Orvosi Hetilap, 1966. április (107. évfolyam, 14-17. szám)
1966-04-10 / 15. szám - KÖSZÖNTÉS - Trencséni Tibor: Ángyán János
Isfosiones ÁNGYÁN JÁNOS Dr. Ángyán János, a magyar belgyógyász professzorok nesztora 80 éves. 1886. április 9-én Budapesten született s itt avatták doktorrá 1908-ban. Tanulmányai utolsó éveiben Tertik Ottó kórbonctani intézetében dolgozott, s a diploma megszerzése után Jendrassik Ernő professzor mellett lett tanársegéd a II. szobelklinikán. Térüilt a kóroktani szemlélet, a bakteriológia, az epidemiológia, Jendrassik a fiziológiás gondolkodás, a fizikális diagnosztika sokrétű alkalmazása felé irányította érdeklődését. Pályája kezdetén végigjárta Nyugat-Európa legkitűnőbb intézeteit; Münchenben Fr. Müllernél, Strassburgban Wenkebachnál, Párizsban Babinskinél s Londonban Th. Lewisnél szélesítette ismereteit. 1919-ben magántanárrá habilitálták. Jendrassik halálát követően átmenetileg mestere utóda, majd 1923-ban a pécsi egyetem belgyógyászati klinikájának professzora lett. Ángyán János Jendrassik Ernő nyomán s gazdag külföldi tapasztalatai birtokában arra törekedett, hogy a belgyógyászatot az akkor már leszakadó és önállósuló szakágakkal együtt teljes egyetemességében művelje. Klinikáján a fiatal orvos mindent megtanulhatott szakmája elsajátításához , megismerkedhetett a fertőző betegségek tanával, a gümőkór problematikájával, a neurológiával, haematológiával és a klinikai experimentálás metodikájával. Különösen nagy gonddal foglalkozott a gümőkór elleni küzdelem szervezésével s érdeme, hogy a felszabadulást követően tanítványaival széles körűen kiterjesztette a szilikózis-vizsgálatokat a pécsvidéki bányamunkások körében. Munkássága elismeréseként 1952-ben a „Kiváló Orvos” címével, majd 1955-ben a „Munka Érdemrend ”-jével tüntették ki. Ángyán János professzor 80. évében is szellemi frisseségben folytatja orvosi munkáját, fáradhatatlanul dolgozik a szakorvosi bizottság élén, és ellátja államvasúti szaktanácsadói teendőit. Hét esztendeje van nyugdíjban; több mint három és fél évtizedet töltött el oktatással és neveléssel, orvosnemzedékek egész sorába oltotta be a hivatás és a tudomány szeretetét. Mélyen tisztelt Professzor úr! A tanítványok megbízásából nekem jutott osztályrészül az a megtisztelő feladat, hogy Önt 80. születésnapján az Orvosi Hetilapban, a magyar orvosok e legnagyobb múltú lapjában köszöntsem. A fentiekben ismertettem élete útjának jelentősebb állomásait, élete munkájának eredményeit. És most engedje meg, hogy azoknak az esztendőknek a tükrében méltathassam és köszönthessem Önt, amelyeket a klinikáján eltöltenem mód adódott. A klinika annalesei szerint nem tartoztam azok közé, akik annak napos oldalán álltak és én éppen azt szeretném megmutatni, hogy miért tartoznak ezek az esztendők az én életem napos szakaszához-A pedagógia, a psychiátria köztudott ismereteihez tartozik a gyermekkori behatásoknak, élményeknek meghatározó jellege az egyén életében. Orvosi hivatásunk kialakulásában ebben az értelemben nyernek eldöntő szerepet azok a benyomások, azok az élmények, amelyeket pályafutásunk első esztendeiben, orvosi gyermekkorunkban kaptunk, ill. szereztünk, akár a magyar egészségügy szervezési arcvonalán , akár a betegágynál, avagy a kutató laboratóriumban is torkollott életpályánk. Mit kaptunk mi, a tanítványoknak közel kétszáz főt elérő tábora az Ön klinikáján első meghatározó benyomásként, első eldöntő élményként orvosi pályafutásunk útravalójául? Olyan orvosi szemlélet légkörét, gyakorlatát, amelyben továbbplántálva a Jendrassik-iskola legjobb hagyományait, ideális szintézisben kaptuk a klasszikus és modern orvosi metodika együttesét, amelynek megvalósulása s széles körben való elismertetése korunk orvostanának sorskérdése. Ennek az orvosi szemléletnek tartozékaként kaptuk az orvosi gondolkodásnak azt a férfias józanságát, amely minden látványosságtól mentesen, az egyszerű, szilárd tényekre építi diagnosztikai meggondolásait. A terápiában nem a nihilizmus, de gyógyító eszközeink és lehetőségeink józan mérlegeléséből és kritikájából fakadt az a szemlélet, amelyet ma — amikor mértéktelen, nem egészen húsz TM alatt 30-szorosára emelkedett gyógyszerfogyasztásunk országgyűlési interpelláció tárgyát képezte — időszerűnek, példamutatónak és követésre méltónak tekinthetünk. Ennek a szemléletnek konzekvenciáját mint szervező vonta le akkor, amikor annak idején a sok kétes értékű gyári készítményt olcsóbb és hatékonyabb magisztrális gyógyszerrel pótolva, a megtakarított anyagi eszközökkel mostoha körülmények között az egyik legkorszerűbb belgyógyászati klinikát teremtette meg. A legkiválóbb szakemberek és legjobb technikai felszerelés hatékonyságát az orvosi gyógyító munkában csak annak szervezettsége biztosíthatja. Ebben is példát mutatott nekünk. Nem véletlenül sorolhatja tanítványai közé a magyar polgári egészségügy és a néphadsereg egészségügyi szolgálatának vezetőjét, alma materünk rektorát, tanszéki utódját és másokat. Köszöntésem csonka maradna, ha nem emlékeznék meg mély emberiességéről. Bár személyi, mégis az Ön humánumát jelképezi és ezért hadd szóljak én arról a demokratizmusról, amellyel e sorok írójának lázongásait tolerálta, s azt az emberiességet, amellyel a professzor és tanítvány között óhatatlanul felmerülő súrlódások ellenére is további sorsát egyengette. Nem ismert, csupán emlékezetem őrizte meg mély humanizmusának azt a valóban szép megnyilatkozását, amellyel a klinika ambulanciájára küldött letartóztatott kommunista orvosban meglátva a bajbajutott embert, utasított bennünket: minden lehetőt meg kell tenni sorsának enyhítése érdekében. És mindezt egy olyan korban, amikor a kommunisták elleni gyűlölet az egekig lobogott. Köszöntésemben nem feledkezhetem meg azokról — Rutich Jenővel az élen , akik ezt az ünnepet már nem érték meg, de akikre szeretettel és kegyelettel emlékezünk. Ad multos annos. Mi tanítványai kívánjuk Önnek, hogy a magyar egészségügy további eredményeiben, tanítványainak sikereiben, erőben és egészségben minél tovább élvezhesse munkásságának gyümölcsét. Trencséni Tibor dr.