, akik befeje­­zéssel kezelték, az orvosi gyakorlattól való eltiltás­sal fenyegették. Mesmer erre úgy reagált, mint né­hány évtizeddel később Hahnemann és homeopatha követői: előkelő, általuk meggyógyított betegeik kö­szönőleveleit publikálta és ismét ragyogó terápiás eredményeire hivatkozott. A vitának a forradalom kitörése vetett véget. A párizsiaknak fontosabb dolguk akadt, mint Mes­­merrel vitázni, a nagy magnetszőr pedig szülőföld­jére, a Bodeni-tó mellé vonult vissza. 1814-ben Merseburgba költözött át. Nagy vagyonát ugyan a forradalom idején elvesztette, de a francia kor­mánytól évi 3000 frank járadékot kapott, ami nyu­godt megélhetését biztosította. 1815. március 5-én hunyt el. A mesmerizmus, „az állati gyógydelejesség ta­na” hazánkba némi késéssel érkezett és a XIX. szá­zad elején, kb. németországi virágzásával egyidő­­ben terjedt el. „Pesten a mágneselés annyira lábra­­kapott, mint szintén valaha Párizsban és most Ber­linben ..(Kováts Mihály: Az állati mágnesség mérőserpenyője, Pest, 1818.) Fénykorát azonban a század derekán érte el nálunk a magnetizmus. (V. O. Gortvay: A legújabbkori orvosi művelődés törté­nete, p. 99.) Legfőbb híve a „mágnesező gróf”, Sza­­páry Ferenc volt. Egy orvossal közös praxisban éveken át kúrálta itthon és Európa-szerte az ideg­betegeket. Eredményei kitűnőek voltak! Ezt igen sok levél tanúsítja. A nem gyógyultak vagy a ne­tán elhunytak viszont nem leveleztek. Szapáry a magnetizmus elméletét és gyakorla­tát előadásokban és írásaiban hirdette. („Die mag­netische Lehre der neuen Schule in Fragen und Antworten nach den Vorlesungen des Grafen Franz Szapáry — Von einem seiner Hörer”, Regensburg, 1845.). Szapáry természetesen nem állott egyedül. Or­vosok között is számos követője, vagy talán inkább hívője van a magnetizmusnak hazánkban a század második felében is. A hangsúly időközben egyre jobban a magnetikus álomban való gyógyításra te­vődött át — tulajdonképpen antik reminiscentiák alapján. Selmecbánya nyugalmazott főorvosa, Veszély József dr. 1851-ben írja meg könyvét „Der magne­tische Schlaf” címmel, amelyben hosszú filozófiai és pszichológiai-pszichiátriai fejtegetések után bőséges kazuisztikát közöl. Jellemző a könyv sikerére, hogy 1862-ben Pesten második kiadásban is megjelent. A pszichoanalytikusok a modern pszichoterápia eredetét Franz Anton Mesmerig szeretik visszave­zetni (Roback: History of Psychiatry, p. 63.), akit pedig kortársainak jó része kuruzslónak tartott. Mesmer úgy vélte, hogy az emberekben olyan spe­cifikus magnetikus erőt fedezett fel, amely kézrá­­tétellel átvihető. Erre a szisztémára épült hallatla­nul eredményes praxisa. Mesmer és követői által elért közvetlen terápiás effektuson kívül van a mes­merizmus tanának egy másik aspektusa is. Minden kétséget kizáróan befolyásolta mind kora, mind a későbbi évtizedek orvosainak pszichiátriai gondol­kodását. Ezen a nyomon elindulva jutott el pl. Carl Gus­tav Carus a tudatalatti folyamatok felismeréséhez. (V. O. C. G. Carus: Über Lebensmagnetismus und über die magischen Wirkungen überhaupt. 1856, ld. még Carusról szóló tanulmányomat, O. H. 1964, 18, 845. ff.) Természetes, hogy mind Carus, mind pedig a magnetizmust bizonyos mértékig szintén akceptáló orvos, sir John Forbes az eljárást már csak bizo­nyos pszichiátriai kórformáknál, tehát differenciál­terápia formájában használták. Az angolok voltak egyébként azok — Forbes mellett John Elliotson —, akik a magnetizmust anaesthesia céljaira használ­ták fel. (J. Elliotson: Numerous Cases of Surgical Operations without Pain in the Mesmeric State. London, 1843.) A delejesség tana a cári Oroszországba is elju­tott, ahol jóval kevesebb kritikával fogadták. Az I. Sándor cár által 1815-ben a magnetizmus megvizs­gálására alakított bizottság nagy jelentőséget tulaj­donított a magnetizmusnak, s határozatában közöl­te: ezt az új módot csak approbált orvosok alkal­mazhatják. Svédországban és Dániában királyi dekrétum biztosította a magnetizmus gyakorlatát az orvos­kollégium tagjai számára. 1817-ben Svédországban több doktori disszertáció védi meg a magnetizmus tételeit. Ugyanakkor Ausztria hatóságai már tilt­ják gyakorlatát. Alapjában véve Mesmer sem kuruzsló nem volt, sem pedig misztikus, hanem tipikus, de elké­sett racionalista és gondolataival a XVIII. század

Next