Orvosi Hetilap, 1970. április (111. évfolyam, 14-16. szám)
1970-04-05 / 14. szám - Darabos Pál dr.: 1970. április 4.
1970. április 4. Huszonöt éve fejeződött be hazánk felszabadítása a német fasizmus igája alól. Huszonöt éve fejeződött be a történelem legborzasztóbb vérengzése, 50 millió ember halálát, az anyagi javak még ma sem felmért pusztulását hozó második világháború. A magyar nép szabadsága, nemzeti függetlensége annak a világtörténelmi jelentőségű győzelemnek a nyomán született meg, amelyet a Szovjetunió és szövetségesei a hitleri fasizmus és csatlósai — köztük a Horthy-rendszer — felett arattak a második világháborúban. A magyar nép örök hálával gondol a hazánkat felszabadító szovjet nép áldozataira. Kegyelettel őrizzük a felszabadításunkért életüket adó hős fiainak emlékét. Tisztelettel gondolunk a bolgár, a jugoszláv, a román és más népek fiaira, akik harcoltak, vérüket hullatták, életüket adták Magyarország felszabadításáért. Örök hálával gondolunk azokra a kommunistákra és haladó emberekre, a nép legjobb fiaira és leányaira, akik a Horthy-fasizmus legsötétebb éveiben, a második világháború súlyos megpróbáltatásokkal terhes időszakában, lankadatlanul küzdöttek a társadalmi haladásért. A legkegyetlenebb elnyomás idején sem hagyták kihunyni a szabadság és függetlenség forradalmi lángját, Dózsa parasztfelkelése, Rákóczi szabadságharca, az 1848-as forradalom és az 1919-es Tanácsköztársaság emlékét. Mi orvosok, egészségügyi dolgozók tisztelettel és szeretettel őrizzük szívünkben a Tanácsköztársaság orvos és gyógyszerész vezetőinek, Hamburger Jenőnek, Madzsar Józsefnek, Doktor Sándornak, Téry Tibornak emlékét; hálával és kegyelettel gondolunk a két világháború közt a szabadságért és emberségért küzdő, majd életüket áldozó kommunista orvosokra, Jáhn Ferencre, Schönstein Sándorra és harcostársaikra. Hazánk felszabadulásának negyedszázados évfordulóján tisztelettel és hálával emlékezünk szakszervezetünk alapítójára, a nagyszerű kommunista orvosra, Weil Emilre, akinek megadatott az, ami harcostársainak már nem juthatott osztályrészül, a felszabadulás után oroszlánrészt vállalhatott a szocialista egészségügy alapjainak megteremtésében. Élünk! Sokáig ezzel a mindent elmondó és mindent jelentő szóval üdvözölték egymást a romok alól, a pincéből előjöttek, a harcterekről, fogságból hazatértek. Éltünk és dolgoztunk. Éhezve és nélkülözve emberfeletti munkát végeztünk. Mélyen lélegeztünk az új világban és hamarosan új köszöntés született, terjedt el. Szabadság! Megszületett a szabadság és a szabad nép csodákat tett. Kezébe vette sorsának intézését, kibontakozott a felszabadult nemzet alkotóereje. Megkezdte a háborús romok eltakarítását, a városok és falvak újjáépítését. A faluk egykori nincstelenjei birtokukba vették a földet. A nép tulajdonába kerültek a bányák, a bankok, a gyárak, a gépek. A nép a leghaladóbb társadalmi rendszert, a szocializmust választotta és minden erejét ennek építésére fordítja. Ezt tették az orvosok, gyógyszerészek, egészségügyi dolgozók is. Az Orvosi Hetilap most fejezi be azt a sorozatot, amely a felszabadult ország egészségügye történetének első éveit mondja el. Minden nehézséggel szembeszálló és legyűrő munkánkat, küzdelmeinket, emberi formálódásunkat és változásainkat, az ország lakosságának megvédését a háború pusztítását tetéző járványoktól, a romos kórházakban megindult munkát, a szocialista egészségügy építésének kezdetét. A 25 éves évforduló az emlékezés, a számvetés, a számotadás ideje. Felelnünk kell arra, hogyan sáfárkodtunk a reánk bízott negyedszázaddal. A számvetési adatok, számok felsorakoztatásával kell kezdenünk. Az utolsó békeévnek számító 1938-ban Magyarországon 10 590 orvos és 1800 gyógyszerész működött, az egészségügyi szakszemélyzet száma 21 000 volt. A háborúban az orvosoknak majd egyharmada pusztult el és hasonlóan nagy volt a veszteség a többi dolgozók körében is. A megnövekedett képzés 1950-re pótolta a háborús veszteségeket. Ekkor 10 229 orvost, 2499 gyógyszerészt és 41 000 egészségügyi segédszemélyzetet tartottunk számon. 1968 végén — a legutolsó lezárt statisztikai adatok szerint — az orvosok száma 21 806, a gyógyszerészeké 4167, a főiskolai képesítést nem igénylő egészségügyi munkakörökben engedélyezett állások száma 69 370. A további fejlődés dinamikáját jelzi, hogy 1968-ban 930 orvos, 175 fogorvos és 228 gyógyszerész szerzett diplomát; 1799 szakiskolai hallgató és 820 munka melletti képzésben résztvett egészségügyi dolgozó kapott oklevelet. Szakorvosi képesítést 947 orvos nyert. Vizsgáljunk meg még egy adatsort. Az első magyarországi népszámlálás idején 1869-ben, az akkori Magyarországon 14 000 fő egészségügyi személyzetet számláltak meg: 2807 orvost, 5407 „sebészt és bábát”, 1437 gyógyszerészt és 3518 egyéb személyzetet. Ugyanekkor a papok és lelkészek száma 20 000 volt. Igaznak fogadhatjuk el azt a nézetet, hogy egy ország orvostudományának, egészségügyének adott színvonalát évszázad vagy évszázadok alakítják ki. Ma is dolgoznak száz év előtt vagy még régebben épült kórházakban Budapesten épp úgy, mint Párizsban, Moszkvában vagy Bécsben. Orvostudományunk fejlettségében ma is érvényesül a 200 éves évfordulóját nem rég ünneplő Semmelweis Orvostudományi Egyetem nagyjainak munkássága; a névadó örökérvényű felfedezése, Balassa és a Korányiak, Fodor József és a Bókayak, Hőgyes alkotása. Ma is élő Markusovszky Lajos „az első magyar egészségügyi miniszter” életműve, a korszerű pesti fakultás, az Orvosi Hetilap és számos más alkotása, korunkban megvalósuló gondolata. Ma is élő életük tanulsága. De hát még ma is a felszabadulást megelőző évszázadok mulasztása is. Hát még az a kor, amely nem engedte széles körben érvényesülni tudósát.